2015. november 2., hétfő

Cserhát 2. nap.

A reggel köddel fogadott, az óraállítás ellenére nem volt világos. Még pára és köd lepte be Alsópetényt, mikor egy kávéval a pocinkban elindultunk fölfelé a falu utcáin.

Csak föl, és még följebb, egészen a falut ölelő domb tetejére. Sajnos nem volt kilátás, csak köd, de az őszi erdő így is megmutatta csodás arcát. Színes levelek, sárgától narancson át pirosba hajló okkerig. A gombák ezrei nőttek az erdőben, kis barna, nagy csoport, fehérek, trombita alakúak, ennyi színes gombát még nem láttam. Sajnos mind mérges gomba volt, vagy legalábbis nem ehető.
A vargányák nem akartak velem találkozni.

Kicsit sejtelmes volt az erdő, vaddisznók túrásának nyomait láttuk, majd egy fenyvesbe ereszkedtünk lefelé. Mindig változott a táj, változtak a fák, láttunk cserest, bükköst, tölgyeket, igazán szép és színes volt a környezet.
Csak a fránya köd nem akart felszállni.

A fenyőerdős útszakasz mint egy hullámvasút, le-föl és megint le, kanyarogva, nagyon izgalmas volt. Az időjárás is változott, a völgyben sokkal hűvösebb volt, vissza kellett venni a dzsekit és kesztyűt.

Beértünk Romhányba, a faluban mindenki ránk köszönt pedig még kilenc óra sem volt. Megtaláltuk a kocsmát, Lilla presszó, megittuk a második kávénkat, pecsételtünk, és egy kóla mellett kiültünk reggelizni a kocsma előtti padokra. A pincér hölgy még párnát is kínált a fenekünk alá, így nagyon kellemes volt a pihenés.
Szokásos turista reggeli, szalonna, kolbász, sajt, hagyma, és erős paprika. Szerintem finom, lehet hidegben, melegben egyaránt cipelni, sok energiát ad, és szeretem. :-)
Egy csoki is lecsúszott, aztán indultunk tovább.

Romhányon is van több látványosság, nekem a régi gyárak is nagyon tetszettek, tisztára a tini koromra emlékezte, mikor még híres volt a Romhányi kerámiagyár.

Évek óta nem hallottam róla, csak most jutott eszembe a kék túrára készülve, hogy mennyi minden van itt, pl. a Romhányi csata emlékműve.
 http://www.romhany.hu/
Sajnos az előttünk álló táv miatt nem tehettünk nagyobb kitérőt, így ez a hely is visszavár.
A falut elhagyva kicsit aszfalton haladtunk Kétbodonyig, de szinte összeér a két falu.
Ez is tuti kis hely, egy helyes fogadóval (Bagolyvár fogadó - az út végén találkoztunk más túrázókkal, akik itt aludtak, és nagyon dicsérték. Remek szobák, finom reggeli. http://ketbodonyiapartmanhaz.hu/).
A falu elején  a Rákóczi emlékmű fogadott minket, és magas löszfalak az út túloldalán.

Ez itt Felsőbodony, aztán egy kis szünet, majd Alsóbodony következett, ahol egy emelkedőn történő felkaptatás után a kocsmában találtuk meg a pecsétet.
Itt is, ahogy Romhányban is, vasárnap lévén a helyi kisboltok nyitva voltak, erre nyugodtan lehet számítani.

A túra szép része számomra ezzel véget ért, mert Kétbodonyt elhagyva egy rendkívül sáros földúton kellett fölkapaszkodni, ami soha nem akart véget érni. 11,5 km-en keresztül  csak sáros út, körben akácerdő, ronda aljnövényzettel. Eddig Írott-kőtől idáig a kék túrának ez volt a legcsúnyább szakasza. Illetve nem legcsúnyább, mert mindegyik szép volt, ezt kivéve.
Nem is nagyon találkoztunk túrázókkal, és megszenvedtük ezt a szakaszt.
 Az egyetlen érdekesség a sok szép régi birtokkő volt, az egykori uradalmi határokat jelölve.
Már fájt a lábunk a cipő nyomta a sarkamat, a zsák a hátamat, igaz, már sokkal kevesebb volt benne a cucc, fogyott az étel és főleg a víz.

Megváltás volt mikor a sáros út mezőre ért, és amikor megláttuk Becskét, különösen nagyon örültünk. Fáradtak voltunk, elnyűttek, főleg a lányom, aki nem szokott ilyen sokat gyalogolni. Igaz, mostanában én sem voltam.
Beértünk végre Becskére, sokkal előbb, mint terveztük, talán hajtott minket az, hogy minél előbb érjünk végére ennek a szakasznak.
Beültünk a kávézóba, ahol ettünk egy mirelit pizzát, ettünk sütit, ittunk kávét, és beszélgettünk a helyes fiatal kék túrázó párral, akik szintén arra a buszra vártak, amire mi.
Volt egy bő óránk, így kipihentük magunkat, még plédet is kaptunk, hogy kényelmes legyen a várakozás.
https://www.facebook.com/maderfagyizobecske
Szállás is van, nyáron fagyi, finom tea, nem túl finom kávé, és kedvesség, figyelmesség.

A Becskei busszal csak egy falunyit mentünk, Galgagutáig, ahol az átszállás miatt tudtuk, hogy egy órát várakozni kell. Így inkább leszálltunk a falu elején, a sétával jobban telt az idő.

Aztán megjött a busz, s mi ketten utaztunk rajta a sofőrrel.
Bő kétórás utazás várt ránk Vácig, de végig élveztem.
Olyan falukon mentünk keresztül, ahol még sosem jártam, s szinte mindegyikben volt egy szép kastély.
A Cserhát dombjai végig kísértek, egészen remek volt a buszozás.
Még világosban beértünk Vácra, ahol a járgányunkat hagytuk, így este hétkor már a fincsi vacsorát ettünk otthon.
Jól megérdemelt pihenés várt ránk.
Mai táv: 20,6 km és 518 m szint.
A két nap Cserhát igen nagy élmény, most hogy a beszámolót írom, már leülepedett bennem, jó volt, nagyon szép környék, felfedezetlen, ismeretlen, izgalmas.
Kék túra információ: a jelzések tökéletesen fel vannak festve mindenütt! Pihenési lehetőség Romhány előtt kb. fél km-rel egy jó kis pihenőpark asztalokkal, padokkal. Másutt csak a kocsmák kerti asztalai maradnak lehetőségként. Pecsételés: Romhányban a Lilla presszóban, Kétbodonyban a Rákóczi u. 51. sz. ház előtt nincs semmi helyette a falu másik részén a Hangi kocsmában a teraszra kihelyezve találjuk. Becskén a kocsma előterében is és a Máder fagyizó kerítésén is van pecsét.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése