2015. június 19., péntek

Lendvahegy Cuk Borház

Szombaton délután Lendváról Ormoson keresztül Ljutomer és Jeruzsálem felé vettük az irányt. a gyönyörű szlovén borvidékre. A horvát határon még elkérik az útlevelet, de ennyi, és máris Szlovéniában vagyunk. A borvidékre kis utakon mehetünk, épp csak elfér egy autó. Izgalmas, kalandos, és rendkívül látványos. Késő délután aztán megérkeztünk Lendvára, ahol a város végén (Mo. felől) a Lendvahegy jól kitáblázott útján kapaszkodtunk fölfelé.


A legmagasabb ponton megtaláltuk a Cuk Borházat, melyet Éva és Péter valamint szüleik és a nagymama vezetnek, illetve már Éva társa is a családi üzletben dolgozik. Ízes magyar tájszólással beszélnek, nagyon jóleső hallgatni.
Az ember máris tudja, hogy jó helyen van.
Péter rábeszélőkéje amúgy is lenyűgöző, vidáman mókásan kínálta boraikat, amit meg is kívántunk persze. Így aztán rögtön szállást foglaltunk náluk, és jöhetett a borkóstoló, finom hidegtállal körítve.
Először a szobát csodáltam meg, egyszerű, hangulatos, kényelmes, sok fával, és tökéletes tisztasággal. Tetszett, elfoglaltuk.
Jöhetett az attrakció, ami olyan gyorsan történt, le sem tudtam fotózni.  Egy rosé pezsgővel kezdtünk, melynek tetejét karddal csapták le. Aztán már ittunk is....



Megérkezett az étel, barna kenyérrel, és friss meleg pereccel kísérve. Isteni volt, gusztusos, finom, és minden házi készítésű. A szalámik, kolbászok és sonkák mellett fantasztikusan finom vágott zsír és ajvár kísérte a hidegtálat. A vindős hús sem maradt le, hajszál vékonyra szelve kaptuk.
Csak felsőfokban tudok róla beszélni. :-)
Az ételt finom borokkal kísértük le, a fehér és rosé után mély, nehezebb vörösborok következtek. Csak kis termelésben palackoznak, üzletekbe nem kerül, legfeljebb néhány helyi étteremben találjuk meg. A borok neveinek története van, melyet természetesen jókedvűen hallgattunk meg.
Piroska könnye és Hadik vére egyaránt ízlett. Hoztunk is mindegyikből, ajvárral együtt.
Sajnos a vágott zsírt elfelejtettem, de már tudom a receptet... :-)
A legendák egyébként Lendva várához történelméhez szorosan fűződnek. Érdekességet itt olvashattok róla: http://nol.hu/kultura/20110311-piroska_konnye_hadik_vere-1007461



A várba és városba most nem mentünk, már láttuk, de aki még nem volt feltétlenül járja be. Mi inkább a pincébe mentünk le ahol a borokat tárolják, ilyen szépségesen....



Ja igen, és a vacsora után (csak hidegtállal szolgálnak, meleg étkezés nincs, de így is nagyon remek és elégséges!) még desszertet is kaptunk, nagymama által sütött rétest.
A porcukorból lepke formát mintáztak a tányérra, ami a Cuk borház jelképe.



És ami a leglényegesebb a  Hisa Vina Cuk-ban: a terasz, ahol ez a csodás látvány tárul elénk. Nem lehet betelni vele.
A borház honlapja itt: http://www.hisa-vina-cuk.si/index.php?id=24



A fedett teraszon nagy fa asztalok, és hordóból készült párnás, kényelmes fotelok vannak, nyitva tartás hétvégén péntektől vasárnapig, este kilencig. Mi akik ott szálltunk meg, természetesen még később is a teraszon kortyolgattuk a megmaradt és behűtött pezsgőnket.

Az árak barátságosak,  szállás két főre vacsorával, desszerttel, külön italokkal, reggelivel és vásárolt borokkal együtt 50 ezer forint.
A vacsi után sétáltunk is a naplementében. A borháztól pár percnyire épül a Lendvahegyi kilátó. Olyan magas, tériszonyosoknak nem ajánlott. De úgy látom belül üveges, és lifttel lehet majd felmenni.


A kilátás négy országba szól, Horvátország, Szlovénia, Magyarország és Ausztria egyaránt remekül látható.
Bár a borház mellett van a Lármafa, melyről borkóstolót borokat és egyéb dolgokat is elneveztek. Mi is megnéztük a régi betontoronynál. Egykor, a török időkben innen a hegytetőről lehetett a poros úton közeledő török ellenséget legjobban látni. Hiszen a lovak felverték az út porát. Nosza az őrzők, figyelők, hangosan lármáztak, fellármázva a lakosságot felhívták a figyelmet a veszélyre.
Ilyen egyszerű ez. :-)



A reggeli is remek volt, melynek felét becsomagoltattuk, annyira bőséges, nem tudott elfogyni. :-) Megemlítem még a borzselét is, melyet a reggeli mellé kaptunk, remek kiegészítője Péter finom sonkáinak.
Farmját is megnéztük a közeli Bánátán, ilyen helyes ír jószágokat tart.




A szalámik és kolbászok sorra lógnak, nem lehet nem vásárolni belőle. Isteni finomak, és különlegesek. A tanyán sok a munka, a család minden tagja dolgozik, szorgalmas, de a vendégszeretet, a kedvesség akkor is tökéletes, ha fáradtak. Csak ajánlani tudom mindenkinek az idelátogatást.
Egyébként most láttam a tévében a Gasztroangyalban, Borbás Marcsi is itt járt. És ahogyan nekünk, neki is nagyon tetszett és ízlett minden.



Szép hétvége volt, tartalmas, nagyon sok élménnyel töltött föl bennünket.
Évát Pétert és családját nem feledjük!





2015. június 16., kedd

Miniszabi a Mura vidéken - VARASD

A hétvégi miniszabit a Mura vidéken készültem tölteni, melynek első állomása egy régi magyar kisváros volt: Varasd.
Nem sokat tudtam róla, csak annyit, hogy a szocializmus idején jó piaca volt, a déli országrészből szívesen jártak át a magyarok vásárolni.
Mindig meg akartam nézni, de valahogy a tenger a hegyek és a közeli helyek előtérbe kerültek.  Most viszont határozott elképzelésem volt a hétvégéről, legalábbis ami a helyet illeti.
A többi spontán, ahogy majd alakul.
Hát, nagyon jó lett. :-)

A határt Rédicsnél átlépve máris Lendván voltunk, amin túlhaladva a Csáktornya felé vezető útra tértünk. Csáktornya nem volt szimpatikus a megnézésre, bár egy kis kört tettünk autóval, inkább továbbindultunk Varazsdra. Az út remekül ki van táblázva, nem lehet eltéveszteni. Még dél előtt odaértünk, egy külső utcában kerestünk nem fizető parkolót, és éppen elcsíptük a zárás előtti piacot.

Az élelmiszer, hal, zöldség, gyümölcs mellett, fonott-áru, kosarak, táskák kínálták magukat, és ruhafélét is láttunk, de annak nem volt bizalomgerjesztő a minősége.
Némi füge és cseresznye vásárlása után (az árak hasonlóak a hazaihoz) vettem egy fél kg zöldbabot, melynek fajtáját itthon nem láttam még. Elképzelésem szerint vajon megpárolva sóval borssal fogom elkészíteni valami husika mellé.

Ezután besétáltunk a középkori hangulatot árasztó Óvárosba, ahol remek barokk palotákat, templomokat, kolostorokat nézegethetünk. Bájos kisváros, kellemes utcákkal, terekkel.
A vár melletti téren áll a barokk városháza épülete, a téren pedig napernyők alatt ül a nép, cseverésznek, kávéznak, cseppet sem zavart senkit a hőség.

A kis utcákban remekül lehet andalogni, kicsit talán Kőszegre emlékeztet a városka hangulata.
A város már András királyunk idején, 1209-ben szabad királyi város volt, egyházi székhely, majd a török uralom idején ideiglenesen még főváros is.
Mária Terézia korában a horvát királyi tanács székhelye.

A XIX. században virágzott az ipara, kereskedelme. Selyemgyára, téglagyára volt, Trianonig pedig Varasd vármegye székhelye.
A közel 50 ezer lakosból nagyjából 3 ezer a magyar.

A várba nem lehetett bemenni, de parkjában körbe lehet sétákat tenni, az egykori vizesárok alján és tetején egyaránt ki vannak alakítva sétautak.

A séta után mi is kiültünk egy kellemes teraszra, kávét kortyolgatni, és élvezni beszippantani a város mámorító romantikus hangulatát.

A távolságok kicsik, néhány óra alatt bejárhatunk mindent, de hosszabb időre is érdemes ideutazni.
Engem elvarázsolt, nagyon tetszett!



2015. június 3., szerda

Négyszögeletes kerekerdő 15

Hétvégén Mikkamakkával volt randevúm, aki a Négyszögletű kerekerdőben várt engem. :-) Mert a Négyszögletű kerekerdő a valóságban is létezik, és még túra is megy arrafelé.

A túra Padragkútról indult, ahol a gyors benevezés után el is hagytam a visszakapott 500 Ft-omat. Ha valaki megtalálta, igyon belőle egy sört.
A falun végig baktatva a Padragi sziklák felé vettem az irányt, és a sárga jelzést követtem. Így értem utol Évát, akivel végig együtt gyalogoltunk, néha jó helyen, néha nem annyira, de nagyon élveztük a tájat, és egymás társaságát.

Az út mindjárt erdőbe vezetett, hamarosan a sziklákat is megláttam, vad-romantikus volt a környezet. Az ellenőrző ponton pecsételtem, és ehettem volna almát is, de nem kértem.
A patak is követett bennünket, annyira nagyon, hogy több helyen benne gyalogoltunk. A vízállás alacsony volt, a cipőm gortexes, gond egy szál se.

Nagyjából a sárga pöttyöt is megtaláltuk a sáv helyett, amit végig követtünk, illetve szalagozás is volt. Dicséret jár érte a szervezőnek!
Az erdő nagyon élt, minden csupa zöld, virág, a levegő friss volt, még nem düllesztette ki mellét a hőség.

Az útvonal kellemes, némi kis emelkedőkkel, nem megerőltető sehol.  Az erdők után felérkeztünk egy hatalmas rétre, szép rálátással Mikkamakka erdejére. A mezőn mindenütt virágok nyíltak, igazi túraidő és túraútvonal volt.

Áthaladtunk a Nagyvázsonyi aszfaltos úton, és holdbéli táj következett.

Szép kilátás a Somlóra, másik oldalon a Kab-hegyre, előttünk a Négyszögletű Atibor hegy, és közben mindenütt krátergödrök, bokrokkal, virágokkal tarkítva.
Hát mint a mesében, de tényleg. Meseszép táj!!

A gödrök bányagödrök voltak, Halimba, mely a közelben lapul a hegyek között, bányászatáról volt híres. A föld is sok helyen vörös még, emlékeztetőül a bauxit lelőhelyére.
Szóval előttünk az Atibor hegy, baktatunk szépen, találkozunk néhány túratárssal, és közben felérünk a Négyszögletes kerekerdő tetejére.

 Ami tényleg olyan, és tényleg kerek és szögletes és fenyőkből és domb tetején. Dömdödöm helyett Gábor apukája pecsétel, csokit oszt.
Egy csapat vidám turista étkezik, mi is elővesszük tarisznyánkból az elemózsiát.

Csodás kilátásban fogy a szendvics, csak ámulok és bámulok, hogyhogy eddig nem jöttem el, nem is értem, hiba volt.
A panoráma remek, a Bakony sötét zöldjei egymásba fonódnak, a völgyek dombokat ölelnek, az erdőkbe rétek vegyülnek. Lassan szedelőzködünk, és Halimba felé vesszük az irányt.

Mivel az egész táv 14,5 km, és a szint is csak 110 m, immár lefelé gyalogolunk.

A faluba beérve szép régi templom fogad minket, az utcákban kicsit elkeveredünk, a birkáknál kötünk ki.

Megcsodáljuk a frissen született bárányokat, majd átmászunk a helyes útra, és nemsokára beérkezünk Padragkútra a célba.
Pipacsos kitűzőt választottam, oklevelet kapok Rózsától.
A zsíros kenyér nem kívánkozott a hasamba, helyette egy kávét és kólát borítok magamba, aztán fájó búcsút veszek Évától, és indulás hazafelé.
A Padragkút-Nagyvázsony autós útvonal is gyönyörű, szép mezők, kis templomtornyok kukucskálnak felém.
Nagyon jó túra volt, általam ismeretlen tájon. Lelkes szervezők, jó emlékek, a szemet gyönyörködtető helyek még most is előttem vannak.
Jövőre is jövök, és ajánlom mindenkinek ezt a túrát!