2016. szeptember 26., hétfő

Csónaktúra a Tisza tónál

Ha már a Tisza tónál nyaral az ember lánya, feltétlenül el kell menni egy csónaktúrára. Kínálnak többféle lehetőséget, rövidebbet, hosszabbat, mi a kétórás változatot választottuk. Árban is változó, attól függ hányan mennek. Mi négyen mentünk, fejenként 2100 Ft volt, igazán megérte.


Tökéletes jó idő volt, és számomra ismeretlen helyeket fedeztünk fel. Mentünk a nyílt Tiszán, különböző mellékfolyásokon, öblítőcsatornákon. Változatos, érdekes növényvilág a jellemző. "Rucaöröm", sulyom (vízi gesztenye) tündérrózsa, stb. található.
Többet erről itt:
http://www.nimfea.hu/tiszaturizmus/21_.htm

A vízi gesztenyét meg is kóstoltuk, finom. Vezetőnk szerint régen lisztet készítettek belőle. A vízi ember mindent ismer, mindent tud.


Szép madarakat is láttunk, vízicsibe, sirály, kacsa, és számomra ismeretlen nevű madarakat. Rendkívül élvezetes csónakkal menni a szűk járatokon, nádas között.


A víz mindenütt tiszta, a kijelölt strandokon fürdésre alkalmas, sőt kiváló. De a csónakázás maga is nagyszerű élmény, közben hallgatva a vezetőnk előadását.

Láttunk horgászokat, a kikötőben csónakokat, kishajókat, van itt minden.


A tündérrózsák (tavi rózsák) nagyon szépek, még virágzott pár fehér, bár már túl voltunk a virágzás idején.



A rucaöröm, ami a képen látható zöld növény rátapad a csónak lapátjára, motorjára is, azt vezetőnk folyton leszedte, ha ilyenbe keveredtünk.



Kellemes volt a víz hőmérséklete is, remek szeptemberi vénasszonyok nyarát fogtunk ki.


Tiszafüreden nagyon jó strand van, mellette Kalandsziget, mindenféle vízi járművet lehet bérelni, több panzió, horgásztanya működik, de van kerékpároscentrum, és sok egyéb dolog, ami a szabadidő eltöltéséhez szükséges. Pl. a Szabics kikötőben remek csapolt meggyes sört lehet kapni. :-)

http://www.szabicskikoto.hu/

Mi innen béreltük a csónakot, és innen lehet megközelíteni a Tanösvényt is, de az már egy másik beszámoló lesz.

Kalap erősen ajánlott, főleg ha délidőben csónakázunk.

No és a csíkos poló is elengedhetetlen kellék a vizes szórakozásokhoz.


Két óra alatt bőven bejártuk a környéket, a nyílt tavon kint lenni különösen jó érzés.

Mindenkinek ajánlom szeretettel, akár pihenni, akár horgászni, csónakázni vagy kirándulni szeretne.
Természetesen megnéztük Poroszlón a Tisza-tavi Ökocentrumot is, főként hogy a szállodában jegyet is kaptunk hozzá. Hatalmas akváriumban nézhetünk meg mindenféle halakat, akár csak a Nyíregyházi Állatparkban. Nekem a halak nem a kedvenceim, de a vidraetetést nézni jó móka volt.
http://www.tiszataviokocentrum.hu/hu/

Kerékpárokat is lehet bérelni, a töltésen egészen jó a bicikliút, és kellemes így felfedezni a környéket.
http://gyereatiszatora.blog.hu/2015/11/25/elkeszult_a_tiszafuredi_kerekparos_centrum

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése