2013. december 26., csütörtök

Disznóölés

Egy igazi falusi hagyományos disznóölésen vettem részt, végig követhetitek a képekkel megörökített folyamatokat.
Az időjárás is kedvezett, azon a reggelen hó esett a Bakonyban.
Malacka már a hastokon fekszik

Szakszerű sonka kivágás
És a csodás eredmény.

A sonka hat hétig finom pácba megy, egy sajtárba, melynek alján ki lehet húzni a dugót, és a sós fűszeres lével időnként megöntözni.
Aztán következik a lassú pár napos füstölés, és az eredmény Húsvétra kiváló házi sonka lesz.

Közben rakni kell a tüzet az üst alatt, amiben fortyog a forró víz, idekerülnek a hurkába való finomságok.

A húsfeldolgozás fázisában külön rakják az értékes pecsenyéket, szüzet, oldalast, szalonnának valót, és természetesen a tepsibe is kerülnek husidarabok, melyeket sütőben, fólia alatt két-három evőkanál víz aláöntésével sütünk, jól besózva. Másfél óra múlva leszedjük a fóliát, rátesszük a két fejnyi fokhagymát gerezdekre szedve, és tovább sütjük, immár fólia nélkül. Az eredmény friss házi pecsenye.

A töpörtyűnek való is kondérba kerül, ha már minden kész, ez az utolsó mozzanat, a zsír kisütése.

Míg a fiúk a kinti hidegben némi pálinka melegítő hatásával dolgoznak, addig én a húslevest készítem. Sok-sok levescsont kerül a hatalmas fazékba, melyet forrás után többször is lehabozok. Jó órányi fövés után jönnek majd a zöldségek, répa, zöldség, zeller, hagyma, és a fűszerek. Só, egész bors, kömény, némi gyömbér és szerecsendió. A végén a petrezselyem zöldje is csatlakozik. Lassan, éppen gyöngyözve főzzük, fedő nélkül, mindig leszedve a zsírt és habot. Az eredmény, isteni húsleves, melybe külön főzünk egy edényben cérnametéltet.





A leves olyan finom, hogy ekkor fazékban kell főzni.
A főtt húshoz tormát és kenyeret eszünk.

Közben a fiúk töltik a kolbászt, melyből néhány karikát megsütünk vacsorára.

Eközben a böllér a hurkákat teszi az üstbe főni.
Véreset és fehéret készítünk, rizzsel, előzőleg főtt hurkába való húsokkal, fűszerekkel.

A végső fázis a zsír és töpörtyű kisütése. Leszűrjük, enyhén megsózzuk, és langyosan lehet már kóstolni.
Egészséges koleszterinnel van tele. :-)

Öt órakor minden kész, vacsorázunk.
Szép nap volt, finomságokkal, jó hangulattal.
















2013. december 13., péntek

Tündérek és boszorkányok

Még tartozom egy nagyon érdekes túra beszámolójával, melyet az ősszel tettem. A túramozgalom füzete kissé késve érkezett meg, én pedig pontos adatokat akartam nektek írni.
Tehát: A túramozgalom füzete beszerezhető az alábbi címen: Szádeczky-Kardoss Géza, 1181 Budapest, XVIII. Csontváry u. 39. VII.19. 1198 Ft.
A füzet szép történeteket, tündérekre és boszorkányokra utaló dolgokat tartalmaz, olvasgatni is érdemes. No persze most itt túrákról írok, így bele is kezdek.
A mozgalom egy nap alatt teljesíthető, kicsit autózni is kell hozzá, de van benne gyaloglás is, mert a felkeresendő helyeket gyalog közelítjük meg.
Négy helyet kell felkeresni, mindegyik a Balaton végénél, Keszthely környezetében található. Én, aki már sokszor sokfelé túráztam, csak bámultam, hogy milyen csodás helyek ezek, és itt járok jártam a környékben, és nem tudtam róluk. Szóval nagyszerű élmény mindegyik.

Elsőként a Gyenesdiás feletti Ló-hegy oldalában kerestük fel a Vadlán-lik barlangot. Érdekes, ritka természeti különlegesség, a hozzá vezető gyalogösvény jól jelzett, és a házaktól, lakott helytől csak néhány lépés. Nagyszerű hely, nagyon tetszett, s még egy bányát is megnézhetünk közben.


Következő felkeresendő hely a Vállus melletti Vadlány-sziklahasadék,  mely a kék túra útvonalán található, és igazából talán a Lepke túrán el is mentem mellette. Ez nem annyira látványos, viszont a környezete romantikus, és maga Vállus is egy édes kis hely. Keszthelytől nincs messze, zsákfalu, csendes, és harmonikus, erdőkkel körbe vett falu.

Következő felkeresendő hely a Púpos hegy aljában lévő Vadlány-sziklaeresz volt. Csodás természeti képződmény, bár kissé nehezen találtuk meg, érdemes volt keresni. Gyalog Zalaszántóról közelítettük meg.

Az utolsó és egyben legszebb hely a Kovácsi-hegy oldalában a bazaltutcában található Vadlány-barlang volt, melytől tényleg elájultam, annyira fantasztikus. Egyszer régen, jó 20 évvel ezelőtt olvastam róla, kerestem is, és most rájöttem, hogy egészen közel jártam hozzá. De akkor még nem voltak jók a turistajelzések, és az információ sem volt fenn a neten, hiszen net sem volt. De most mindent elolvashatunk róla, és érdemes is, mert a természetnek egyik ritka szépséges csodája. Szerintem nem sokan ismerik Magyarországon, pedig nagyon hangulatos, romantikus, és vadregényes. Igaz, figyelni kell, mert az óriási sziklák között bokatörő köveken lépkedünk, mígnem beérkezünk egy sziklafolyosóra.


Sok magas és érdekes bazaltképződményt látunk, de kialakított tűzrakóhely is van, igaz, nem mostanában volt karbantartva. Érdemes mindenképpen ide kirándulni, akár ennek a mozgalomnak a keretében, akár másként. Szerintem kiemelkedően szép látványossága az országnak, ahhoz képest viszont kicsi a reklámja, bár talán így marad meg szépnek, érintetlennek.

A Kovácsi-hegy Nagygörbőről közelíthető meg, jól jelzett úton. A felkeresendő helyek megközelíthetősége a füzetben részletesen le van írva.


A felkeresett négy helyen meg kell oldani a füzetben lévő feladatokat, beküldeni, és érkezik a szép kitűző. De a tündérek és boszorkányok titkait tovább lehet keresni, a Kárpát medence más tájain lévő tündérek és boszorkányok által lakott helyeken. Van tehát további fokozat, újabb izgalmak lehetősége.

Nagyon jó kis kiírás, szép igényes füzet, a túranap pedig nagyon élménydús, emlékezetes volt számomra.



2013. december 1., vasárnap

Soproni messzelátók I.

A Lővérek  túra másnapján is Sopronban maradtunk, hiszen van egy jó kis túramozgalom kiírás, a Soproni messzelátók. A túramozgalom kiírását és letölthető színes füzetet itt találjátok:

http://www.teljesitmenyturazoktarsasaga.hu/node/944

Egy csomó kilátót kell felkeresni, és ez jó kis móka, bejárni a környéket, fantasztikus panorámákban gyönyörködni, gyalogolni, autózni is kell közben, szeretem az ilyet. Hasznos és érdekes szemszögű bejárása volt Sopron környékének, és - bár már sokszor jártam itt - mindig találni újabb felfedezetlen látnivalót.
Az első felkeresendő helyet - a Béke kilátót - még tegnap egy kitérővel megnéztük, igaz kilátás nem volt a köd miatt. A kilátó Brennbergbánya fölött van, onnan lehet megközelíteni.
A második kilátópont is benne volt a túrában, a Várhely kilátó, itt szintén nem volt kilátás.
De másnapra változott a helyzet, szép napos, bár hideg idő lett, tiszta volt az ég, és mindenütt szép volt a kilátás.
Harmadik kilátó a Károly kilátó, ami szintén megvolt, és onnan lefele a Dalos-hegyi páholy mellett mentünk el, tehát négy  érintőpont már készen volt.
Következett a Magasbérc, amit Sopron külterületén Hermes mellett találunk. Az egykori honvédségi terület környéke nagyon lepusztult, kár ezekért a szép helyeken lévő laktanyákért. Hermes édes kis település, néhány bányászházacskával az erdő kellős közepén. Itt aztán friss levegő és nyugalom van.
A kilátó néhány km gyaloglás után érhető el, látni a Snéberget, mögötte a Raxot, már hó volt a hegyek tetején. Ez a Soproni hegység legmagasabb pontja, 557 m.
Következett a Gloriette kilátó, amit Sopronban találunk, a Lővérek oldalágánál egy parkolóból érhető el, a Vas hegy tetején 367 méter magasan. Már az 1900-as évek elején is volt itt kilátó.
Általában pontatlanok a jelzések, bár táblák vannak, nem minden egyértelmű. Ebből a kilátóból is nagyon szép a rálátás a városra.




Minden kilátónál van valami feladat, így tudjuk teljesíteni a túramozgalmat, ha a kis füzetecskénkbe beírjuk a válaszokat.
A Gloriette után a Vas hegyi páholyt kerestük fel, ami nem kilátó, csak kilátópont, szintén szép panoráma nyílik Sopronra. Nagyon tetszik nekem, hogy a szép kilátóhelyeket páholyoknak nevezik.

A következő feladathoz, nem kellett autózni, csak visszamenni a parkolóba, és másik irányba elindulni. Az Alomhegyi páholy egy adótorony mellett található. Innen már Sopronbánfalvát láthatjuk.
A toronytól meredek ösvényen ereszkedünk a következő kilátóhoz, ami a Cserkész-kápolnánál található. Természetesen a mozgalom füzetében minden kilátóról van leírás, csak részleteiben kívánom itt megírni, de ez most nekem érdekesség volt. A kápolnát azért építették, mert itt, a kőfejtő fölötti helyen, a harmincas évek gazdasági válsága idején, a kilátástalanság miatt tömegével lettek öngyilkosok az emberek. Azért építették a kápolnát, hogy meggondolják, s ne ugorjanak le a halálba.
A kilátóhelyhez régen is tettek már vastag fémsodronyokat, mivel kőfejtő van alattunk, az erdő váratlanul leszakad. Az egykori sodronyok beépültek a fákba.

Nekem fájt, remélem a fának már nem.
A kápolnától szép kilátás nyílik a bánfalvai kolostorra.
A Lővérek túrán a Károly kilátó mellett láttam tegnap egy táblát, melyen Muck felirat volt. Nem tudtam mi az, most ez a rejtély is megoldódott. Az egykori BM-es katonai üdülő Sopron legszebb részén az erdő közepén található, ma étterem erdei fogadó, ahol friss tiszta levegőt szívhatunk, pihenhetünk a kandallónál, finom vadhúsokat ehetünk, és 7000 Ft-ért madárcsicsergésre ébredhetünk egy kétágyas szobában.
Mi egy kávéra  tértünk be, nagyon hangulatos hely.
Kicsit retro életérzés, és kár hogy nem lehet  alakítani, szépíteni, még mindig csak bérlik, állami tulajdonban van, az meg tudjuk, hogy milyen.
Innen nincs kilátás, mert a kilátótoronyba nem lehet felmenni, sajnos romos állapotban van. De a környék nagyon szép, és szívszorító is az élmény azoknak, akik értik, megélték azt a kort, amit még kommunizmusnak hívtak. Persze ez a terület is szigorúan látogathatatlan volt, mint több itteni határ-közeli hely.
Visszamentünk a városba, és ezúttal ismét a Lővérek felé vettük az irányt. A Sörházdombi kilátót sokadszor másztam meg, kissé tériszonyos, de a kilátás persze fantasztikus, pedig az egyik legalacsonyabb dombon van, ami csak 298 m magas.
Talán az egyik leglátogatottabb kilátó, jó magas is, de a hotelek közelsége miatt, itt a legtöbb a turista.

Ezután következett a nekem legjobban tetsző, egyáltalán nem tériszonyos kis kilátó, amihez Ágfalvára kellett kimennünk. A falu egyik kedves utcácskájából, a tegnap már végiggyalogolt Hegy utcából kell más irányba gyalogolni.
Nem sokat, 1-2 km csupán a távolság, de nagyon kedves hely.
Csodás a kilátás annak ellenére, hogy majdnem vadászlesnek tűnik a kilátó 337 m magas dombon van.  :-)




Ez a Ház-hegyi kilátó, és szépen láthatjuk az Ausztriai falvakat, a hegyeket, mindent.
Élveztem a panorámát. :-)

Ágfalván megálltunk egy rongyosgárda tagjának állított emlékműnél. A Kecskeméti fiatalemberről, aki életét adta a hazájáért, utcát neveztek el itt.
Az ilyen szívszorító látnivalókkal tele túrákat nagyon szeretem, kis gyaloglások, fotózás, tömény élmények. Sokkal jobban mutatják számomra a város történelmét.
A mozgalmat mindenkinek jó szívvel ajánlom, de térképet feltétlenül vigyen, aki felkeresi. Csak négy hely maradt még felkeresendő, az már sajnos a jövő évre maradt.
Sopronból hazafele még tettünk egy kitérőt Balfra, ahol egy Nemzeti Emlékhely van kialakítva az egykori munkatábor halottainak. Itt található Szerb Antal író sírja is, akit a munkaszolgálatosok agyonvertek. Bár két felesége is volt, homoszexuális beállítottsága miatt sokan elítélték.



Az emlékhely közvetlenül a Szent Farkas vártemplom mellett található. Maga a vártemplom pedig fenn a dombon, a temetőben. Csodás freskóit sajnos nem tudtuk megnézni, de így is élmény volt.

Kőkerítéssel körbevett középkori erődtemplom, a török ellen védekeztek benne.
Soproni kirándulásom véget ért, várom a tavaszt, hogy visszajöhessek megnézni az elmaradt kilátókat.




2013. november 22., péntek

Lővérek 25

A múlt hét végi ködös időben elég nehézkesen érkeztem Sopronba, ahol bakancsavató túrán voltam. Egy rövidebb távval, potom 25 km-rel próbáltam ki az új túrabakancsom, de mondhatom, majdnem sírás lett a vége. Fél tízre sikerült a rajtba érni, mivel már jártam a Lővérek 42-es távján, ismerős volt az iskola, ahonnan a túra indult. Gyors nevezés, aztán már bandukoltunk is Sopronbánfalva felé. Sajnos a kolostorhoz nem megy fel a jelzés, pedig nagyon szép, és érdemes lenne arra vinni a túrát. A jelzések egyébként is érdekesek a Lővérekben, de mivel jó leírást, és térképvázlatot is kaptunk, a kettő együtt elegendőnek bizonyult. Bánfalva után hamarosan Ágfalvára érkeztünk, ahol a helyi kocsmában vártak minket a pontőrök.
Ittam egy finom kávét, pecsételtünk, és folytattuk a túrát. Némi fotózás a háborús emlékműnél, aztán pedig a Hegy utcán. Tetszetek a régi utcaneves táblák, ahol még németül is megvan a kiírás. Az utcában németül beszéltek az emberek, hiába no, a történelem szele itt elég jól fújdogál.

Az idő még mindig ködös volt, de nem volt viszont hideg, meg hát túrázni mindig lehet mindenféle időben, csak úgy kell öltözni. Itt még a bakanccsal sem volt gond, bírta a kis sárt, a dombnak fölfelét, szóval haladtunk a túrán szépen előre.
A túra aránylag szép vonalvezetésű, kedves falukon halad át, sok része az erdőben, és vannak látványos részei. Ilyen volt a következő ellenőrző pont is, a Fehér Dániel forrásnál, Brennbergbánya szélén.
Ápolt, rendezett hely, régi nyaralók közt érkeztünk ide, nagy részük eladó, hiszen az egykor itt vásárolt kis házak tulajdonosai már megöregedtek, és manapság nehéz még egy lakást is fenntartani, nemhogy kettőt. Pedig csábító környék, friss vizű patakkal, erdővel, nagyon tetszett nekem.
A műút előtt fotóztam le a bányászemléket.
A bányákat már rég lezárták, de a környéken jellegzetes bányászházak emlékeztetnek a múltra. A műúton, majd patakon átkelve a forráshoz értünk, ahol az esőbeálló alatt vártak minket a pontőrök, kenyerekkel felszerelkezve. Én nem tudok enni túrán, de ahogy láttam volt bőven választék. Szendrei Ferivel találkoztam itt, a földinek különösen örül az ember idegenben.

Megint emelkedőnek folytattuk az utat, szint volt rendesen, de legalább lehetett a bakancsot próbálni fölfele lefele egyaránt. Itt már nem volt mosoly az arcomon, kezdett fáradni benne a lábam. Mondjuk ez nem érdekel senkit, nem is részletezem, de az biztos, kell még pár túra hogy bejáródjon, pedig nem dörzsölt, nem nyomott, a lábam mégis fájt benne. De mindenhol. 
A hegyre fölérve tettünk egy kitérőt a Béke kilátóhoz, bár a ködös időben nem sok mindent lehetett látni.
Természetesen lefele folytatódott az út, s mivel a hosszabb táv is becsatlakozott már, sok túrázóval találkoztunk. Kissé szerpentines rész következett, szép tiszta erdőben, néha még a nap is kisütött.

Hamarosan a Várhely kilátóhoz érkeztünk, ahol az egyik rendező, Kardos Enikő osztogatta a pecsétet, és a müzliket, meg piskótákat. Az 500 m magas gerincen álló 2 km hosszú sáncvár a korai vaskor fontos lelőhelye. Szóval anno itt jártak a kelták...

Ebbe a kilátóba nem másztam föl, éppen elég volt másznom lent a földön is. Talán legközelebb nyáron jövök, hogy érdemes legyen fölmenni, ha már ilyen magas.
 
A kilátótól nem messze megnéztük a kora vaskori halomsírok belsejét, érdekes látni egykor hogy temetkeztek ide.

 Lejtő következett, de mondjuk már annak sem tudtam örülni. Elég lassan bírtam menni, a sietés amúgy sem erősségem. Azért csak odaértünk a Károly kilátó közelébe, ahol kis kitérővel megnéztük az Ágfalvi csata emlékét, pontosabban a Rongyos gárda emlékére állított szobrot.

Az Ágfalvi csata hősei fontos történelmi eseményeket vívtak ki, ezért Sopron még mindig a miénk. :-)
Itt a határmentén, egészen közel Ausztriához, még mindig elfog valami retro érzés, hogy tiltott terület volt régen. Ugyanezt érzem Kőszegen is, és nagyon nagyon élvezem ezeket a túrákat, valamiféle belső jelentőséggel bír, hogy szabadság van, és oda megyünk, ahova akarunk. Igaz, a túrázás maga a szabadság, de itt a határszélen nekem különösen.
A Károly kilátóhoz érkeztünk, aztán megint lejtős tekergős út következett, becsatlakoztunk immár a ciklámen tanösvénybe is.
Kereszteztük a sípályát, és néhány kilátópontot is, aminek a másnapi túrámon volt jelentősége.
Most már egészen közel a város fölött jártunk, szép rálátás nyílt a hegyről, de igyekeznünk kellett, mert a lábfájós bakancs, a kitérők, a fotózás elvette a szintidő egy részét. Sietve ereszkedtünk le a városba, de azért a kis barokk kápolnához még odamentem egy fotó erejéig.
A "Villasor"-on már nem volt elé jó fény a képekhez, pedig remek helyreállított húszas évekbeli villák mellett ereszkedtünk lefele. Aztán már benn is voltunk a célban, megkaptuk az emléklapot, melyen a tévé torony nem tetszik, de a rendező egyesületet szimbolizáló macska igen.
Finom virsli, tea és sok ismerős arc fogadott, jó kis túra volt, pontos rendezéssel, szép látnivalókkal.

2013. november 20., szerda

Ganna és Döbrönte

A november eleji hármas ünnepen váratlanul megváltozott a tervezett programom, és túrázás helyett rengeteg időm maradt, amit igyekeztem tartalmasan kitölteni. Elsején mindenki a temetőt járja, így én is temetkezési helyet kerestem kirándulási célpontként. Így esett a választás a 83-as úton megközelíthető sváb falucskára, Gannára, és környékére.
Az időjárás kegyes volt, szépen sütött a nap, és a Székesfehérvár-Veszprém-majd onnan 8-as úton megközelítendő célponthoz az egyik legszebb autóúton jutottunk el. Városlődnél Pápa irányába kell fordulni, és ahogy fordulunk, a fejünk is fordul, minden irányba. Nagyon szép kilátás van körben, völgyek, hegyek, legelők, az egyik kedvenc utam. Izgalmas is, mert Farkasgyepű után szerpentinen haladunk, amit éppen most aszfaltoztak frissen.
Elhagyva Bakonyjákó, majd Járiföld tábláját, megálltunk, hogy megnézzük az út mentén kitáblázott kolostor romjait.
A néhány perces sétával megközelíthető emlékhelyen kereszt áll, körben padokkal. Látványos romok nincsenek már, de a dombon így is kivehető az egykori kolostor helye. A dombon emléktáblát is találunk, íme:
A Templomsűrű kolostor maradványaival szemben Járiföld kúriáját láthatjuk, sajnos az interneten sem a kolostorról sem a kúriáról nem találtam méltányolható információt. Azért látványnak mindkettő érdekes.
Innen hamarosan Gannára érkeztünk. A kis faluban sok takaros szálláshely található, és a szép és neves templom, mely az Eszterházy család temetkezési helye is egyben.

 Ebben a csöppnyi, hajdan szorgos svábok által felépített falucskában van a nagyméltóságú fraknói és galánthai Esterházy grófi család sírtemploma és kriptája. Ötvenkettő Esterházy álmodik itt, a nehéz levegőjű, dohos, történelemmel terhes örökkévalóságban, ahová mindig beszűrődik egy kis fény, bizonyságául annak, hogy valahol az élet és halál határának titokzatos ösvényén járunk. Mi nem jutottunk be, sajnálatos módon nem volt idehaza a gondnok, vagyis inkább a temetőjárás miatt nem ért rá. De itt volt Esterházy Bálint. Előbb Párizsban volt nagykövet, majd Szentpétervárra, a cári fővárosba helyezték. S ott, a vad és mégis mélabús keleten a szép magyar gróf beleszeret Kocsubej Ilona nagyhercegnőbe. Már az esküvő napja is ki volt tűzve, amikor a testőrség parancsnoka, egy fiatal gárdatiszt, aki szintén a nagyhercegnőbe volt szerelmes, amerikai párbajra hívta Esterházyt. Furcsa párbaj az: egy fehér és egy fekete golyót rejtenek el, aki a feketét húzza, köteles záros határidőn belül önkezével véget vetni életének.
A szép magyar gróf a fekete golyót húzta. Temetésén megjelent Gannán Kocsubej Ilona is, gyönyörű, fekete ajú teremtés. Három órát imádkozott egyedül kedvese sírjánál – majd galambőszen jött fel a föld alól. Kicsit odébb nyugszik Esterházy Pál, a kétméteres huszárfőhadnagy. Mondják róla, sűrűn megfordult Angliában, s kártyapartnerei között lordok is voltak szép számmal. Egyszer az egyik lord játék közben a földre ejtett egy pennyt, azt kereste négykézláb az asztal alatt. A mi huszárfőhadnagyunk nagy hirtelen meggyújtott egy százfontos bankót, hogy a lord annak fényénél megtalálja végre a fillért. Így is halt meg a szép magyar óriás: a első világháborúban az oroszok ellen harcolt valahol a Kárpátokban. Rettenetes termete kimagaslott a lövészárokból. – Gróf úr, húzza le magát! – kérlelték katonái, de ő így felelt:
– Egy Esterházy senki előtt sem hajt fejet! A következő pillanatban egy muszka golyó fúrta át koponyáját. Így került Gannára, valami furcsa csiklandósságot csalni a vándorok lelkébe. És itt van még Esterházy Móric külön kriptája, ajtaján látható a szárnyas oroszlán, amelyet a Thökölyektől vettek át a grófok. Ebben a külön kriptában nyugszik a fiatal Menyhárt is. Ő tervezte a Kossuth hidat, amiért magas kitüntetést kapott – Gerő Ernőt majd megütötte a guta, hogy egy gróffal kell paroláznia. Aztán elvitte Menyhártot a paralízis – egy évvel a Sabincseppek feltalálása előtt..."
(Forrás: Bayer Zsolt: 1100 év Európa közepén c. könyvel)
 Rajtunk kívül más turisták is voltak, sajnáltuk, hogy nem tudtuk megnézni a mauzóleumot, de majd legközelebb...
Gannától egy ugrás csak Döbrönte, ami várromjáról, és színvonalas Hasik hoteljéről híres.
A vár kis dombját megmászva csodás panoráma tárul elénk, romantikus romok, és íme a rövid történet is hozzá:
Himfy Benedek emeltette a kővárat 1367-ben a döbröntei uradalmának területén. A  XV. század elejére a nemesi család politikai befolyása lehanyatlott, így a környékbeli földesurak egyre nagyobb területeket ragadtak el tőlük.Mivel birtokaik bevétele erősen lecsökkent, maga a Himfy família is a rablólovagok szintjére süllyedt. Leghírhedtebb rablásuk során a családtagok fegyveres szolgáikkal megrohanták és kirabolták a Pannonhalmi apátságot is, jelentős értékű kegytárgytól fosztva meg a szerzeteseket. Ezt már Mátyás király sem tűrhette, a család birtokait elkoboztatta és eladományozta. 
Rövidesen visszakerült a garázda Himfyek tulajdonába, akik most a családon belül perelték egymást.  A törökkel vívott  belháborús időszakban urai igyekeztek megerődíteni, ekkoriban emelték a hatalmas, vastag falú rondellát. Llovas katonákat fogadtak fel a kicsiny helyőrség létszámának növelésére, de továbbra sem számították a jelentősebb véghelyek közé. Hamarosan egy török portyázó csapat jelentette a vár pusztulását, 1560 körül. Később a gazdátlan romok köveit a környékbeli lakosság elhordta. Döbrönte várromjának falait  részben restaurálták, de még sok részletét a föld mélye rejti.
Várakba mindig jó fölmászni, élvezni a szép kilátást, s részesei lenni a történelemnek. Élményekben gazdag nap volt amit megfejeltem egy jó kávéval a Hasik hotelban.