2014. március 29., szombat

OKT Bakonybéltől - Zircig

Szép időben túrázni már megint és még mindig. Örömmel tölt el minden egyes hétvége, amikor folytatni tudom a kéket. Bár most éppen ismert környéken járok, annál jobb, mert az ismert úton haladni sosem olyan fárasztó, mint az ismeretlen.
Kissé megkésve kezdtem a túrát, a Zircről induló busz még Lókútra is bedöcögött, így majdnem 10 órakor kezdődhetett a gyaloglás. Kicsit fújt a szél, de a nap sütött, az ég kék volt, és a favágók integettek. :-)


A falu végén a "Kék" jelzésen indultam, és egész végig a kéken is haladtam. Megvolt mindenütt, probléma nélkül. Szép bükkös erdőkön át visz az út, és meredek kaptatón izzadtam hamarosan. A Kőris hegyet bizony meg kell mászni, mind a 709 méterét. Igaz, nem a tengerszintről kell indulni.


Útközben élvezhettem a természet ébredését, szép virágok nyílnak, élvezet kirándulni.


A tető fele közeledve kis kitérőt érdemes tenni, több víznyelő is található itt, és a Futómacskás barlang, melynek bejárata - mint egy kút- betongyűrűben létrás megközelítésű. Nem is tudtam, hogy itt is vannak víznyelők. Horvátországban sokat láttam, és tetszett. Itt is jópofák a kis "gödröcskék".



Az Északi Bakonyban koncentráltan helyezkednek el a víznyelők, és itt a Kőris hegy oldalában többet is találunk. Talán a legismertebb az Ördög lik,  és a Pénz lik, meg az Odvaskői barlang. Ezeket több túra is érinti, de a Futómacskásról most hallottam először. A neten azt írják róla széndioxidos, és hogy 80m/-50m. A holnapi nap pedig a legnagyobb barlang az Alba Regia mellett fogok sétálni, ami 3,6 km, és 200 m mély. Nos, én nem vágyom egyikbe sem. :-) 
Kis baktatás még fölfele, aztán elértem a csúcsot, ahol ez a szép piros lábakon álló jellegzetes fehér gömb áll, messziről ezt láthatjuk, ha a Kőrist nézzük. Gondolom radar-átjátszó állomásféle.
 A technika nem az erősségem, de a fából készült kilátóba felmásztam. A kilátó alatti padok foglaltak voltak, így a kilátó lábánál fogyasztottam el a reggelimet.

Mindig örülök ha sok túrázóval találkozom, szeretem ha mások is szeretik a természetet. Ha mindez kulturált viselkedéssel párosul, a legnagyobb öröm. Ezen a napon - jelentem, csak kulturált turistákkal találkoztam. Nem szemeteltek, nem hangoskodtak, és nem cigiztek. :-)




A csúcsot elhagyva meredeken lefele folytatódik a kék, szépen lekanyarogtam a Kőrisről. A hegy lábánál örömmel fedeztem fel hogy itt is esőbeállót és padokat telepítettek. Ha ezt tudom, akkor itt eszek, de másoknak jó szívvel ajánlom. Mivel itt nem volt uniós projektes tábla, viszont sok más ismertető tábla igen, ezért gondolom hogy a HM Verga, Veszprémi Erdőgazdaság létesítette.



Pár kilométer és elértem Szép-almát, megcsodáltam a lovakat, meg a motorosokat, és bebattyogtam Borzavárra. Csodás ibolya kavalkádot találtam a falu határában, öröm volt nézni.


A templom mellé leereszkedve beérkeztem a faluba, aztán a bolt mellett megtaláltam a pecsétet is.

Kellemes dombos, tiszta falu, tetszett. Borzavár után már nem volt túl szép a gyaloglás útvonala, mivel irtják az erdőt, a munkagépek széttaposták az utat, és a látvány is lehangoló. Zircre beérkezni jó dolog,  az Apátság két tornyát látjuk meg először, és a várost felülről közelítjük meg. Szép fekvésű, jó levegőjű kisváros, itt születtem. Kellemes utcák, takaros házak mellett haladunk a központ felé. Szállásom a Rendőrség mögött van, (biztonságosnak tűnik) és nagyon elégedett vagyok, amikor a szállásadó Erika elém jön. Szép tiszta ház, hatalmas, barátságos kis szobával, nagy fürdőszobával, melynek sarokkádjában lazítani túra után remek dolog volt. Erika finom rántott húst is készített vacsorára, csak ajánlani tudom mindenkinek.
http://horvathkertvendeghaz.hu/
Ár: 3500 Ft, vacsora: 1500 Ft.
Remek hely, tisztaság, kedves kiszolgálás, és a házban minden megtalálható. Eddig ez volt a legkorrektebb szállásom.











2014. március 28., péntek

Sziklaszurdok Pázmándon

Munka utáni ha jót akarok kirándulni, irány Pázmánd. Egyrészt mert a Pázmándi Pucúttnyúl SE tagjaként jó ide járni, másrészt mert egy rövid, de nagyon szép szurdokot fedezhetünk fel. Székesfehérvár és Budapest között félúton kell az autópályáról letérni, tehát hívogató csábító a felfedezésre.


A falu szélén jó kis jelzőtáblát találunk, láthatjuk, hogy a szurdok, amit kvarcit sziklaként említ a tábla csak egy negyedórás gyaloglás a piros jelzésen. Rövid kaptató vezet fel a Zsidó hegyre, ahol a kálváriát is találjuk.


A táblát követően egy kicsit szuszogva érkezünk a látványos sziklaszoroshoz, mely rövid ugyan, de magas és szűk, igazi szurdok jellegű, izgalmas kirándulást ígérve.


Átérkezésé után kicsi de könnyű mászás a sziklák között, még egy kis emelkedő, és már félúton élvezhetjük a kilátást.


Pázmánd szép kis falu, megér egy kirándulást. A szurdok, a kálvária, a felújított malom, és a híres pázmándi toporgó túra is vonzó. A kvarcit sziklák amellett hogy a falu és a Velencei tó környékének jelentős természeti értékei, földtani történetük is érdekes. Különleges alakzatok, változatos képződmények, melyek utóvulkáni tevékenység folytán alakultak ilyenre.A grántiban zajló folyamatok hatására igen kemény hidrokvarcit formák alakultak ki.  Mindenképpen különleges élmény.



A hegy tetőről szép panoráma tárul elénk, és a kálvária is tetszetős, főleg ahogy a fények éppen összejöttek a fotózásnál.


Lefelé fenyők között sétálunk, és a falu aszfaltos útjára érkezünk.
Nemsokára meglátjuk a felújított kálvária egyes elemeit, amit sajnos már a sötétedés miatt nem tudtam végigjárni.
Azért a Határcsárdába még egy forró gombakrémlevesre beültem, és csak ajánlani tudom, olcsó és finom volt. A kiszolgálás remek, udvarias és figyelmes, a hely pedig hangulatos, tiszta.

Pázmánd tehát megér egy misét. :-)

2014. március 19., szerda

OKT Városlődtől Bakonybélig

Vasárnap reggel szemerkélő eső, szomorú szürke égbolt, de a kéket folytatni kell. Hát indulok, s míg autózok Városlőd felé, elmerengek azon, hogy mit is ad nekem a Kéktúra. Elsősorban szabadságot. Kint lenni a természetben, finom friss levegő, csend, nyugalom, és a végtelen szabadság érzése. Élményeket ad. Felejthetetlen pillanatokat, ahogy vonul előttem egy szarvascsorda. Ahogy a szürke égen kisüt a nap. Ahogy elmennek mellettem ismeretlen emberek, megszólítanak, beszélgetnek velem. Élmény, ami kitörölhetetlen, ami  mindig az enyém marad. Diadal. Egy-egy nehezebb szakasz teljesítése után a diadalélmény, ez is megvan. Büszkeség, hogy megcsináltam. Jó érzés. Továbbvisz feltölt, más, mint a szürke vagy stresszes hétköznapok. Mindig várom a hétvégéket. Kell nekem a Kék. Csak remélni merem, hogy én is kellek a Kéknek.

Szóval a túra. Városlőd, parkolás, köszönés a kocsmaajtóban cigiző fickóknak, mosolyok, és gyalogolok a kék jelzésen el a focipálya mellett, ki a faluból. Egy kicsit az aszfalton, aztán kitérőt teszek hamarosan a Hölgykő várához. Nem sok rommaradvány található itt, de a hely érdekes, a patak, a sziklák, megér egy kis kitérőt, ami kb. 7-800 méter csak.

Visszatérve az aszfaltos útra, pont szemben folytatódik a kék jelzés, réteken, legelőkön át. Az idő még mindig szürke, szemerkél az eső is, de nincs hideg.
Erdőben folytatom végig az utat, a jelzések megvannak, még szép új kis hidak is épületek a kék nyomvonalán, hogy könnyebb legyen a patakátkelés.
Lefotózom a mai napi kedvenc kék jelemet, egy mohos fán, ami a patak fölé hajlik.
Romantikus. :-)

Hamarosan egy kellemes tisztásra érkezem, ahol padok, asztalok vannak és esőbeálló. Itt leülök, elfogyasztani a reggelimet. Van még egy másik, teljesen új esőbeálló is, ami a kéktúra projekten belül készült el. Ennek nem látom sok értelmét, hiszen a másik is teljesen jó állapotú.


Rátérek a kavicsos útra, és gyalogolok Németbánya felé. A mai nap végig erdőben telik, különösen jó érzés ez. Hát még amikor meglátom a hatalmas szarvas rudlit. (Most tudtam meg, hogy a szarvas csapatokat nem csordának, hanem rudlinak hívják!) Fülig ér a szám, örülgetek az állatok fantasztikus látványának.
A mai nap negatívuma egy hatalmas esés, kicsit elbambultam, megbotlottam, és még ma is fáj a könyököm, ahogy ráestem a 60 kilómmal.

Németbányát éppen csak érinti a jelzés, a falu szélén van a pecsét dobozkája, rendben. Pecsételés, majd vissza az erdőbe, hegynek fölfelé. A mai napi szintek kellemesek voltak, ez az első meredekebb emelkedő.

Már nyílik az ibolya, és ahogy közeledek Bakonybél felé megjelenik az erdő alján a medvehagyma is. Csakúgy zöldell mindenfelé, jó nézni. Szedek is egy nagy szatyorral, nem szabad kihagyni, szezonja van.
A receptek, ahova föl lehet használni: vajas kenyérre, vajba keverve, rántottába, krémlevesnek, berébe, vagy más néven tócsniba vágva, krumplipürébe, salátának, pogácsába, hirtelen ennyi jut eszembe a kirpóbált receptek közül. Eltehető szárítva, simán lefagyasztva, sóba ,vagy olajba pesztóként is.

Bakonybélhez közeledve aszfaltra vált a jelzett út, könnyebb rajta a gyaloglás, bár ma nincs sár, az eső is elállt, kisüt a nap. Jó idő alakul, bár később felhősre vált.

Készítek egy fotót a régi mészégető kemencénél, megcsodálom a sziklákat és medvehagymás mezőket, aztán bebaktatok Bakonybélbe, pecsét a Gerence fogadó előterénél kirakva az ablakba.
Mára ennyi, jön a visszautazás, majd hazautazás. Azt hiszem a kéktúra maga nem nehéz, hanem az oda, és visszautazások, a szállásszerzés, szóval maga a körítés ami nehézkes.
Bár ha úgy vesszük Bakonybél nagyon jó hely, innen van buszjárat, vannak szálláshelyek, és a kocsmában finom a kávé. :-)
Mai teljesítés: 21,4 km 392 m szinttel.


2014. március 18., kedd

Állatkert Győr


Szombaton rövid kiruccanást tettünk Győrbe, tanulmányaim színhelyére. Időnként jó visszamenni, igaz nem a sulira voltam kíváncsi. A kirándulás célja az Állatkert felkeresése volt, mert a Pesti és Veszprémi után kicsit más a közeg, más a hangulat, az állatok pedig éppolyan aranyosak.

A belépő családi jeggyel 4400 Ft, nyitva már délelőtt tíz órától. A pénztáros barátságos, de mindjárt a belépés után fotóznak, s ha tetszik a kép, a végén 1000 Ft-ért megveheted magad, alád vágott oroszlánnal és tigrissel. Mutatós jó emlék, jó minőségű fotó, csak kicsit drága.


Szóval az állatok. Minden leírni hosszadalmas és unalmas lenne, inkább csak átfogó képet adnék arról, hogy érdemes ide eljönni, kicsit bámészkodni, szórakozni. Majomból nagyon sokféle van, fantasztikus cirkuszi mutatványokkal szórakoztattak, a 20 m magasból 10 másodperc alatti rekord leérkezéssel, vagy a nekifutásból oldalvást kis ablakon történő beugrásokkal. Nevetni aztán bőven lehetett, tehát már megérte eljönni. Aranyosak, helyesek a tevék, dromedárok, hagyják magukat fotózni, és még le is köpnek ha nem vigyázunk. A szamár oldalt tartja a fejét, nyitja a száját, csak dobj egy kis harapnivalót neki.

Az oroszlánok lusták, mozdulatlanok, az örvös medvék szintén, csak bámulnak kifelé haláli nyugalommal.
A fekete párduc - akár csak a szegedi állatkertben - föl- s alá mászkál egyfolytában. A kedvencem az ormányos medve, nagyon helyesek, de a majmok vicces dolgai felülmúlhatatlanok. Édesen isszák a vizet a joghurtos üvegből, majd kimennek a vízhez, megtöltik a dobozt, szóval egészen emberszerűek.
Jól lehet itt szórakozni, sétálni. Sok szép virág tarkítja az állatkertet, a mosdók tiszták, szóval jól telt a nap.

Az állatkert után még egy rövid sétát tettünk a várba, aztán a Széchenyi térre. Sajnos a feltámadó szél miatt, rövidre fogtuk a sétát, így nem sokáig élveztük a barokk épületek szépségét.

A vár felé felfele menet megcsodáltam a Teológia szép épületet, ami nyugalmat sugall, de a vár tornyába a szél miatt már nem mentünk fel.


A Püspökvár  a történelmi belvárosban, a Káptalandomb legmagasabb pontján, a vizek ölelésében áll. A Mosoni Duna és a Rába találkozik alatta. Jelentős műemlék, a mindenkori győri püspök lakóhelye.
A Püspökvár egy barokk lakótorony, mellette gótikus kápolnával. Egykor a toronyból kémlelték az őrök a Duna partját. Jobb időben biztosan kellemesebb lesz, hiszen Győr mindig visszavár.


2014. március 12., szerda

Saláta, előre gondolva

Nagyon finom salátát készítettem tegnap, előre gondolva, ugyanis a hozzá való husit már előtte két nappal pácolni kell.
Hozzávalók: 20 dkg marhahús, 2 db római saláta szív, aszalt áfonya, 4 db főtt tojás.
Az öntethez: két evőkanál olívaolaj, egy kanál méz, egy kanál mustár bors, csili.
A páchoz: olívaolaj, só, bors, csili, mustár
A husit csíkokra vágjuk, majd besózzuk, borsozzuk, szórunk rá egy kis csilipaprikát, bekenjük mustárral, és olívát öntünk rá, hogy nagyjából ellepje.
Két nap múlva forró olajban kisütjük. Amíg sül, a saláta szíveket összevágjuk, tálba dobjuk. Közben megfőzzük a tojásokat. A salátához keverjük az aszalt áfonyát, ha a husi kész, hozzákeverjük. Elkészítjük az öntetet, ráöntjük a salátára, és jól átforgatjuk. A tetejére karikázzuk a főtt tojásokat.
Enyhén édeskés, enyhén csípős, nagyon jól passzolnak az ízek. Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni. Az igaz, hogy a jó alapanyagok fontosak, így nem lesz a legolcsóbb, de nagyon finom. Ez a mennyiség nálunk 2x2 evésre volt elég, igaz, kisevő lányoknak készült. :-)
Sajnos a fotó lemaradt, addigra megettük.


2014. március 11., kedd

Szendvicsvariációk

Újabb két szendvicsvariációt próbáltam ki, szerintem extra, és végre valami más, mint a szalámis zsömle.
1.
Alábbiakat sütöm meg egy kanál forró olívában: 2 szelet bacon szalonna, 2 karika paradicsom, 2 karika padlizsán, egy szelet sajt (mozzarella)  majd belepakolom a magvas bagettbe. Ráteszek még egy szelet pármai sonkát, ezt csak nyersen, és egy saláta levelet.
2. Alábbiakat sütöm meg egy kanál forró olívában: 4-5 karika retek, 2 szelet alma, egy nagy szelet camembert sajt, bepakolom egy cibattába, ráteszek 1 szelet pármai sonkát, kicsi zöld saláta levél és kész.
Nekem ez nagyon bejött, az alma édessége, a retekkel, sajttal, szerintem szuper.

Kicsit melós, és a tűzhelyet is takarítani kell, de megéri, komplett ebéd.

Ha nem otthon sült péksütink van, én a lidl-ben vásárolom a cibattát, magvas bagetteket, ami erre a célra a legmegfelelőbb. Sima zsömlében is jó, de veszít az értékéből. Jó étvágyat!

2014. március 5., szerda

OKT Nagyvázsonytól Városlődig.

Szép időben folytattam a kéktúrát, jobbat kívánni sem lehetne. Bár a sapka és kesztyű egész nap rajtam volt, és néha a sárral is küzdeni kellett, eddig nagyjából szerencsém volt az időjárással. Ez is nagyon fontos momentum szerintem, hiszen én hétvégéken érek rá, és ez átível majd az egész éven. Minden évszakban túrázom, és nem lesz baj, ha nem kell esőben menni.
A rajthelyen a Nagyvázsonyi várnál megint csináltam egy fotót, más fényekben másként látszanak a Kinizsi vár romjai.

Ezúttal lefelé a szokásos kék jelzésen ballagtam, és a vár alatt egy új pihenőhelyet találtam, ami szerintem a kék túrázóké. Ide kiránduló nem nagyon jön le.

Kis gyaloglás az aszfalton, aztán folytatás a Kab-hegy irányába. Ez is ismert terület, már jártam erre. Hamarosan megjelentek az állatok, melyek a mai napom főszereplői voltak. Az összesítés: két őz, két szarvas, két muflon, de ez csak a kezdés, a folytatás, egy hatalmas szarvascsorda vonulása, kb. 30-40 állat. De még fel sem ocsúdtam az ámulatból, máris egy mufloncsordát bámulhattam szájtátva.
Gyönyörűek voltak, a nap nagy élménye volt számomra.

A Kab-hegy oldala nagyjából járatlan, bár a kék jelzés végig megvolt, azért nem sok turista jár errefelé.
Átmászás a kerítésen többször is volt a nap folyamán, ezzel a kis tornamutatvánnyal megszakadt a túra monotonitása.
A Kab-hegy 599 m magas, bazalt talajú egykori vulkán, érdekessége, hogy nem tanúhegy, mivel más korban más anyagra, konkrétan dolomitra ömlött a láva.
A csúcsra felérve sajnálkoztam, hogy nincs sem pad, sem más pihenő.

Nagyon jó lenne a kék túra bélyegző mellé egy pad! Viszont a bélyegző a fán friss, és van alatta egy tartó, mint a kottának, ezúttal  a túrafüzet számára, hogy könnyebb legyen a bélyegzés. Öröm és boldogság, új találmány, és jó.

Kénytelen voltam egy nagy és hideg kőre leülve elfogyasztani a reggeli-ebédemet. Közben bekandikáltam a hatalmas fal mögé rejtett vadászházba. Olyan egykori Kádáros kinézete volt.
Némi aszfalton gyaloglás, majd erdő és megint aszfalt, megint erdő következett, aztán Úrkútra érkeztem.
A falu névadója egy ős kút, szép új foglalatban.

A Kéktúra vendéglő, ahol a bélyegző található, déltől négyig nincs nyitva. Ez nem szerencsés, érdemes lenne kitenni. A vendéglő sivár kinézetű, a kávé is pocsék volt, a névadó kéktúra ennek ellenére nem sivár, és nem pocsék, bár javítanivaló bőven van rajta. Főleg az őskarsztból kivezető szemetes szakaszon, ahol a kék jelzés átvezet.

 A faluban szépen jelezték merre található a Csárda-hegyi őskarszt, a kék pont azon át vezet, ez legalább jó hír, mert érdekesség. A karsztnál pihenő padok is vannak, célszerű evő-ivóhely.
Néhány fotót ellőttem, aztán egy jó kis szemetes részen kivezetett a jelzés a faluból. Szomorú, hogy a faluban senki nincs, aki indítványozná ennek a szemétdombnak a kitakarítását. És pont itt, ahol a falu turisztikai látványossága található.

Egy nagyon kényelmetlen sáros, vaddisznók által összedagonyázott úton mentem tovább, nehézkes volt, nem örültem. Aztán végre tisztás, egy szép farakás, ahol összekaptam magam.
Innen lejtőnek vezetett az út, egészen a Güszi pihenőig, ami egy nagy fa, alatta paddal, asztallal.

A Csollányos-völgy szurdokában folytatódott az út, olyan volt mintha patak mederben lennék, de patak nélkül.
Elértem a Kislőd mentén lévő Bakonyi kalandparkot, a bejárat körüli padon ebédeltem még egyet, aztán a Kislődi vasútállomáson megejtettem a pecsételést.

Az állomással szemben felhagyott bányaépület éktelenkedik. Borzasztó. Maga az állomás és környéke is lepusztult, mintha évek óta nem járna itt senki...

Még kb. két km, és beérkeztem a Városlődre, sajnos elég szomorú putris házak mellett vezet az út.
Mai adagom megvolt, 24,1 km, (plusz 2) és 603 m szint.


2014. március 1., szombat

Eszék és Mohács avagy csavargás a Baranya háromszögben

Hirtelen felindulásból kivettem egy szabadnapot, és kirándulni mentem a Délvidékre. Útközben a rádióban hallottam, hogy a Mohácsi Busójárás első napja van ma, így leparkoltam Mohács főterén, és körbenéztem.
Épphogy csak indult a program, de máris elkapott a Mohácsi tévé stábja, egy rövidke riport erejéig. Kinyilatkoztam, hogy nem is ide indultam, de a hírek hallatán benéztem, s ígérem délután visszajövök az igazi busójárásra.

E rövid pihenő után a kirándulás kitűzött célpontja, Eszék azaz Osijek felé indultam. A határon útlevél ellenőrzés, az útlevelem még friss, ropogós, de kb. 2 perc volt az egész. Az út jó, hibátlan, könnyű volt autózni, és az idő is tavasziasra fordult.

A határtól 40 km-re lévő Eszékre érve követtem a Centrum táblát, és egy félórás sétát tettem a centrumban. Még láthatóak a házak falán a golyók nyomai, megdöbbentő, és félelmetes.

Az utcákon kétféle népet láttam, a gazdagot, és a szegényet. Mivel az átlagnép kissé szegényesebben öltözik, a többi pedig nagyon nagyon csinosan, és meglepően drága ruhákban. Láttam is üzleteket, amiben egy táska 40 ezernél kezdődik, nem is egyet. Ez még nálunk sem sűrűn fordul elő, Fehérvár nagy város, de ilyen drága üzlet csak egy-két darab van, Eszéken pedig jó sok.

No, a kis divatkitérő után térjünk a déli szokásokra. Délvidéken dél lévén az összes kávézó tele volt, és mindenki szívta a cigijét, a kávézók benejlonozott teraszán. Felmentettem őket, mivel  a háború, ami a lelkükbe mart, rászoktatta őket a cigire.
Feltűnőek voltak a villamosok, egykocsis, tömve emberekkel, és színes reklámokkal az oldalán.

A főtér alatt aluljáró, lekukucskáltam, és egyszerűen üzletközpont volt, a legkülönfélébb dolgokkal. Az árak magasabbak mint nálunk, úgy 30 %-kal.
A Centrumot elhagyva felkerestem a város szélén lévő várat, ami inkább erőd, a Komáromihoz hasonló. Egy része felújítva, egy része szemetesen, elhagyatva.

De a vár melletti barokk főtér, és barokk utcácska elbűvölő. Ez a legszebb az egész városban, ezért érdemes idelátogatni. Picit emlékeztetett Selmecbányára. Csak ott nem voltak golyózáporos házfalak. Itt még vannak, némelyik elhagyatva, némelyik csak úgy, és van amit felújítottak.

A centrumban is feltűnt, hogy csomó felújítatlan szép régi ház van, szinte mind, ami új, az új építésű, és nem felújított. Fura, mert értékesek, történelmileg fontosak, és nagyon szépek lennének.
Itt a téren már volt szépen helyreállított ház, és nagyon hangulatos így a tér.

Eszék után szerettem volna a Kopácsi rétet megnézni (Kopacki rít) de éppen felújítás zajlik, készülnek az új hidacskák, és öko épületek, valamilyen Uniós projekt kapcsán. A Duna-Dráva vidék természeti szépségeit mutatják be itt tanösvényen. Majd máskor megnézem. Biciklit is lehet bérelni, ez jó hír.

Tovább autóztam Csúza felé (Suza) ahol a Piros Csizma étteremben ebédeltem, helyi specialitásokat megkóstolva.
Az étterem már jóval korábban feltűnő táblával hirdeti magát, nem lehet eltéveszteni. Szállást is adnak, és az ételek is finomak. Jóféle borokat is kaphatunk, sajnos vezettem, és egyébként is túl minőségi volt, számomra megfizethetetlen. (4000 Ft/ üveg)

Előételnek dunai halválogatást kértem, ami három féle halból állt, elég kicsi adag. Egy marinált hal, marinált hagymával, ecetben marinált mazsolával. Aztán egy enyhén füstölt hal salátaágyon, paradicsom kockákkal, és végül egy másféle marinált hal, salátaágyon. Nagyon finom volt mindegyik, de kicsi adagra, épp csak kóstoló falatkára számítsunk, 40 kunáért. Viszont kuriózum, házilag készített, érdemes megkóstolni.

Főfogásként grilltálat kértem, amihez sült krumpli, hagyma, és ajvár járt. A grillételek pedig, ca szokásos horvát husik, csevapcsicsa, pljescsavicsa, raznici, stb. Mindegyik jó volt, ízletes, tökéletesen megsütött. Végezetül csizma mouss-t kértem, ami mákos és vaníliás mouss volt.
A pincérnő beszélt magyarul, nagyon kedves, készséges volt, a főétel 55 kuna, a végszámla, desszerttel, üdítővel borravalóval 150 kuna. De mindezt ketten ettük, és jóllaktunk.

A tele pocit egy sétával rendbe tettem, mert a következő falu Vörösmart, (Znamenic) ahol régi pincesoron lehet sétát tenni. Van romos, van szépen felújított, van nyitott, és olyat is láttam, ahol fekete ruhás emberek gyásztort tartottak. Érdekes szokás, kint a szőlőben, a pincében, de tetszett.

Még néhány km, és Kiskőszegen vagyunk (Bilje) ahol választhatunk hogy Udvar-Mohács útvonalon megyünk -e haza, vagy a Kiskőszegi Duna hídon át, Szerbiába, ahonnan pár km a Hercegszántói határ, és akkor Baja felé mehetünk.

Én még készültem vissza  a busók közé, tehát nem volt kérdés. Kiskőszeg és minden eddigi falu szegényes házacskái egy hatalmas löszfal alatt-fölött-között húzódnak meg, nekem félelmetes, hogy bármikor leomolhat. Persze az itt élők bizonyára megszokták ezt. A faluból szerpentines kockakő út vezet fölfelé, de a tetőn tettem egy kitérőt a második világháborús emlékműhöz.

Csodás innen a kilátás, végig látnia Dunát, a hidat, és a falut. Sok nagy hajó, uszály van a kikötőben, és én még Kiskőszegről sem hallottam soha. Picit elszégyelltem magam.

Az itt élő emberek szegények, néha az volt az érzésem, akinek szétlőtték a házát valahol a városban, kijött ide a szőlőjébe, présházába lakni, amit aztán toldozgatott, foldozgatott, és azóta is így laknak. Szóval nem felhőtlen öröm a látvány, de ez is kell ahhoz, hogy az ember helyén kezelje a saját boldogságát.

A visszavezető út, szőlős dombok-lankák közt nagyon kellemes volt,  és a pár perces útlevél ellenőrzés után hamarosan már a busókkal fotózkodtam. Mohácson a főtéren szólt a sokác zene, beöltözött fiúk, lányok szórakoztatták a népet. Jó hangulat volt, és nem volt még tömeg. Egyszer a busójárás hétvégi napján voltam itt, bődületes tömeg volt, nem volt egy normális wc, a vendéglátóhelyekre be sem lehetett menni, annyian voltak, parkoló a világ végén, szóval nem volt kellemes élmény. Így az első nap pedig szuper jó hangulatos, ajánlom mindenkinek.