2013. november 22., péntek

Lővérek 25

A múlt hét végi ködös időben elég nehézkesen érkeztem Sopronba, ahol bakancsavató túrán voltam. Egy rövidebb távval, potom 25 km-rel próbáltam ki az új túrabakancsom, de mondhatom, majdnem sírás lett a vége. Fél tízre sikerült a rajtba érni, mivel már jártam a Lővérek 42-es távján, ismerős volt az iskola, ahonnan a túra indult. Gyors nevezés, aztán már bandukoltunk is Sopronbánfalva felé. Sajnos a kolostorhoz nem megy fel a jelzés, pedig nagyon szép, és érdemes lenne arra vinni a túrát. A jelzések egyébként is érdekesek a Lővérekben, de mivel jó leírást, és térképvázlatot is kaptunk, a kettő együtt elegendőnek bizonyult. Bánfalva után hamarosan Ágfalvára érkeztünk, ahol a helyi kocsmában vártak minket a pontőrök.
Ittam egy finom kávét, pecsételtünk, és folytattuk a túrát. Némi fotózás a háborús emlékműnél, aztán pedig a Hegy utcán. Tetszetek a régi utcaneves táblák, ahol még németül is megvan a kiírás. Az utcában németül beszéltek az emberek, hiába no, a történelem szele itt elég jól fújdogál.

Az idő még mindig ködös volt, de nem volt viszont hideg, meg hát túrázni mindig lehet mindenféle időben, csak úgy kell öltözni. Itt még a bakanccsal sem volt gond, bírta a kis sárt, a dombnak fölfelét, szóval haladtunk a túrán szépen előre.
A túra aránylag szép vonalvezetésű, kedves falukon halad át, sok része az erdőben, és vannak látványos részei. Ilyen volt a következő ellenőrző pont is, a Fehér Dániel forrásnál, Brennbergbánya szélén.
Ápolt, rendezett hely, régi nyaralók közt érkeztünk ide, nagy részük eladó, hiszen az egykor itt vásárolt kis házak tulajdonosai már megöregedtek, és manapság nehéz még egy lakást is fenntartani, nemhogy kettőt. Pedig csábító környék, friss vizű patakkal, erdővel, nagyon tetszett nekem.
A műút előtt fotóztam le a bányászemléket.
A bányákat már rég lezárták, de a környéken jellegzetes bányászházak emlékeztetnek a múltra. A műúton, majd patakon átkelve a forráshoz értünk, ahol az esőbeálló alatt vártak minket a pontőrök, kenyerekkel felszerelkezve. Én nem tudok enni túrán, de ahogy láttam volt bőven választék. Szendrei Ferivel találkoztam itt, a földinek különösen örül az ember idegenben.

Megint emelkedőnek folytattuk az utat, szint volt rendesen, de legalább lehetett a bakancsot próbálni fölfele lefele egyaránt. Itt már nem volt mosoly az arcomon, kezdett fáradni benne a lábam. Mondjuk ez nem érdekel senkit, nem is részletezem, de az biztos, kell még pár túra hogy bejáródjon, pedig nem dörzsölt, nem nyomott, a lábam mégis fájt benne. De mindenhol. 
A hegyre fölérve tettünk egy kitérőt a Béke kilátóhoz, bár a ködös időben nem sok mindent lehetett látni.
Természetesen lefele folytatódott az út, s mivel a hosszabb táv is becsatlakozott már, sok túrázóval találkoztunk. Kissé szerpentines rész következett, szép tiszta erdőben, néha még a nap is kisütött.

Hamarosan a Várhely kilátóhoz érkeztünk, ahol az egyik rendező, Kardos Enikő osztogatta a pecsétet, és a müzliket, meg piskótákat. Az 500 m magas gerincen álló 2 km hosszú sáncvár a korai vaskor fontos lelőhelye. Szóval anno itt jártak a kelták...

Ebbe a kilátóba nem másztam föl, éppen elég volt másznom lent a földön is. Talán legközelebb nyáron jövök, hogy érdemes legyen fölmenni, ha már ilyen magas.
 
A kilátótól nem messze megnéztük a kora vaskori halomsírok belsejét, érdekes látni egykor hogy temetkeztek ide.

 Lejtő következett, de mondjuk már annak sem tudtam örülni. Elég lassan bírtam menni, a sietés amúgy sem erősségem. Azért csak odaértünk a Károly kilátó közelébe, ahol kis kitérővel megnéztük az Ágfalvi csata emlékét, pontosabban a Rongyos gárda emlékére állított szobrot.

Az Ágfalvi csata hősei fontos történelmi eseményeket vívtak ki, ezért Sopron még mindig a miénk. :-)
Itt a határmentén, egészen közel Ausztriához, még mindig elfog valami retro érzés, hogy tiltott terület volt régen. Ugyanezt érzem Kőszegen is, és nagyon nagyon élvezem ezeket a túrákat, valamiféle belső jelentőséggel bír, hogy szabadság van, és oda megyünk, ahova akarunk. Igaz, a túrázás maga a szabadság, de itt a határszélen nekem különösen.
A Károly kilátóhoz érkeztünk, aztán megint lejtős tekergős út következett, becsatlakoztunk immár a ciklámen tanösvénybe is.
Kereszteztük a sípályát, és néhány kilátópontot is, aminek a másnapi túrámon volt jelentősége.
Most már egészen közel a város fölött jártunk, szép rálátás nyílt a hegyről, de igyekeznünk kellett, mert a lábfájós bakancs, a kitérők, a fotózás elvette a szintidő egy részét. Sietve ereszkedtünk le a városba, de azért a kis barokk kápolnához még odamentem egy fotó erejéig.
A "Villasor"-on már nem volt elé jó fény a képekhez, pedig remek helyreállított húszas évekbeli villák mellett ereszkedtünk lefele. Aztán már benn is voltunk a célban, megkaptuk az emléklapot, melyen a tévé torony nem tetszik, de a rendező egyesületet szimbolizáló macska igen.
Finom virsli, tea és sok ismerős arc fogadott, jó kis túra volt, pontos rendezéssel, szép látnivalókkal.

2013. november 20., szerda

Ganna és Döbrönte

A november eleji hármas ünnepen váratlanul megváltozott a tervezett programom, és túrázás helyett rengeteg időm maradt, amit igyekeztem tartalmasan kitölteni. Elsején mindenki a temetőt járja, így én is temetkezési helyet kerestem kirándulási célpontként. Így esett a választás a 83-as úton megközelíthető sváb falucskára, Gannára, és környékére.
Az időjárás kegyes volt, szépen sütött a nap, és a Székesfehérvár-Veszprém-majd onnan 8-as úton megközelítendő célponthoz az egyik legszebb autóúton jutottunk el. Városlődnél Pápa irányába kell fordulni, és ahogy fordulunk, a fejünk is fordul, minden irányba. Nagyon szép kilátás van körben, völgyek, hegyek, legelők, az egyik kedvenc utam. Izgalmas is, mert Farkasgyepű után szerpentinen haladunk, amit éppen most aszfaltoztak frissen.
Elhagyva Bakonyjákó, majd Járiföld tábláját, megálltunk, hogy megnézzük az út mentén kitáblázott kolostor romjait.
A néhány perces sétával megközelíthető emlékhelyen kereszt áll, körben padokkal. Látványos romok nincsenek már, de a dombon így is kivehető az egykori kolostor helye. A dombon emléktáblát is találunk, íme:
A Templomsűrű kolostor maradványaival szemben Járiföld kúriáját láthatjuk, sajnos az interneten sem a kolostorról sem a kúriáról nem találtam méltányolható információt. Azért látványnak mindkettő érdekes.
Innen hamarosan Gannára érkeztünk. A kis faluban sok takaros szálláshely található, és a szép és neves templom, mely az Eszterházy család temetkezési helye is egyben.

 Ebben a csöppnyi, hajdan szorgos svábok által felépített falucskában van a nagyméltóságú fraknói és galánthai Esterházy grófi család sírtemploma és kriptája. Ötvenkettő Esterházy álmodik itt, a nehéz levegőjű, dohos, történelemmel terhes örökkévalóságban, ahová mindig beszűrődik egy kis fény, bizonyságául annak, hogy valahol az élet és halál határának titokzatos ösvényén járunk. Mi nem jutottunk be, sajnálatos módon nem volt idehaza a gondnok, vagyis inkább a temetőjárás miatt nem ért rá. De itt volt Esterházy Bálint. Előbb Párizsban volt nagykövet, majd Szentpétervárra, a cári fővárosba helyezték. S ott, a vad és mégis mélabús keleten a szép magyar gróf beleszeret Kocsubej Ilona nagyhercegnőbe. Már az esküvő napja is ki volt tűzve, amikor a testőrség parancsnoka, egy fiatal gárdatiszt, aki szintén a nagyhercegnőbe volt szerelmes, amerikai párbajra hívta Esterházyt. Furcsa párbaj az: egy fehér és egy fekete golyót rejtenek el, aki a feketét húzza, köteles záros határidőn belül önkezével véget vetni életének.
A szép magyar gróf a fekete golyót húzta. Temetésén megjelent Gannán Kocsubej Ilona is, gyönyörű, fekete ajú teremtés. Három órát imádkozott egyedül kedvese sírjánál – majd galambőszen jött fel a föld alól. Kicsit odébb nyugszik Esterházy Pál, a kétméteres huszárfőhadnagy. Mondják róla, sűrűn megfordult Angliában, s kártyapartnerei között lordok is voltak szép számmal. Egyszer az egyik lord játék közben a földre ejtett egy pennyt, azt kereste négykézláb az asztal alatt. A mi huszárfőhadnagyunk nagy hirtelen meggyújtott egy százfontos bankót, hogy a lord annak fényénél megtalálja végre a fillért. Így is halt meg a szép magyar óriás: a első világháborúban az oroszok ellen harcolt valahol a Kárpátokban. Rettenetes termete kimagaslott a lövészárokból. – Gróf úr, húzza le magát! – kérlelték katonái, de ő így felelt:
– Egy Esterházy senki előtt sem hajt fejet! A következő pillanatban egy muszka golyó fúrta át koponyáját. Így került Gannára, valami furcsa csiklandósságot csalni a vándorok lelkébe. És itt van még Esterházy Móric külön kriptája, ajtaján látható a szárnyas oroszlán, amelyet a Thökölyektől vettek át a grófok. Ebben a külön kriptában nyugszik a fiatal Menyhárt is. Ő tervezte a Kossuth hidat, amiért magas kitüntetést kapott – Gerő Ernőt majd megütötte a guta, hogy egy gróffal kell paroláznia. Aztán elvitte Menyhártot a paralízis – egy évvel a Sabincseppek feltalálása előtt..."
(Forrás: Bayer Zsolt: 1100 év Európa közepén c. könyvel)
 Rajtunk kívül más turisták is voltak, sajnáltuk, hogy nem tudtuk megnézni a mauzóleumot, de majd legközelebb...
Gannától egy ugrás csak Döbrönte, ami várromjáról, és színvonalas Hasik hoteljéről híres.
A vár kis dombját megmászva csodás panoráma tárul elénk, romantikus romok, és íme a rövid történet is hozzá:
Himfy Benedek emeltette a kővárat 1367-ben a döbröntei uradalmának területén. A  XV. század elejére a nemesi család politikai befolyása lehanyatlott, így a környékbeli földesurak egyre nagyobb területeket ragadtak el tőlük.Mivel birtokaik bevétele erősen lecsökkent, maga a Himfy família is a rablólovagok szintjére süllyedt. Leghírhedtebb rablásuk során a családtagok fegyveres szolgáikkal megrohanták és kirabolták a Pannonhalmi apátságot is, jelentős értékű kegytárgytól fosztva meg a szerzeteseket. Ezt már Mátyás király sem tűrhette, a család birtokait elkoboztatta és eladományozta. 
Rövidesen visszakerült a garázda Himfyek tulajdonába, akik most a családon belül perelték egymást.  A törökkel vívott  belháborús időszakban urai igyekeztek megerődíteni, ekkoriban emelték a hatalmas, vastag falú rondellát. Llovas katonákat fogadtak fel a kicsiny helyőrség létszámának növelésére, de továbbra sem számították a jelentősebb véghelyek közé. Hamarosan egy török portyázó csapat jelentette a vár pusztulását, 1560 körül. Később a gazdátlan romok köveit a környékbeli lakosság elhordta. Döbrönte várromjának falait  részben restaurálták, de még sok részletét a föld mélye rejti.
Várakba mindig jó fölmászni, élvezni a szép kilátást, s részesei lenni a történelemnek. Élményekben gazdag nap volt amit megfejeltem egy jó kávéval a Hasik hotelban.


Vál várai

Október 27-én a Várnak a várak túrasorozat keretében Válon jártam. A szép őszi időben megnéztem a nagytemplomot, igaz csak kívülről, majd felsétáltam a Kálvárián a temetőhöz.
A Kálvária stációi nagyon szép tűzzománc kirakásúak, bár rájuk férne a felújítás. 
A Kálvária végén a temetőbe érünk, ahol sok régi sír mellett érdekes művészeti alkotásokat is láthatunk, szovjet hősi emlékművet, és a temető kápolnáját.
A temető hátsó kijáratán lesétálva érkezünk a Váli toronyhoz, ahol vár a szervező Zsolti és Anita.
A korábbi gótikus templomot 1550-ben erősíti meg a török. A háromhajós templom keleti oldalát a törökök lebontották, majd az eredeti keleti végfalnál jóval nyugatabbra egy új, a sarkain támpillérekkel megtámasztott zárófalat emeltek. Az erődnégyszögön belül felfalazták a hajókat elválasztó támpillérek közeit, így három helyiséget alakítottak ki. A nyugati toronyba új bejáratot törtek, egyben ez volt a kpu- és őrtornyuk is. Az így kiépített erősséget huszárvár vette körül.
Fő feladata a Váli Völgy védelme lett volna, ám a magyar csapatok számos alkalommal áttörtek itt, sőt 1599-ben bevették az erősséget, de az már 1602-ben ismét török kézen volt. A XVII. században jelentősége csökkent, ekkor már nem volt akkora helyőrsége sem. A keresztény csapatok valamikor 1686 tájékán foglalták vissza. (Információ: Nyevrikel Zsolt)
Ma már csak a romos torony áll a templom mellett, romantikus hangulatú, szép kirándulóhely.
Ha már Válon járunk, keressük fel a  Vajda János  Emlékházát is. 
A váli erdész fia, a költő Vajda János (1827-1897) költészetét áthatja az erdő és a táj szépsége. Szülőházában emlékkiállítást rendeztek be. A vadregényes környezetben álló, 200 esztendős erdészlak, amelyben a költő nevelkedett, a községtől 3 kilométerre áll. A korabeli bútorokkal berendezett, nádfedeles kis házban a költővel kapcsolatos dokumentumok is láthatók.
Megközelítése a templom mellett balra, a Vadászház felé. Az Emlékház szomszédságában lakik a gondnok, aki szívesen kinyitja nekünk a múzeumot.
A túra igazából nem is túra, onnan sétálunk a célhelyre, ahonnan szeretnénk. De mindenképpen szép látnivalókat, történelmi érdekességeket kínál. És természetesen oklevél, kitűző és csoki is jár.
 




Kilátók a Balaton körül III.

Nagyon szeretem ezeket a túramozgalmakat, mert bármikor lehet csinálni, és tartalmas, látnivalóval teli kiírások. Így volt ez a Balaton körüli harmadik kilátós mozgalom bejárásánál is. Ragyogó idő volt, és az őszi fényben ragyogó Balaton panorámáját ezer formában csodálhattuk meg. Ezúttal a kiírás első részét, 11 kilátópontot kerestünk fel. Egyik pontból másikba autóval könnyű eljutni, az már csak rajtunk múlik, mennyit szeretnénk gyalogolni. Természetesen vannak olyan kilátók, amit nem lehet teljesen megközelíteni kocsival, ott többet lehet sétálni, de ebben ez a szép, hogy gyalogolunk i, meg nem is. :-)
Az első kilátópontot Balatonfűzfő mögött közelítettük meg, jó kis kukoricatáblán keresztül, ez volt a Sér hegyi geodéziai torony. Nem hagyott mély nyomot bennem, fotó sem készült. Felírtuk a kódot, és indultunk tovább Balatonkenesére, ahol a Tárojános kilátóba másztunk fel. Bő 1 km gyaloglással közelítettük meg, a kilátás pedig fantasztikus volt. Tanösvény is van kialakítva, nem hosszú, de annál látványosabb.

Következő állomáshely a Balatonakarattyai Magas-part volt, ahol rövid sétával fotózással élveztük a remek időt, és szép kilátást.
Még két kilátópont volt a környéken, azokban nem tudtunk gyönyörködni annyira, mert az odavezető út gondozatlan, gazos volt, kilátó nem, csak kilátási pont található. Egy-egy régi romos pad, szóval nem éppen szép látvány, egy ilyen remek környéken.
Innen Balatonvilágos következett, itt is volt több kilátási pont amit fel kellett keresni. Ez a rész szépséges, ápolt, és gondozott, jókat lehet sétálni a part tetején, bár a régi korlátok felújításra szorulnak.
A kilátás fantasztikus, a Balaton kékségével nem lehet betelni. Szép rálátás van a Club Aligára, amit most nem is tudom hogy hívnak, de a kommunizmus idejében elvtársaink kedvelt helye volt.

Következett Zamárdi, a Kő-hegyi kilátóval, ahol már többször is jártam, több Balatoni túra is érinti, ha jól emlékszem a Cinegén jártam erre. A kilátó impozáns épületének tetejéről szép rálátás nyílik a Tihanyi félszigetre is. Ha erre járunk, feltétlenül nézzük meg a híres Szamárkövet is.
Zamárdiban még egy kilátópontot kerestünk fel, ez nagyon érdekes volt, ezúttal a víz mellett a nádasban jártunk.
Csodás fotókat lehetett készíteni, a kilátás pedig közelről a vízre történt.
Újabb autózás következett, a 70-es útról Szóládnál tértünk le, s számomra teljesen ismeretlen környékre értünk, nagyon tetszett. Nezde faluban hagytuk a járművet, ami egy édes kis hely, néhány házzal, erdő tövében, kilátással a Balatonra. Ápolt házacskái alapján üdülőfalunak tűnt.
A járművet elhagyva hosszabb gyaloglásra indultunk, először a falu fölött lévő Szkíta Golgota szobrait néztük meg. Alulról fölfelé indulva a hegyre, Attila szobrát, Csaba Királyfi székely kapuját, Baján kagán kövét, Magyar táltos szobrát, Koppányt, és Baba Máriát láthatjuk, majd a Szent László kis-kápolnát. Csodás hely, a régi öregek szerint gyógyító erővel bír. A kilátás pedig fantasztikus...
A gyógyító hegyre régen talicskában tolták fel a nehezen mozgó öregeket, hogy gyógyuljanak. A legenda szerint Koppány vezér is itt van eltemetve. Az biztos, a hely energiával teli, érdemes felkeresni. Nekem nagyon tetszett, bár ez konkrétan nem szerepel a kilátópontok között. Tovább indultunk hát a hegy gerincén, és az Almán hegyi kilátóhoz érkeztünk. Megoldottuk a feladatot, megnéztük ismét a Balatont, és folytattuk utunkat. Jó kis kirándulóhely ez, padokkal, asztalokkal. s az ide vezető út is érdekes. Mielőtt Nezdére érünk, a partfalban jó sok bevájt pincét láthatunk, és szinte betonteknő az autóút maga. Sajnos fotót nem készítettem, a vezetésre koncentráltam. De nagyon érdekes, látványos, és tele van szőlőbirtokokkal a környék.


Somogy megye legmagasabb pontja 316 méter, és az Almán tetőhöz jól jelzett turistautak vezetnek fel. A tetőről néhány km volt csupán a Csillagó hegyi geodéziai torony, ami szintén kilátópont, bár felmenni nem lehet, a táj gyönyörű.




Visszatértünk immár végig lejtőnek a falucskába, és még egy utolsó kilátópontot tudtunk felkeresni, a korai sötétedés miatt. Balatonföldvár Országzászlója következett, és a hozzá tartozó naplementés Balaton.
Igazán szép és tartalmas nap volt. A túramozgalom részletes leírását itt találhatjátok meg: 
www.bthe.hu