2012. április 26., csütörtök

Rizses cucc indiai fűszerrel

A múltkoriban megleptem magam a spárban kapható exluzív indiai fűszerrel. Nem volt olcsó, azt hiszem ezer forint körül van, de a doboza nagyon szép, később is használható, és a benne lévő fűszer finom, jó minőségű, sokáig elég. Ezt akartam kipróbálni, erre kreáltam egy egyszerű könnyű vacsorát.
Hozzávalók: egy csésze basmati rizs, zöldségek összedarabolva (nálam ezek voltak: 1 db zellerszár,
2 db gomba, 1 db sárgarépa, 4 db zöldspárga, 3 db retek, de lehet szerintem másból is), 20 dkg pulykamell, só, bors, indiai fűszer, plusz gyömbér, és currry, és kicsi olívaolaj.


Elkészítés: A zöldségeket összevágom, a húst megmosom, csíkokra vágom. Egy kis lábosban olíván átpirítom a rizst, felengedem dupla mennyiségű forró vízzel, sózom, és hagyom főni, kb 15 percig fedő alatt. Ezalatt vokban olívát forrósítok, rádobom a husicsíkokat, fűszerezem, (jöhet mindenből egy kicsi) és pirítgatom. (Vigyázat, fröcsögni fog egy picit) Falapáttal kevergetem, enged egy kis levet, így nem kell rá víz. Amikor félig jó a husi, ráteszem a sárgarépát. Egyenlőre csak azt, mert az keményebb zöldség. Kb. 5 perc múlva a többi zöldséget is hozzákeverem, még egyszer fűszerezem.
Még öt-hat percig pirítom, folyamatosan kevergetve. A zöldségek maradjanak roppanósak! Amikor kész, hozzákeverem a közben megfőtt rizst. Apróra vágott petrezselymet kevertem hozzá.

Nagyon finom lett, legjobban a retek ízlett benne. Azért tettem bele, mert már kezdett megpuhulni a hűtőben, így nem nagyon szeretem. Picit átdinsztelve nagyon jóízű volt az ételben.

Mivel maradt egy kis vágott petrezselyem, készítettem egy petrezselymes vajkrémet. A natúr vajkrémhez kevertem egy kis camembertes sajtkrémet, sót és petrezselymet. Kiváló szendvicskrém lett belőle, így meglett a reggelim is. Magvas kennyérre kentem.


2012. április 25., szerda

Sárpentele 15

Vasárnap (április 22-én) a Föld napján ismét megrendezték a Sárpentele 15 km-es túrát Széchenyi Zsigmond emlékére. A Székesfehérvár belvárosából induló túrán sokadszor veszek részt, itt van helyben, kellemes útvonalon, és még jóidő is volt. A városból kivezető úton elsőként a Vízügyi Igazgatóságnál lévő Beszédes József szobrot és a környezetében lévő Aquamobilt néztük meg.
Aquamobil: 1998 az Óceánok Éve volt, a portugáliai világkiállításra készült, a magyar pavilonba. Látványos fa szerkezet, vödör vízek hajtják a malomkereket. A tíz leglátványosabb tárgy volt, aki még nem látta, nézze meg, érdemes.
A feladat megoldása után továbbindultunk, végig a Széchenyi úton, majd a Hosszúsétatéren át egészen a Sóstói Tanösvényig. A Sóstóról már írtam beszámolót, most is nagyon tetszett, és a túra szervezője az induláskor kapott itinerben mindent szépen leírt az útközbeni látnivalókról, az információkat ebből a füzetecskéből vettem ki.
Sóstó Tanösvény: 1473-ig vezethető vissza írásos emléke, a tó alkálisót tartalmaz, gyógyhatású volt. A 19. század közepén elindult a környék parkosítása. A háború előtt a környék közkedvelt fürdő és kirándulóhely volt, stranddal, vendéglővel. A tavat tápláló források szénsavas vizet adtak. Később elhanyagolták a területet, szennyvízbefogadóként is működött, a források pedig elapadtak. 2003. óta védettséget élvez, déli része a homokbánya, védett orchideák, védett maradak területe. A tanösvény 2001-2003. között épült.
Most is nagyon jó volt végigmenni, s közben megoldottuk a feladatokat is, melyek kapcsán elolvasgattuk a tanösvény tábláin  lévő ismertetőket. Rengeteg védett növény, állat él itt, és nagyon hangulatosak a fahidacskák, madárles helyek, érdemes tavasszal kisétálni.

Miután körbejártuk az ösvényt, a képen látható fedett helyen Pintér Józsiék pontőrködtek, s adtak pecsétet. Mint mindig, most is kedélyes volt, így a jókedvünk felerősödött, és még ismerősökkel is találkoztunk Zsuzsa, és Sali Gabi személyében. A Sóstó után Maroshegy végén mentünk tovább, át a Gárdonyi Művelődési Ház előtt, az Ikarus mellett, és következett a túra legkellemetlenebb része, végig az Úrhidai úton a járda gyanánt szolgáló csámpás betonkockákon. Mellettünk Tinca tolta el biciklijét, és lassan kiértünk a Pentelei erdőben.
Közben találkoztunk olyanokkal is, akik a tanösvényen nem mentek végig, csak megkérdezték a megoldást. Végül is mindenki úgy megy ahogy akar, de szerintem ha teljesíteni akarom a távot, akkor én csakis a kijelölt útvonalon haladok. Ha eltévesztem, visszamegyek, javítok. Persze ez az én túrafilozófiám.

Pentelei parkerdő: régen a sárpentelei kastély parkja volt, a kastélyt sajnos lebontották. 20 állomásos erdei tornapálya van itt, tűzrakóhely, padok, esőbeálló, a városiak kedvelt kocogóhelye. A piros plusz mentén jutunk el a Széchenyi emlékkőhöz, ami az Úrhidára vezető út túloldalán van.
Hamarosan mi is odaértünk, ahol már jó kis tömeg verődött össze, hiszen most tartották a Városi Természetbarát Találkozót is.
A célban megkaptuk a kitűzőt, emléklapot - mely ezúttal szép színes fénykép - és ehettünk a finom házilekváros, vagy zsíros kenyerekből.
Jó kis túra volt, remek időjárás. Maci is utolért bennünket a célba, két óra alatti időeredménnyel. Visszafele Bettiékkel találkoztunk, majd beszálltunk a buszfordulónál hagyott autónkba, és kellemes élményekkel gazdagodva mentünk haza.

A túra névadójának, Széchenyi Zsigmondnak Pentelén lévő emlékköve ismét tele volt friss virággal, ezúttal nem láttuk az özvegyét, a programok később kezdődtek. Viszont élete érdekes, tanulságos, sok-sok megjelent könyve olvasmányos, a mai gyerekek számára is rejt izgalmakat.
A Természetbarát Szövetség mozgalmat is hirdetett a nagy vadász-író emlékhelyeinek felkeresésére, melyet honlapjukon találhattok.
http://www.szvtsz.org/
Széchenyi Zsigmond, 1898. január 23-án született Nagyváradon. Gyermekkorát a Fejér megyei Sárpentelén, illetve osztrák és cseh rokonságának nemesi otthonaiban töltötte. Középiskolái elvégzése után főiskolai tanulmányait Münchenben, Stuttgartban és Cambridge-ben folytatta.
Neve elsõsorban a híres Afrika-vadász emlékeit idézi fel, de ha végiggodoljuk, hogy könyveiben mi minden tárul elénk, hamarosan felismerjük, hogy azokban a vadászat, a vadászkalandok tulajdonképpen csak keretét képezik egy hatalmas, sokrétű, hallatlanul színes ismeretanyagnak.
Könyveiben a természet, a vadászat szépségeit a szakértõ alaposságával, de a kalandos, regényes útleírás izgalmával írja le. Élete elsõ számú szenvedélye a természetért, állatokért, különösen a nagy vadállatokért való lelkesedése volt. Gyermekkora óta dédelgetett álma volt földünk valamennyi állatának megismerése. Ismertebb könyvei a Csui, az Elefántország,  a Hengergõ homok. Alaszkában, és Indiában is vadászott, Indiai utja volt egyben az utolsó, saját tehetségébõl fedezett egzotikus expedíciója. Könyveit saját felvételeivel illusztrálta, és kiderült, hogy nemcsak az íráshoz van tehetsége, hanem kitûnõ fotós is.
Aztán jött 1944, Budapest ostroma. Házából semmi sem maradt, sem trófeáiból. Mind áldozatai lettek a háború pusztításának. Trófeái nem voltak többé, de voltak emlékei. 1947-50-ig az Erdészeti Központ vadászati felügyelõjeként dolgozott. A személyi kulusz éveiben kitelepítik, börtönbe is kerül, majd a keszthelyi múzeum alkalmazza. Itt ismeri meg második feleségét, Hertelendí Margitot. Mellé szegődik a szerencs, pesti lakáshoz jut, majd 1963-ban a kormány megbízásából újból utazik, immár utolsó Afrikai útjára. Küldetése teljesítése után 1967. április 24-én hal meg.
(Info: wikipedia)

2012. április 24., kedd

Bubu születésnapi túra


Időpont: 2012.04.21. Táv: 13,5 km Szint: 300 m
Bubu - alias Hevér Gábor - több mint 1200 túrát megtett fiatalember, teljesítménytúrázó, kinek 30. születésnapjára szerveződött a túra. A gyülekező a Szárligeti vasútállomáson volt, s amint megjelent az ünnepelt, az összeverődött nagyszámú túrázótól felhangzott a "Boldog boldog boldog születésnapot" c. jól ismert Halász Judit nóta. Ezzel el is dőlt a túra sorsa.
A hangulat már induláskor tetőfokára hágott, sok-sok ismerős találkozott, beszélgetett, vidáman örült egymásnak. Én is örültem Plecsnek, Tonnakilométernek, Bubának, és Balogh Lacinak, Bettiéknek, stb. Bubu édesanyja hangulatfokozóként megbontott két hatalmas tortát, egyik "természetesen" bakancs alakú volt. Tortával indítani egy túrát vétek, még a végén rászoknak a túrázók. :-)

Az ünnepi nevezés után Wittner Csillától kaptunk indító pecsétet, akinek ezúton is köszönöm a szervezést, és persze neki meg névnapja volt, tehát nem hangzott fel a boldog névnapot c. nóta, de azért szerintem boldog volt.
Az induló csomag sem volt mindennapi, vonatos itiner, lufi, stílszerű Bubus retro menetjegy, amihez persze egyenruhás kalauz is volt Garbai Gábor személyében. Ő lett a túra állandó lyukasztója.

Aztán végre elindultunk, én a fájós térdem miatt csupán a 15-ös távra. Laci szegődött társamul, Maci természetesen futva a hosszúra indult. Egy kellemes erdős dombnak indultunk el, majd hosszabb aszfalt következett, egészen Nagyegyháza végéig.

Lacival baktattunk, fotózgattunk, gombásztunk, nagyon kellemes idő volt, bár lógott az eső lába, rendes volt hozzánk az időjárás. Szalagozás is volt, természetesen vasutas, sínes szalaggal, mivel Bubunk a Máv-nál dolgozik.

A falu végén bementünk az erdőbe, emelkedni is kezdtünk, majd az első ellenőrzőpontról csodálhattuk meg Lagzi Lajcsi birtokát, és a szép kilátást, és bekaphattunk egy-két fincsi dianáscukrot.


Innentől a tetőn haladtunk, több katonainak vélt bunkert elhagyva. Nem is gondoltam hogy ez a környék is katonai terület volt.
Erdőben folytattuk továbbra is, régi vadászház, nyíló virágok, a tavaszi túrák mindig nagyon szépek.


Hamarosan új ellenőrzőponthoz értünk, itt stílszerűen lyukasztott nekünk a vasutasunk, kaptunk inni, és egy retro utasellátós csokit is a kezembe nyomtak. :-)
Innen lucernás mellett vitt az út, Nagy Lajos is mellénk szegődött, megvitattuk az osztrák túrák sokszínűségét, és jókedvűen baktattunk tovább. Nemsokára feltűnt Óbarok, majd egy helyes tiltó tábla mellett elhaladva a barki sziklák tetején élvezhettük a panorámát.
A szikla tetején ellenőrző pont volt, matrica ragasztással. Szép volt a kilátás, alattunk terült el a falu. Aztán hamarosan elindultunk lefele a csúszós, meredek lejtőn. Lám-lám a Bubu túrába tettek a szervezők némi izgalmas terepet is, hogy emlékezetes maradjon.

Szépek a sziklák, főleg így testközelből. Ezt a részt mindenképpen érdemes volt betenni a túrába.
(Bár a lófingató sem volt rossz.)
A célba érkezve természetesen stílszerűen Bubus zsíros kenyerekkel vártak a szervezők, sőt még palacsintát is kaptunk az oklevél és Bubus kitűző mellé. Nagyon jó kis túra volt, bízom benne, hogy nem egyszeri lesz a rendezés.
Aztán megjelent maga az ünnepelt is....


Aztán még végignéztem egy technikai malőrt a szervezőktől, és lassan mindenki hazaindult. Kellemes túra volt, hibátlan szervezés, jó ellátás, lelkes pontőrök, én részemről mindennel meg voltam elégedve, és köszönöm az összes szervezőnek és szponzornak.
Jövő évi kerek születésnapomra nekem is rendezhettek túrát, és akkor hozok tortát. Igaz, ahhoz még ezer túrát le kell nyomnom, hogy kiérdemeljem. :-)
A túra tanulsága szerintem, nemcsak túrázni, enni is szeretnek a népek.

2012. április 23., hétfő

Valahol otthon....Kaposvár, Párizs, Budapest

Pénteken délután Rippl-Rónai József gyűjteményes kiállításának megnyitóján voltam.


 A Valahol otthon....Kaposvár, Párizs, Budapest c. kiállítás szebbnél szebb képeit megtekinteni nagy élmény, ellentétben a kiállítás nem túl stílszerű megnyitójával.
Az újságban nyilvánosan meghirdetett megnyitóra jócskán összegyűltek az emberek a Székesfehérvári Városi Képtárban. A megnyitó késve kezdődött, mire összeterelték a leghátsó terembe a kiváncsi és érdeklődő tömeget. Sajnos szerintem hiba csúszott a gépezetbe, bár biztosan sok munka egy ilyen kiállítás létrehozása, a megnyitó szervezésére nem nagyon jutott energia.
A nyilvánosan meghirdetett ingyenes megnyitóknál számítani lehet tömegre. Így az emberek fele nem is fért be a kis helységbe, ahol meleg volt, szellőzés híján sokan nem is bírták, és a tolakodó tömeg egymás lábát taposta. A figyelmetlen nézők többször lekapcsolták a villanyt, mert hátukkal támaszkodtak a falnak, vagy a kapcsolóknak.
Az alpolgármesterasszony, Brájer Éva nem kapott hangosítást, így sem az ő hangját, sem a múzeumot vezető hölgy hangját sem lehetett hallani, ahogy bevezették a megnyitót, illetve méltatták a művészt. Szerencsére a meghívott szakértő, a Kaposvári Rippl-Rónai gyűjtemény otthonának, a Róma-villának múzeumvezetője szép orgánumú hangjával már érthető volt.
De így is nagyban zavaró tényező volt az, hogy a kinti teremben lévő emberek félhangosan beszélgettek, nevetgéltek, stb.
Egyetlen személyzet sem volt ott, aki rájuk szólt volna, vagy egyáltalán vezényelte volna a népet, hogy hova-merre menjenek-álljanak, stb.
Enélkül sosem lesz gördülékeny egy megnyitó. Néha már a számon volt, hogy hangosan elkiáltom magam, ugyan legyenek már csendben, tiszteljük meg a művészt és méltatóját.
Egyébként is az a véleményem, hogy némely nyugdíjas rosszabbul viselkedett, mint a gyerekek. Sutyorogtak, lökdösődtek, egyáltalán nem felnőttként viselkedve.
Még szerencse, hogy a megnyitó után aránylag nyugodtan megcsodálhattuk a képeket, és élménnyel is gazdagodtam, nem csak rossz tapasztalattal.

Rippl-Rónai József a 19. század végén, a 20. század elején a magyar festészet forradalmi alakja volt, festészeti irányvonala merész, újszerű, modern-nek nevezett. Sok festménye árulkodik magánéletéről, otthonáról, ami ebben a korban merészségre vallott.
A Kaposvári születésű ifjú gyógyszerésznek tanult, majd Münchenben folytatott festői tanulmányokat.
Ezután Párizsba utazik, majd fest, és tanul a híres művészközegben.
Különböző korszakai vannak, elsőként fekete-korszak, a Párizsi tanulmányok hatására.
Miután hazaköltözik, és Kaposváron vesz házat-műtermet, enteriőr-korszaknak nevezett stádium következik.
Végre sikeres kiállításokat rendez hazánkban is, mely anyagi és erkölcsi sikerrel egyaránt jár. Ezután következik az új festői korszak kezdete, melyben szerintem a legszebb képeket alkotta.
Ez a kukoricás korszak, intenzív színekkel, darabos technikával.

Ezekről készítettem fotókat is, szerintem fantasztikusan élőek, és szépek a képei. Bármelyiket elnézegetném nap-mint nap az otthonomban is, ha nem lenne iszonyatosan drága, műgyűjtőknek való. :-)
Miután a festő végleg letelepszik Kaposváron, megveszi a Róma dombon lévő villát, gyönyörű képeket fest, mindenütt sikereket ér el. Az első világháború elején a frontra kerül, közben szerelmes lesz Bányai Zorkába, aki sokáig modellje is képeinek.
Életének utolsó szakaszában pasztellképeket fest, majd 1927-ben folyamatos rosszullétekkel küzd, novemberben szélütés viszi el.
Művészete nagyívű, és méltán világhírű, emlékét szépen eleveníti fel a képtárban látható kiállítás.


2012. április 20., péntek

Kápolnásnyék Vörösmarty Múzeum

Ha tehetem, munka után szívesen csinálok kúltúrporgramot magamnak. Sokszor rájövök, elutazunk messzebb tájakra, tengerhez, miegyéb, és saját környezetünk értékeit pedig nem ismerjük. Már régóta készültem megnézni a kápolnásnyéki múzeumot, de valahogy sosem került rá idő. Nemrégiben olvastam az újságban, hogy szépen felújították, el is határoztam, hogy most aztán megnézem, nem halogatom tovább.
Mivel a múzeum hétfő kivételével 18 óráig nyitva van, tegnap megnéztem hol is élt a Szózat szerzője.

Már a bejárat utáni fasor látványától elámultam, ráadásul tavasz van, minden zöld, nagyon szép park fogadott. A hatalmas fák és a rendezett kert mellett kis táblák szegélyezik az utat, Vörösmarty versidézetekkel, ami ráhangolja az embert a költő életének megismerésére. A kúriához közelítve márványtalapzaton láthatjuk Vörösmarty szobrát.
A házba egy lelkes fiatalember vezet be minket, belépő 700 Ft, de vannak kedvezmények is.

A nézelődést kellemes ismertető vezeti be, szóban is megtudhatjuk mit látunk, apró részleteket, ínyencségeket Vörösmartyról és családjáról. A múzeumlátogatás mindig úgy maradandó, ha van hozzá előadás, ha beszélgetünk, ha van egy kis tárlatvezetés. Itt teljeskörű élménnyel gazdagodtam.

A kiállításon végigkísérhetjük Vörösmarty életútját, műveit, fotókon, plakátokon keresztül, de találhatunk néhányat bútoraiból is, valamint a régi bútorokkal berendezett termekben beleélhetjük magunkat az egykori romantikus, reformkori milliőbe. Láthatjuk az egykori szórakozást, munkát, a versírás művészetét, egy-egy vers születését, de pl. Petőfivel való kapcsolatába is bepillantást nyerünk.


A kiállítás szépen berendezett, kellemes élményt nyújt. Ami még nagyon tetszett, az maga az épület, és annak története. Ugyanis egykori Nádasdy Mihály gróf földbirtokos a gazdatisztjének, Vörösmarty édesapjának szánta. Ő vezényelte az építkezést is, majd beköltözött 9 gyermekével, így benépesítve a házat.
Amikor Nádasdy gróf eladta nyéki birtokát, Vörösmarty szülei már nem éltek, és több örökösön keresztül végül Kresz Mária néprajzkutató azzal a nemes szándékkal ajándékozta el a házat a Magyar Tudományos Akadémiának, hogy itt, Vörösmarty tiszteletére múzeumot létesítsenek.
Így nyílt meg a múzeum 1952-ben, s napjainkban megszépülve várja a látogatókat.
Kikapcsolódásra kiváló hely, a szép parkban tehetünk sétát, s közben verseket olvasunk, amire úgy sem szánunk időt a rohanó világban. Pedig néha pont ilyen nyugis romantikus életre vágyunk, amit a versek sugallnak....


A múzeumot a 70-es úton közelíthetjük meg Velence és Kápolnásnyék között tábla jelzi. további infokat itt olvashattok:
http://www.museum.hu/museum/index_hu.php?ID=329
Vörösmarty Mihály, Kápolnásnyék szülötte, és szűkebb hazám Székesfehérvár színházának is névadója. Kedvenc idézetem tőle, a Merengőhöz c. versből származik, ma is tanúlságos:
"Ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz".....

2012. április 19., csütörtök

Teszteltük: Kétkerék Vendégház Mátraszentlászló

A Kétkerék Vendégház a Mátrában, egészen pontosan Mátraszentlászlón található. A szállást a Mátrabérc túrához kerestük, és megér egy bejegyzést, szeretettel ajánlom minden túrázni, kirándulni, biciklizni vágyó olvasómnak. Szép fekvésű, hegyek ölelésében lévő nagyon kúltúrált szálláshely, ahol reggelit, és vacsorát is lehet kérni, kerékpárt lehet kölcsönözni, és még szauna is van.
Mi a kora reggeli indulás miatt csak egy reggelen vettük igénybe a reggelit, mely nem olcsó, de nagyon házisas, választékos, és bőséges.
A vacsorát a közeli Vöröskő étteremben lehet igénybe venni, menü gyanánt. Ezt is kipróbáltuk, finom házias ízek, bőséges adag. A szlovák bablevest különösen ajánlom. :-)
A szállás nagyon tiszta, tetszett, hogy már a bejáratnál le kell venni a cipőket, és külön tárolóba helyezni, így biztosan nem kerül sár, és kosz a szobákba.
A fürdőszoba extra szép, talán mivel itt található a wc is, egy kicsit szűkös. Az ágy kényelmes, a berendezés egyszerű, de modern.
Aki szeretne maga főzni, az használhatja a teljesen felszerelt konyhát, és szép időben a teraszra is ki lehet ülni.
De ami miatt leginkább ajánlani tudom, a házigazdák kedvessége, vendégszeretete, és az a hozzáállás, ami maximálisan a vendégeket szolgálja.
Árakról, egyebekről a honlapon tájékozódhattok, és természetesen képek is vannak.
http://www.ketkerekvendeghaz.hu/

2012. április 18., szerda

Andezit 15 túra Becskén

A Muzsla túra másnapján, elmentünk az Andezit túrára Becskére. Én ugyan izomlázban szenvedtem, de ha már itt vagyunk a Mátrában, innen csak egy ugrás a Sugár. Akarom mondani a Cserhát. Mert Becske már a Cserhát dombjai között fekvő kis falu. Sosem jártam még erre, de kiváncsi voltam a Szandai várromra, melyet érintett a túra.
Rajtolás 10 órától, végre nem kellett korán kelni. A kocsmában volt a rajthely, könnyen megtaláltuk, a nevezés pedig flottul ment. A rendezők profik, azonnal megmondták, hogy melyik rendezvényükön voltam már, a számítógépben vezetett nyilvántartásból.
A nevezési díj befizetése után megkaptuk az itinert, mely a nevezetességek leírásán kívül színes térképet is tartalmazott. Tetszett. Meg a hangulat is, a rendezők, segítők nagyon kedvesek voltak.
A túra első része jelzetlen utakon vezetett, de a szalagozás tökéletes volt. Elsőként a Sztupához mentünk, ami a falu szélén lévő dombon áll. A Buddhisták imahelye, a napos-borús időben így mutatott:
Kaptunk pecsétet, meg almát, ugyanis az első ellenőrzőpont is itt volt. Jókedvűen haladtunk tovább, előbb egy mélyúton az erdőben, majd dombtetőn, réten át, amíg el nem értük Szandaváralját. Szép kilátás nyílt a környező hegyekre.

És persze tavasz van ezerrel, tehát mindenütt finom illatok, nyíló virágok között jártunk.

A falu szélén ismét ellenőrzőpont, itt télifagyit kaptunk, ami nagyon finom és friss volt. Még egy kicsit mentünk az utcán, ahol szép és rendben tartott házacskák között, nyomorúságosakat is láttunk.

A falut elhagyva emelkedni kezdtünk a vár felé, de előbb még a Mária forrást érintettük.
Innen már csak fölfele mentünk, igazából nem kívántam már hegyet a tegnapi után, de a várra kiváncsi voltam, és a vár oldalában lévő andezitömlésre is. Nem csalódtam, megérte fölmenni, fantasztikus körpanoráma várt a romok mellett. És persze pecsételőhely is, kedves pontőrökkel.
A szandai hegyen három csúcs szökik a magasba. A nugati 545 m az egykori földvár, középen búcsújáróhely volt, és a harmadik az 528 m magason van a szandai várrom. A másik csúcsokat bányászat csonkítja, a romokkal szemben hatalmas bányát láttunk. A vár a XIV. században épült, sokszor cserélt gazdát, ahogy minden vár a középkorban. A várnak fontos szerep jutott az északi védelmi rendszerben, a füstjelzéses módszerhez folyamodva jelezték az ellenség közeledtét. A törökök, mint sok hasonló várat ezt is elfoglalták 1544-ben. 10 év után sikerült visszaszerezni, de sokáig hányódott törökök és magyarok között, majd felgyújtották, s ma már csak egyetlen tornya mered az ég fele.
(az infot a Börzsöny Természetbarát Egyesület itinerjében vetem)
A vár oldalában lévő andezitömléshez lépcsőn juthatunk le, korlát védi a turistákat, kirándulókat. A várból lefele vezető köves meredek úton fokozottan éreztem a combomban az izomlázat, és bizony elég hosszan haladtunk lefelé. De mindenképpen megérte, jó kis túra volt, szép tájakon, kellemes időben. Hamarosan célba értünk, megkaptuk a kitűzőnket, és egy szép oklevelet.
A túrát ajánlom mindenkinek, szép útvonal, jó szervezés, kár hogy messze van nekünk.

2012. április 16., hétfő

Muzsla 2012

Táv: 24,86 km, Szint: 830 m. Időpont: 2012. április 14.
Hajnali fél öt, ébredés, mosdás, szendvicsgyártás, aztán autózás a Mátraszentlászlói szállásról Sirokra.
Maci Túratárs elvitele a Mátrabérc túra rajtjába. Fél hét múlt, kis kerülővel megtaláljuk a vasúti megállóhelyet. gyors nevezés, rövid búcsú, és otthagyom.
Újabb autózás a Mátra szerpentinjein, egy muflonnal való békés találkozás, szemerkélő eső, pára, némi izgalom. Közel 100 km megtétele után autó letesz Szurdokpüspökiben, ahol a különbuszon már várnak Balogh Laciék.
Így aztán fél tízkor amikor Galyatetőre érek a Muzsla rajtjába, már kicsit meg is vagyok fáradva, és "nagy örömömre" még az eső is elered.
A rajtolás kicsit hangyaboly jellegű, de elsőbbséget élvezek, mert van apróm. Dzseki felvesz, zsák igazgat, felkerül a kalapom is, ami eső ellen nem jó, de legalább van. Bigiék erős tempót diktálnak felfele, nem is tetszik, kicsit lemaradok. Békés gyaloglás a gerincen, pár km után a teáspontot kihagyjuk, aztán a Vörös-kő kilátóig nagyjából együtt megyünk, itt az első ellenőrzési pont. Szint eddig nemsok, a jelzések jók, bár annyian vagyunk libasorban, nem is kell nézni az itinert.

Aztán lassan felszakadozik a felhőzet, szakadozik a tömeg is, sőt, kezdenek érkezni a Hanák Kolos 35-ös távjáról a futók. Nem nagyon tetszik a sok ember, az meg főleg szokatlan, hogy 10 emberből 9 nem köszön vissza. Abba is hagyom a köszöngetést, inkább fotózni kezdek, az idő már engedi. Megkezdődik az első csúcsmenet az Ágasvár felé. A többiektől teljesen lemaradok, részben a meredek emelkedő, részben a fotózás és egyéb szükségletek miatt. A csicsergésnek, zsivajnak furcsa mód vége szakad, ahogy megindul a meredek hegynek a tömeg. Tetszik a csend, ezt is fotózom.
A kabát lekerül, még melegem is lesz, mire felérek az Ágasvárra. Nagyon tetszik, pazar a kilátás, és ez a sziklás gerinc, mellette szakadékkal, izgalmas útvonal.


Maku Laci személyében ismerős ér utol, őrült ember, már a hosszú távról érkezik, fantasztikus idővel, huszonvaladhányadszor teljesíti a Mátrabércet. És szabadkozik a fotózásnál, hogy rosszul néz ki. :-) Pedig dehogy, mintha a boltból jött volna, és még mosolyog is. (Utólag is grautlálok neki)
A hegycsúcson lévő ellenőrző pont is behúzva, meredek sziklás lefjtő következik, nem nagyon szeretem. Beérek egy Szurdokpüspöki hölgyet, vagy ő engem, aztán jó darabig nagyjából együtt megyünk, ő is sokadszorra teljesíti a középtávot. (Neki köszönöm a társaságot) Leértünk a turistaházhoz, és még csak 13-14 km van mögöttünk, aztán dél elmúlt. Patakpart, végre egyenes szakasz, tudok haladni.


 A következő ellenőrző pont Mátrakeresztesen a kocsmánál van, pecsételek, eszek egy kekszet, beérem Bigiéket, de aztán megindulunk a gyilkos Muzsla felé, és többet nem látom őket.
Aztán csak megyek mindig fölfele, hosszan, és egyre több futó előzget a hosszú távról. Hogy bírják, nem is értem, nekem már minden izmom fáj. Az idő kellemes, bár borult az ég, nincs hideg. Ahogy közeledünk fölfele, tépi a szél a fejem, de már nemigen érdekel. Csak az érdekel, érjem el végre a csúcsot. Végül felérek, pecsételek, iszok, aztán kisebb-nagyobb hullámokkal megint a gerincen haladunk. Fantasztikus a kilátás.

De aztán elfogy a tető, az út lejteni kezd, előbb erdős-bokros, majd nehéz köves meredek szakasz következik. Fáj a térdem. Egyre jobban, egyre keservesebb az ereszkedés. Pihengetek, sajnálgatom a fáradt társakat, van akinek nem fáj semmije, csak fáradt. Én nem vagyok fáradt, viszont fáj a térdem. Nem tudom melyik a jobb.
De már látom Szurdokpüspökit, virít a templom fehér teteje, biztatjuk egymást, és megindulunk az utolsó szakaszra. Pincesorra érkezünk, kellemes hangulat, borozgatós társaság, a lelkem is elkezd virulni.
Végre célba érkezem, megkapom a picike ám annál értékesebb kitűzőt. Emléklap, és ebédjegy is jár, beírják az időmet, 6.17. Hát, mondjuk 20 percet elfotóztam, meg elsántítottam, de annál jobbat biztos nem tudnék. Nehéz volt, de valami hülye boldog érzés fut át rajtam, hogy megcsináltam. :-) Szép túra volt. Vállon veregetem magam, aztán még Átol Csabival puszizkodok, furcsa mód meg sincs izzadva 55 km után. Átöltözöm, meglátom Nagy Lajosékat, végre valaki más is van Fehérvárról. Nézem picit a néptáncosokat, Hanák Kolos emléknap van a faluban, szól a muzsika, töltött káposzta illata lengi be a falut. Maci elé megyek, a pincesoron találkozunk. ideje 9.40, szép teljesítés, gratulálok neki is.


Még némi pecsételés a Cartográfia kupához, aztán végre elindulunk a szállásra, ahol vár a forró fürdő.......

A túra jól szervezett, bár a rajnál volt egy kis felfordulás. Az itiner pontos, minden információ rajta van, az ellátás gyenge, két helyen tea, és egy keksz, de a végén töltött káposzta, innivaló. Nevezés 700 ft, arányaiban jó. Fogyasztásom saját készletből 1 l tea, 1 banán, 1 szendvics. 
Szia Muzsla, ne várj vissza mostanában.
Tájékoztatásul a megmászott hegyek Indulás Galyatető: (965 m-ről), Vörös kő: 787 m, Ágasvár: 789 m, Muzsla: 805 m, Nagy-Koncsúr: 840 m.