2015. március 16., hétfő

Haraszthegyi túra



Szombaton megrendezésre kerül az első kis túrám, melyre várlak szeretettel benneteket. 


BAKANCS ÉS FAKANÁL TÚRÁK
CSÁKVÁR HARASZTHEGY                
2015. március 21-én indul az első Bakancs és Fakanál túra, mely mi másról szólhatna, mint a túrázásról és finomságok fogyasztásáról. Bemelegítő rügyfakadás előtti túra lesz, kicsit meg lehet mozgatni a télen felszedett kilókat. Kis túra, inkább tavaszi kirándulás, aztán fokozatosan növeljük a távot.
Időpont: 2015. március 21. szombat 10.00 óra  
Találkozás: Csákvár végét jelző tábla utáni parkoló – Vízműnél, Gánt felé. (Csákvár központjából Oroszlány irányába, majd a Gánt táblánál balra Gánt felé, a falu végén) Ha Gánt felől jöttök, Gánt vége tábla után jobbra Csákvár felé, és pont a falu előtt balra. J
Utazás saját járművel történik.                               
A Bakancs
Útvonal: Csákvár parkoló – Kerek hegy – Kőlik völgy - Csákvár parkoló. Majdnem végig a tanösvény útvonalán haladunk, vezetett túra. Látványos útvonal, sziklás terep, szép kilátás, panoráma, barlang, mélyvölgy, kegyhely, minden lesz, ami feltölt, és lelkesít.
Túra hossza: 4 km           Szintemelkedés: kb. 185 m
Közepes nehézségű túra, túracipő használata ajánlott.  Vizet minden túrára vigyünk magunkkal!
Visszaérkezés a parkolóba kb: 12.30 órakor
A Fakanál
A túra végén háromféle házi krémsajt kóstolása friss péksüteményekben, Lisicza borok és málnaszörp kíséretében.
Nevezési díj: 1000 Ft.
A részvételi szándékot kérjük előre jelezni: jakab.erzsebet0@gmail.com e-mail címen.
Információ: Jakab Erzsébet        Telefon: 20/41-88-830
www.bakancsesfakanal.blogspot.hu
Már a facebook-on is megtalálsz!
A túrán való részvétel saját felelősségre történik! A szervezőtől semmilyen kártérítés nem kérhető!
Ne ülj otthon, vár az erdő!
                                                                                                              Szeretettel várlak a túrámra:
                                                                                                              Jakab Erzsébet bronzjelvényes túravezető


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése