2013. május 30., csütörtök

Emléktúrán Doberdóban


Doberdó. Mindenkinek fogalom, a nagy háború helyszíne, a történelem szégyene. Sok-sok ember szenvedése és halála fűződik hozzá. Hősök voltak ők, s a Hősök napja alkalmából,  eljutottam én is Doberdóba, egy történelmi megemlékező utazás kapcsán. Az utazást a Végvár zenekar szervezte, Létai Máté a zenekar hatalmas szívű frontembere, sok más társával együtt dolgozott azon, hogy maradandó élményt nyújtson az utasoknak. Nos, bizton állíthatom az élmény maradandó, Doberdót örökre szívünkbe zártuk.
 
Hajnal volt mikor Harkányi szállásunkról a buszra indultunk. Bepakolás, indulás, hamarosan az utasok nagy része mély álomba szenderült. Volt időm végig gondolni, hova is megyünk, mi is a cél. Megőrizni dédapám emlékét, aki az I. világháborúban Doberdónál szerzett térdlövést, ennek következtében élete végéig sánta maradt. Megőrizni a Hősök emlékét, akik embertelen körülmények között harcoltak a hazájukért, emlékezni rájuk, nem feledni őket.

A nap felkeltével az utasok is ébredeztek, a rövid pihenőknél ismerkedtek, barátkoztak. Már bőven Szlovéniában jártunk, gyönyörködtünk a tájban, óriás hegyek mellett gyors folyók, zöld erdők suhantak el mellettünk. Az út vége kalandosra sikerült, kanyargós, de csodaszép szurdokban haladtunk. Néha alig fért el a busz, de Feri, a sofőrünk végig kitett magáért.

Szakadt az eső, amikor 11 óra körül megérkeztünk Kobaridba, ahol a legnagyobb I. Világháborús Múzeumba látogattunk. Szakszerű idegenvezetést kaptunk, melyet a zenekar egyik tagja, Pálffy Tamás fordított nekünk magyarra, rendkívül tehetségesen. Élmény volt hallgatni, bár amit láttunk és hallottunk, leginkább megdöbbentő volt.

Kobarid 1917-ben még Caporetto néven volt ismert. „Hírnevet” az első világháború alatt egy hatalmas offenzíva által szerzett magának, melyet osztrák-magyar csapatok német erőkkel kiegészítve indítottak az olaszok ellen 1917. október 24-én. Mire decemberben befejeződött a támadás, az olaszok számára Caporetto a szégyenletes vereség, a központi hatalmaknak viszont egyik legfényesebb háborús diadalukként vonult be a történelembe.

Továbbindultunk Solkan felé, ahol egy magyar katonai temetőt kerestünk fel. Szívet melengető érzés, hogy rendben tartják, szépen bekerítve, fű lekaszálva, a sírok pedig sorban szomorúan sorakoznak. Az emlékmű felirata: „Ich hat eine Kameraden”, azaz „volt egy bajtársam”, ahogy egy régi német katonadal szól. Elénekeltünk a himnuszt, s hiába volt a páratlan szépségű táj mögöttünk, picit mindenkinek szomorú lett a szíve.


A szálláshelyünk. Bukovicában volt, egyszerű, de hibátlan. Kényelmes ágy, friss hófehér ágynemű, nagy tévé, tiszta fürdőszoba, mi kell még a fáradt utazónak. Nos koncert kell, hiszen indul az este, s az egykori Stampedli zenekar (új nevükön Végvár!) adott akusztikus koncertet. Néhány Doberdói és más dalt énekeltek, majd lassan átcsapott a hangulat bulissá, és jó hangulatban zenéltek tovább a későig fennmaradó hallgatóságnak.



Reggeli után buszra szálltunk, s hamarosan már Olaszország útjait koptattuk. A Visintiben nemrég felszentelt Magyar Kápolnát kerestük fel. Örömmel fedeztem fel a kápolna oldalán Székesfehérváriak tábláját. A kápolna építését még IV. Károly rendelte el 1918-ban, hogy az itt harcolt hősi halottaknak legyen méltó emlékműve. A majdnem kész kápolnát azonban a harcok befejezése miatt nem fejezték be, és ezt követően döntő többségében mezőgazdasági, és állattenyésztési célokat szolgált. Csak 2009-ben avatták fel hivatalosan Sólyom László köztársasági elnök, Tömböl László vezérkari főnök, illetve több osztrák, és olasz hivatalos szervezet jelenlétében.


Ezután kerestük fel San Martino del Carso-ban a nagyváradi IV. Honvéd gyalogezred emlékművét, és a halálrétet. Berta István történész röviden elmondta az itt történt eseményeket. Tőle már a buszon is hallottunk hadtörténeti előadást, orgánuma, felkészültsége tömör előadásmódja nagyszerű volt, s neki köszönhetem a blogomba bekerülő pontos információkat is.
A halálrét a székesfehérvári katonáktól kapta nevét, mivel az olasz géppuskások remek rálátással rendelkeztek erre a területre, ahol sok átfutni próbáló honvéd lelte halálát. A halálrét, mely egykoron véráztatott volt, most füves mező, virágok nyílnak a halottaink felett. A dombtetőről látni a tengert, és béke van.

Innen, bár kissé kalandos és nagyon kanyargós keskeny úton jutottunk fel az igazi Doberdói fennsíkra, Monte San Michelbe, ahol megnéztük az emlékművet, és a túra szerintem legizgalmasabb részét, a kavernákat. Kialakításukat a természet kezdte meg: a víz a mészkő repedéseibe szivárogva feloldotta azt, ennek következtében a föld felső rétegeiben üregek, barlangok alakultak ki. Ezek adtak menedéket a katonák számára, itt húzták meg magukat, itt kerestek védelmet az ágyútűz elől. Itt gyűjtötték össze és tárolták a lőszer, ivóvíz, élelmiszerkészleteket, itt halmozták fel a muníciót is. A gyengélkedőket is itt rendezték be, néhány barlangban 800 sebesültet is ápoltak. A katonák a harcok szünetében napjaik jó részét a kavernákban töltötték: a mészkő oldódásának következtében kialakult kisebb-nagyobb barlangokat tovább vésték-fúrták olyan barlangokká, melyek képesek befogadni több száz embert.


Az igazi és fő megemlékezés itt történt, talán a Jóisten is látta, mert kellemes felhős, napos idő lett, eső nélkül. Így nem volt akadálya, hogy a zenekar felpakolja a hegytetőre hangszereit, és néhány illő dallal emlékezzen a Hősök napján. Jó volt látni a srácokat, akik megtisztelték az emlékezést ünneplő ruhájukkal, koncertjükkel, s fiatal koruk ellenére bizony példát tudtak mutatni az idősebb korosztálynak is. Szép volt, megható, s az érzelmek is előtörtek nálam néhány könnycsepp formájában.

Utolsó felkeresendő állomásunk a Foglianoban lévő osztrák-magyar katonatemető volt, ahol az osztrák-magyar hadsereg közel 7000 vitéze nyugszik. A sírkert főhelyén, a 7000 ismeretlen katona csontját fedő sírkőlap fölé, egy kis emlékművet állítottak. Az emlékműre írt német szöveg tudatja velünk, hogy "Itt fogadta be a győztes Itália testvéri szeretete az ismeretlenség fényében az osztrák - magyar hadsereg 7000 vitézét, akik a hazájukért estek el." Az emlékmű a közelmúltban felújításra került, melynek során a "siegreichen Italiens" kifejezésből a "győztes" jelzőt a "baráti" szóval váltották fel.
Mind láthattuk: Olaszország megkülönböztetés nélkül áldoz és emlékezik saját és ellenségei halottaira. "(Részlet Bedécs Gyula: Az I. világháború emlékezete. c. könyvéből)


István és Máté pár mondattal emlékeztek, majd elénekeltük a Szózatot. Az árnyas fák alatt sorjázó apró sírok hangulata megejtő, kicsit szégyelltem is magam, hogy nekünk mennyivel jobb és könnyebb az életünk, mégis mindig elégedetlenkedünk.

A kirándulást néhány kellemes óra eltöltésével fejeztük be Trieszt tengerparti sétányán. Kávét ittunk, pizzát ettünk, bámultuk a napozó olaszokat, és egyszerűen jól éreztük magunkat. Fantasztikus, életre szóló élményt szereztünk, s csak ajánlani tudom mindenkinek, ha teheti, járja be ezeket a helyeket.


2013. május 23., csütörtök

Cuha-völgy sokadszor

Hétvégi vendégemet természetesen szülőfalumba Csesznekre is elvittem. A várban most nem készítettem képeket, de Cuha-völgyi kirándulásunkról annál többet.
Szerintem az ország egyik legszebb kirándulóhelye, romantikus, vadregényes, és hasonló szavakkal szokták illetni.
A kirándulást Vinyéből kezdtük, ott hagytuk az autót, s gyalog indultunk a Kőpince forráshoz.
A patakátkelés máris megkezdődött, ugyanis a Cuha szurdokban jó sok alkalommal kell átkelni a patakon. Most éppen eső után voltunk, bő vízű volt a Cuha. A forrás mellett a barlangra - jobban mondva - üregre is vetettünk egy pillantást. Mivel bringaverseny is volt aznap, a bringások is megnézték a barlangot.
Kőpince után kezdődik a szurdok, szép kavicsos úttal a patak mentén. Kanyarog az út, hol a patak jobb oldalán, hol a bal oldalán vezet. Ebből aztán szép kis galibák kerekednek, a turisták sorokban állnak, és próbálnak átkelni a Cuhán.
Régebben én is kétségbe voltam esve, mi lesz ha belelépek a vízbe. Ma már úgy gázolok át, mintha nem is lenne víz. Barátnőmnek nagyon tetszett az ötlet, nem tököltünk, csak mentünk. Hisz nyár van, és jó idő...
A szurdok hamarosan igazi szurdokká alakul, kétoldalt magas sziklafal, melyen a vasút is kanyarog.
Nagyon szép, s közben ismertető táblákat is olvashatunk a szurdokról, a vasútról, hiszen tanösvényen járunk.

Felhívom a figyelmet, a völgyben mindig párás, enyhén hűvös a levegő, egy pulcsi elkel a derékon. A Cuha-völgyi vasút megmentéséért sokan megmozdultak, mára szabályos mozgalommá nőtte ki magát. Épp nemrégiben volt ennek szellemében túra, különvonattal lehetett jönni kirándulni.
Porva-Csesznekig a táv 4,5 km, gyerekekkel sem sok, onnan pedig visszajöhetünk vonattal.
Érdemes, mert alagutakon át haladunk, s magunk alatt látjuk az egész völgyet.
Az állomásra érve sokan cseréltek cipőt, jó volt nézni a vagány idősebb kirándulókat.



A Cuha völgy mindig jó kirándulóhely, a környéken remek turistaútvonalak, Cseszneken sok szép vendégház van, Zircen hamarosan a megújult apátságot lehet megnézni, érdemes idejönni, friss tiszta Bakonyi levegővel átjáratni a tüdőnket.





Majk megújul

A hosszú hétvégén vidéki vendégem volt, így kedvenc helyeimet ismét bejárhattam, s igyekeztem neki minden szépet megmutatni, ami a három napba belefért. Nem írok újra Tatáról, értékei, szépsége mit sem változtak. Zsámbék is volt már a palettán többször, de talán Majkról érdemes ismét szót ejteni.
A Majki kamalduli remeteség eddig minden vendégem kedvence volt, hoztam barátokat Szegedről, rokonfiút Hévízről, és most barátnőt Debrecenből. Az ország túlsó végében nem nagyon ismerik, pedig országunk egyik kis gyöngyszeme. Különleges szépsége, története, házacskái magával ragadóak.

 



Először is, amikor odaértünk, éppen nagyban pakoltak a munkások asztalokat, székeket, sátrat bontottak, stb. Kérdeztem mi történt itt, és elmondták, hogy nagy rendezvény volt tegnap, gyűjtést szerveztek a Cellli kápolna megmentésére. Az a kis helyes romos kápolna az, amelyik mindjárt a tó után az erdőben áll.
Mindig örülök az ilyen akcióknak, csak így tovább.
Mivel épp 12-re értünk oda, kezdődött is a vezetés, turista forgalomtól függően óránként, félóránként indul. Mivel Tatán IVV napok voltak, sokan jöttek ide szétnézni.

Szalai Zsuzsa idegenvezető a legjobb választás volt, fantasztikus stílusban mesélt Majkról. Érződik rajta a szeretet munkája és a vendégek iránt, bájossága, kedvessége tovább fokozta az élményeket.

Először a templom tornyának maradványát néztük meg, majd hallhattunk a templom történetéről, és a Rákóczi fejedelem emlékére készült tábla is itt van. (Őt a kamalduli rend fogadta be menekülésekor)

A templom szakrális helyre épült, a föld alatt rejlő törésvonalak mentén pozitív energiák gyűlnek itt össze, álldogáltunk is pár percet ott, hogy feltöltődjünk. Az biztos, hogy tavalyi évben jó pár ilyen helyen jártam, és az is tény, hogy egyesek szerint "túl vagyok töltve". Tehát lehet ebben valami...



Ezután a remete lakokat néztük meg, 80 m2 körüli élőhelyükön kis kápolnát láthatunk, ahol imádkoztak, lakószobát, dolgozószobát, tisztálkodó helyiséget. Innen egy kis ablakon adták ki a "produktumot",  ha betegek voltak gyertyát helyeztek az ablakba, azzal jelezték a laikusoknak betegségüket.
Foglalkoztak gyógynövénytermesztéssel, egyéb kézi munkákkal, és sokat imádkoztak.
A lényeg, hogy a kamalduli remeték némaságot fogadtak, melyet évente kétszer, Húsvétkor és Karácsonykor oldottak fel 3-3 napra.


A kis házakon nemesi családok címerei találhatóak, akik támogatták a rendet.


Az Eszterházy kastély termeit, gyönyörű freskós refektóriumát most sajnos nem lehet megnézni, teljes felújítás alatt áll. Pályázati pénzből készül, jövőre biztosan újra eljövök, hogy megcsodálhassam.

Majkot télen nyáron érdemes látogatni, a mellette lévő tó partján lehet sétálgatni, és az erdőben is vannak turista utak. Nincs messze a Bányászmúzeum (azt még én sem láttam!) és egy jó kis étterem is található itt, melyet már többször kipróbáltam, nem rossz.

Aki többet szeretne tudni a történetéről, kattintson a keresőmben Majkra, és megnézheti ezelőtti bejegyzésemet. (2011. aug. Szakrális helyek a Vértesben)

2013. május 15., szerda

Séta a Diás-szigeten

Már többször jártam a Kis-Balaton környékén, de a Diás-sziget eddig még kimaradt. Mivel csak vezetéssel lehet látogatni, érdemes előre tájékozódni a honlapon.
 http://www.bfnp.hu/magyar/oldalak/kis_balaton_dias_sziget/
Én egy keddi napon délelőtt 10 órakor kezdődő csoporttal ismertem meg az érintetlen szépségű szigetet, amit a 76-os főútról lehet megközelíteni Sármellék és Balatonszentgyörgy között. Kicsit kell még menni autóval, aztán a Kutatóháznál táblák jelzik, hogy jó helyen járunk, megvehetjük a jegyünket, ami 800 Ft-ba kerül. A jegypénztárnál lelkes fiatal hölgy fogadott, és már csak kicsit kellett várni, hogy szakszerű, nagyon szimpatikus vezetőnkkel útnak induljunk.
Számtalan madárfaj otthona ez, tavirózsa, vízitök, sárga vízililiom, mindenféle csodás és különös növény található itt. fokozottan természetvédelmi terület, és ugyebár arról híres, hogy Fekete István kiváló regényéből forgatott film a Tüskevár egy részét itt forgatták.
Vezetőnktől mindenféle információt megtudtunk, a folyamatban lévő környezetvédelmi pályázatokról, az állatok élőhelyéről, a fafajtákról, a halászatról, és még minden másról. Sokszínű, érdekes előadást tartott, minden kérdésre tudta a választ, kiváló kísérőnk volt.
Kb. másfél órás a vezetés, ezalatt eljutunk a szigetre, ahol a Fekete István emlékház is található, melyben apró múzeum van az író könyveivel, tárgyaival. Mellette Vönöczky Schenk Jakab - ornitológus, tudós és kutató életét is bemutatják. Láthatunk néhány bogarat, vedlett kígyóbőrt, halászati és egyéb eszközöket is.
Az emlékház mellett itt található a "Matula kunyhó", ami igazából Fekete István pihenésének helye volt, itt töltötte szabadidejét, horgászott, borozgatott, és egyszerűen jól érezte magát.
Csend, nyugalom, tiszta levegő, eldugott védett kis terület, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt jó program.
Aki teheti látogasson el ide, élményekkel gazdagodva fog hazatérni. A program kb. másfél órás.





2013. május 7., kedd

Balatoni kilátók - bejárás

Hétvégén a Balatoni kilátók túra rendezői bejárásán vettem részt, s jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki szép helyeken szeretne túrázni. A bejárás Balatonfüred állomásról indult, ahol a zöld jelzést követve vágtunk át a városon. Balatonfüred gyönyörűen parkosított város, most így tavasszal tulipánok árvácskák szépítették a járdák mentét. A kéttornyú vörös templomot elhagyva fölfele már a kék jelzésen folytattuk utunkat. A jelzések mindenütt frissek, jók, és a turistautakon is látszik, hogy használják. Elsőként a Jókai kilátóhoz tartottunk, útba ejtve egy szép nagy keresztet, mely mellől csodálatos a kilátás a Balatonra. Egyben látszik a Tihanyi félsziget, és a környező erdők is. A Balaton kéksége fantasztikus látványt nyújtott a hegyről.


A turistautat gyönyörű virágok szegélyezték, kék lila és sárga csodák nyílnak, a sziklás talajon színes gyíkok napoztak, így kisebb sikolyok is elhagyták a számat. A kilátóhoz vezető "Aranyember útja" padokkal szegélyezett, ismertető táblákat láthatunk, és a Zöld háromszögön közelíthetjük meg. A Jókai Mór kilátó háromemeletes, fából készült, a 317 m magas Tamás hegyen található. A kilátás pazar, bár a lépcsők nagyon keskenyek, és meredekek. De a panoráma mindenképpen megéri.

Inen a kék jelzésen haladtunk tovább, majd hamarosan a piros is feltűnt, és a piros háromszög jelezte hogy közelednek a Koloska sziklák. A réten már jártam, de itt fent még sosem. Elképesztően szép látványt nyújtanak a hatalmas sziklák, körben csupa zöld erdővel. A veszélyt szép fakorlátokkal hárítják el, melyek karbantartottak. Ismertető táblákat is találhatunk az itt élő állat- és növényvilágról. Kihasználhatjuk a Balatoni kilátók mozgalmat is, hiszen érintenek közös pontot a túrák, így oda is lehet gyűjteni a kérdésekre a válaszokat.

A sziklákról lépcső vezet le a Koloska-völgybe, ahol frissvízű forrást találunk. A forrás bővízű, kis tóban, majd patakban folytatódik. A réten szalonnasütőhelyek, padok, asztalok találhatóak, a Fürediek kedvenc kirándulóhelye. Hamarosan az erdőben tovább gyalgolva elértük a Koloska csárdát, ahol egy kávé frissítőpontot iktattam be. Csak annak javaslom, akinek vastag a pénztárcája. Egyébként a kiszolgálás figyelmes, a wc tiszta, kis pihenőre mindenképpen alkalmas.


A csárdát elhagyva a patak mentén folytattuk utunkat, hamarosan azonban meredeken balra visz fel a kék jelzés a Péter hegyre, ami bizony melegben elég megerőltető. De mivel minden hegynek van teteje, egyszer csak felérkeztünk. Innen tovább szőlők között baktattunk, végig élvezve a csodás panorámát, és a szép házak, pincék látványát.


Minden csupa zöld, minden csupa virág, egy tavaszi kirándulás a Balaton környékén nagyon kellemes élmény lehet. Ajánlom ezt a túrát annak ellenére, hogy nem körtúra, busszal, vonattal vissza lehet jutni a rajthelyre ha szükséges. A túrára még lehet előjelentkezni a szervezőnél: bakonyturistaja@googlemail.com


Beérkeztünk Csopakra, ahol a felújított Plul malom mellett haladtunk el, sok turista, és biciklis fedezte fel ezt a kellemes látnivalót, ami pályázati pénzből lett felújítva. Éppen aktuális időpontban lesz a túra, hiszen az 1277. május 12-i csereszerződés szerint a Nosztréba vezető úta alatt két malomépület volt. Molnár Kálmán, kinek a Vígmolnár Csárda (jelenleg étterem) mellett is volt malma, elbontatta az itt lévő régi malmot, és mivel lányát Plul Vilmos vizimolnár vette feleségül, a malom a Plul családé lett. Később a malmokat államosították, bérlőknek adták ki. Ma látogatható műemlék, helytörténeti gyűjteménnyel gazdagítva.


A szép malom után még egy szépség következett, picike kitérőt tettünk a kékről, hogy megcsodálhassuk a középkori templom maradványait, a Csonkatornyot Csopakon. A templom Szent István tiszteletére épült, mára csak tornya maradt meg.


A rom körül is gyönyörű a parkosítás, virágözön látványa fogad.

Visszakanyarodva a kék jelzésre, a temető mellett kezdjük meg a fölfele menetelést. Hamarosan elérjük a Csákány-hegyi kilátót, melyet Endrődi kilátónak is neveznek, a költő, irodalomtörténész munkássága elismeréséül.


Utunk még mindig a kéken folytatódott, beérkeztünk Paloznakra. Nem kell keresni, szembe jön velünk a Kálvária, mellette vízvételi lehetőség a nyomóskútból.

Tovább haladva, még mindig a kéken, ilyen kis tornyos kápolnaszerű gyöngyszemek mellett gyalogoltunk el, közben folyamatos kilátással a Balatonra. Kis patakon áthaladva érkezünk Lovasra, ahol a világháborús emlékmű is utunkba esik.


Ezután hamarosan Alsóőrsre érkeztünk, ahol idő hiányában a túrát befejeztük. Még megnéztük a református templomot, mely 13. századbeli, román és gótikus jegyeket  hordoz, oldalán freskómaradványok láthatóak.Felújítása barokk stílusban történt.

                                     

A törökház turbános kéményével nagyon érdekes látnivaló.
Magyarország legrégebbi, gótikus udvarháza. Az egykori kisnemesi ház jelenleg kulturális célokat szolgál.  Innen gyönyörű kilátás nyílik a környékre, a Tihanyi-félszigetre. Ilyen szép és értékes épített örökségeink megóvása, jelenünket és jövőnket gazdagítja, ne hagyjuk ki a túrán.

A túra szervezőjével, Orbán Imrével rövid riportot készítettem, hamarosan felkerül majd a blogra. Későbbiekben pedig tervezem más túratársakkal is hasonló riport készítését, túrázásról, természetről, teljesítményről és azért, hogy közelebbről megismerhessük ezeket a nagyszerű embereket, akik hétről hétre gyalogolnak, szerveznek, hogy megismerjék, és mi is megismerhessük gyönyörű országunkat.  


2013. május 6., hétfő

Vérteskozma 10

E rövidke túrát május 1-én ejtettem meg, gyönyörű napsütéses időben. Még el sem értük Vérteskozmát, már autók százai álltak az út szélén, nagyon sokan gondolták úgy, hogy túráznak, kijönnek a természetbe. A nevezés flottul ment, gyorsan megkaptuk az itinert, leperkáltuk a beugrót, és már vágtattunk is a faluból kifelé, be az erdőbe.

Mindjárt hegynek fölfele mentünk, meg is izzadtam egyből, annak ellenére, hogy végre előkerült a rövidnadrág, poló összetétel a túrához. Meleg volt, talán kicsit túl meleg is, viszont nem kellett sokat menni erdőn kívül. Így a leégés veszélye nem fenyegetett. Első ellenőrzőpontunk a Mária képnél volt, eddig 3 km-t tettünk meg Bettivel. Pecsételés, kicsi iszi, aztán tovább gyalogoltunk az erdőben. Nagyon szép az erdő, minden zöld, minden virágzik. Kereszteztüz az aszfaltos utat, és hamarosan elértük a Németvölgyi elágazást, ahol a Pintér Józsiék osztották a pecsétet, és a mosolyokat. Le is fotóztam a kék polós pontőröket.

Még egy kis hegymenet, egy szendvics a pociba, aztán hamarosan elértük Vérteskozma szélét. Gyönyörű kis házacskákból áll a falu, igazi lakos talán nem is nagyon van, mert nyaralófalu. Minden régi ház szépen felújítva, kicsi paradicsom, kicsi gyöngyszemekkel. Szemet gyönyörködtető házacskák, udvarok, ápolt kertek mellett ballagtunk.
Igazán jó kirándulóhely, kellemes környék, jól jelzett utakkal. Érdemes volt a túrára jönni, a célban zsíros kenyér, szörp, emléklap és kitűző várt minket. Még kedvezmény kupont is kaptunk a Cartográfia jóvoltából, melyen térképet kiadványt lehet olcsóbban vásárolni.
Kellemes túra volt, jó szervezéssel, szép tájakkal.

2013. május 3., péntek

Szellemvárosban jártam

Ha nincs sok időm, akkor is találok magamnak látnivalót a környékben. Így néztem meg az elhagyott szovjet bázist, a Szentkirályszabadja melletti "Szellemvárost". Az 1960-70-es években az orosz katonák sajátságos kis várost alakítottak itt ki maguknak, természetesen laktanyájuk mellett. A lakóépületek - mely tipikus kijevi panel - iskola, posta, színház, minden volt itt, ahogy egy normális városban. A 89-es kivonulásukat követően a város elhagyott, kifosztott hely lett, ahova eleinte az oroszok jártak vissza-vissza, majd később bárki bemehetett, és vihette amit akart.

Mára szörnyűséges látványt nyújtanak az üres panelek, melyek körül hatalmas szeméthegyek, wc-kagylók, üvegcserepek, stb. található. Mindent benőtt a gaz, terebélyesedtek a bokrok, némelyik épület a benövéstől alig közelíthető meg. Igaz, nem is mertem bemenni egyikbe sem, félelmetesnek és bevallom omlásveszélyesnek tűnik.

Található itt egykori emlékmű, ahol az orosz katonák és családjaik valamelyik ünnepüket tartották, a talapzat még áll, a fejből már nem tudom kivenni, kit is ábrázol. De mindenütt szemét és szemét...

A valaha szebb napokat látott épületek siralmas látványt nyújtanak, szívszorító, egyben titkosan izgalmas érzés. Bár én félős vagyok, leginkább engem drogostanyára emlékeztet. (Bár nem is tudom, az milyen, de ilyennek képzelem.) Talán filmforgatásra kifejezetten alkalmas a terep, egy jó horrort biztosan le lehetne itt forgatni. A hely magától félelmetes, nem kell hozzá semmi díszlet.


Sajnálom az egykori szép épületeket, tiszta pazarlás volt veszni hagyni ezeket, pénzszórás pocsékolás az állam részéről. Vagy legalább le kellett volna bontani mindent, bár gondolom az drága, és azért nem tették. Így viszont szerintem egyre veszélyesebbé válik, a tetők beszakadva, a falak sok helyen omlanak. Ha majd történik valakivel it valami baj, akkor figyelnek fel rá a hatóságok. Nincs lezárva, bárki bemehet, nincs őr, nincs tiltás. Talán némelyik épületrészt, területrészt kivettek cégek, és ott üzemet vagy valami telephelyet működtetnek, láttam bekerített részeket, autókkal. De az egész város hatalmas területen van, össze-vissza vannak utcák, sok-sok panel, sok-sok családiház jellegű és egyéb épület. Szép bordó tipikus balatoni kőből is láttam épületeket, tényleg kár értük.
A Szellemvárost Szentkirályszabadja mellől közelítettem meg, pontosan ahogy Veszprémből érkezünk a falu felé, nem kell befordulni a faluba, hanem a nagy jobbos kanyarnál a balra lévő kavicsos úton kell bemenni, jó hosszan. Beérünk a Szellemvárosba, és ha egyenesen haladunk, semerre nem térünk le, akkor szépen átvisz az egészen az út, mely a "városrészen" már aszfaltos, vagyis inkább betonút. A Szellemváros másik vége - ami a képen látható egykori fogadóépület  - a 8-as sz. főútra visz ki, Veszprémtől Várpalota irányába, nem sokkal a Litéri körforgalom előtt. Kiírva nincs semmi egyik oldalon sem. Érdekes hely. Nem is látnivaló, vagy mégis, hiszen ez is országunk része, történelmünk itthagyott és elfelejtett maradványa.

2013. május 2., csütörtök

Az ismeretlen avokádó

Nem is olyan régen ha megpillantottam a zöldségespultnál az avokádót, szépen tovább mentem mellette, nem tudtam mire is lehet használni, hogyan kell elkészíteni, stb. Aztán egyszer ettem egy fantasztikus quacamole-t tortilla chips-sel a mexikói étteremben, és örökre a szerelmese lettem.
Ma már magam készítem otthon, elkészítésének többféle módját ismerem, de a saját quacamole receptem vált be legjobban.
Kell hozzá 2 db érett avokádó, só, bors, kis fej lilahagyma, 1 citrom, vagy zöldcitrom leve, pici olívaolaj, néhány szem koktélparadicsom.
A paradicsomokat, hagymát nagyon apróra felvágom, ráspriccelem a citromlét. Az avokádókat meghámozom, kiveszem a magját, és villával összetöröm. (Lehet turmixolni is, de mivel vajpuha, igazából mindegy.) Összekeverem a citromos zöldségekkel, sózom, borsozom, és pirítósra kenve fogyasztom.

Mivel nagyon egészséges, csökkenti a koleszterinszintet, jó hatással van a szívre, az erekre, elősegíti a lúgosítást, csökkenti a magas vérnyomást, végül, de nem utolsó sorban afrodiziákum.
Ajánlatos megbarátkozni vele, és fogyasztani. Ha vásárolunk, tapintásra puhát vegyünk, az éretlennel semmit nem tudunk kezdeni. Nem olcsó, de akár 1 darabból is kiadós krémet tudunk készíteni, akár a fenti módon, akár úgy, hogy só, bors, csili, tabasco, fokhagyma és némi vöröshagyma hozzáadásával készítjük el a krémet. Nemcsak pirítósra, szendvicsekbe is kiváló, sőt akár mi is vehetünk hozzá tortilla chipset, és így a drága, tartósítószerekkel tuningolt bolti üveges quacamole helyett szuper házikrémet készíthetünk.
A Közép-Amerikában honos növényt ma már minden szubtrópusi és mediterrán vidéken termesztik. Igénytelen fája párosan csüngnek a gyümölcsök, termése körtéhez hasonló alakú, 15-30 cm hosszú. Zöld hájú, lehet ráncos, érdes, vagy vékonybőrű. Állaga vajhoz hasonló, szagtalan, majdnem ízetlen. Kemény és nagy magja van, melytől húsa könnyen elválik.

Baláca

Idő hiányában nem tudtam múlt hét végén túrázni, de azért kisebb kirándulásokat tettem a környékben. Ezúttal a Veszprémhez, pontosabban Veszprémfajszhoz közeli Balácát fedeztem fel. Az internet és a bejárat melletti tábla szerint tavasztól őszig nyitva tartó Római Villagazdaság sajnos nem volt nyitva. Ennek ellenére körbejártam, hiszen így is érdekes sétát lehet tenni, annak ellenére, hogy az épületek belsejében rejtőző tárgyi emékeket nem tudtam megnézni. Krisztus után az 1. és 2. századra teszik a Balácai Villagazdaság virágzását, legalábbis a régészeti leletekből ez derül ki. A szépen rendezett Villamaradványok körül ápolt fűszerkertet, napórát tudtam megnézni. A levendula, menta, rozmaring illata messze szállt a szélben, nagyon kellemesen kísérve sétámat.


A kiállítóhelyen - nyitva tartás idején - gyermekek részére kialakított interaktív kiállítás, római kori leletek találhatóak, a honlapon biztosan lehet tájékozódni, bár elvileg most is félrevezettek, hiszen április 28-a szerintem már tavasz.
http://www.balaca.hu/

A régészeti feltárások azt mutatják, hogy a Balaton felvidéken több birtok is létezett. A veterán, leszerelt katonák lakhelyeként szolgált, a Balácai Villagazdaság egy előkelő helyi család birtoka lehetett Claudius császár idejében.

A képen látható római korabeli (nem eredeti) kemencékben sütötték a kenyeret. A pályázati pénzből megújult Balácai romok között találhatunk még sírhelyeket, és természetesen ha bejutunk az épületben más értékes leleteket is megnézhetünk. Erre most nem volt módom, de így is kellemes kirándulási célpont Baláca.