2012. január 30., hétfő

Hófehérke-Piroska túra Csákberényből

Szombaton a közeli Csákberénybe mentünk túrázni, a Hófehérke-Piroska túra rövid 12 km-es távján. Az időjárás igazi télire vette a figurát, mivel jó kis mínuszok voltak éjjel, a reggel is zimankóssá sikeredett. A vendéglőben egy jó kávé elfogyasztása, és némi sorban állás után rajtot vettünk, a kapott itiner és minden sarkon kitáblázásnak köszönhetően elindultunk végig a zöld plusz jelzésen.
Hamarosan elhagytuk a házakat, és betértünk az erdőbe. Kis ösvény, majd szélesebb út következett, és felkelt a nap, az időjárás kitett magáért.

Hiába a hideg, ha napsütés van, mindjárt kellemesebb gyalogolni. Egyébként sem fázik az ember, ha van rajta sapka, sál, kesztyű, és mozgásban van. A rajtnál ugyan sok ismerőssel találkoztam, de most valahogy egyedül voltunk az erdőben, valószínűleg aki rövid távra jön, nem ilyen korán indul, a hosszabb távosok pedig másfele mentek.
Sok fotót készítettem, mivel az Ugró-völgyi sziklák szakasza nagyon tetszett. Mohás és szürke sziklák egyedül, és sziklafal mellettünk váltakozva, nagyon szép völgy volt.


Enyhe emelkedő következett, elhagytunk pár srácot, láttunk 5-6 őzikét, majd kb. 6 km megtétele után elértük az ellenőrzőpontunkat. Ittunk egy kis forró teát a termoszunkból, megkaptuk a jó szót, és pecsétet,  és tovább indultunk.
Valahogy az a jó még a sok más mellett, hogy itt akivel találkozunk, mindenkinek jó kedve van, mindenki örül mindenkinek, és ez a hangulat jókedvre deríti az embert. Felejtődik a gond, a bánat, csak a friss levegő, jó hangulat marad meg.
Testi és lelki egészségmegőrzés szó szerint.
Az ellenőrzőpont után vettünk egy nagy ívű kanyart, majd elhagytuk a Mauer kunyhót is.

Nemsokára egy sárga színű kiszalagozást találtunk, amit az útról letérve követtünk, és egy szép kilátóponthoz értünk. Kár, hogy pont elbújt a napocska, így szürkébb képeket sikerült készíteni.


Visszatérve az ösvényre lejtmenetet vettünk fenyvesek között, és nemsokára a Piroska emlékhez érkeztünk.
Lakos Imréné Piroska emlékére szervezték a túrát, amint megtudtuk, Vasvári Gimis tanárnő volt, ezen a túrán érte a halál, és most éppen 10 éves évfordulója volt ennek a szomorú eseménynek.
A Vasvári Gimnázium kitett magáért, az Igazgató Úr személyes jelenlétével emlékezett meg, kint volt a Vasváris zászló, és a tanulók a Takarodót fújták trombitán.

Nagyon meghitt pillanat volt, elérzékenyültünk.
Innen már leértünk az aszfaltozott bekötő útra, és hamarosan a faluban voltunk. A célban megkaptuk az oklevelet, kitűzőt, finom virsli és tea várt minket.
Jó szervezés, emlékezés, kellemes túra volt.
Gratulálok a szervezőknek.
Képek hamarosan.

2012. január 29., vasárnap

Badacsonyörs kápolnája

A Balaton északi partján autózva számtalan kedves és szép hely található az út mellett. Ilyen az a kis kápolna is az út fölötti dombon, melyet már számtalanszor megnéztem az útról, és sóvárogtam, hogy közelebbről is láthassam. No, most jött el az ideje, hogy nem kellett sietni, és megkerestük a felvezető utat.
A szőlők között felvezető keskeny meredek aszfaltúton, kis táblákat találtunk, így könnyen megleltük a helyes irányt. A dombra felérve elénk tárult a Balaton csodás látképe, és a hófehér kis kápolna hátulja, fenyők ölelésében.
Már a lépcsősor is olyan romantikus volt, a kápolna körül pedig szép fenyők, és sűrű bokrok találhatók. Körbejártuk, és próbáltam lefotózni egyben, de ilyen közelről csak felemás képek sikerültek.
A bejáraton láttunk egy telefonszámot, amit sajnos nem jegyeztem meg, de elvileg megrendelhető egy cd, melyben a kis kápolnák története található. Picit utánajártam én is ennek a kápolnának, és az alábbiakat tudtam meg.
A kápolna 1816-ban épült a Kisörsi szőlőhegyen, és Páduai Szent Antal tiszteletére lett felszentelve. Eleinte még torony és harang nem is volt, azok csak később, 70 illetve 100 év múlva kerültek a kápolnára. A harang árát a hegyőr mustadományokból szedte össze. Minden hektoliter must után két litert le kellett adni. Illetve az árát. Búcsúja nyáron, június 13-án a Szent Antal búcsú, de elvileg nyaranta szombatonként rendszeresen tartanak itt istentiszteletet. Erre vonatkozóan a kápolnánál kiírást nem találtam.
A kápolna mellett régi sírkeresztek találhatóak, feltételezem hogy ahogy másutt is, a templomok mellé temették el a halottakat. Sajnos egy-két sír össze van törve, kár értük. A kápolna belsejében Udvardi Erzsébet freskói találhatók, amit sajnos most nem láthattunk. Udvardi Erzsébetnek a faluban kiállítása is van elvileg. No, lesz mit megnézni még a nyáron.
Például a Folly arborétumot, ami mellett a tavaszi Tanúhegyek túra is elhalad, és öt hektáron csodás faritkaságokat és egyéb szép növényeket lehet megnézni.
A kápolna kedves hely, érdemes ide ellátogatni akár egy balatoni fürdés kapcsán is.

2012. január 27., péntek

Dörgicsén jártam

Váratlanul két hét fagyszabadságra küldtek, és én igyekeztem az otthoni házimunkákból kiszakadva tartalmasan eltölteni pár napot. Kedden a kissé szürke időben a megunhatatlan Balaton-felvidékre kirándultunk. Imádom a dombokat, lankákat, szőlőket, kicsi présházakat, a távolból látszó Balatont. Nem volt cél, csak mentünk, és végül Dörgicsén kötöttünk ki. Már sokszor jártam itt, nyáron zöldben nyilván sokkal szebb, de így is fantasztikus látvány, amikor Veszprém-Nagyvázsony majd Mencshely felől közelítünk.
Már messziről látszik az Alsódörgicsei templomrom. Dörgicsén három romot is találunk, érdemes tehát a szép tájon és szép házakon kívül a látnivalókat is megnézni. A házak magyaros Balaton-felvidéki stílusban szépülnek, és irigykedve csodáltam őket. Bizony én is szeretnék ilyet magamnak, nem is nyaralónak, hanem akár állandóra.
Dörgicse hajdan három falurészből állt, így három templomromot kereshetünk fel.
Először a Kisdörgicsei templomromot néztük meg, a szép fehér templom mellett, mögötte levendulaültetvénnyel.
A templom Szent Miklós tiszteletére lett felszentelve, árpádkori románkori kőtemplom.
Ezután megnéztük a falu szélén (Pécsely irányában) a római eredetű műemlék kőhidat, és a vele szemben a pusztában lévő  Felsődörgicsei műemlék romot.
A sár miatt nem mentünk közelebb, és már többször láttuk is. Ez a templom Szent Miklós tiszteletére lett felszentelve, ápádkori románkori kőtemplom maradványa.
A híd látványos, mellette van egy kis parkoló, szalonnasütővel és padokkal. Itt szoktunk parkolni az Ultrabalaton futóversenyen, ahova rendszeresen járok szurkolni a bébielefántos barátaimnak, és ahova nagyon szép emlékek fűznek. (www.bebielefantok.hu)
A harmadik és legszebb rom megközelítése ezután következett, Balatonakali, azaz a Balaton irányában.  Ez az Alsódörgicsei templomrom, amit Boldogasszony tiszteletére emeltek, a XIII. században. Fehérvári őrkanonokság kegyúri templomának épült, de a XVI. századtól evangélikusok használják. A templom mellett temetőt is feltártak, sőt egy lakóházat is, mely az első kőházak egyike.
A romtemplom mellett tágas tér, szalonnasütő helyek, sok pad és asztal található, jó kis kirándulást lehet ide szervezni. És a távolban már látszik a Balaton, ami csupán 4 km.
Éhesek voltunk, délidő volt, ezért elindultunk éttermet keresni, ami nem is könnyű nyáron a Balaton környékén, hiszen alig van nyitva tartó étterem. Eredetileg a Kővágóőrsi Kővirág éttermet kívántam meg, de sajnos nem volt nyitva. Aztán itt Dörgicsén eszembe jutott, hogy közel van már Szigliget, ott télen-nyáron nyitva tart a Bakos családi étterem a régi romtemplom mellett. (Már megint a romtemplomok) A múltkori Tanúhegyek túrán is ott ettünk, és nekem nagyon ízlett a kaja.
 Nem volt szerencsénk. Bár közelítve nagy tábla hirdette, hogy Bakos családi étterem, télen - nyáron nyitva, mikor odaértünk szomorúan vettük észre a kapun lévő papírt: "Ma szünnapot tartunk". Hát ez van. Nem volt mit tenni, a korgó gyomor nagy úr, továbbhatottunk Szigliget központja felé.
Az Aranypatkó étterem ezer éve itt áll, mindig nyitva, és nincsenek róla túl jó emlékeim.
Most azonban kellemesen csalódtam. Az éttermet legutóbbi látogatásom óta (lehet már 8 év biztosan) szépen felújították, átalakították, mitöbb, szuper kis étteremmé varázsolták.
 Még fent voltak a karácsonyi díszek, meghitt hangulatot kölcsönözve az ebédünkhöz.
A rendelés után azonnal kaptuk a kecskesajtos pirítós falatkát éhségcsillapítónak, majd egy nagyszerű sajtkosárkában szállították a salátámat.

A salátában leheletnyi sonkaszelet, és hajszálvékony pirítós is volt. Nagyon ízlett, az öntet is finom volt, valami magos dizsoni mustáros szuperség. Igazából nem is kellett volna más, jól laktam. De megrendeltük a harcsából készülő halászlét, aminek a nagy részét el kellett csomagolni, mert egy hatalmas kondérral kaptam.
Hibátlan volt, a kenyér házi, talán picit lehetett volna frissebb, de a halászlé kifogástalan, benne a haltejjel, halkockákkal.
A saláta 800, a halászlé 1900 Ft, mondhatom igazán megérte.
Távozáskor még megálltunk a régi templomromnál, ha már így alakult, és készítettem a szép szigligeti kastélyról és várról is egy képet. Természetesen mindent láttam már többször is, a kastély parkja gyönyörű, és látogatható, annak ellenére, hogy a kastély jelenleg alkotóházként működik. A vár pedig mindig üzemel, sőt a Tanúhegyek túrák érintik is.
Az Avasi-Réhelyi templomrom a település ősi magja, a XIII. században épült. Remek helyek a Balaton-felvidéken, tele szép látnivalókkal, érdemes ide kirándulni, akár egy laza hétköznapon, akár egy hétvégi délutánon is. Túránk véget ért, hazaindultunk, szép élményekkel telve, és továbbra is visszavágyunk ezekre a szép helyekre.

2012. január 25., szerda

Bartina túra Szekszárdon

Szombaton kora reggel indultunk Szekszárdra, hogy a jó hírű Bartina túrán részt vegyünk. Én csak 15 km-en indultam, hogy legyen időm fotózni, nézelődni, és ne kelljen rám várni. Természetesen a túratársam már hosszú távról előbb beért. :-)
Szóval a rajt. Az iskolából indult a túra, legalábbis ott kellett fizetni, ott kaptunk színes itinert, térképpel, leírással, korrekt volt. Pár száz méternyire indult a busz, kivittek minket rövid távosokat (volt 30 és 42 km is) az igazi rajthelyre. Aztán még kabátban a hideg miatt elindultam a szőlők között a lankás hegyeknek fölfele, ami nemsokára lekerült rólam.
Hamar magam mögött hagytam a sok-sok túrázót, akik nagy lendülettel vágtak neki a hosszú dombocskának, és már a felénél lassítottak, vagy megálltak. Én mindig egy olyan tempót választok, amit bírok végig fölfele. Nem jó megállni, akkor nehéz elindulni, és az izzadt hátam is fázni kezd.
A dombtetőn becsatlakoztak a hosszú távosok, sikerült is Macival találkoznom, és együtt mentünk az ellenőrzőpontomig. Itt csokit kaptam, elváltunk, és egyedül folytattam az utat ismét, de már kellemes napsütésben. Bár hideg volt, nem fázik az ember ha tempósan gyalogol.
A téli kopasz erdőben nem sok szép látnivaló akad, azért készítettem fotókat.
197.-nek indultam, így volt kit megelőznöm. A második ponton nem volt pontőr, egyéni lyukasztással igazoltam a papíromat. Innen jó kis lejtő következett, amin egy kicsit kocogtam, és nagyon jólesett. Bár a fagyott talajon nem könnyű a futás, igyekeztem, a mozgás öröméért.
Eljutottam a vadászházig, itt "felfordultam" és ismét hegynek fölfele folytattam a gyaloglást. Egészen kimelegedtem, és mikor a harmadik ellenőrző ponthoz értem, fázni is kezdett a hátam, mert elidőztem kicsit a finom tea mellett. Alma is volt, forralt bor, és kétféle fincsi tea.
Bár a túrát nem tudom miért hívják Bartinának, tetszett. Főleg hogy a teapont után megint hegynek ill. dombnak kellett menni, aztán mikor ismét felértem a tetőre, már csak lejtőnek kellett menni a célig. Itt a tetőn már jártam a túra elején, egy kis kört írtunk le, és kereszteztük a második ellenőrzőpontot is. A pontőr jó fej volt, ígértem neki egy fotót egy csokiért. Megkaptam a csokit, íme a fotó:
Most itt nem volt pontunk, de nemsokára a tetőn igen. Ezután következett a túra legszebb és legszelesebb része. Volt kis sár is, mivel felolvadt a reggeli fagyott föld, de a kilátás és panoráma minden oldalra csodálatos volt a Szekszárdi borvidékre.
Hosszan baktattam a piroson le egészen a városig, tetszettek a szőlők, még így kopáran is szép a táj.
A városba érve kicsit elnéztem a pirost, és tettem egy plusz km-t, de nem bántam, mert tetszett a városba vezető út. Szép túra, jó szervezés, jó lenne nyáron vagy ősszel is egy ilyen, amikor  már csorog a hegy leve.
A célban teát, és mindenféle kenyereket lehetett fogyasztani, és megkaptuk a szép jelvényt is, meg az oklevelet. Jó rendezés, gratulálok.
Most nem volt városnézés, de tavaly jártam itt szurkolóként a Borvidék félmaratonon, és picit szétnéztem a városban. Nagyon helyes a kis főtér, ill. főutcácska, kiülős teraszokkal, és nagyon tetszett a Mészöly Miklós Múzeum. Azt mindenkinek ajánlom.
Maradt még látnivaló Szekszárdon, jövök máskor is, és jó lenne egy borkóstolón is részt venni. Voltam még tavaly egy 50 km-es biciklis túrán is Szekszárd körül, akkor a szomszédos falu Szálka tetszett nagyon. Gyönyörű dombos környék szép tóval, ápolt stranddal, klassz szálláshelyekkel. Ajánlom azt is, és remélem eljutok én is a nyáron ide.


2012. január 19., csütörtök

Nyáridéző grillezés

Még messze a nyár, és fáj a szívem a jó kis kerti grillpartikért. Ennek jegyében előszedtem a százéves asztali grillezőmet, beizzítottam, és kerti grillparti helyett konyhai grillpartit tartottam.
A grillezőt egy jó félórával sütés előtt bekapcsoltam, hogy melegedjen.
Ezalatt előkészítettem a zöldségeket, megpucoltam a répát, meghámoztam a padlizsánt, felvágtam a kápia paprikát, és megmostam a laskagombát. Aztán a répa és a padlizsán, valamint a hámozatlan cukkini felvágásra került, lapos lapocskákat vágtam belőlük.
Vettem egy jó drága de nagyon finom Mártoni grillsajtot, azt is felszeleteltem.
A zöldségeket besóztam, és borsot tekertem rájuk.
Aztán már kezdődhetett is a grillparti.


Isteni illatok terjengtek a konyhában, hamarosan pedig tányéromon gőzölgött az olvadozó sajt, a roston sült zöldségekkel.
Könnyű finom és ízletes vacsora volt, pici rozé borral megöntözve.
Már csak a grill elmosása volt hátra, amit nem szeretek, ezért le is passzoltam a családfőnek, aki persze a sütésben is segített. :-)


Hozzávalók:
1 db piros kápia paprika
1 csokor laskagomba
1 padlizsán
1 cukkini
1 vastag sárgarépa
1 db Mártoni grillsajt
só, bors, olíva a grill megkenéséhez.

Ha nincs asztali grillünk, serpenyőben is készíthető, de így azért sokkal finomabb, és sokkal kertigrillebb szag terjeng a lakásban. :-)

Képek hamarosan jönnek!

2012. január 18., szerda

Dél Dunántúli Kéktúra vándorlás

Csodás dolognak tartom a Másfélmillió Lépést Magyarországon, és egyáltalán a kék túra mozgalmat. Magam is szívesen végigjárnám, de szabadság hiányában egyenlőre halasztok pár évet a nyugdíjig.
Viszont felhívom figyelmeteket, hogy a Magyar Természetbarát Szövetség már szervezi az idei Dél Dunántúli Kéktúra vándorlást, melyre lehet már előzetesen jelentkezni.

http://termeszetbarat.hu/cikkek

Itt minden infot megtaláltok, s aki teheti járja be az utat, nem fog csalódni, élményekben gazdag túrákon vehet részt.
Igazából már én is sok apró részletét bejártam, egyszer jó lenne egyben is megtenni egy hosszabb szakaszt.

Jó túrázást, és hajrá jelentkezők!

2012. január 17., kedd

Évkezdő tekergő - látnivalói

Az évkezdő Kőszegi túrán a beszámolóból és a túra itinerjéből is kimaradtak a látnivalók. Pedig érdemes rászánni néhány szót, szép és érdekes dolgokat láttunk a túra során. Az útvonal szerint haladva az alábbiakat láttam:
Koronaőrző bunker: Ez egy földalatti pincerendszer, ahol a Szálasi kormány idején, 1944. decemberétől 1945. márciusáig a Szent Koronát őrizték. (A Kőszegi hegység még több bunkert is rejteget, más túrákon elhaladhatunk a Szálasi bunker mellett, ahol maga a nagy ember bujkált, de van még Titkos bunker is.)
Csónakázó tó: A Gyöngyös patak és mellékága a Malomárok táplálja friss vízzel, 1978-ban társadalmi munkával létesült. Sekélysége ellenére nagyon hideg vízű tó, 1,5-2 m mély, alja iszapos-kavicsos. Tele van hallal, ponty, süllő, harcsa stb. fajtákkal. A tó körül halismereti tanösvényt is létesítettek.
Gyöngyös patak: A Kőszegi hegység fő vízgyűjtő folyása, végig folyik a város mellett, kellemes parkokkal, hidakkal tarkítva. Kőszeget elhagyva Gyöngyösfalu fele még a Holdfényliget (kalandpark) mellett raftingszerű kajakozásra, oktatásra is alkalmas.
Ördögtányér: más néven Tányérszikla. A szikla ritka vulkáni eredetű metamorf kőzet, melynek kivájódott belseje tányért formáz.
Fatalin bükkök: A két több mint 300 éves bükköt hagyás fának is hívják, megúszták a vágásokat, mindig meghagyták őket. Hasonlóak a Stájer ház melletti ősfákhoz.
Óház: a 609 m magasan lévő Óház, egykori Óvár, ill. Felsővár néven már a XIII. században épült. Eredetileg határ védelmi feladata volt, később kilátót létesítettek itt. Az elsőt 1896-ban, még fából, később kőből alakították ki mai arculatát. Tetejéről csodás kilátás nyílik Ausztria havas hegyeire.
Királyvölgyi madártani tanösvény: A tanösvény 1,5 km hosszú, 34 állomáson keresztül mutatja be a Kőszegi hegység madárvilágát.
Trianoni kereszt: 1936-ben emelték a háromhalmos vasbeton keresztet. Célja az emlékezés, a túrázóknak pedig egy jelölhető pont.
Kálvária: a 392 m magas Kálvária hegyre 14 stáció vezet fel. A barokk templomot a pestis járványt követően építették, mellette remetelakot is találunk.

Nagyjából és röviden ennyi, tehát érdemes felkeresni a Kőszegi hegységet, érdemes túrázni, kirándulni és körülnézni kedvenc városomban. A szervező egyesület honlapján többféle túraajánlatot találhatunk, rövidebb-hosszabb változatokat, kinyomtatható térképvázlatokkal. http://www.gesztenyekek.hu/

2012. január 15., vasárnap

Évkezdő tekergő - a Kőszegi-Hegység télen teljesítménytúra

Bár az időjósok viharos szelet jósoltak szombatra, mi vettük a bátorságot és nem hittünk nekik, szombaton reggel útnak indultunk Kőszegre az évkezdő tekergő túrára. A Jurisics várbéli indulást fél 9-től lehetett megtenni, mi 10 órakor rajtoltunk el. A rendezők meglepetésére kétszáz körüli induló volt - ebből is látszik egyre népszerűbbek a teljesítménytúrák - ez okozott is némi problémát. A várat elhagyva a Csónakázó tó felé indultunk a kék jelzésen, egészen a Koronaőrző bunkerig.
 Itt őrizték a szent koronát egy ideig, bár a pince maga le van rácsozva, bemenni nem lehet. Jó volt újra a Kőszegi utcákon járni, még ha csak rövid ideig is, de legnagyobb örömünkre napsütésben, ugyanis az időjárás megemberelte magát, és verőfényes ontotta a napsugarakat. Igaz, meleg nem volt, de tél lévén ez természetes.
A bunker után nem a Kálvária felé kellett felmenni, hanem el mellette, az Andalgó sétányon, ahol vadiúj tanösvényt csináltak. Szeretem az ilyen tanösvényeket,  ahol a környékről sok ismeret ki van táblázva, elsőként a Kőszegi vallási szokásokat például. Igaz, tüzetesen nem olvasgattunk, csak nagyjából, de így is érdekesek. Az első táblát a Csónakázó tó fölött a kis kápolnánál találtuk. A tó és környéke remek kirándulóhely, bár oda is kellene egy kis uniós támogatás.
Az ösvény végig a Gyöngyös patak fölött haladt, egészen az utolsó tábláig, ahol jelzetlen úton kanyarodtunk felfele. Igaz, a szervezők folyamatosan kitáblázták az utat, esélyt sem adva az eltévedésre. Itt meredek emelkedő kezdődött, ami egészen a Pintér tetőig folytatódott. Mielőtt az 507 m magas tetőre érkeztünk volna, már találkoztunk a pontőrökkel, akik kicsit lejjebb költöztek a tetőn süvöltő nagy szél miatt. Csoki sajnos nem jutott a sok induló miatt, de természetesen a célban megkaptuk pótlólag.
A tetőn favágók dolgoztak, és végre fehér környezetben gyalogolhattunk, itt maradt egy kis hó a hét közbeni havazásból. Felértünk a Szabó-hegy - Hétforrás aszfaltútra, keresztezve felmásztunk a partoldalon, és máris az Ördögtányérnál voltunk. Ez egy helyes szikla, aminek közepén mélyedés van, mint egy tányér. Most befagyott víz volt benne.
A következő pont fele megint picit emelkednünk kellett, a kék háromszög jelzés vezetett az Óház kilátó felé. De előtte még megcsodálhattuk a Fatalin bükköket, mely két óriási bükkfa.
Az Óház felé mászva kedves ismerősökkel is találkoztam, Szombathelyi túrázzókal. Egyszer a Győrújbaráti túrán mentünk együtt, és természetes az öröm, ha ismét látjuk egymást. Ez a jó a túrázásban, hogy sok ismerőst, barátot szerez az ember. Nos, közeledvén az Óházhoz picit meg kellett küzdeni a csúszós részekkel, de felértünk. Második ellenőrzőpont, pecsét, majd meleg tea várt minket, és nagy szél.
Megettük a szendvicsünket, éppen dél volt, aztán menekülve a szélből lefele indultunk, keresztül az erdei tornapályán. Még egy ellenőrzőpont következett, itt is uniós pályázat nyomait fedeztük fel, megújult tűzrakóhely, esőbeálló, padok és asztalok voltak. Öröm a turisták számára.
Tovább ereszkedtünk lefele a Szabó-hegy üdülői között, néhol előbukkant már a város látképe is.
Lefele könnyebb és gyorsabb volt a menet, hamarosan elértük a Szénsavas kutat, majd hószállingózásban a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontot is. Itt virtuális ellenőrző pontként egy feladatot kellett megoldani az egyik ismertető tábláról.
Itt található a Kék túra tanösvény, melyben sok mindent megtudhatunk az Országos Kékről, keletkezéséről, folytatásáról, stb. A Látogatóközponttól az alpannónia turista út jele vezetett tovább minket, számomra még ismeretlen úton a Királyvölgybe, majd onnan fel a Szultán tetőre.
A tetőről szép panoráma nyílt a városra, és nemsokára elértük a célt is, ami a Kálvária templomnál volt. Sajnálatos módon még sosem volt nyitva, és nincs is információm erről, pedig jó lenne belülről is megnézni egyszer.


A templom és környéke nagyon hangulatos, most új tűzrakóhelyet, padokat asztalokat találtunk itt, no és persze a pontőröket, akik közölték velünk a célban, hogy elfogyott a kitűző, és az oklevél, de majd postán megkapjuk. A kaja is elfogyott, bár ha lett volna időnk várni, készült újabb adag sült kolbász is.

A túra végén még legyalogoltunk a Kálváriáról, végig a városon, majd felmarkoltuk autónkat, és Rocco pizzériájában fejeztük be a kellemes napot.

A túra jó volt, a szervezők lelkesek, az útvonal kijelölése hibátlan, az itinerként kapott színes térképvázlat hátulján pontos leírással teljesen klassz volt. Az ellátás (csoki, tea, és elvileg kolbászka) is megfelelő, legközelebb biztosan több emberre készülnek fel. Én jobban szeretem mondjuk ha a rajt és cél egy helyen van, de itt nem volt nagy távolság.

2012. január 11., szerda

A Gerliczenen jártam

Rövid időre, de részem volt egy kis év eleji síelésben az osztrák Gerliczen hegyén. Nagyszerű pályák, sok-sok felvonó, lakhelyünktől 5 órás utazás, kedvezményes síbérletek. Mi kell ennél több a jókedvű síeléshez... Nagy örömmel és annál nagyobb félelemmel ültem be barátaim kocsijába, és izgatottan nézelődtem miután átléptük Szentgotthárdnál a határt. No nem az utazástól féltem, az nagyon élvezetes volt, az osztrák táj gyönyörű és persze a falvak is. A félelem a síeléstől volt bennem, hiszen évente egyszer jutok el, és a tudás megkopik. No persze amikor rajta van a léc a lábon, minden visszajön. Olyan ez, mint a biciklizés....
Miután megérkeztünk az Ossiachi tó partján lévő Kanzelbahn felvonóhoz, birtokba vettük felszerelésünket, aztán máris röpített bennünket a kabin a Gerlicen tetejére.


A panoráma csodás a kabinokból az egész tópartot és a Landskorn várat is látni lehet, feltéve ha nem felhőbundába öltözik a táj. Ez persze tóparton gyakran megesik, de mint tudjuk, a felhők fölött mindig kék az ég. :-)
A Gerlicen 2000 m körüli csúcsára való feljutáshoz még egy másik felvonóra is szükség van, aztán a csúcsról több irányba indulhatunk. Egy csákányost láttam (azt nem is próbáltam) a többi felvonó kettő-négy-és nyolcüléses, a pályák pedig szuperek. Igaz, néha összetorlódik délutánra a hó a deszkásoktól, és picit buckás lehet, de ennyi még belefér.
Legjobban a hátsó részen lévő két 7 km-es piros pálya tetszett, amiről két részletben lehet visszajutni a csúcsra. A csúcson ne számítsunk jó időre, viszont nagy szélre feltétlenül. A csúcshütte kilátása és ellátása szuper, amint az árak is. A többi lejjebb lévő hüttébe viszont betérhetünk, a gőzgombóc kihagyhatatlan. No persze helyre van hogy várni kell, mert délidőben csúcsforgalomra számíthatunk.
Egyébként a pályákon nem voltak túl sokan, hétköznap lévén kellemes mennyiségű ember volt. Általában a felvonóknál sem kellett várni, legfeljebb egy kicsit. Viszont az a hír járja, hogy hétvégeken, ünnepeken borzasztó tömeg jön össze.
A már említett két hosszú és nagyon kellemes piros pálya mellett több is volt persze, hármat próbáltam, és két kéket is. A kék pályák jó kis tanulópályák, mindjárt a kabinnál is van egy ilyen, sőt, aki szánkózni akar, az is talál magának pályát.
Szerintem jó hely, jó pályákkal, fantasztikus kilátással. Élmény volt, mint minden síelés.

2012. január 8., vasárnap

Szilveszteri túra a Tanúhegyekre

Kicsit elszaladt az idő, már beleléptünk az új évbe, és még nem volt alkalmam megírni a szilveszteri túrákat. Két túrán voltam aznap a barátaimmal, ragyogó verőfényes napsütésben. A BTHE rendezésében Fel a Csobáncra elnevezésű túrán, valamint Nyevrikel Zsolti által szervezett vártúra sorozat utolsó, kupaátadó túráján, mely a Fel a Hegyesdre névre hallgatott. A két tanúhegy közel volt egymáshoz, az idő nem is lehetett volna szebb, ezért mindkét túrát örömmel jártuk végig. Nem először jártam a tanúhegyeken, és gondolom nem is utoljára, hiszen az ország egyik legszebb környéke.
Fel a Csobáncra.
Túránk Gyulakesziről indult, ott hagytuk az autót a falu közepén, és elindultunk meghódítani a Csobáncot.
A rövid egyenes szakasz alatt készült pár fotó, aztán ahogy feljebb emelkedtünk, már elértük a szőlőket is.

Mögöttünk már látszik a Csobánc, melynek tetején várromot találunk. A felfele vezető út eleje kb. másfél km lapos, aztán másfél ami folyamatosan emelkedik. De ez a maximum, az összes táv oda-vissza nincs több 5-6 km-nél. Felfele mondjuk lihegtem, de megéri felmenni, az ösvény kitaposott turistaút, a fenti panoráma pedig páratlanul szép. Az összes tanúhegyet és a Balatont látni felülről, a szőlőkkel, kis présházakkal együtt.
Ez a kép nem a Balatont mutatja, hiszen körpanorámát láthatunk, és az összes környező falut megcsodálhatjuk felülről. A szervezés remek volt, felérvén meleg teát és forralt bort kínáltak a szervezők, a szép formájú kitűző mellé. Nagyon jó hangulatú túra volt, egy könnyű, szemet gyönyörködtető táv, csodás kilátással.
Csobánc várának romjai ezen a képen tipikus ír romokra hasonlít, persze sokkal több maradvány van, és a történet is megható. A A vár elleni legnagyobb ostrom 1707. február 25-én ért véget. A várat császári tábornagy próbálta elfoglalni, sikertelenül, ezer főből álló serege ellenére.A várat körülbelül 30 főnyi helyőrség, 30 főnyi bemenekült nemes, illetve asszonyok és gyermekek védték, Szász Márton kuruc vice hadnagy vezetésével. Az ellenséges, osztrákokból, szerbekből, labanc-magyar ostromlókból álló sereg majdnem 400 főt vesztett el a csata során, köztük 52 tisztet. A hősies tett emlékére táblát találhatunk a vár hátsó oldalán.
A Csobánc meghódítása után elindultunk autóval a közeli Hegyesd község felé, ahol a hegy alatt parkoltunk, és a Hegyesdi vár meghódítására indultunk el a tanösvényen. Más jellegű volt a túra mint az előző, itt erdőben gyalogoltunk felfele, rövidebb, ám meredekebb, lépcsőkkel tarkított úton.
Felérve kicsit mászni kellett a csúcsra, ezidáig én sem voltam fent, mert mindig akkor jártam itt, amikor jeges, csúszós volt. Most örömmel vettem be a várat, bár itt kicsik a rom maradványok, viszont innen is fantasztikus a kilátás. Ez a túra szerintem max. 2 km volt, és a szintet itt láthatjátok.
Miután körbe fotózta mindegyikünk a tájat, és egymást, a hegy másik oldalán leereszkedtünk, és a szervezőktől átvettük a csokinkat, és kitűzőnket. Megkaptam a vágyott kupát is a 9 vártúrán való részvételért. Nagyon jó kis sorozat volt, köszönet a szervezőknek, és a mai időjárás felelősnek.