2016. március 11., péntek

Megbuktam a böjttel

Negyven nap. Iszonyú hosszú idő egy húsevőnek hús nélkül. Megtörtem a böjtöt, ettem kolbászt, ettem fasírozottat, a minap a tojásos nokedlire bűnös módon szalonnát pirítottam.
Borkóstolón is voltam, és bevallom a tegnapi brassói után jólesett egy pohár sör.
Megbuktam a böjttel. Nem bírtam ki Húsvétig, de ez talán a jóléti társadalomnak köszönhető.
Nincs szegénység, bőség van, legalábbis szerencsére nálunk nincs hiány ételből. A régi parasztemberek, például a nagyszüleim bizonyára tartották a böjtöt, sokkal több kukoricás, búzás, tönkölyös ételt ettek. Hol volt akkor még az avokádó, a padlizsán, tán még a cukkinit sem ismerték.
De volt kukoricadara, málé, prósza, sok krumplileves variáció, és rétes minden mennyiségben.
Talán könnyebb volt nekik a böjtöt tartani, erősebbek voltak a szokások, hagyományok is.
Ma már minden szétesik, felgyorsul, a mobiltelefon folyton csöng, a számítógép nélkül elképzelhetetlen az élet.
Próbálom a napi családi rutinba bevinni a régi szokásokat, őrizni a hagyományokat, valami őserővel védeni a hétköznapok-ünnepnapok-élhető és normális rendjét. Nem könnyű, és most is bűnöztem, ahogy sok más ember is.
De talán nem volt hiábavaló ez a 20-25 nap sem, amíg kibírtuk hús nélkül, és talán ha a gyomrunk nem is újult meg, a lelkünk feltöltődött egy kicsit.
Olvastam a minap az újságban, hogy mennyire fontos a lelkünket is megtölteni, nem csak a gyomrunkat.
Hogy maradjanak céljaink, hogy vágyjunk a terített asztalra, hogy ne röstelljünk magunk főzni, és szoktassuk rá gyermekünket, családunkat az esti közös vacsorára. A beszélgetésre, az együttlétre, az összetartozásra és a lelki töltődésre. Bizony a boldogság mindig ilyen kicsi dolgokon múlik. Legfőképpen azon, hogy akarjuk -e, akarunk -e boldogok lenni. Ha magunkba nézünk tudjuk hol a bibi, tudjuk hogy még mindig dolgozunk este hatkor, hogy nem mentünk el tornázni ma sem, hogy nem olvastunk el egy oldalt sem a könyvünkben, és nem volt időnk hétvégén kirándulni menni. De azt is tudjuk, hogy ennek főként mi magunk vagyunk okozói, mert nem akarjuk eléggé. Mi döntünk, hogy mit csinálunk, mire fordítunk időt, mit tartunk fontosnak. Hiszen ez a mi életünk, és nem másé.
A hosszú hétvégén elmegyek túrázni, a koszos ablak megvár. A természet a maga lágyságával,szépségével vagy szigorú zordságával rendbe fogja rakni a magamra húzott modern élet leplét,  a fizikai fáradtság felváltja a szellemi fáradtságot, és talán a Húsvét is közelebb kerül pár nappal hozzám.
Várjuk együtt örömmel, menjünk ki a zöldbe, ne aggódjunk ha esik, fejet szellőztetni minden idő megfelelő. Az erdő vasárnap is nyitva, és a lelkünk megtöltése után nem lesz szégyen megenni egy jó rántott húst.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése