2014. június 17., kedd

Kék túra Hűvösvölgytől a Rozáliáig

Autó el Ürömre, leparkolás a benzinkúton, zsák fölvesz, irány a 218-as busz. Átszállás és föl Hűvösvölgybe, aztán máris indulhat a túra. Ez a kis logisztika 3 órát vesz igénybe, sőt, majdnem többet, no de sebaj, a kék majd örömöt ád. Az út ismerős, számtalan teljesítménytúra vezet erre, találkozunk is sok kirándulóval, futóval, kutyással. Még padok is vannak, igaz sok szemét van körülöttük, nem csábít pihenésre. A katonasírok pedig szomorúsággal töltenek el.
A vadaskerti emlékműig erdő, oldalazás, sík terep, de aztán beindulnak a hegyek.





Társam mellett nincs ok félelemre, még bot is van nála, hogy megvédjen.

Az emelkedő aztán egyre közelebb ér hozzánk, és bár nehéz a zsák, meleg is van, elszégyenlem magam hogy majdnem nyafogtam, mert a hátam mögül tempósan kerül el egy futó hosszú nadrágban, széldzsekiben, a legmeredekebb részen. Rám köszön, s én boldogan köszönök vissza Lalinak, azaz Rudolf Péter művész úrnak. Nem én lennék, ha nem szólnék be valamit, meg is jegyzem, "Hú de jó a kondija művész úr" Erre ő: á, épp most halok meg.
Hát, lehet, de azt nagyon jól csinálja, és bizony mondom kedves női olvasók, jó kis futóművei vannak.
Nemsokára Eszter is megjelent botokkal a kezében, és még kétszer leköröztek minket az Árpád kilátóig.
De azért én is odaértem, lám a képen is látszik.




Rajtam kívül más is volt a kilátóban, úgy tűnt oda is költözött. :-(

A kilátás szép, hiszen kilátóban vagyunk, aztán a nagy extázistól, hogy találkoztam a művészpárral, szépen el is tévelyegtem, és mentem egy plusz kört a kéken,  mire megtaláltam a tovább immár lefelé vezető utat.




Egyébként a jelzések jók, rendben vannak. A kilátónál a lakó miatt nem akartunk enni. Ez hiba volt, innentől egyetlen padot sem találtunk a célig. A Fenyőgyöngye mellett helyes terep kerékpárosokat fotóztam, örültek nekem ők is. Én is nekik. Ennyi remek futóművet nem mindig látni egy túrán. :-)




A Hármashatár-hegyre megint emelkedő visz fel, persze hogy elfárad az ember. Sajnos nem is tudtam társamnak kedvet csinálni a túrázáshoz, pedig ilyen jópofa kövek mellett haladtunk felfelé.




A hegyen az antennák kerítésénél ott a pecsét, de sehol egy pad. A kilátás remek, minden irányba érdemes nézelődni.


Innen lefele jó kis meredek köves út visz, és a tornyok közelsége nem kellemes érzés nekem.





Pazar a látvány, erre kell koncentrálni, feledni a fáradtságot, és várni a további kalandokat.

Nos, kaland nem akadt több, bogár a szemembe, fülembe, arcomba annál inkább. Fotózni sem volt már kedvem, a Virágos nyeregnél ittunk ugyan egy hideg kólát, kaptunk pecsétet is, de nem volt ínyemre a lakókocsis büfé-bódé. Ott is csak egy asztal volt, az is foglalt, és ráadásul a nap is tűzött. Így elmaradt az evés-feltöltődés-pihenés, maradt a vágy, hogy minél előbb végezzünk.
A lefelé kanyargás végtelennek tűnt, a téglagyár elérése megváltás volt. Fárasztó túra, pedig csak 14.2 km, a szint ugyan 496 m, nem kevés.
A vége már tűző napon, de legalább a téglagyári pecsét megvolt. Igaz, az egyik kockát elfelejtettem, ide még vissza kell térnem. Kutya nem volt, az autóig pedig plusz fél km-t kellett még gyalogolni. Még szerencse hogy tartalékoltam pár hideg kólát a hűtőtáskában.
Folyt.köv. A túra ideje: jún.8.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése