2013. február 23., szombat

Régi magyar bányavárosok III. Besztercebánya

Besztercebánya legfőbb látnivalója a várnegyed, melyen belül a fantasztikusan szép, és elég nagy főteret és néhány templomot találhatunk.
A színes, szép helyreállított házacskák négyszög alakban fogják közre a teret, a tér végén pedig a templomnegyedet találhatjuk. A várnegyed részeként épített eredetileg román stílusú templomot Szűz Mária Mennybemenetelének tiszteletére szentelték fel. Az 1761-es nagy tűzvész után barokk stílusban építették át.
A tér végén még két templom található, egyiket szlovák templomként ismerik.
Szép gótikus és reneszánsz polgárházakban gyönyörködhetünk, a stílusok tobzódnak a hegyekkel körül ölet kisváros terén.
Ha elfáradtunk, a sok vendéglő közül csak választanunk kell egyet, és máris ehetjük 3,80 Euróért turistamenüben a szlovákok kedvenc ételét, a szaftos sült malac, párolt savanyú káposzta és knédli összetételt. Utána jófajta sörrel tudunk torkot öblögetni, bár választék inkább az üzletekben volt.
Mi ezt a bistrot választottuk:
 A menü nem volt nagy adag, viszont nagyon finom volt.
Ebéd után még egy kis városnézés következett, aztán a Felvidéki hétvégém sajnos vége felé járt, haza kellett indulni. Hazafele a rossz, kátyús utak miatt a Bánrévei határátkelő felé vezető utat választottam, de csak hajszállal volt jobb, mint Komárom felől érkezni.
De mégis megérte, nagyon szép régi történelmi magyar városokat láttam, és megállapítottam azt is, talán picit szegényebbek az emberek, mint nálunk.
Besztercebánya ma Közép Szlovákia központja, szlovák neve Banská Bystrica. A tatárjárásban elpusztult települést IV. Béla emelte városi rangra, majd türingiai szászokkal telepítette be. A legjelentősebb bányavárosok egyike. Itt tartották Buda visszafoglalása után az első országgyűlést 1620-ban, 1703-ban pedig Rákóczi kurucainak adott otthont. 
Miután a császáriak visszafoglalták, erődítményeit fokozatosan lebontották, csupán a Mészáros-bástya és a várostorony maradt meg belőle. Püspökségét pedig még maga Mária Terézia alapította. Trianonig Zólyom vármegye székhelye volt, 1944. augusztusában pedig itt tört ki a szlovák nemzeti felkelés.
Az utcán több helyen hallottunk magyar szót.



2013. február 21., csütörtök

Karaj szalonnás zöldbabbal

A Szlovákiában fogyasztott ételt lekoppintottam, és a kint vásárolt olcsó ceruzababbal illetve knédlivel elkészítettem.
Hozzávalók:
40 dkg karaj - egyben
pici olaj
1 kis paradicsompüré
só, bors
5 szelet dkg füstölt szalonna
1 somag ceruzabab
knédli, vagy más köret (kint rizzsel ettük)

Elkészítés: a karajt megmossuk, sózzuk, borsozzuk, majd betesszük egy tepsibe, 1-2 dl vizet öntünk alá, és rátűzünk fogpiszkálóval 3 szelet szalonnát. Befedjük alufóliával, és betesszük a sütőbe. A legkisebb lángon bő két órát puhítjuk, majd a fóliát levéve nagy lángon, kb. 5-8 perc alatt megpirítjuk. Amikor a fóliát levesszük, a pardicsompürét belekeverjük a keletkezett szaftba, és ezzel a szafttal tálaláskor megöntözzük a husit.
Amíg a karj sül, elkészítjük a köretet (a knédli kész, azt csak melegíteni kell) és a szalonnás zöldbabot. A maradék szalonnát apró kockákra vágjuk, és megpirítjuk egy serpenyőben. Félretesszük. A zöldbabokat (én félbe vágtam) bedobjuk 3-4 percre forró sós vízbe, majd kiszedjük, és összekeverjük a szalonnával, és néhány percig együtt pirítjuk, amíg a babon kis barnás grillcsík megjelenik.
A húst felszeleteljük, mellé teszünk a babból, pár szelet knédlit és a hús tetején sült szalonnát is a tányérra tálaljuk. Szafttal megöntözzük.
A tepsi alján maradt sült zsírt kikanalaztam egy kis tálkába, hűtőbe tettem, majd másnap kenyérre kenve, savanyúkáposztával fogyasztottam.
Jó étvágyat.

2013. február 20., szerda

Penzion na Kopcy

A panzió Selmecbányán található, a régi városrész elején, a stadion mellett. Egyszerű megtalálni, és mivel dombon van, szuper kilátás nyílik a városra. Egy kétágyas szoba 28 EUR-ba kerül, nem drága, viszont megéri. Kényelmes ágy, lapos tévé, hűtőszekrény, friss ágynemű, törülköző, és frissen felújított gusztusos fürdőszoba található benne. A szobák külső teraszról nyílnak, nyáridőben kerti székekre kiülve egy pohár bor mellől bámulhatjuk a kilátást. A személyzet nagyon kedves, segítőkész, és barátságos. Az ár reggelit nem tartalmaz, az étterem 10 órakor nyit, utána tudunk reggelizni, ha szeretnénk.
Az éttermet vacsorára próbáltam ki, nagyon finom, ízletes ételt kaptam, az árak, kb. 10 %-kal a hazai alatt vannak. A rendeléshez magyar nyelvű étlapot adtak. Grillezett sertéskarajt választottam, zöldbabbal, oravicai szalonnával, chilivel és rizzsel. Isteni volt. :-)


Az 55 fokos szilvapálinka, és a sör szintén hibátlan, borravalót nem fogadtak el! Az étterem azért is szuper, mert két részből áll, és az exluzív részben földig érő ablakok vannak, így teljes panorámát nézhetünk az este kivilágított városról. Nagyon hangulatos, romantikus. A személyzet egyébként angolul beszél, no persze én anélkül is kiválóan megértetem magam. :-)


Penzion na Kopci - a parkoló felől.



Kilátás a szoba elől. (A szobából most csak azért nem, mert az ablak közepéig ért a hó az udvaron)

2013. február 19., kedd

Régi magyar bányavárosok II. Körmöcbánya

Körmöcbányára kalandos úton jutottam Selmecről, a kb. 45 km-es útszakaszon hatalmas hó volt, talán egyszer látta hótoló. Ennek ellenére élveztem a hegyi utat, majd a vadregényes folyóvölgyet, ahol az út haladt végig. A hegyi szakasz után jól járható főúton közelítettem meg Körmöcbányát, ahol szintén hófehér lepel takarta a várost.
A városkát még őrzi az egykori várfal, így az autót - szombat dél lévén - az ingyenes parkolóban hagyva átléptem a városkaput.


 Csodálatos hólepte főtérre érkeztem, nagyjából négyzet alakú, közepén Szentháromság szoborral. A házacskák szépen felújítva, színesen, kéken, zölden, pirosan tükrözik az egykor híres bányaváros napjait.

Körmöcbánya az egykori Magyar Királyság legjelentősebb bányavárosa volt, ahol aranyat bányásztak. S nem csak bányásztak, aranypénzt is vertek a híres, ma is működő 700 éves pénzverdében.
A várost sziléziai és német telepesek alapították a XII. században. Mai neve: Kremnica.
Története hosszú, röviden álljon itt annyi, hogy a Károly Róbert alapította pénzverdében verték a híres magyar aranyforintot, melyet körmöci dukátnak is neveztek. A szabad királyi bányavárosi jogokkal rendelkező város vámmentességgel is rendelkezett, heti vásárokat tarthatott, így fénykorát élte ez idő alatt.
A husziták ellen védekezve épült a városfal, helyt is állt, bár a város később leégett. Történelmének minden pillanata a magyar történelem része.

A Pénzverdét nem kellett keresni, a főtér egyik szép épületében található a Múzeum. A belépő 4 EUR körül van, mellé audio-guide készüléket kaptunk, és a kiállítás anyagáról magyarul hallhattunk részletes és pontos vezetést. A pénztárnál 0,6 EUR ellenében saját magunknak is verhetünk pénzt.
A Múzeum rendkívül interaktív, látványos, és nagyon modern. A pénz történetét, a pénzverést a római kortól kezdve  nagyon szép érmékkel mutatja be három emeleten keresztül. Örömmel fedeztem fel a magyar pengőket, tallérokat, és mindenféle papírpénzt.
Sajnos fotózni tilos, de a ma is működő Pénzverde a világörökség része!
Körmöcbánya ugyanolyan hangulatos, hegyekkel körbe vett kis városka, talán csak étteremből, sörözőből van kevesebb.
A régi bányavárosnak stílszerű turistajelzése is van, ebből tudhatjuk, érdemes itt több napot eltölteni, a környező vidéken túrázni, kirándulni.


2013. február 17., vasárnap

Elfelejtett régi magyar bányavárosok I. Selmecbánya

Selmecbánya. (Banská Stiavnica) Szerintem sokaknak azonnal eszébe jut ez a régi magyar bányaváros, ahol régen aranyat, ezüstöt bányásztak, ma pedig az iskolák, az ifjúság városa lett. Ki ne hallott volna a híres valétálásról, ami az erdészek, geósok, a selmeci iskolások különleges, egyedi diákhagyománya.
Régóta szerettem volna eljutni ide, s most adódott a lehetőség egy kis szabadságra, így Selmecbányát jelöltem meg úti célként, ahol az Óváros 1996. óta a Világörökség része.

A neten kikerestem néhány szálláshelyet, majd érkezéskor le is foglaltam egy kellemes szobát, ezután következhetett a városnézés. (A szállásról egy külön fejezetben írok)
A centrum táblát követve a régi városrész azonnal felismerhető a macskakő kezdeténél, és a hatalmas Akadémiai épületeknél. Itt találtam egy non-stop működő parkolót, (0,6 EUR óránként) ahonnan felfedezőútra indultam.
A városka azonnal megfogott, a lejtős-hegyes-dombos macskaköves utcáknak különleges hangulata van. Tél lévén nem voltak kirándulók, péntek volt, így kevés ember mászkált az utcán. A hatalmas hó miatt, meg a terepviszonyok miatt mindenki bakancsban és hócsizmában közlekedik. A járdákon nem divat a hóeltakarítás, így óvatosan kellett közlekedni. Igaz, nagyon élveztem a több mint félméteres hó jelenlétét, igazi téli hangulat volt.
Útbaigazítás nélkül elindultam fölfelé, és az előre olvasottak alapján azonnal megtaláltam a Fritz házat, mely az egykori Akadémia egyik legnevezetesebb épülete volt.

Nem messze található a Szentháromság szobor, melyet az 1710-es pestisjárvány megszűnésének emlékére állítottak.
A szobor felé tartva az iskolavárosban szövődött szerelmek emlékére lakatfalat is láttam, bizonyára sok mély érzést takarnak a színes lakatok.
 A Szentháromság-szobor fölött található - a sajnos nagyon rossz állapotban lévő evangélikus Lyceum - oldalán Petőfi emléktáblájával, jelezve, hogy 1838-39-ben itt járt iskolába. A meg nem értés miatt kicsapták ugyan az iskolából, Selmec mégis maradandó fejlődést hozott neki. A Lyceumban érettségizett Mikszáth Kálmán is, így bizton hihetjük, jó magyar iskola volt.
Ide már csak pár lépés az Óvár, kicsi városközpont van, minden egy helyen, gyalogosan is bejárható. Az Óvár alapjául szolgáló templomot a XIII. században a templomosok építették román stílusban. Mellette állt a Szent Mihály kápolna, mely most is megvan. A román stílus későbbi átépítések során gótikussá változott, majd a török veszély hírére várrá alakították. A vár hatszögletű, sarkait torony erősíti. A vártemplom harangtornya már barokk stílusú, itt helyezték el a város legrégebbi harangját a XV. században. Az Óvár leégett a múlt század végén, jelenleg múzeum működik benne. A 4 EUR árú belépőjegy mellé magyar nyelvű leírást is kapunk.




í
A vár körbejárása bő egy órát vesz igénybe, több kiállítást láthatunk benne, az udvar is nagy, a termekben emeletre is felmehetünk, a kápolnába külön, szóval van bőven látnivaló.


Selmecbánya címerében a várfal mellett két gyík látható, más helyeken szalamandraként említik, egyik aranyhátú másik ezüsthátú, utalva a két nemes fém itteni bányászatára.
Selmecbányán rendezték a világ első nemzetközi tudományos konferenciáját, de a város nevéhez fűződik az első nemzetközi tudományos szakegyesület megalapítása, az első műszaki felsőoktatási tanintézet megalapítása. Innen vált ismertté számos műszaki újdonság, és itt tanultak műszaki nagyjaink közül jó néhányan.
A hagyomány szerint már a régi rómaiak is bányásztak itt, és Szent István első magyar király is selmeci ezüstből verette dénárjait. II. András Tirolból és Türingiából telepített ide bányamunkásokat, ezért az Aranybulla kiadásakor (1222) a német nyelv uralkodott a városban, de a város körüli vidéken laktak  szlávok is.1425-ben Zsigmond király vámmentességet adományozott a városnak. A település előkelő jogállását, szabad királyi város voltát tükrözi a város címere a várfallal, toronnyal, bányászkalapáccsal és a mindezt két oldalról közrefogó gyíkokkal (a bányászbabonák szerint a kincsek őrzőivel).
A bányászképzésről szóló első adatok 1605-bol származnak, majd 1735. július 12-én a bécsi udvari kamara rendeletével megalakult a selmecbányai bányásziskola elsőként Európában.
Az ezüst- és aranybányászat ekkor élte fénykorát. 1740-ben több mint 680 kg arany és 26 000 kg ezüst volt itt az évi termelés, hatszor annyi, mint Erdélyben.
1780-ban már 24000 ember lakta a bányavárost, Pozsony és Debrecen után lélekszámban Magyarország harmadik legnagyobb városa volt. 
A következő látnivalóhoz érkeztem, a Klopacskához. Az épületből évszázadokon át hívták munkába a bányászokat, mégpedig úgy, hogy éjjel kettőkor a toronyban megszólaltatta a jávordeszkából készített kopogtatót. Negyed órán át két hangon előbb lassabb, majd gyorsabb ütemben - kétszer egyperces szünettel kopogtak. Ez volt az ébresztő kopogás, a városban mindenütt lehetett hallani. A Klopacska hangjára kigyúltak a fények a hegyoldalban a bányászházakban, és  a sok száz pislogó bányászlámpa mellett elindultak a bányászok dolgozni. A halottakat is így kísérték, temetéskor lassú gyászütemben szólaltatták meg a kopogót. Fájdalmas kopogás volt, mely az utolsó útra kísért.

A Klopacskában jelenleg teázó működik, kipróbáltam, remek réteseket és teákat lehet kapni. Színes bohém világa elvarázsolja a látogatót. A tea választék óriási, fehér fekete vörös gyümölcs és gyógyteák terén. Vásárolni is lehet teákat is, kellékeket is, de ha kedvünk szottyan vízipipát is szívhatunk, akár párnás teremben.

Fölfele tovább a szerpentinen visz az út, a Bányamúzeumot szerettem volna megnézni, így az ide 5-600 méteres távnak nekivágtam gyalog. Útba esett a Hegybányai kapu, melyet 1554-ben a török veszedelem idején építettek reneszánsz stílusban. Később barokk stílusúvá építették át, mára viszont feladatát teljesen elveszítette, az aszfaltos út mellette halad el.
A kapu mellett az egykori városfal maradványai is láthatók. Korábban volt még két városkapu, ezeket mára lebontották. Ez az egyet is tarthatnák kicsit nagyobb becsben, sajnos elég rossz állapotban van.
A Bányamúzeum sajnos nem volt nyitva, de a séta nem volt felesleges, pazar kilátás nyílik mindenütt a völgyekre.
 Innen csak egy ugrás az Újvár, más néven Leányvár. A belépő 2 EUR ha jól emlékszem, itt is van magyar nyelvű tájékoztató, amivel a három emeleten végigsétálhatunk.
Sok magyar emlékkel találkozunk természetesen, de van kiállítás a török korból, török teázási kellékeket találhatunk itt, tűzoltó történetet, és a lényeg, az emeleti ablakokból a kilátás, körpanoráma a városra.
Rövid meredek utcán jutottam vissza a központba, az Újvár előtt eligazító kis táblákat, és piros turista jelzést is találtam. Az Újvár rövid történetéről annyit, Rössel Borbála építette, mert nem akarta látni az akasztófát. Annyira gazdag volt, csak szórta, szórta a pénzét, mulatozott, hiába figyelmeztették. A végén a polgármester temettette el, olyan szegény lett, senkije sem maradt.
Sétámat egy kis kocsma ismerkedéssel zártam, a sétálóutcán számtalan sörözőt, pub-ot találunk, minden második ház étterem, penzió, kávézó, stb. Van választék, jó a kínálat, picit alacsonyabbak az árak mint nálunk, és biztosan tudom, a sör finom.

Selmecbányát mindenkinek csak ajánlani tudom aki romantikára, finom ételekre, egyedi hangulatra vágyik. Magyar kocsit egyet sem láttam, magyarul kevesen beszélnek, az angolt szinte mindenki tudja, néhol németül is értenek. De ellenszenvet nem tapasztaltam, sőt, kedvesek, barátságosak, vendégszeretőek a Selmeciek.  Ja, és a hó is nagy.....

2013. február 11., hétfő

Kitörés túra

Február 9. szombat. 18.00 óra. A Budai Vár Margit tornyához baktatok felfele, izgatottan, kissé aggódva, igyekezve a Kitörés Emléktúra rajtjához. Egész évben készültem, hogy eljövök, sajnos az utolsó percig nem tudtam elhatározni magam, hogy 60 km-t vagy csak 25-öt gyalogoljak. Most, miután túl vagyok a 25 km-es távon, most sem tudom, hogy jól döntöttem, vagy rosszul. Izgat a hosszú táv, talán képes is lennék, de nem vágyom a szenvedésre, az éjszakai hidegre, a hajnali álmosságra, a másnap is fájó térdekre. Nem vagyok hős ez az igazság, csak egy egyszerű háziasszony, anyuka, aki teszi az általános szürke hétköznapok szerinti dolgát, dolgozik, gyereket nevel, házimunkát végez, és néha hétvégén elruccan egy-egy teljesítménytúrára. Nem vagyok hős, és a rövid táv választásával, nem is lettem az. És most megint bosszant, hogy nem mertem elvállalni a hosszú távot, hogy nem lettem hős, legalább saját magam számára. Nincs dicsőség, nincs elismerés. Pedig hogy szerettem volna vagányul és nagyképűen dicsekedni az ismerőseimnek, hogy én megcsináltam a Kitörés 60 km-t...... Hát, ez még várat magára. Itt és most keresem azon jelentkezőket, akik jövőre elhúznak magukkal a hosszú távra. Felhúznak a jeges hegyeken az elején, nem sürgetnek, nem siettetnek, jó nekik a saját tempóm. Végig hallgatják a nyafogásomat, hogy hideg van, vizes a hátam, éhes vagyok, pisilni kell, stb. Aztán a végén talán én is hozzá tudok tenni egy köszönöm-öt. :-)
Szóval Kitörés, 25 km, szint: 1042 m.


A Kitörés történetét elolvasva nagyon vágytam a túrára, együtt éreztem a hősökkel, ennek megfelelően megilletődve fogtam az itinert, és egy kedves barátomnak hála, nem egyedül kellett nekivágnom az éjszakának. A rajtolásnál nagyon sokan voltak, elég jó volt a szervezés, főleg az előnevezőknek nem kellett sokat várni. Sok-sok katonai ruhás túrázót láttam, németeket is, akiknek külön nevezési autó állt rendelkezésükre. 1200 Ft befizetéséért egy jó itinert kaptunk, táv és szintjelöléssel, útvonalleírással, és a Kitörés történetének rövid ismertetésével. Sokadszorra olvasva is megható számomra, s mivel régebben a várban laktam, valahogy nagyon átéreztem az egészet.
A túra első részében több alternatív útvonalon lehetett feljutni az első ellenőrző pontig, így mi kis kerülővel részben a zöldön mentünk fel a Széchenyi Emlékműig. Már itt egyenruhás pontőrök osztották a pecsétet, majd csatlakozott hozzánk Roland is, aki végig velünk maradt. Több száz km-es gyaloglásairól mesélve pici pontnak éreztem magam, s ennek megfelelően langyos tempóban gyalogoltam tovább a Csacsi rét felé. Fejlámpa egy darabig szinte nem is kellett, a fiúknál jó kis lámpa volt, és a hó is világított, ami stílszerűen esett ezen az estén, mintegy díszletül szolgálva az emléktúrának.
A túra során több katonasírt érintettünk, mindegyiken mécsesek égtek, nagyon megható volt.

Nagyon tetszett, hogy minden ponton más egyenruhással találkoztunk, tényleg korhű volt, érdekes, és hagyományteremtő.
 Igaz, a tömeg miatt ellátmányt végig nem kaptunk, mert elfogyott, de így legalább együtt éreztünk az éhező katonákkal. Nem volt hideg éjjel, de a hó végig szállingózott, és az út helyenként jegesre fagyott. Közeledtünk a János hegy felé, pecsételtünk, ittunk egy kis teát a saját ellátmányból, egy szendvics is a pocakba került, aztán hamarosan az Erzsébet kilátó szépséges kivilágításában gyönyörködtünk.

Innen kezdett kicsit nehezebbé válni az út, köves, csúszós, jeges terepen haladtunk. Sokan voltak, a kis világító pontok az erdei ösvényen nagyon izgalmas látványt adtak.

Én egész végig merengtem az egykor történteken, hogy bizony nem volt lámpájuk, nem volt élelmük, sokkal hidegebb volt, és lőttek rájuk. Mai ember el sem tudja képzelni igazán a háború szörnyűségét. Benne élünk a jólétben, tévét nézünk a meleg szobában, finom falatok vannak az asztalon, szempillát festünk, és körmöt lakkozunk.Közben meg folyton elégedetlenkedünk, pedig százszor, ezerszer jobb dolgunk van mint szüleinknek.
Lassan felértünk a Nagy Hárs hegyre a kilátóhoz, gyors pecsét, és már ereszkedtünk is lefelé a lejtőn. Itt igazi veszélyes terep következett, meredek fagyott lejtő,barlang melletti szakadék. Két kedves túratárs leemelt a szikláról, köszönet nekik is.
A meredek csúszós szakaszt leküzdve ismét katonasír következett. Gyönyörű volt a hólepte sír az apró mécsesekkel. Talán ez is szép emlékezés a hősökre.
Az utolsó kemény szakasz következett, fel az Újlaki hegyre. Hátamon folyt a víz, mellettem, mögöttem estek-keltek az emberek. Talán csak a két túrabot, és társam keze segített, meg az, hogy ismerős volt az út. A Kitörés túra több része egyezett más Budai túrákkal, így már ismerősek voltak az útszakaszok, ez jelentősen megkönnyítette a túrát.
A hegytetőről fantasztikus volt a kilátás, bár picit hidegebb volt, és nem sokat időztem. A pontőrök is kissé lejjebb vártak, szintén katonai ruhában.
Már csak az utolsó szakaszt kellett leküzdeni, nem volt hideg, nem voltam fáradt, nehezebbre számítottam. Tetszett a sok lelkes túrázó, bár nem szeretem a tömegtúrákat, jobb egyedül baktatni az erdő csendjében, itt és most mégis valamiféle összetartozást, közös emlékezést éreztem. És ez nagyon jó volt.
Hamarosan célba érkeztünk, bár a Boróka büfé előtt hosszú sor várt bebocsátásra. A jeges bejárat sem volt veszélytelen, és gyorsan a plusz pulcsit is fel kellett venni, hogy ne fázzak. Megkaptam a kitűzőt és az oklevelet. Mindkettő nagyon szép, azt viszont sajnálom kicsit, hogy nem volt célpecsét. Sajnos azt sem tudtuk, hogy többféle pecsételésből lehetett választani útközben, orosz, magyar, stb. Erre vonatkozóan jó lett volna több információ. Így is szép pecséteket kaptam, van magyar címeres, sarló és kalapácsos, stb.
A célban nem is láttam, hogy lehet teát inni, a pontőrök nem mondták, hogy van kaja is. Bár amilyen sokan voltak, nem is vártam volna meg hogy oda kerüljek. A szervezés kisebb hiányosságai ellenére nagyon tetszett a túra. Hangulata van, amiért érdemes eljönni.

"Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben."



2013. február 8., péntek

Séta a Velencei tónál

A Velencei tó közelsége miatt, sokszor célpontja kirándulásaimnak. Hétvégén, téli szépségében csodáltam meg, még jég borította a tetejét. Sajnos nem volt annyira hideg, hogy alkalmas legyen a jég korcsolyázásra, de fotózásra mindenképpen az volt.
Velence kastélyait is végig akartam járni, de csak a felét sikerült, így a cikk akkor lesz teljes, ha mindegyikhez eljutok. Nagyon érdekes, és izgalmas, egyben szomorú téma, némelyik siralmas állapotban van, de az érzés, és a látvány, mindenképpen megér egy sétát annak, aki szereti a főúri kastélyokat, kúriákat. Ebből Velencén sokat találhat.

2013. február 5., kedd

Fogas mégegyszer

A metró hal akcióit kihasználva, mégegyszer vettem fogast, ezúttal más körettel készítve, picit más ízekkel sütve.
Hozzávalók: 50 dkg vitória tavi fogas filé
olaj a sütéshez, só, bors, lime, fokhagyma, kakukkfű.
A salátához: 1 doboz bébispenót, 1 doboz borsóhajtás, zellerszár (1 szál) só, bors, fokhagyma, 5 dkg vaj.

A halat felszeleteltem, sóztam, borsoztam, és teljesen forró olívaolajban sütöttem meg. Egyik oldal is 2-3 perc, aztán falapáttal megfordítjuk, nehogy összetörjön, és másik oldal szintén 2-3 perc. Nem forgatjuk többször, mert a hal kényes, és összetörik. Ennyi idő alatt viszont teljesen átsül. Sütés közben rátettem a rozmaring ágakat, így kellemesen átveszi az ízét, és egy egész fej fokhagymát, alján megvágva - is közé tettem, a végén pedig lime karikákat tettem rá, tálalás után pedig a maradék fél lime levét rácsavartam.


A salátához felforrósítottam a vajat egy serpenyőben, kevergetve, hogy ne égjen le, beledobtam 4 fej fokhagymát, nagyobb darabokra vágva, majd rögtön a borsóhajtásokat, és a zellerszárat, melyet kis kockákra felvágtam. Két-három perc forgatás után tettem bele a bébispenótot, só, bors, és 1-2 perc után kész is. Ha tovább sütjük, a spenót összeesik. (Nekem összeesett, persze így is finom volt)


Nagyon könnyű étel, finom zöldkörettel, egészséges, de nem olcsó, az tény.

2013. február 1., péntek

Fogas a Viktória tóból

A Metró áruházban halas hetek vannak, egész jó kedvezménnyel lehet friss halat vásárolni. Ilyenkor drágábbat is megkóstolok, és kísérletezek. A Viktória tavi fogas kiváló választás volt, rendkívül könnyel és gyorsan elkészíthető, nagyon ízletes hal. Filét vásároltam, a dolog csak annyi volt vele, hogy felszeltem, a fél kg-ot 5 szeletre vágtam, só, bors került rá, majd forró olajban 3-3 perc alatt átsütöttem mindkét oldalát.
Citromkarika a tetejére, és kész.
Köretként hogy könnyű maradjon az étel, vajas párolt zöldségeket készítettem, kicsit rendhagyó módon abból, ami a hűtőben volt.
Káposzta, kelkáposzta, sárgarépa, és zellerszár. A zöldségeket felszeleteltem, a kelkáposzta leveleket nagy kockákra vágtam, a répát karikára. A serpenyőben megolvasztottam a vajat, kicsit meg is barnítottam, erre került a káposzta. Három perc után a répa, majd a kel levél, és a legvégén a zellerszár. Ress-re, hogy ne legyen nagyon puha, ne veszítse el roppanósságát. Az egész nem volt több 8-9 percnél.
Tálalás, és evés. :-)