2013. február 11., hétfő

Kitörés túra

Február 9. szombat. 18.00 óra. A Budai Vár Margit tornyához baktatok felfele, izgatottan, kissé aggódva, igyekezve a Kitörés Emléktúra rajtjához. Egész évben készültem, hogy eljövök, sajnos az utolsó percig nem tudtam elhatározni magam, hogy 60 km-t vagy csak 25-öt gyalogoljak. Most, miután túl vagyok a 25 km-es távon, most sem tudom, hogy jól döntöttem, vagy rosszul. Izgat a hosszú táv, talán képes is lennék, de nem vágyom a szenvedésre, az éjszakai hidegre, a hajnali álmosságra, a másnap is fájó térdekre. Nem vagyok hős ez az igazság, csak egy egyszerű háziasszony, anyuka, aki teszi az általános szürke hétköznapok szerinti dolgát, dolgozik, gyereket nevel, házimunkát végez, és néha hétvégén elruccan egy-egy teljesítménytúrára. Nem vagyok hős, és a rövid táv választásával, nem is lettem az. És most megint bosszant, hogy nem mertem elvállalni a hosszú távot, hogy nem lettem hős, legalább saját magam számára. Nincs dicsőség, nincs elismerés. Pedig hogy szerettem volna vagányul és nagyképűen dicsekedni az ismerőseimnek, hogy én megcsináltam a Kitörés 60 km-t...... Hát, ez még várat magára. Itt és most keresem azon jelentkezőket, akik jövőre elhúznak magukkal a hosszú távra. Felhúznak a jeges hegyeken az elején, nem sürgetnek, nem siettetnek, jó nekik a saját tempóm. Végig hallgatják a nyafogásomat, hogy hideg van, vizes a hátam, éhes vagyok, pisilni kell, stb. Aztán a végén talán én is hozzá tudok tenni egy köszönöm-öt. :-)
Szóval Kitörés, 25 km, szint: 1042 m.


A Kitörés történetét elolvasva nagyon vágytam a túrára, együtt éreztem a hősökkel, ennek megfelelően megilletődve fogtam az itinert, és egy kedves barátomnak hála, nem egyedül kellett nekivágnom az éjszakának. A rajtolásnál nagyon sokan voltak, elég jó volt a szervezés, főleg az előnevezőknek nem kellett sokat várni. Sok-sok katonai ruhás túrázót láttam, németeket is, akiknek külön nevezési autó állt rendelkezésükre. 1200 Ft befizetéséért egy jó itinert kaptunk, táv és szintjelöléssel, útvonalleírással, és a Kitörés történetének rövid ismertetésével. Sokadszorra olvasva is megható számomra, s mivel régebben a várban laktam, valahogy nagyon átéreztem az egészet.
A túra első részében több alternatív útvonalon lehetett feljutni az első ellenőrző pontig, így mi kis kerülővel részben a zöldön mentünk fel a Széchenyi Emlékműig. Már itt egyenruhás pontőrök osztották a pecsétet, majd csatlakozott hozzánk Roland is, aki végig velünk maradt. Több száz km-es gyaloglásairól mesélve pici pontnak éreztem magam, s ennek megfelelően langyos tempóban gyalogoltam tovább a Csacsi rét felé. Fejlámpa egy darabig szinte nem is kellett, a fiúknál jó kis lámpa volt, és a hó is világított, ami stílszerűen esett ezen az estén, mintegy díszletül szolgálva az emléktúrának.
A túra során több katonasírt érintettünk, mindegyiken mécsesek égtek, nagyon megható volt.

Nagyon tetszett, hogy minden ponton más egyenruhással találkoztunk, tényleg korhű volt, érdekes, és hagyományteremtő.
 Igaz, a tömeg miatt ellátmányt végig nem kaptunk, mert elfogyott, de így legalább együtt éreztünk az éhező katonákkal. Nem volt hideg éjjel, de a hó végig szállingózott, és az út helyenként jegesre fagyott. Közeledtünk a János hegy felé, pecsételtünk, ittunk egy kis teát a saját ellátmányból, egy szendvics is a pocakba került, aztán hamarosan az Erzsébet kilátó szépséges kivilágításában gyönyörködtünk.

Innen kezdett kicsit nehezebbé válni az út, köves, csúszós, jeges terepen haladtunk. Sokan voltak, a kis világító pontok az erdei ösvényen nagyon izgalmas látványt adtak.

Én egész végig merengtem az egykor történteken, hogy bizony nem volt lámpájuk, nem volt élelmük, sokkal hidegebb volt, és lőttek rájuk. Mai ember el sem tudja képzelni igazán a háború szörnyűségét. Benne élünk a jólétben, tévét nézünk a meleg szobában, finom falatok vannak az asztalon, szempillát festünk, és körmöt lakkozunk.Közben meg folyton elégedetlenkedünk, pedig százszor, ezerszer jobb dolgunk van mint szüleinknek.
Lassan felértünk a Nagy Hárs hegyre a kilátóhoz, gyors pecsét, és már ereszkedtünk is lefelé a lejtőn. Itt igazi veszélyes terep következett, meredek fagyott lejtő,barlang melletti szakadék. Két kedves túratárs leemelt a szikláról, köszönet nekik is.
A meredek csúszós szakaszt leküzdve ismét katonasír következett. Gyönyörű volt a hólepte sír az apró mécsesekkel. Talán ez is szép emlékezés a hősökre.
Az utolsó kemény szakasz következett, fel az Újlaki hegyre. Hátamon folyt a víz, mellettem, mögöttem estek-keltek az emberek. Talán csak a két túrabot, és társam keze segített, meg az, hogy ismerős volt az út. A Kitörés túra több része egyezett más Budai túrákkal, így már ismerősek voltak az útszakaszok, ez jelentősen megkönnyítette a túrát.
A hegytetőről fantasztikus volt a kilátás, bár picit hidegebb volt, és nem sokat időztem. A pontőrök is kissé lejjebb vártak, szintén katonai ruhában.
Már csak az utolsó szakaszt kellett leküzdeni, nem volt hideg, nem voltam fáradt, nehezebbre számítottam. Tetszett a sok lelkes túrázó, bár nem szeretem a tömegtúrákat, jobb egyedül baktatni az erdő csendjében, itt és most mégis valamiféle összetartozást, közös emlékezést éreztem. És ez nagyon jó volt.
Hamarosan célba érkeztünk, bár a Boróka büfé előtt hosszú sor várt bebocsátásra. A jeges bejárat sem volt veszélytelen, és gyorsan a plusz pulcsit is fel kellett venni, hogy ne fázzak. Megkaptam a kitűzőt és az oklevelet. Mindkettő nagyon szép, azt viszont sajnálom kicsit, hogy nem volt célpecsét. Sajnos azt sem tudtuk, hogy többféle pecsételésből lehetett választani útközben, orosz, magyar, stb. Erre vonatkozóan jó lett volna több információ. Így is szép pecséteket kaptam, van magyar címeres, sarló és kalapácsos, stb.
A célban nem is láttam, hogy lehet teát inni, a pontőrök nem mondták, hogy van kaja is. Bár amilyen sokan voltak, nem is vártam volna meg hogy oda kerüljek. A szervezés kisebb hiányosságai ellenére nagyon tetszett a túra. Hangulata van, amiért érdemes eljönni.

"Az ellátmányt feléltük, az utolsó töltény a csőben."



8 megjegyzés:

  1. Gartulálok a teljesítményhez:-)
    Az éjszakai túra mindig izgalmas, és picit nehezebb is mint a nappali. Szerintem a 25 km is hősies, főleg hogy nem egy profi sportoló vagy, hanem "csak" háziasszony" (Végül a katonák túlnyomó része sem érte el Szomor térségét annak idején).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tehát akkor meghaltam. :-)

      Törlés
    2. Nagyjából igen.
      De mivel beszámoltál róla talán mégsem...

      Törlés
  2. Gratulálok a teljesítéshez!
    A túra első 25 km-e a legjobban embert próbálóbb.
    Majd jövőre végigjárod a teljes útvonalat.
    Én 2011-ben már megtettem.
    Tavaly idegesített a tömeg, ezért csak a rövidebb távra neveztem.
    Idén meg dolgoztam, de jövőre ismét a 60 km-es távra nevezek, ha Isten is úgy gondolja.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Jakab Erzsébet!

    Őszinte elismerésem és gratulációm a teljesítményéhez!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Azért nem olyan nagy dolog. Szerintem kis akarattal bárki képes rá.

      Törlés
  4. Kedves Erzsébet, gratulálok a teljesítményéhez, nagy dolog ez manapság. Pont nem rég olvastam egy könyvet a II. világháború magyar gépkocsizóiról ( A M.Kir. 101.Honv. Gépk. Tanezred a II. Világháborúban), amiben a szerző is megemlíti, hogy milyen erős volt akkor az iskolai sport meg a levente, meg a cserkészet, hogy szinte mindenki azonos edzettségi állapotban vonult be.

    VálaszTörlés