2014. április 30., szerda

Kéktúra Várgesztestől Szárligetig

Ezt a kimaradt nyúlfarknyi szakaszt vasárnap délután tettem meg, csinos utódommal együtt. Igazából azt gondoltam, gyorsan végigszaladok a 13-14 km-es kis távon, de aztán másként történt.

Induláskor Várgesztesen a pecsételős kocsmában benyomtunk egy kávét, hogy pörögjön a láb, de a Zsigmond kőhöz fölfelé már nem volt elég a koffeinadag. Belassultam, bámultam a sziklamászófalat, aztán komótosan beértem egy kedves turistatársat, akivel a Mátyás kútig gyalogoltam együtt.

Gyönyörű idő volt, az erdő hozza magát, csupa zöld minden, éled a tavasz. Melegem volt, Csilla olyan tempót diktált, én csak szuszogtam. Valahogy folyton hegynek fölfelé mentünk.

Előző nap jó nagy eső lehetett, vízfolyások mindenütt, még egy kis sár is volt itt-ott. A terep ismerős, a Tatabánya túra nagy része itt halad, már sokszor bejártam, így otthonosan mozogtam az erdőben. De úgy látszik régen volt, mert a sok fölfelé menetre nem emlékeztem.

Két szarvas fejét is láttam az egyik dombtetőn, és egy gyík is rám ijesztett. Ez volt a mai állatállomány, és egy döglött béka.
A jelzés remek végig, frissen van festve, bár van egy szakasz, ahol favágás, irtás közepén járunk, ott figyelni kell. Sajnos némely kék jelzéses fa is áldozatul esett, de 99 százalékban rendben van a jelzés.

A Vitányvár nem kihagyható, kis mászós kitérővel közelítettük meg. A kilátás szép, igaz, csak erdőt látni. Hát, reményem sincs, hogy ezt a várat egyszer felújítják, megerősítik, vagy egyáltalán a romokat konzerválják. Nagyon omladozik szegény, kár érte. Mátyás király bizonyára remek napokat töltött itt.

A vár egy 417 m magas hegyen áll, belsőtornyos ötszög alapú kisebb vár gótikus abalkokkal. Nem is lehet látni a környező fáktól, ha nem ismerem a helyet, akkor simán elkerülöm. A romjelzés egy kicsit később található, onnan már visszafelé kell menni a várhoz, ha kitérőt akarunk tenni.

A vár a tatárjárás után épület, feltehetően a Csák nemzetség keze volt a dologban. A történetében szerepet kapott Luxemburgi Zsigmond, aztán még néhány tulajdonos, később pedig a törököké lett a főszerep.
Először 1529-ben ostromolták, majd 1543-ban el is foglalták. Aztán visszafoglaltuk, majd a törökök újra el, végül 1566-ban ismét a magyaroké, konkrétan Pálffy Miklós szabadította föl. De végül felrobbantották, hogy ne lehessen a töröké. Tudod, ha az enyém nem lehet, másé se legyen.  A XVIII. századtól az Esterházy család a tulajdonos,  de a vár végleg pusztulásra ítéltetett.

Kirándulóhelynek kiváló, bár padok, asztalok nincsenek a közelben. A várlátogatás után már a gerincen gyalogoltunk, kis aszfaltos szakasz után balra fordulva a Körtvélyesi erdei temetőhöz jutottunk. Mióta nem jártam itt bekerítették, de a sírok elhanyagolt állapotban vannak.

Innen kezdődik a Mária árok, ami nagyon vadregényes, sziklákkal bedőlt fákkal szegélyezve, romantikus látvány. A Mária árok vége a Csákányos-pusztai turistaháznál van, arra is ráférne a felújítás.

Mellette az erdei iskolánál valami íjászverseny volt, tele volt autókkal, emberekkel az út széle.

Itt magánút miatt a kéket kis balra kanyarral vitték el, a templomrom mellett, aztán így is a birkahodályhoz érkezünk. Kis puli szegődött mellénk, sajnos vissza kellett terelnünk.

Hamarosan aszfaltra váltott a köves út, és a Birka csárdához érkeztünk. Innen már csak pár km, és Szárliget vasútállomáson landoltunk, az állomás ablakában a pecsét rendben. A felüljáróra ugyancsak ráférne a festés. Szörnyen ronda az egész állomás környéke. Mintha nem is élne itt ember ezer éve.

Egy hideg kóla  a boltban, aztán érkezett a felmentő sereg, és hazafelé Csákváron a Csuta cukrászdában elnyaltuk a jól megérdemelt fagyinkat.

Táv: 13,4 km, szint: 396 m



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése