2013. június 25., kedd

Kilátók a Balaton körül

A Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (www.bthe.hu) nagyszerű túramozgalmakat írt ki, Kilátók és Kilátópontok a Balaton körül néven. Három füzetkéből lehet választani, mivel az első kiírást már teljesítettem, most a másodiknak fogtam neki. A lényege, hogy mindenki egyénileg teljesíti, amikor ráér, idő megkötöttség nélkül. Így felkereshet csodás kilátókat, ismerkedhet a Balaton környékével, túrázik, fürödhet egy jót, és a végén ha beküldi a füzetet, kap egy szép kitűzőt is.

Ehhez a mozgalomhoz látogattam meg hétvégén pár helyet. Kezdjük is mindjárt az elsővel, amit Hidegkút településről közelítettem meg. Hidegkút egy kicsi falu, a Veszprémből Tapolcára vezető útról lekanyarodva találjuk meg. Szép fekvésű, takaros portákkal, az utcán pont érő piros cseresznyés fákkal. A faluban megkerestem a kissé kopottas zöld jelzést, majd elindultam a Recsek-hegy irányába. A jelzések - bár eléggé kopottak - azért felismerhetők voltak, persze nem árt, ha van nálunk térkép. Becsatlakozott a sárga jel, aztán hamarosan meglett a kilátó is, természetesen végig emelkedőn kellett hozzá gyalogolni, hiszen a kilátók általában hegyen vannak. Az út jól járható földút és ösvény.
A Noszlopy Gáspárról elnevezett kilátó fából készült, körülötte paddal, asztallal, ismertető táblákkal, remek kirándulóhely. A falutól kb. 2,5 km-re található, tehát egy 5 km-es túra keretében akár gyerekekkel is felkereshetjük.
A kilátóba felmászva csodás panoráma tárult elém, körben zöld erdők, és távolban a Balaton. Egész más képet mutat innen, és nagyon szép látvány.
kilátó.JPG
Ilyen formában még nem láttam a Tihanyi félszigetet, ahol ennyire klasszul látszana pl. a Csúcsos hegy.
A túramozgalmak lényege, hogy a felkeresett helyeket valamilyen módon igazolni kell, van ahol pecséttel, van ahol fotóval, ebben az esetben feladat megoldásával. Miután ez is megvolt, elgondolkodtam azon, ki is volt Noszlopy Gáspár, akiről ezt a kilátót elnevezték. A füzetben az alábbi információt találtam róla: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején nemzetőr őrnagy és kormánybiztos, majd annak leverése után az úgynevezett Mack-féle összeesküvés vezéralakja. Többször elfogták, megszökött, végül 1853-ban felakasztották. Egy vértanú, aki megérdemli, hogy a nevét viselő kilátót felkeresők megemlékezzenek róla.
A Recsek hegy 431 m magas, a panoráma pedig megéri, hogy megkeressük, és felmásszunk a kilátóba.

Következő felkeresett kilátópont a Hegyes-tű volt. Zánka közelében, Monoszló irányában találjuk, jól ki van táblázva, hiszen a Balaton-felvidéki Nemzeti Park geológiai bemutatóhelye is egyben. (Belépőjegy 600 Ft, de vannak kedvezmények.) A kőpark mellett kis múzeum is található, pihenőpadok, asztalok, és már a parkolóból is szép a kilátás. Ezen a helyen 1960-ig bazaltbánya működött, a külszíni fejtés  megsebezte a hegyet, messziről is látszik csonka oldala. Így viszont az egykori vulkán belseje mintegy keresztmetszetként látszik, nem beszélve a különleges és érdekes hatszögletű és függőleges bazaltoszlopokról.
Kiépített lépcsőkön lehet felmenni a tetejére, ahonnan - mint már sejthetitek - fantasztikus a kilátás minden irányba. Egykoron még földvár is volt itt, nyomait már benőtte a gaz. A körpanoráma megcsodálása után  nem felejtjük el a feladatot megoldani. :-)

Aki még nem látta a Hegyes-tűt, akár több órán át is elnézelődhet, látnivaló van bőven, és minden része fényképezést kíván. Egész napos kirándulást is szervezhetünk ide, nem fogjuk megbánni. Van kis büfé, toalett, és autóknak nagy parkoló, egészen idáig fel lehet jönni egy keskeny aszfaltos úton. A Hegyes-tű 336 m magas.

Harmadik célpont mai napon az Ábrahámhegyen található Bök-hegyi kilátó.

Ez a kilátó nem volt a kedvencem, kissé tériszonyos, mivel nem fából hanem fémből készültek a lépcsői. A teteje tele van csúnya antennákkal, de azért a kilátás itt is fantasztikus. Nem győz az ember minden irányba fényképezni. A falutól jól kitáblázott úton jutunk fel, legjobb ha az állomási parkolóból indulunk. Nem kell sokat gyalogolni, az emelkedő sem nagy, inkább csak meredek a vége. Aszfaltos út vezet fel, egészen a kilátó aljáig, ott pedig parkolót is találunk.
Ábrahámhegy már a rómaik által kedvelt hely volt, de II. Endre királysága alatt is említik, mint birtokot.
 Utolsó kirándulási helyem a mai napra az Eötvös kilátó felkeresése volt, melyet Szentbékkálla felől a legkönnyebb megközelíteni. A faluból a kék jelzésen és a sárgán is megközelíthetjük, én a kéket választottam, mely egyben az országos kék jelzés is. Az út gondozott szőlők, barátságos pincék között vezet, majd beér az erdőbe, és emelkedni kezd. Miután elhagytam egy  furcsa, messziről látható - talán buddhista - házikót, meredek teknőben folytatódott az út. Nem először jártam itt, de most - az előző napi eső miatt - nehézkesebb volt a feljutás. A teknő közepén bazaltköveken gyalogolva jutunk felfele, de az eső bemosta az összes ágat, földet, és mivel minden nedves volt, sikerült az alvó szúnyogokat felébresztenem. Tehát vigyünk magunkkal erre az útra szúnyogriasztót.

Feljutván a 369 méteres Fekete-hegyre ismét egy jó állapotú fából készült fakilátót találunk, melyet megmászva a mai nap legszebb panorámájában van részem. Gyönyörű minden irányban. Fotó fotót követ, a Kornyi tó, a Badacsony, a zöld erdők, a virágzó rétek, no és persze a Balaton látványa megkapó. Elidőztem, bámészkodtam egy kicsit, az embernek ilyen helyen csakis kellemes dolgok jutnak az eszébe.

A természet szépsége jó időre feltölt, élményekkel gazdagít, nálam pozitív energiákat szabadít fel.
Sajnos a közelben lévő Keleményes kő megnézésére nem maradt időm, de így legalább érdemes ismét visszajönni.
A kilátóban még a Szent István vándortúra emlékére felhelyezett koszorút is lefotóztam.
A hegy alatt templomromot, a faluban takaros portákat, éttermet, szálláshelyeket találunk, s a Kőtenger sincs messze. Ide is érdemes kirándulni.
A felkeresett kilátókon kívül a füzet még továbbiakat tartalmaz, melyeket már egy másik kirándulás témái lesznek.
Kellemes, élményekben gazdag nap volt, a túramozgalmat bátran ajánlom mindenkinek.

2013. június 17., hétfő

Kőről kőre a Pilisben

Ezt a szép túrát választottam hétvégére, ennek is a rövidebb ámde nem gyengébb távját. Szombaton már négy órakor csörgött a vekker, hogy idejében elkészüljek a felébredéssel, és szendvicsgyártással. A fuvarosomnak ugyanis illik legalább pár szendviccsel kedveskedni, ha már ilyen rendes, hogy felfuvaroz Pilisszentkeresztre. Indulás ötkor, ébredés hatkor, szóval mire fél hétkor landoltunk a buszmegállóban, sikerült is magamhoz térni. A rendező, kedves ismerősöm, megkért hogy segítsek a rajtolásnál, így Imrével és Zolival hármasban indítottuk a szép számú túrázókat. Nagyon bátran, sokan elindultak a hosszabb 50 km-es távra, én így utólag is mindenkinek gratulálok a teljesítéshez. A lányoknak, asszonyoknak különösen, mert embert próbáló nehéz túra volt, és hozzá dög meleg.

A  nevezés ma reggel mindenkinek 500 Ft. volt, ha már eljött. Kicsi, de kellemes gesztus a rendező részéről. 
Miután elrajtolt az utolsó túrázó is, mi is nekivágtunk Zolival a hegynek, s hamarosan már Dobogókőn lihegtünk a melegben. Gyönyörű a kilátás, természetesen fotózni kellett.

Itt beértünk pár lányt, s mivel a söprű szerepét is magunkra vettük, természetesen velük együtt mentünk tovább. Hamarosan találkoztunk még két lánnyal, akik picit eltévedtek, aztán még kettővel, és így már 8-an  mentünk együtt a rövidebb távon, nagyjából a végéig. De itt még nem tartunk...

A lányok számára nem volt egyértelmű a leírás, de a rendező talán ezzel is szeretné nyomatékosítani, hogy vegyünk és vigyünk térképet magunkkal, ráirányítva a figyelmet a túrákon az öngondoskodásra. Ahogyan szolgáltatást sem ad, a környezet védelme miatt, illetve hogy mindenki gondoskodjon saját ellátmányáról. Egyébként ez nem hülyeség, ha pár túrán kipróbáljuk, hasznunkra hasznára válik az az ismeret, hogy egy-egy túrára milyen mennyiségű ételt, italt, és egyéb felszerelést kell vinnünk.

Dobogókőről miután kigyönyörködtük magunkat, a Thirring körút volt a folytatás, a csodás sziklák között, balról jobbra haladva a túraösvényen, a sárga körön. Útba ejtettük Hegedűs Robi kopjafáját, majd visszaérkeztünk Dobogókőre. Mivel nincs pontőr, útközben feladatokat kell megoldani,kódokat kell leolvasni, erre figyelni kell. Mi elfelejtettük, ezért vissza kellett menni, még szerencse, hogy Zoli magára vállalta a feladatot egy személyben.

Továbbindulva a gerincről lefele folytattuk utunkat, egészen a Király kútig. Víz ugyan nem volt benne, de szép mohos volt a környezete. Egy árkon átkelve haladtunk tovább, közben erősen emelkedve a Prédikálószékig. Nem volt könnyű a sok szintet megmászni ilyen melegben, és nekem mára izomlázam is lett a fenekemben. A gerincen egy darabig éppen a Komárom-Esztergom megy és  Pest megye határán vezetett az út. Közben számtalan harangvirágot, gombát találtunk, a természet csupa zöld, nagyon kellemes látvány.
Nem beszélve az itt-ott kibukkanó Dunáról, amit a hegytetőről lehetett látni, mintegy panorámaként.

A Prédikálószéken egy keresztet találunk, egy nagy sziklát, melyre ki lehet ülni, és gyönyörködni a kilátásban. Vannak padok, asztalok, mi is leültünk egy kicsit falatozni.
Nagyon sok turistával találkoztunk, látszik, hogy a Pilis népszerű kirándulóhely.
Sajnos viszont - ellentétben a teljesítménytúrázókkal - szemetelnek. :-(

Végre lefele kellett tovább menni, a hegymenetből elég volt már, a nap egyre jobban tűzött. S főleg akkor lett melegem, mikor a Vadállókövekhez értünk, és megláttam a tériszonyos fejemmel, hogy hol kell lefele menni.
Pedig jártam már itt, de akkor felfele jöttem, hátam mögött hagyva a kilátást, nem volt gond. Most azért kicsit paráztam, még jó, hogy Zoli segített, így azért egyre lejjebb jutottunk. A lányoknak is segítségére volt, igazi gavallérként, köszönjük is neki.


Fotózás következett, minden kiálló kőnél, árvalányhajnál, mert a kilátás páratlanul szép, a Vadállókövek pedig Magyarország egyik legizgalmasabb területe szerintem. És még félelmetes is, hisz annyira közel a perem, elég könnyű leesni. Csúszós, köves, apró kavicsos volt a talaj, a partoldal meg sáros, sehogy nem volt az igazi, de azért mindannyian épségben lejutottunk. Természetesen mindenért kárpótolt a panoráma, és a hely egzotikuma.

A gerincről leereszkedve a Szentfa kápolnához  érkeztünk, ahol a forrásnál pótoltuk vizünket, és lemostuk arcunkról a sót. Innen tovább a sárga-zöld-kék majd végül a zöld jelzésen közelítettük meg a Rám-szakadékot, ami megint nagyon látványos hely, mondhatni a túrák paradicsoma.
Kényelmesen lehet megmászni, jól használható korlátok vannak végig, a régi láncokat mind lecserélték. Az is nagyszerű, hogy hétvégén csak egyirányú, felfele menő a forgalom, lefele vissza a Lukács-árkon keresztül lehet jönni. Így nem akadályozzuk egymást, egészen jó tempóban lehet haladni.
Megszámoltuk a létrákat, megcsodáltuk a vízeséseket, fotóztuk a hatalmas sziklákat, és persze szuszogtunk az emelkedőtől.

Miután végig értünk hamarosan egy újabb forráshoz érkeztünk, ez a rész még teljesen ismeretlen volt számomra. Kellemes piknikező hely, de aztán megint emelkedő, mint a Pilisben oly sokszor. Most a Tost sziklához kaptattunk fel szerpentinen, de sajnos a pontőrünk már elment. Imre hagyott nekünk egy táblát, amit még vissza is kellett cipelnünk. (Itt megjegyzem, a beígért sört nem kaptuk meg érte!)

A sziklától lassú emelkedőn gyalogoltunk tovább a nyeregben, teljes rálátással a Vadállókövekre.
Fantasztikus volt.
Ismét kilátóhelyhez érkeztünk, ma egész nap csattogott a fényképezőgépem. Nem lehetett kihagyni annyira szép a kilátás.
Tovább haladva nem sokára ismét (ma már harmadszor) Dobogókőre érkeztünk, ahol - miután már a szintidőből kicsúsztak a lányok  - leültünk halászlét enni. Jólesett, finom is volt, és persze az utána fogyasztott pohár sör is csúszott rendesen.

Ezután végig lejtmenet következett, egészen a célig a kéken, útba ejtve  a Zsivány sziklákat. Ez a szakrális hely a Szent-György törésvonalak mentén van, jó földenergiákat sugároz a terület. Nem volt sok időnk töltődni, most már igyekeztünk a célba.

Köves úton jutottunk le a faluig, majd hamarosan már a célban voltunk. Szép emléklapot kaptunk, és kitűzőt. Nagyon klassz túra volt, szebbnél-szebb látnivalókkal, és bizony izmos kis szintekkel. Köszönöm Imrének a jó rendezést, Zolinak a segítséget, a lányoknak pedig a jó társaságot.

Nálam az idei év legszebb túrája volt., s ráadásul kőkemény. Táv: 28,44 km, Szint: 1397 m.






2013. június 10., hétfő

Meggyfesztivál bringatúra

Már évek óta készültem a Meggyfesztiválra, csupa jót hallottam erről a bringatúráról. Szombat reggel fel is pakoltuk a bringákat az autóra, és mivel a 10 órás indulás nem volt korán, kényelmes tempóban autóztunk le Kecelre. Dunaföldvárnál iszonyodva néztük a megáradt Dunát, a mellette lévő teljesen elöntött ártéri területeket. Gond nélkül értünk Kecelre, ahol a falu központjában hatalmas plakátok hirdették a Meggyfesztivált. Gyorsan nevezetünk, nevezési díj nincs, csak egy listára kell írnod a neved, és máris kapod az ásványvizet, és a bringára helyezhető rajtszámot.


A 30 km-es körre 10 órakor volt a rajt, előzőleg a bátrabbak 60 és 100 km-en is indulhattak. Sárga mellényes felvezetőkkel és polgárőrség által biztosítva tekertünk ki a városkából, és máris bicikliútra érkeztünk. Meleg volt, de kellemes szembe szél fújt, így a tekeréssel nem volt semmi gond. Ment, mint a karikacsapás. :-)


Császártöltésnél kereszteztük a főutat, természetesen itt is polgárőrök biztosították az átkelést.
Útközben az Alföld minden jellemző növényével találkoztunk, elhaladtunk rendezett szőlők között, láttunk bodzaültetvényt, frissen telepített szőlőtőkéket, de még spárgaföldet is. Nagyon kellemes látvány volt, és nagyon kellemes élmény. A földeken dolgoztak az emberek, kacsozták a szőlőt, kapáltak, és mindenki vidáman köszönt, integetett. Mindenki barátságos volt, jóindulatú és kedves. Ez jellemző volt az összes segítőre, rendezőre. Öröm volt ennyi jókedvű ember között tekerni.



Kiskőrösre rendezett házak, takaros porták között érkeztünk be, a Mol kútnál volt a frissítőpont, ahol az ásványvíz mellett friss gyümölcslevet (szőlőt, barackot, meggyet, körtét, stb.) lehetett fogyasztani. Innen egy másik irányba fordulva érkeztünk vissza Kecelre. Remek program volt, nagyon jól éreztük magunkat, de még csak most jött a java, hiszen a célban friss kemencében sült meggyes pitével várták a beérkezőket.
Ásványvízzel, friss gyümölcslével kínáltak megint, frissen szedett meggyet kaptunk, bőség volt mindenből, és szívélyes kínálás.


Tele pocakkal, immár bringa nélkül ültünk le az árnyas asztalokhoz, és néztük a színpadi programokat, megkóstoltuk a meggysört, nevettünk e meggymagköpő versenynél, és élveztük ezt a remek napot.
Köszönet a szervezőknek a remek rendezésért, és a sok finomságért. És mindezt ingyen, csak tekerni kellett érte.



2013. június 7., péntek

Könnyű és finom avagy saláta mézes dióval

Saláta ismét. Gyors és könnyű vacsora, ezúttal alábbi hozzávalókból:

1 zacskó vegyes saláta (italiano-t vettem)
1 marék dió
1-2 kanál méz
2 db körte
1 db grillsajt (Interspar kínálatból)
pici olívaolaj, pici citromlé, bors.

A körtét meghámozom, kicsumázom, négybe vágom, meglocsolom egy kanál mézzel, és sütőbe teszem. (Nekem van erre a célra kis lapos cserép sütőtepsim)
Amíg sül, a marék diót megpirítom egy serpenyőbe. Nem kell alá semmi, csak rá egy kanál méz, ami ráolvad. És közben rázogatjuk, nehogy megégjen. (a méz megszilárdul rajta, ezért kell szétrázogatni.)
Ez néhány perc csupán, közben a tányérra teszem  a salátát, és előveszek egy másik serpenyőt, amibe pici olívát forrósítok. Ebben megsütöm a kisebb szeletekre vágott grillsajtot, 1-2 percig pirítva mindkét oldalát. (Camembert is próbáltam, de nekem az szétesett, a grillsajt vált be.) Ezalatt megsülnek a körték is, és már csak tálalni kell. A salátát meglocsolom citromlével, olívával, tekerek rá pici borsot, majd mellé teszem a sajtokat, arra rá a körtéket, és az egészet megszórom a pirított mézes dióval. Isteni finom, könnyű, és gyorsan elkészíthető. Pirítóst kínáltam mellé.
Az egész nem volt több 15-20 percnél. Még a kritikus lánykám is megnyalta a száját utána. :-)



2013. június 6., csütörtök

Rendhagyó kiállítás Iszkaszentgyörgyön

Tegnap rendhagyó kiállításon jártam Iszkaszentgyörgyön. Szeretem  a kastélyokat. Az Iszkaszentgyörgyi kastély ritkán látogatható, s a nemrégiben berendezett finn emlékszobát sem láttam még. Kapóra jött a lehetőség, hogy a kastélyt is meg tudom nézni, az emlékszobát is, és még a Verebics lányok kiállításának megnyitóján is részt vehetek. Ari S. Kupsus finn galériatulajdonos vezetett körbe minket, angol-és magyar nyelvű idegenvezetéssel. A finn úriember 10 éve él Magyarországon, Budapesten a Bródy S. u. 23/b-ben van galériája. Most idehozta nyárra a művészetet, alkotótábort szervez finn honfitársainak, ezzel viszi jó hírét szerte a világba az Iszkaszentgyörgyi kastélynak.

A kastélyban megnézhettük a felújított szobákat, a falon megmaradt freskókat, az empire berendezéseket. Csodálatos milliő, főúri pompa, amiből ízelítőt kaptunk. A finn emlékszobában Szentpétervárott gyártott empire stílusú bútorokat láthatunk, de itt van Csók István Fejér megyei festőművész íróasztala is. A finnek nem felejtették el, hogy a háború ideje alatt Iszkaszentgyörgy kastélya adott menedéket nagykövetségüknek. Innen a kapcsolat, innen a barátság, Ari pedig lelkes közvetítője mindennek.

 A kiállításra nagyon szép virágdíszek is készültek, a tehetséges alkotók szebbnél szebb kompozíciókkal diszítették fel a kastélyt.

A kastély megtekintése után az Iszkaszentgyörgyi iskolások néptánccsoportja adott műsort, majd következett Verebics Katalin és Verebics Ágnes egykori Tópartis művészlányok kiállításának megnyitója. A megnyitón Sipos Imre államtitkár mondott beszédet, ezzel is jelezve a tárlat színvonalát.


A színhely méltó rangra emeli a lányok munkásságát, és a ritka alkalom, hogy együtt állítanak ki, még izgalmasabbá teszi kiállítást.

(Nekem legjobban tetsző kép Ágnestől)

(Nekem legjobban tetsző kép, s egyben önarckép Katalintól)

A lányok szépek, egyik sötéthajú, másik szőke, és annyi díjat nyertek már, büszke lehet rájuk Fejér megye, ahonnan származnak. Sajnáltam is nagyon, hogy Székesfehérvárról szinte alig volt érdeklődő.
Budapestről külön buszt szerveztek a megnyitóra, és szerintem sok szépséget láthattak itt egy helyen a részt vevők. Az alább látható képen egy olyan garnitúrát például amin maga Diana hercegnő, de még a perzsa sah is ült.


A megnyitón finom borokkal és pogácsával, süteményekkel is kínálták a látogatót, igazán kellemes légkörben, és nagyon arisztokratikus környezetben nézelődtünk.

Az ablakokból csodás kiátás nyílik a kertre, a tájra. Remélhetőleg pályázati és finn segítséggel a kert is hamarosan megújul.



Aki teheti, nézze meg a kiállítást, látogasson ki Ari Kupsus programjaira, amiből még lesz több is a nyáron.
A kastélybirtok tanösvényről már írtam, az is egy nagyon jó hétvégi program, körbejárni.
Nekem nagy élmény volt mindkettő.

2013. június 3., hétfő

Trianon emléktúra

A Hit Pajzsa Nemzeti Egylet Trianon emlékére szervezett túráján vettem részt vasárnap. Ezúttal Tihany volt a helyszín, ami minden évben más és más. Az idei helyszínt a Trianoni (IV. Károly) kálváriája miatt választották a rendezők, melynek történetét a beszámoló végén olvashatjátok.
A túra nagyon szép vonalvezetésű, Tihany legszebb részeit fűzi fel, történelmi emlékhelyekkel. A rajt az Aszófői Kövesdi templomromnál volt, ahol az előnevezés miatt, gyorsan és flottul ment minden. Igaz, sajnálatos módon nem volt tömeg, pedig ennél szebb helyet, és időt nehéz elképzelni a túrázáshoz.
Kicsit borús, néha napos idő volt, de az eső végig elkerülte a túrázókat. Miközben otthon jégeső szakadt, itt gyönyörű túraidőnk volt.
A Kövesdi templomrom az Almás forrás mellett található, a kis ér ami a Balatonba folyik, idilli hangulattal övezi a kirándulóhelyet.  A román kori templom valaha a Tihanyi Apátsághoz tartozott, kb 1211 körül említik először. Egyhajós keleti irányú egyenes szentélyzáródású templom volt, romantikára jellemző ívsor maradványok találhatók a bejárati rész fölött. A lóherés diszítés is kivehető, ami a Jáki templomra emlékeztet. A templomot és Kövesd település lakóinak pusztulását a török okozta 1552-ben. Ezt követően nem épült újra.

A romtól kerékpárúton gyalogolva jutottunk el az Apáti templomromhoz.
Az Apáti hegy lábánál fekvő szintén Tihanyi Apátsághoz tartozó egykori Apáti település egyetlen emléke ez a rom. Szintén 1211 körül említik először. A templom XII. századi, román stílusú, téglalap alapú. Az épület és a falu hasonlóan a Kövesdihez a török hódoltság alatt pusztult el. Elvileg néha tartanak benn misét, koncertet, gyakorlatban nem láttam erre utaló kiírást.

Innen felfele indultam a Csúcs-hegy irányába, a sárga jelzés mindjárt a rom mögött kezdődik. A nedves erdőben kissé haraptak a szúnyogok, és icipicit sáros is volt a talaj, de semmi más kellemetlenség nem volt a túrán. A Csúcs-hegyről mindkét irányba csodás kilátás nyílik a Balatonra, látszik ahogy körbeöleli a félszigetet.

Rengeteg fotót készítettem, a felsőn kifele látszik a Balaton, az alsón pedig a falu felőli részét láthatjuk. Fantasztikus a panoráma, örültem ennek a túrának. A Tihanyi Gejzirit megszűnése óta csak a Téli Tihany túrán jártam itt, és most végre újra bejárhattam szervezett túra keretében. Az 500 Ft-os nevezési díjért szép kitűzőt, emléklapot, és még egy oklevelet is kaptam, igaz a Hit Pajzsa túráin nincs szolgáltatás, de én végül is nem csokit enni, hanem túrázni jövök. Az sem zavar, hogy nincs pecsételés, csak ritkán, mert vannak ellenőrző feladatok, s aki túrázni jön, és tényleg, az úgyis végigjárja akkor is, ha nincs pontőr. Felfoghatjuk úgy is, hogy a becsületről szól, mindenki maga tudja és dönti el, hogy becsülettel lejárja a túrát, avagy nem.
A következő megálló ahol feladat volt, az Újlaki tempolomrom. Megint egy templomrom, és ismét románkori. Egyúttal a románkori templomromok mozgalomból három falatot be lehetett gyűjteni, akinek még nincs meg. Érdemes, mert nagyon szép kiírás, szép helyekre invitál. Nekem már mind az összes (10) megvan, sajnálom is, mert szép mozgalom volt. (Megtalálható a kiírás a www.turabazis.hu-n ) Ezen felül egy másik mozgalom kiírásába is jók a romok, a Templomromok a Dunántúlon mozgalomhoz. Megtalálható a teljesítménytúrázók honlapján a túrmozgalmaknál.)
Ez a templom Újlak révészfalu templomaként szolgált, valószínűleg az átkelés védelmére iderendelt nép lakhelye lehetett. 1267-ben említik, miszerint Szent Margitnak szentelték. A kis rom gótikus elemeket mutat, de a romantikára is emlékeztet. Tájolása északi, ami ritka az ilyen korai templomoknál. Kis, falusi,négyszög alaprajzú templom, gyönyörű kilátással a Balatonra. A rom környéke nagyon elhanyagolt, szerencsére a másik kettőé ápolt, gondozott. De az útjelző táblákon mindenütt szerepel. Nagyon jól jelzett az egész Tihanyi félsziget, szerintem lehetetlen eltévedni, bár volt akinek sikerült.
Innen picit visszamentem, majd a Kerek-hegy megmászása következett, mellette és környékén már tipikus gejzírkúpokat is láthatunk. Az antennák megszámlálása után az Akasztó domb felé vettem az irányt, most már a zöld jelzésen haladva. Az is tuti hely, mert remek a kilátás.
Innen még kis gyaloglás az erdőben, majd aszfalton közelítettem meg a Hajóállomást. Egy kávé elfogyasztása után tovább a zöldön a Barátlakások, majd az Óvár következett. Mindkettő fantasztikus élmény. Az Óvárról a gerincen gyalogolva megint csak panorámában gyönyörködve jutunk el a Trianoni Kálváriához. A szépen helyreállított kálváriának nehéz története van.

IV. Károly király magyarországi utolsó napjait Tihanyban töltötte, 1921 októberében. Innen száműzték Madeira szigetére, ahol meghal. A IV. Károly emlékbizottság kezdeményezésére valósult meg a Tihanyi Kálvária. A három kereszthez 14 stáció vezetett, rajtuk az adományaikkal támogató szabad királyi városok és vármegyék címereivel. A stációk Magyaroszág sorsát szimbilizálták, a nemzet keresztrefeszítését, és egyben a dicsőséges feltámadást sugallva. A keresztek előtti mellvéden belül a Trianonban elcsatolt vármegyék címereit örökítették meg a kőfaragók. A felszentelés 1927-ben történt.
Az 50-es években zarándokok és turisták szent helye volt, amit nem nézett jó szemmel a kommunista tanácselnöknő. Vandál módon leromboltatta a Tihanyi Kálváriát. Az első bontási kísérlet megkezdésekor a kivezényelt munkások megtagadták a munkát. Később egy lakatos és egy kovács elvállalta, őket azonban elkergette a népharag, vasvillával, furkósbottal. Végül másodszor a rendőrség működött közre, a stációk ledöntését traktorral végezték. A kereszteket a füredi hajógyár darujával próbálták kitörni, de ellenálltak. Mint egy páncélos csata helyszíne, olyan érzést keltett az emberekben. Ekkor már nyár volt, turisták ezrei jártak az apátság környékén, és szemtanúi voltak a barbárságnak. Fotókon örökítették meg, bár ez tilos volt. Orgonát, liliomot hordtak a ledöntött corpusokra.
2012-ben a corpusok másolatát újra állították a Kálvária dombon. Szépek, frissek, igazi Trianoni emlék.
A  kálváriát elhagyva egy fagyi elnyalása közben érkeztem az Apátsághoz. A szervezők jóvoltából féláron lehetett ma bemenni, ezt ki is használtam, megnéztem a szép oltárt, a templombelsőt. Az altemplomban I. András sírkövét, és a kiállítótermekben jó néhány kiállítást. 500 Ft-ért sokat nyújtott.
A falut elhagyva az Aranyház felé tartottam, gyönyörű panormával a Belső tóra. Itt picit nehézkesebbek a jelzések, de nekem nem volt ismeretlen a környék, ezért gond nélkül vágtam át a szőlők között. Igazi pannon táj, nagyon tetszik nekem. Innen hegynek fölfele csodás virágos ösvényen haladtam, a nap is sütött, igazi élményt nyújtva a túrához. Csak a fotózással ment el sok idő, egyszerűen nem lehetett kihagyni.
Hamarosan visszaérkeztem az Apáti hegyre, ahonnan megint gyönyörködni lehetett a szép kilátásban. Innen már visszatért az út a kezdetekhez, az Apáti rom majd a Kövesdi rom volt a végcél. Jó kis túra volt, szép útvonalvezetéssel, szép látnivalókkal, végig panorámával. Sajnálhatja aki nem jött el.
Táv: 22,58 km, szint: 768 m.