2014. június 25., szerda

Két nap Kék a Börzsönyben

Talán már unalmasnak tűnik, de hétvégén megint a kék túrán gyalogoltam két napot. Ezúttal a Börzsönyben, ami végre új és ismeretlen terület volt számomra. Nagyon jól indult a túra, kora hajnalban Nagymaroson a piacon bámészkodva.


 Aztán a francia pékségben kávéval és croasannal indítottuk a túrát. Meg persze egy pecséttel a vasútállomáson, és aztán irány a hegyek.

Végig a falun jól jelzett kéken szép vidéken menni élmény, főleg ha az ember lánya a rég nem látott messziről jött barátnőjével túrázik.

Ezúttal Zsuzsa kísért el, és remekül éreztük magunkat.

A mai táv nem volt nagyon hosszú, viszont erősen emelkedő, hiszen elsőként a Julianus kilátó volt a cél. Frissen végzett túravezetőként kicsit mellé mentem, de aztán meglett a helyes irány. A kilátóból pedig remek látvány tárult elénk, igazi Duna-kanyar, mindkét irányban Duna. A kilátó a Hegyes tetőn 482 m magasan található.


Gyönyörű panoráma. Aki csak kicsit akar kirándulni, annak ez egy jó kis gyaloglás, Nagymarosról fel a kilátóhoz, és vissza. Kb. 4,5 km.

A torony maga nem túl magas, nem tériszonyos, a közepén fedett asztal is van az első emeleten.
Mellette is vannak asztalok, padok, így a reggelihez remek helynek bizonyult.


Meredek lejtőn folytatódott utunk, réteken, erdőkön át. Találkoztunk jókedvű kéken járó Soproni turistákkal, velük kicsit eltrécseltünk a nap melegéről, a víz folyásáról, és megállapítottuk, túrázni jó, túrázni élvezet.
A figyelemfelkeltő tábla sem kerülte el figyelmünket.

Később is beszélgettünk még a nap folyamán kék túrázó emberekkel, úgy látszik ma jó nap van ehhez, és többen kedvet kaptak. Jó idő volt, még talán kicsit meleg is a gyalogláshoz.
Az erdő nagyon száraz, kellene az eső.

Az első ellenőrzőpont a Török-mezői turistaháznál volt, ahol bedöntöttünk két finom kávét, kaptunk a büféstől pecsétet. Igaz nem kék túrás, az nincs. Kedvesek voltak, helyesek, aztán mentünk tovább.

Megint meredek lejtő, szép kilátás következett, aztán erdő, patak, szokásos szép dolgok, egészen Kóspallagig.
Mikor kiértünk az aszfaltos útra, picit meginogtunk, hogy merre tovább, de aztán az aszfaltos út mellett meglett a jelzés is.

Kék túra fórumosok ajánlása szerint bementünk a Tiffany-ba, ismét kávéztunk, és itt már ittunk egy pohár csapolt soproni sört is. Két fiatallal beszélgettünk, ők is túráztak. A hölgy erőltette ránk a pecsétet, mi nyomtuk, igaz, ez nem kék túrás, viszont jelentem a Hollókőtől-Vöröskőig túra pecsétje itt található.

A falu főutcáján folytattuk az utat, aztán felmásztunk a nem túl szép és nem túl gondozott Kálváriához, én már erősen szuszogtam. Nemsokára kereszteztük a köves utat, és megérkeztünk a Kisinóci turistaházhoz.
Pecsételés következett, de itt már nem folytattuk az ivászatot, sem kávé sem sör tekintetében. Tudtuk, hogy ezután nehéz szakasszal kell megküzdenünk, fel a Nagy-hideg hegyre.

Pont mielőtt az emelkedőn elindultunk volna, ismét kék túrázókkal találkoztunk. Sajnos nem biztattak bennünket, hogy könnyű lesz fölfelé. Nem is volt az. Olyan alattomos, folyamatosan emelkedő földút volt, amin se kilátás, sem jó talaj nem volt. Inkább vízmosás jelleget öltött a földút, és kellemetlen volt rajta menni. Éreztük hogy emelkedünk, de nem volt kilátás, szóval olyan undok rész az egész, és bizony két órán át tartott.

De aztán egy peremen megláttam a sziklákat, a vulkáni kitörés maradványait, utána pedig egy meredek rövid réten átvágva a turistaházat is megpillantottuk. Öröm és bódogság!
A Börzsöny 3. legmagasabb csúcsa, a Nagy-hideg-hegy, 864 métere meghódítva. :-)

Gyorsan elvégeztük a kötelező pecsételést, ittunk egy kis unikumot, aztán elfoglaltuk szobánkat az emeleten az emeletes ágyakon. Jó kis pancsolást követően az étteremben folytatódott napunk, ahol megkóstoltuk a sztrapacskát, és a Hideg-hegyi brassóit. Némi unikummal öblítettünk, és bámultuk a szép kilátást. Sajnos a teraszon már hűvös volt, így az étteremből nézelődtünk.
A kedves személyzet csak a kedvünket kereste, nagyon jól éreztük magunkat.

Jót aludtunk, bár a szoba kicsi, és nincs benne csak egy mosdó, és néhány polc, egy szék, az ágy nagyon kényelmes volt. Reggel a kis teraszról adtam barátnőmnek időjárás jelentést, és mivel nem kellett sehova sietnünk, először kényelmesen megkávéztunk, és megreggeliztünk.
Az egészért (vacsora, reggeli, külön italok, erősek és üdítő jellegűek, plusz szállás) 7500 Ft-ot fizettem. Szerintem megéri. Bár nem nagy az ételválaszték, minden finom volt, és olcsó.

A 9 órás indulás után egy meredek lejtő, majd megint hegy következett, ezúttal a Csóványos meghódítása volt a cél. 
Kb. egy óra alatt fel is értünk.
Ez volt szerintem az egyik legszebb rész ezen a szakaszon. Egy hegytaréjon mentünk végig, mellettünk szakadék, és közben itt-ott kiálló sziklák, vulkáni maradványok. Nagyon izgalmas, és vadregényes kirándulóhely. És közben persze sokszor volt szép kilátás is, szóval a Csóványos nagyon belopta magát a szívembe. A Börzsöny legmagasabb csúcsa, 938 m.
A hegymenet is sokkal könnyebb volt mint előző nap, igaz akkor fáradtabbak voltunk, de ez látványosabb, kellemesebb út mindenképpen.

A kilátó még épül, elvileg őszre készen lesz. Így sem padok, sem más pihenő nincs a tetőn.
Van viszont egy remek kis könyv dobozban, amibe mindenki beleírhat, és beleolvashat, aki erre jár. Jól elszórakoztunk rajta.

Lefele haladva ismét szép kilátásban volt részünk, és a Foltán keresztnél lehet pihenni, vannak padok, asztalok.
Nem tudtam miről nevezték el ezt a helyet, most kiderült, egy erdőőr emlékére állították, akit agyonütöttek a fatolvajok. Szomorú történet. :-(

Megint találkoztunk túrázókkal, de azért ma, vasárnap lévén kevesebbel.
Lejtős út következett, voltak gazosabb részek, aztán picit vízmosásszerű, majd szép erdei utak.
Sok bogár volt, megbolondultak, zümmögtek a fejünk körül, nem volt jó érzés.

Kiérkeztünk egy rétre, már láttuk a Nógrádi várat. Indultunk szembe tovább, bár itt nem volt jelzés, aztán érzésből a zsidó temető felé mentünk, a nap tűzött ránk a réten. A temetőnél megint meglett a jelzés. Előbb a Kálvária, aztán a Csurgó forrás volt szép látvány.

A forrásnál igazi friss víz, padok, pihenők voltak, meg is ebédeltük a szalonnánkat, paradicsommal, kenyérrel.

Az állomás már csak pár méterre volt, a pecsét ki van téve a pénztárnál. Egy helyi nénitől vettünk egy csomó friss málnát.
Mivel ma nem voltak kocsmák útközben, a vár alatt lévő presszóban ittuk meg a kávénkat. Finom volt, még helyi környéki bort is vettem, hálából a sofőrömnek, aki ide szállította az autómat.

A várat nem hagytuk ki, főleg a remek kilátás miatt.
Ezután bepakoltunk a kocsiba, és szép élményekkel tértünk haza.

Táv 23,3 + 15 = 38,3 km,  Szint: 810+760 = 1570 méter.
Ez volt a kék túra 13. etapja, már bőven túl vagyok a felén, s most egy kicsit pihenek, mert bármilyen nagy szerelem, azért meg lehet unni.

Jövő héttől kirándulós, nézelődős beszámolók jönnek.

2014. június 19., csütörtök

Bronzjelvényes túravezető lettem

Egy féléves tanfolyam, és sok erdei gyakorlás után megszereztem a bronzjelvényes túravezetői képesítést. A jó eredményeim alapján remélem jó túrákat fogok vezetni, amolyan Bakancs és Fakanál túrákat, gyaloglással, finomságokkal, szép látnivalókkal.


Pihenés a Szent Orbán Erdei hotelben

Némi pihenésre is jutott időm, így Pünkösd hétfőtől-szerdáig a Szent Orbán Erdei Hotelben pihentem. Csak a fényképezőgépemet hagytam otthon, így fotók nélkül kell a bejegyzést megírnom.
Az odavezető út elég bonyolult, de megtalálható még GPS nélkül is. A hotel az erdő közepén fekszik, térerő nem nagyon van, de ha nagyon szeretnénk telefonálni, a vezetékes minden szobában működik.
A recepció: kedves hölgyek, segítőkész személyzet.
Étterem: a kinti kicsit elhanyagolt, fából készült asztalokkal, székekkel, nagy durva kavicsos talajjal. A fedett, benti nagyon modern, gusztusos, tiszta, nagyon kellemes.
Az ételek: rendkívül finomak, a reggeli svédasztalos, nekem nem hagyott kívánnivalót. A félpanzióhoz tartozó vacsorát több részletben ettük meg, nagy adagok, leves vagy előétel választható, főétel és desszert. A vargányaleves isteni, friss, tejföllel turbózott. A vadpástétom pirítóssal, zöldségekkel több mint egy előétel. Borókás, édeskés, nagyon kellemes.
Kipróbáltuk a pisztrángot, remek volt, a krumplipüré fölséges, és a gyümölcsös csirke is első osztályú. A pincérek kedvesek, türelmesek, figyelmesek.
Alapborok vannak, de találtunk kedvünkre valót.
A szálláshely: a rönkházban laktunk, pozitív picit szaunás faillat van, nagyon kényelmes ágyak, friss finom ágyneművel. A szoba hangulatos, a minibár tele, tévé lehetne picit modernebb. A tetőtéri szobából jó ugyan a kilátás, de mivel magasan van, zavaró az ablak előtti pléhlemez. Ami nem tetszett, hogy vékonyak a rönkfalak, áthallatszik a szomszéd szobából minden.
A fürdőszoba megfelelően felszerelt, törülköző, pipere rendben, a zuhanyzó ajtajáról hiányzott a fogantyú.
Összességében kényelmes, kellemes, és hangulatos a szálloda.
Wellness: a hangulata keleties, belső építésszel megkomponált, lenyűgöző. Mivel jó idő volt és kevés vendég, szinte magunk voltunk, bőséges lehetőségek tárháza kínálkozott. Kisebb medence, kényelmes pihenőszékek, csendszoba. Ez egy mentolos illatú helyiség, ami az "orrodat is tisztíccsa". Jóleső volt, szinte átjárta a tüdőnket a frissesség. Az aromaszoba gyönyörű kőágyai melegek, nagyon finomságosak. A gőzt és szaunát, különböző zuhany, és dézsa lehetőségeket a meleg miatt nem próbáltuk ki. Viszont a wellness teraszon lévő bükki gyógyvizes pezsgőfürdőt imádtuk. Fedett, nyitott, szuper volt.
Strand: a Pünkösd hétfő délutáni tömeg után mindegyik napon egyedül úszkáltam a 26 fokos medencében. Remek volt, kilátással a Börzsöny hegyeire. Napozóágyak, úszómester, kényeztetés. Szuper volt, és még a reggeli erdei futások is jólestek.
Nekem tetszett, hogy nincs térerő, nem hiányzott a számítógép, viszont jó könyveket vittem, és sokat sportoltam. Kellett is, mert a konyha remek, ellensúlyozni pedig nem árt.
Összességében kis odafigyeléssel, előre gondolkodással ajánlom szeretettel azoknak, akik szívesen vannak természetközelben, csendben, és szeretik a friss levegőt.

Kéktúra Dobogókőtől - Visegrádig

A kék túra egyik legszebb szakaszát június 13-án jártam be. Már kora reggel felkeltem, nem volt túl jó éjszakám a turistaházban, de a ház mögötti kilátóponton ez a látvány fogadott.

Csodás panoráma, az ember lelke felszáll annyira szép nézni. Az idő is kellemes volt, jó túranapnak néztem elébe. Hamarosan Ottó is megérkezett, és elindultunk  a Duna felé.
A kilátópontnál lévő táblát sajnos leszakították, pedig a túrázónak kedvére valók az ilyen információk, élvezik, hogy jó nagy hegyeket teljesítettek, ahogy én is.



Az út Dobogókő sípálya tetején vezet át, erdőben folytatódik, és folyamatosan lejt. Gondoltam is, hogy meg lesz még ennek a böjtje. Nagyon szép volt a kelő nap, rétek, tisztások mellett haladtunk, a jelzéssel nem volt probléma.

Nagyon szép fotókat lehetett készíteni, bár picit felhős volt az ég, én nem bántam, mert tegnap túl meleg volt.  Az út során ma is többször találkoztunk pihenőhelyekkel, padokkal, asztalokkal, kiváló szakaszok ebből a szempontból. Az ösvény is kitaposott, jó utak vannak, legalábbis az elején.



Az első pecsétig szinte csak lefelé mentünk, vadkerítés mellett gyalogoltunk. Egy forrásnál megálltunk reggelizni, nagyon jól tud esni a falat, friss levegőn, szép rétekre nézve.


A Sikárosi erdészház mellett a pecsét rendben, a házat a kerítéstől és fáktól nem lehetett jól fotózni, de az erdőbe vezető út innen még kellemesebb lett. Egy elhanyagolt turista emlékmű, majd egy forrás következett, aztán az aszfaltot keresztezve emelkedni kezdett a terep.



Hamarosan beérkeztünk Pilisszentlászlóra, ahol a jelzett helyen, a Gesztenyés kocsmában nem volt sem pecsét, sem nyitva tartás. A hely már rég bezárt, nem érdemes idejönni. Picit távolabb, balra eső utca elején találunk egy boltot, és mellette ezt a jópofa szlovák kocsmát, a Jánosikova krcmát. Itt pecsételtünk, ittunk sört és kávét, a pultos hölgy nagyon kedves volt.


A falu központja is itt található, Szent László szobrával egyetemben.


A falu végén erősen emelkedtünk ismét, ez sem volt ismeretlen környék számomra, valamelyik teljesítménytúrán már jártam erre. Emlékeim szerint a Szurdok hosszú távja volt. Felérve kiértünk az aszfaltos útra, melyen egy picit kellett menni, aztán hamarosan a Pap-réti erdészházhoz érkeztünk.



A talicskát toló Úr nem engedte magát lefotózni, azért a talicska megmaradt fotó témának. A pecsét rendben a fán, és itt is vannak padok. Innen következett egy számomra nem túl kellemes, bár ismert szakasz, ezt a Visegrád 1000 éves évfordulójához kapcsolódó túrák egyikén jártam be. Meredek hegyoldal, nagyon meredek, és az ösvény amin járunk nagyon keskeny csík a hegy oldalában. Most száraz volt az út, de ha sár vagy hó van, nem könnyű. Előtte egy kis gazosabb rész is volt, és alig vártam, hogy ezen túlessünk. Vadkerítésen másztunk át, az Urak Asztala alatt haladva, majd végre elértük a Molli pihenőt, ahol erőt merítettünk a szép kilátásból.


Gyönyörű a gerincről a Duna, és a táj. Most már kevesebb volt vissza, ez biztató mindig hiszen már érzi az ember az izmait, és főleg a vállam fájt a zsák cipelésétől. A Nagy Villám előtti padokon ebédeltünk, jó kis szél fújt, majd megkerestük a következő pecsétet.

A pecsét a Vadaskerti csárda teraszán van kitéve. Egy finom kávé elfogyasztása után immár az utolsó lendülettel indultunk tovább. Egy kis erdei séta, majd a fellegvár előtt elhaladva meredek köves úton gyalogoltunk lefelé. Kálvária következett, meg erős napsütés, beérkeztünk Visegrádra. A mai legszebb fotómat itt készítettem el, az aluljáróban.

Nagyon tetszett az aluljáró díszítése, az iskolás gyerekek neve és kézlenyomata színesben. Remek ötlet, jópofa, vidám és főleg ilyen fáradt vándoroknak kedves. A kompnál a pénztárban pecsételtünk, és végre nyugodtan leülhettem, a pesti buszra várni kellett húsz percet. Reggel hat óta talpon voltunk, most, két óra tájban jólesett a pihenés.

Még nem tudtam, hogy bő két óra buszozás vár rám, zsúfolt zajos buszon. A fáradtságtól simán végigaludtam az utat, egészen jó volt. :-)  



A buszmegállóból szép kilátás nyílik a várra, ezt a fotót nem hagyhattam ki zárásként.
Pesten metró, aztán Népliget, aztán hazaút Fehérvárra. Mai táv: 24,2 km, 611 m szinttel.
Jól elfáradtam, nem is vágyom mostanában túrázni.






2014. június 18., szerda

Kéktúra Rozália téglagyár-Dobogókő

Túra időpontja: június 12. Kora reggel buszozás a Népligetbe, metró, majd átgyalogolás nagy zsákkal a hátamon az Árpád hídon, felszállás a 218-ra, és ismét örülhettem a Rozália téglagyárnak. Meg a kék eme szép részének, amit a képen láthattok.
A mai túra igencsak ígéretes, főleg hogy két napos lesz, és 36 fok meleget ígértek. Nos, az ígéretet be is tartották, mert a búza szélén haladva már szerintem bőven volt ilyen meleg. Volt 10 óra mire elindultunk, ezúttal Ottóval, a kétnapos kalandra.
Pilisborosjenő mindjárt egy igen meredek aszfalttal várt, és a mivel két és fél liter vizet is tartalmazott a zsákom, megizzadtam mire felértem.


Még jó, hogy a kilátás kárpótolt, és csodás panorámában láthattuk a téglagyárat a Köves bérc tetejéről.

Nagyon szép erdei szakasz következett, felhagyott bányákkal, melyek fa-és vas tokjait, máig megtalálhatjuk az erdőben. Ocsmányul néznek ki, és nem értem miért nem lehetett megtisztítani tőlük az erdőt. A gyíkállomány mai napon erősen szeretett sütkérezni, én pedig ugrálni az ijedtségtől a nagy zsákkal a hátamon.

A kék jelzés jól látható volt, nem kellett tévedéstől tartani. Egy kis kitérőt tettünk azért a Teve sziklához, szép formájú, romantikus hely, nem szabad kihagyni. A melegben és zsákcipelésben csak az vigasztalt, hogy társam zsákja még nagyobb volt, ő ugyanis még sátrat, hálózsákot is cipelt.

A Teve szikla szép fehér mészkő, és remek kirándulóhely. A kék pedig párhuzamosan halad mellette, a kitérő megéri mindenképpen.


Az érdekes szikla alakzatokat lefotóztam,aztán indultunk tovább a tűző napon, és hamarosan ismét emelkedtünk.



Csodás rétek, virágok mellett haladtunk, és egyébként is a Pilis nagyon szép. Az meg különösen felemelő, hogy a föld szíve felé baktattunk, még akkor is, ha cefetül nyomta a zsák a vállamat.


A Kevély-nyereghez megint jó kis emelkedővel kellett megküzdeni, köves úton, barlangnyílások mellett haladtunk el. A nyeregben megvolt mindkét pecsét, igaz, ilyen kis rozsdás dobozban. Esőbeálló, padok, asztal található itt, egy kis evés-ivásra meg is álltunk. A múltkori szakasszal ellentétben ezen a részen több helyen is található pihenő a turisták számára.


Megint nyílt terület következett, aztán kereszteztük az aszfaltot, és Csobánkát láttuk a távolban, szép volt a kilátás, és iszonyatosan tűzött a nap. Csak ittam és ittam, kentem a naptejet, kalap a fejemen, küzdöttem az elemekkel. Illetve csak eggyel, a nappal. A Csobánkai Szent kút sem nyújtott hűsítést, teljesen ki van száradva a forrás.






A Dera patak völgye előtt is van pihenő, ott megebédeltük szalonnánkat, és a gyönyörű szurdokban folytattuk az utat. Sajnos víz egy csepp sem volt a mederben.
A zsák könnyebb lett, a víz jól fogyott, és nekem volt otthon befagyasztott jeges teám is, ami tényleg jeges volt még, így kiváló ötletnek bizonyult.

A szurdok után beérkeztünk Pilisszentkeresztre, ahol az utcai csapnál jól meg tudtunk mosakodni, jólesett a sós izzadságot lemosni. Így már "tisztán" érkeztünk a kocsmába, ahol nem csak a pecsétet, egy sört is bevertünk. Nagyon jól tud ám esni egy pohár habos hideg sör, ha ilyen nagy a meleg, és nehéz a teher a hátunkon. :-)
Most már csak az utolsó hegyet kellett megmászni, a Dobogókőt, de mivel nem először jártam itt, nem okozott nehézséget. Egészen jól ment fölfelé, azért a tudat, hogy már csak négy km van hátra, sokat jelentett. A zsivány szikláknál szívtam egy kis földenergiát magamba, otthagytam Ottót a sátrával, és megkerestem szálláshelyemet.




Eredetileg a Dobogókő vendégházban terveztem aludni, de annyira nyomasztó volt a pár négyzetméteres lyuk, meg a vendéglátó sem volt szimpatikus, így inkább a turistaház mellett döntöttem.
Mondjuk ezt sem reklámoznám, ötezer forintért pókhálók tömkelege volt a padlásszobában, de legalább az ágy és az ágynemű kifogástalanul jó volt. A fürdő említésre sem méltó, de volt víz, és lehetett enni, meg főleg inni. Egy éjszakára megfelel, de az a véleményem, ez a turistaház nem turistabarát. Említhetném a kelletlen pultos lányt is, meg azt, hogy a 3 tagú személyzet cigizve üldögélt a teraszon, miközben csikkek tömege eldobálva hevert a lábaik körül. Az asztalok ragadtak a kosztól, és lett volna mit takarítani a szobákban is. Még jó, hogy akkora csinnadrattát csináltak a turistaház és a kék túra körül. Csak még nem tudom hol látszik az eredménye.
Én azért ezt másként csinálnám, ha én lennék a bérlő. Éjszaka jó sokszor felébredtem a tetőn mászkáló állatoktól, az ablakot sem mertem nyitva hagyni.:-)