2014. január 11., szombat

OKT Porpáctól - Sárváron át - Gércéig.

Negyedik túranapom reggelén óriási ködben autóztam a cél helyére Gércére. Alig láttam valamit az útból, sötét is volt még, elkeseredett és ideges voltam. Aztán segítőm kocsijával visszafele Porpác állomásig még mindig köd, halványan világosodott, de már látszott, hogy egész nap ilyen idő lesz. Az állomásra érkezve felpakoltam hátizsákom, fájó szívvel cseréltem le gyönyörű bakancsom a használt, vizes túracipőre, amiben nem fáj a lábam. Az állomás után mindjárt erdőbe érkeztünk, bár az aszfalt végig kíséri. Csényéig belekóstolhattunk a mai penzum aszfaltos részébe is, ebből mára több jutott, de én szeretek aszfalton gyalogolni. Ilyen csendes, forgalommentes helyeken nem rossz, főleg ha sár van.
A kilátás nem volt valami felemelő, inkább horrorfilm forgatáshoz volt megfelelő. Nyirkos idő volt, nem éppen túrázásra való, de próbáltam az élményekre koncentrálni. Csénye helyes falu, rendezett, tiszta, mint errefelé a legtöbb. A falu közepén 13 stációs kálvária van. Még nem láttam ilyen sík helyen, inkább csak dombokon.
A kék jelzés végig megvolt, annak rendje és módja szerint a templomot is megkerültük.
Kis fából faragott Betlehemmel emlékeztek a falubeliek a karácsonyra.
Még mindig tovább az aszfalton, kiérve a kereszteződéshez, jobbra fordulva már látható volt az bélyegzőhely, a Csényeújmajori kápolnánál. A majorság szebb napokat látott kapui, épületei sajnálatos módon pusztulnak. Ebben a ködben érdekes látvány volt.
Csényeújmajorról nem találtam a neten semmi információt, de látszólag grófi, nemesi uradalmi központ lehetett, az biztos, hogy menő volt régen itt a mezőgazdaság. A falut átszelő Gyöngyös patak környékén római kori emlékeket találtak, ez is arra utal, hogy élhető környék volt.
A pecsét megvolt a kápolnánál, ami búcsújáró hely.
A kápolna után a patak mellett balra hagytuk el az aszfaltot, és következett  a Gyöngyös patak töltése. Én élveztem a töltésen való gyaloglást, kissé misztikus rész volt, és elég hosszú is, de szerintem egyáltalán nem volt unalmas.
Egészen  egy zsilipig haladtunk, de ott keresni kellett a jelzést. A haladási irányunktól balra menjünk tovább (ez a töltésnek keresztben lévő földút) és meglesz hamarosan. Nemsokára beérkeztünk Sárvárra.
Ezek a jelzőtáblák végig kísérték utunkat, sajnos nem mindenütt jelölték a kéket. Ezt a Mária útra rakták ki, és nagyon szép lilára festett jelzések, és lila kapuk mentén lehet a Mária utat végiggyalogolni. Pusztán arra lennék kíváncsi, vajon hányan zarándokolnak rajta. Mi egy zarándokkal sem találkoztunk. Szép szép hogy a vallási turizmust is fejlesztik, de ennyi pénzt inkább a kékre lenne érdemes költeni. Ki kellene cserélni a rozsdás pecsét-dobozokat, frissen festeni a kopott jelzéseket, fejleszteni a kék mellett a szálláshelyeket, stb. Elvileg elindult már ez a projekt is, majd megírom, ha már látjuk az eredményét. Én pusztán a népszerűsítését vállalom, igaz, ezt ingyen és bérmentve. :-)
Sárváron kissé elkeveredett a jelzés, illetve többfelé is láttuk, később - már itthon olvastam, hogy több felé változik, pl. ezen a városi részen is. Ettől függetlenül nem volt nehéz megtalálni a vasútállomást, ahol készségesen pecsételtek nekünk.
Sajnos büfé nem működik, a kávéról maradt a további álmodozás. A wc-be nem érdemes bemenni, legalábbis a kifelé terjedő szagoktól én nem merészkedtem beljebb.
Viszont meleg volt, és leültünk a padra elfogyasztani a reggeli-ebédünket, ami szokás szerint szalonna, kenyér, némi retek, és mackósajt volt.
Nagyon kedves beszélgetőpartnerünk is akadt. A környéken élő emberek barátságosak, nyitottak, és szeretik a túrázókat. Továbbindultunk, átszelve Sárvár városát, sajnos ködben nézegettük a várat is, ahova feltétlenül érdemes bemenni. Én már láttam, nagyon szép a múzeum, kellemes élmény volt. Az arborétumba szintén érdemes egy sétát tenni, mivel nemrég jártam Sárváron, és mindent megnéztem, most inkább egy puccos kávézóba tértünk be.

Nem néztek ki a sáros bakancsomban, de azért kedvesek sem voltak. Igaz, valószínűleg fürdőző nyaralókkal találkoztunk.....
Hamarosan átkeltünk a Rába hídján, aztán Hegyközségnél körbejártuk az omladozó templomot, és balra Ostffyasszonyfa irányába folytattuk az utat, még mindig az aszfalton.

Később jobbra az erdőbe fordultunk be, kellemes erdei rész következett, nádassal, patakkal, és még mindig köddel.
Néhol erőlködött a nap, és a hőmérséklet is emelkedett egy kicsit. Nem volt sár, és az út végig követhető volt, bár a jelzések kopottak és ritkák.
Közeledtünk Sitkéhez, már csak azért is tudtuk, mert a réten áthaladva borosüvegeket, sörös dobozokat láttunk. Feltételezem, hogy itt sátoroztak a népek az augusztusi szokásos koncerten, de ide már nem jöttek el a takarítók. Kereszteztük a 84-es műutat, és hamarosan megláttuk a kápolna gyönyörűséges épületét.
 A kápolnához kitérőt kell tenni, feltétlenül megéri, a kék kereszt jelzésen. Utána a kék kereszten bátran haladjunk tovább, visszavisz a kékre. Szőlők, pincék között halad az út, és bizony jól jött, hogy nem voltam egyedül, mert az útra kiszaladó kutya jól megijesztett. Már nem kellett sokat gyalogolni, közeledtünk a mai túránk céljához, Gércéhez. Szerintem kevesebb volt a távolság, mint amit a tábla jelzett, mert sokkal gyorsabban odaértünk. A faluba beérve balra fordulva a főúton, hamarosan megtaláltuk az Önkormányzatot, melynek kerítésén található a pecsét. Mellette István szobra jelzi, itthon vagyunk.
Mai táv kb. 23 km, de jó érzés, hogy már a második szakaszból is teljesítettem az elejét. Legközelebb január végén innen folytatjuk.
A negyedik nap már kissé fárasztó volt, de egyáltalán nem unalmas. Szép időben biztosan látványosabb lett volna, viszont nem volt sáros a szakasz, és elég könnyen lehetett tájékozódni is.
Az új kék változtatások már jelzik a sárvári és sitkei kitérőt is, éppen most olvastam a turista magazin honlapján. Túra befejezése 14.15 Reggeli indulás: 6.30, gyaloglás kezdete: 7.30.
Folyt.köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése