2011. november 30., szerda

Gyepükaján templomromja

A tanúhegyek túra másnapján Gyepükajánról indult egy túra, amin már nem akartam részt venni, de a közelben lévő templomromot mindenképpen szerettem volna látni. Így elsétáltam a túrázókkal a falu végétől kb. 3 km-re lévő romig, aztán vissza, és mentem Sümegre várost nézni. A templomrom még így romjaiban is szép látvány, közepén álló hatalmas fa meghatározó a képeken. Az egykori Nagykeszi település XIII. századi templomának romja írásos említése 1230-ból való. Később Szentkirálykeszi néven említik, és tartják nyilván. 1548-ban már pusztaként szereple, tornya védelmi jellegűre lett kialakítva. A földszint ablaktalan, az emelteken pedig lőrés szerű ablakok vannak. Védelmi jellegre mutat az is, hogy a hajó és a torony közötti átjárás hiányzik a földszinten, így a toronyba az első emeltről lehetett bejutni.

A karzat a kegyúrak helye volt. A templom kör alakú kerítőfalának nyomai jól kivehetőek. Szerencsére láthatóan állagmegóvást hajtottak végre a romon, friss téglafalazások helyei látszanak.
A rom megtekintését gyűjtőfüzetben igazoltam, így szép kitűzőhöz juthatok. A kiírás megtekintehtő a http://www.turabazis.hu/ oldalon, Dunántúli templomromok cím alatt.
Gyepükaján egy kicsi falu Sümeg mellett, gyermek koromban még volt víz abban a patakban, aminek ma már csak kiszáradt medre felett haladtunk át a hídon. A patakban meleg víz folyt, télen is gőzölgött, apró kisbékák otthona volt környéke.  Következik Sümeg.

2011. november 28., hétfő

Tanúhegyek körül

Hétvégén Tanúhegyek túrán jártam, nagyon szeretem a Balaton környékét, és az összes Tanúhegyet. Voltam már hosszú 42 és 55 km-es körtúrán is, most sérülés miatt csak rövid túrákra tudok menni. Ezért választottam a 16,5 km-es távot, ami két és fél tanúhegyre megy fel, s 533 m volt a szintje. A túra teljesítménytúra, 800 Ft volt a nevezés (kiírások itt: http://www.teljesitményturazoktarsasaga.hu/) a végén oklevél és kitűző is jár, ha szintidőn belül teljesítünk. (5 óra, ami bőven elég) Badacsonytomajból indultunk, s a 10 órás rajtnál már nem volt hideg sem. Kellemes túrázó idő volt, enyhén ködös, párás levegővel. A faluból kiérve szőlők között vezetett felfelé az út az Örsi hegyre.
A meredek kaptató megizzasztott bennünket, de a látvány mindenért kárpótolt. A fákon ugyanis hófehér zúzmara díszlett, nem győztem fotózni. Az első téli képeket mindig örömmel várom, íme az Örsi hegy.

A hegytetőn volt egy feltételes ellenőrző pont, ahol matricát ragasztottunk az itinerünkre. Innen a gerincen vezetett tovább az út a következő pontig.

A jelzések jók voltak, sokáig a kéken mentünk, majd a zöldre tértünk át, igaz közben picit elkeveredtünk, pontosan úgy, mint tavaly. A kis feltételes pont meg a ragasztás után megtaláltuk a helyes utat felfele. A kacskaringós ösvény picit emelkedett, de csodás látványt nyújtottak a zúzmarás bokrok, hófehér fák. A plusz fokok miatt folyamatosan olvadt le a fákról a dér, így hamarosan vizes fejjel túrázgattam.

A sok kanyar után végre kiértünk a Tóti hegy aljába, és örömünkre ismét egy szatyor füge fogadott bennünket. Felette a jó étvágyat felirat, ettől jó kedvünk lett, és pár szemet el is fogyasztottunk nyomban. Nem tudom hol vették a rendezők ezt a fügét, de sokkal sokkal jobb, mint amit karikába összecsomagolva a boltban lehet kapni. :-)

A képen Kriszti örül a fügének. :-) Fügefogyasztás után kiértünk a Tóti tövébe, a nap egy pirinyót kisütött, de ködfelhő borította a tájat, és érdekes fények alakultak ki.

Nem is nagyon látszott a hegytető, de nem is baj, így is tudtam mi vár ránk. Hamarosan megkezdtük a menetelést a Tóti hegy tetejére. Nagyon meredek libasoros ösvény visz fel, ami csúszott is, és nem is tudtam eldönteni merre rosszabb, felfele, vagy lefele. Azért lihegve ugyan, de feljutottunk gond nélkül. A panoráma nem volt az igazi, napsütésben sokkal szebb, de így is nagyon tetszett. A csúcson szokásos módon Pinkert Laci székelt, mint pontőr, picit behúzódva a szél elől a sátrába.

A kép felső része már a semmibe vész...
Előkerült a forró tea, aztán megkezdtük a leereszkedést, nem ment gond nélkül, de leértünk. Találkoztunk hosszú távon gyalogló, vagy inkább futó társainkkal, (Maci és Tamás személyében) aztán még kétszer a másik hegyen is.
Elhaladtunk a pincék mellett, ki az országútra, ahonnan befordulva az erdőbe a Gulácsra vitt az út.
Itt is folyamatosan esett a fejünkre az olvadó zúzmara, de hideg igazából nem volt. Sőt hegynek picit meg is izzadtunk, főleg a folytonos figyeléstől, mert a köves csúszós ösvényen nem volt könnyű egymást kerülgetni.


A Gulács bazaltorgonái nagyon tetszettek, sajnos a kilátást nem élvezhettük a ködös idő miatt. A csúcson ismét pontőrt találtunk, s miután ettünk picit, lefele vettük utunkat. Innen már nem sok volt hátra, és egy matricás ragasztás után hamarosan a szőlők között beértünk Badacsonytomaj falujába.

Itt elég jól lehet látni a hegyeket, amikre felmásztunk. Jó kis túra volt, a végén zsíros és lekváros kenyerek, nápolyik és forró tea várt bennünket. A kitűző szép, a rendezés remek, a túrára jövőre is eljövök.
És egy idilli kép a célban:
Maci már kipihenten, Feri épp lazít, Zsuzsa pedig Panni édes kis Grétáját dajkálja  az iskola gyerekrajzai alatt.

2011. november 24., csütörtök

Még mindig Gánt körül

Gánt külterületéhez még egy csodás hely tartozik, Gánt Bányatelep. Az egykori Bauxitbánya telepén jelenleg Ápoló gondozó otthon van sérült emberek részére.
Tőszomszédságában a Dolomit kőbányászati vállalattal szemben a felhagyott bauxit bánya helyén fantasztikus geodéziai park került kialakításra, mely Európában is egyedülálló.
Mellette van a Bányamúzeum, melyet nem találtunk nyitva, igaz régebben már jártam benne.

Gánton 1926 óta folyt a bauxitbányászat, Balás Jenő kutatómérnök kutatásai alapján Európa leggazdagabb bauxit lelőhelyét találták meg itt. Róla nevezték el a Bányamúzeumot, mely áprilistól október 31-ig naponta 10-től 18-ig tart nyitva. A bauxit földtani park természetesen ingyen látogatható, kb. 3,5 km-es tanösvényen sétálhatunk végig.

A bányagödör 127500 m2 nagyságú, szinte holdbéli táj. A bányafal 28 m magas, melyen a dolomit minden színárnyalata, a sárgától szürkén át a liláig megtalálható. Érdekes és szerintem nagyon izgalmas végigsétálni itt, gyerekeknek pedig különösen megkapó a formák színek és maga a táj hangulata.

Székesfehérvár közelsége miatt ajánlom kirándulási célra, szerintem sokan nem ismerik a környéket, és nem jártak itt, pedig nagyon érdemes felkeresni, szemlélődni. Gánt büszke lehet a környékére, a falu honlapján bővebben is lehet információkat keresni. http://www.gant.hu/

2011. november 23., szerda

Steinau

Steinau, magyarul Kőhányáspuszta már 1753-as írásokban szerepel. A Gánt külterületéhez tartozó helység egykor az Esterházy család két birtokát, Csákvárt és Majkot összekötő út mentén helyezkedett el. A birtok erdészeti központja, favágók, szénégetők éltek itt. Később az utat országúttá építették. Az egykori útmenti fogadó, ma turistaház. Állandó lakos alig van, a szépen felújított házakat hétvégi háznak használják.
Nevezetessége az Esterházy Kápolna, 1832-ben építették Szűz Mária tiszteletére. Később Szent Terézhez kötötték, az október 15-i búcsút tartották. Ma évente kétszer nyitják meg a Kápolnát, Pünkösdkor, és Teréz nap utáni vasárnap. (Más források szerint Húsvétkor és Karácsonykor, de sajnos erre semmilyen utalást nem találtam az épületen.)

Steinau konkrét fordításban Kőhalmot jelent, jelenleg szépen ápolt, gondozott utcácskájával a turisták paradicsoma. Vendégházat is találtunk itt, mely szintén Steinau névre hallgat.

A Kápolnapusztai séta után még ide is ellátogattunk, végigsétáltunk a kedves utcán, megcsodáltuk a rendbe rakott barátságos házakat, és körbejártuk a Kápolnát. Sok túra keresztezi Kőhányást, és itt vezet el mellette a Csákvár-Tatabánya főút is. A lakók vigyáznak falujukra (pusztájukra) őrzik a tisztaságot, így szemnek gyönyörködtető sétát tehettünk.


A Kápolna előtt egykor kis tó volt, ma már csak ez a nádas őrzi a helyét.


A séta után a nem messze fekvő másik kis gyöngyszemfaluba Vérteskozmára látogattunk el.
Ez a falu is üdülőfalu, szépen felújított régi parasztházakkal, sokukat teljesen eredeti formájában hagyták meg.

Jelenleg azt hiszem egy állandó lakosa van, a többi vendégház, nyaraló, hétvégi ház. Ottjártunkkor szinte minden házban égett a lámpa, a házak udavarán autók álltak, jelezve, hogy szeretnek itt lenni az emberek. Az erdő közepén, hegyek megbújásában fekvő kis falu csendes, nyugalmas, a jó levegőt harapni lehet. Egykor Esterházy Antal birtoka volt, Kis Kozma néven, a Gesztesi vár tartozéka, katonai szálláshely. Katonaság később is járt itt, a háború nem kerülte el. A falu végén található emlékmű a Hősök Emlékműve.

Vérteskozma is turistaközpont, közel van a Várgesztesi vár, és a Vértes Meteor Turista egyesület turistaháza is itt van. Jelenleg pályázaton nyert pénzen felújítása folyik. A falun végigsétálva a szép házakon és a kis emlékművön kívül megnézhetjük a dombon álló katolikus templomot is.


 Kápolnapuszta, Kőhányáspuszta és Vérteskozma is Gánt külterületéhez tartozik, valamint Gánt-Bányatelep is, melyről a legközelebbi beszámolómban írok és láthattok fantasztikus fotókat is.

2011. november 20., vasárnap

Egy eltűnt falu nyomában

A szmog elől menekülve a Vértesi erdők friss levegőjére vágytam, és felfedezni egy eltűnt falut Gánt közelében. Kápolnapuszta 4 km-re fekszik Gánttól, a kék jelzésen majd a kék kör jelzésen juthatunk oda. Jelenleg a kék egy kicsit elkerüli, a régi kék jelzés azonban még látható. Itt forgatták egykor Rockenbauer Pálék a "Másfél-millió lépés Magyarországon egyik részét.

A falucska az 1790-es években 101 lakost számlált, 1930-ban 62 lakosa volt. Az 1950-es években már csak 4-5 család maradt Kápolnapusztán, 1980-ban pedig már csak 1 személy.
Kápolnapuszta sorsa azonban 1945. március 16-án megpecsételődött. Hogy mi is volt az igazság, nem tudhatjuk, és nem is szívesen emlékszik vissza senki.
A háború alatt Csákváron repteret alakítottak ki a németek, amit az idevonuló front orosz katonái december 24-én szenteste támadtak meg. A támadás megakadt, és 3 hónapos állófront alakult ki.
Az orosz partizánok már 1944 őszétől élelmiszer szerzés céljából Kápolnapusztára jártak fosztogatni, és a helybélieket vérfürdővel fenyegették meg, ha elárulják őket.
Karácsonykor a népnek eleget lett, feljelentést tettek a csendőrségen. Egy partizánt elfogtak, aki Mór mellett megszökött, és a 2. ukrán fronttal visszatért és bosszút állt a falun.
Az összes helybéli férfit megölték, azt a két civil magyar katonát is, akik a pincéből lőttek vissza. A legfiatalabb férfi 20, a legidősebb 70 éves volt.

A temetőben sok sok síron azonos a halálozási időpont. 1945. március 16. Egy falu ennyi volt csupán.....
Kápolna férfi nélkül maradt, az asszonyokat, gyerekeket kitelepítették.
Azt is lehet hallani, hogy a fosztogatáskor a két civil katona kezdett lőni, ezért álltak bosszút az oroszok. De az is lehet, hogy csak pusztán a feljelentésért álltak bosszút a falun. Kegyetlen bosszú volt, halál, vér, fájdalom. Ma már csak egyetlen romos ház maradványát találjuk meg, és a szépen rendben tartott temetőt a falu előtt ha Gántról megyünk, jobb oldalon.
Még frissek a sírokon a virágok, még látszik, hogy november elsején mécsest gyújtottak az emlékezők.
A falu mellett a Vörösmarty forrásnál padok, asztalok, kis tűzrakóhely és esőbeálló árválkodik, szerintem mióta a kék jelzés elkerüli a falut, nemigen járnak ide turisták. Ittjártunkkor éppen volt egy csoport, és néhány lovas.
A falu végén máig láthatóak a magyar katonák frontvonalhoz kiépített árkai. Szomorú kép, egy faluból nem maradt semmi, csak egy rom, egy bedőlt pince, néhány kerítésoszlop, és a sírok a temetőben. Visszafele csendesen sétáltunk, gondolatainkba merülve, a temető szívszorító látványa nem kíván szavakat.
A temetőben 1993-ban emlékkeresztet állítottak, ez áll rajta:
KÁPOLNAPUSZTA LAKÓINAK ÉS ÁLDOZATAINAK EMLÉKÉRE, A MÚLT ÖRÖK TANULSÁGAKÉNT.
UTÓKOR EMLÉKEZZ:HÁBORÚ, KITELEPÍTÉS, HALÁL.
Aki többet szeretne megtudni erről a szép kis kirándulóhelyről, és szeretne egykori szép fotót is látni, itt megtalálhatja: http://www.gant.hu/
Talán jó lenne ismét felfedezni a környék szépségét, túrákat kirándulásokat szervezni a környékre, hiszen Kápolnapuszta fekvése rendkívül szép. Egy szurdokban fekszik, kétoldalt magasan emelkednek ki a Vértes fehér sziklái.
A falu előtti kis elágazás egy vadászházhoz vezet. Csendes magányában áll a házikó egy dombon, közel a forráshoz.
Gántra visszaérkezve és még otthon is többször eszembe jutott ennyi maradt egy faluból, egy romos ház, egy emlék, és szomorúság. Most már csak ezt a romos házat találjuk.

2011. november 18., péntek

Menekülés a szmogból

Az utóbbi napokban Székesfehérvárt ellepte a szmog. Holnap kimenekülök a városból. Irány a Vértes, friss levegőt szívok a természet lágy ölén. Nem számít a hideg, a dér, a köd, az erdőben mégiscsak kellemesebb a levegő. Sajnos szégyenlem, de ma én is kocsival indultam munkába, a város nagysága és a sok elintéznivaló meg a szűkre szabott idő..... de ezek csak kifogások. Ha "zöldebb" lennék, gyalog jöttem volna, és tömegközlekedéssel intézném a dolgaimat. De hétvégén nincs mese, irány az erdő, teleszívom a tüdőmet friss levegővel. Egyébként is felháborít, hogy nem elég a szmog, az emberek cigivel a szájukban jönnek szembe az utcán. Ezennel kampányolok a dohányzás ellen, védjük az egészségünket, és tegyük tisztábbá városunk levegőjét. A dohányosok meg legyenek toleránsak, szívják otthon a cigijüket, vagy legalább álljanak tisztes távolságba, hogy ne kelljen nekem is szívnom...

2011. november 15., kedd

Egy tönk laskagomba

Ha a zöldségesnél friss laskagombát látok, nem tudok ellenállni, veszeg egy tönköt. Vacsora és reggeli készül belőle, alábbi módon. A szép, nem a legnagyobb laskáit rántott gombának készítem el, a többit pedig sütve.
Levágom a tönkről a laskákat, megmosom őket, majd a rántani valókat besózom, és bepanírozom a szokásos liszt, tojás, prézli (azaz zsemlemorzsa) masszáiba, és forró olajban kisütöm. Semmi nem kell hozzá.
Illetve mégis, egy kis idei friss rozé  bor. Ezután a maradék laskát vékony csíkokra vágom, egy kis fej hagymát összeaprítok, és olajon pirítom. Én ilyenkor sózom meg. Ha üveges a hagyma, beledobom a gombákat, átpirítom, megborsozom, s mivel levet enged, egészen addig keverem, amíg elfogy alóla a lé, és zsírjára (olajára) sül. Ezalatt összevágok egy csokor petrezselymet, és mikor majdnem jó a gomba, beledobom azt is. Amikor kész, megszórom csípős piros paprikával. Kenyérrel eszem.
Sajnos mohó voltam, és nem fotóztam le a tönk gombát, azt akartam minél előbb ehessem. Aki nem szereti a laskagomba kicsit gumis állagát, annak nem fog ízleni. Én viszont laskaimádó vagyok. :-) Az egész művelet fél óra volt.

2011. november 14., hétfő

Csókakő és más vértesi várak

Vasárnap megint vártúrákon voltam, másnak biztosan unalmas ennyi követ megnézni, de én szeretem a várakat. Egyrészt a vártúrák sorozat részeként szép kitűzőkért mentem, másrészt a remek napsütéses novemberi időben vétek lenne otthon ülni. A kirándulás a közeli Vértesben volt, rövidebb, kb. 13 km-es gyalogtúra keretében Pusztavámról a zöld jelzésen elindulva megkerestük a Gerencsérvárat

(10 óra körül még deres volt a fű.)
Ez a kis vár 1140 körül épült, a Csák nemzetség neve merül fel mint tulajdonló.  Később királyi vár, majd I. Lajos kedvenc vadászházaként "üzemelt." A további években több család is megkapta, felmerült Zsigmond király, az Újlaky család, az Erdődyek, mint tulajdonlóg, illetve mint elzálogosított érték. Sorsát a török hódoltság pecsételte meg. Romjai Pusztavámtól kb. 6 km-re az erdőben találhatók. Környékén vizesárok nyoma, a kirándulók részére pedig padok, és asztalok vannak elhelyezve.
Továbbhaladva már kezdett jó idő lenni, a napsütés erősödésével kellemes idő lett. Hamarosan Szentgyörgy pusztához értünk, ahol a domb tetején megkerestük Szentgyörgyvár romjait. Nagyon kevés rom található, inkább csak jelzés értékű. Viszont a puszta a vadászházzal, kellemes látvány.
A vár történetéről nem sokat tudunk, 1389 körül említik először, majd 1671-ben, mint Nádasdy Ferenc birtoka. Érdekessége, hogy a romok helyét Koporsóhegy-nek hívják.
Visszaindulva sok túrázó ismerőssel találkoztunk, a jóidő sok embert kicsalogatott.
Ezután indultunk Csókakőre, ahol már sokszor jártunk, de minden évszakban más képet mutat. Az őszi erdő színeitől és a falubeliek szorgos munkájától megszépült a vár. Már a parkolóhoz érve sok kirándulóval találkoztunk, s mivel szép szalonnasütő helyek vannak kialakítva, ki is használták ezt, jóféle illatok szálltak a levegőben.

A várba két irányból is fel lehet jutni, mi a hátsó utat választottuk, nekem az nagyon vadregényes. A tájékoztató táblák elhagyása után bementünk az erdőbe, ahol kétoldalt magas sziklafalak övezte ösvényen sétáltunk. Romantikus egyben félelmetesen meredekek a sziklák.
Bal oldalon kialakított lépcsőn lehet feljutni a várhoz, combot erőltető menet következett.
Picit sötét lett a kép, de így legalább visszaadja a szoros hangulatát. Felérvén sziklamászók gyakorlóhelyére érünk, - táblájukat a sziklaszirt tetején fedezhetjük fel, beakasztó kampókkal együtt  - aztán át egy sziklahasadékon a vár bejáratához.

Csodálatos panoráma tárult elénk, a várból minden irányban szép a kilátás. Zsoltiék már vártak bennünket, szép kitűzőt, oklevelet és csokit kaptunk.
A vár környéke szép rendezett, nem csoda ha csábítja a kirándulókat. Néhány éve még semmi nem volt itt, most kialakított parkoló, tűzrakóhelyek, toalett, színpad, mind a Csőkakőiek munkáját dícséri.
A várból lefele szép kis víkendházak és még szebb növények között gyalogoltunk. A környékben bortermelők szőlőültetvényeit láthatjuk, nyitott pincéket is találhatunk. Érdemes idelátogatni, nem fogunk csalódni a falubéliek vendégszeretetében.

További képek a lap alján.
A várat a tatárjárás után a Csák nemzetség építtette, mint ahogy több környékbeli birtokon lévő vértesi várat is. Mátyás király, Kanizsai György, Nádasdyak, Szapolyai János, stb. fontos nevek találhatóak a történetében, mígnem 1544-ben a törökök sok hasonló várral együtt elfogalták. Nádasdy Ferenc szabadította fel, győztes csatáiról sok történetet olvashattunk. Mivel részt vett a Wesselényi féle összeesküvésben, halálra ítélték, birtokait a kincstár elvette. Így került I. Lipót kezéből a kalocsai érsekhez, majd Hochburg János fő hadiszállítónak adták el. Csőkakő hadi jelentősége megszánt, később tornyába villám csapott, majd az 1800-as évek elején a gróf Lamberg családé, (kastélyuk Móron található) kik a várral nem törődtek. Pusztulásnak indult, de a szorgos csókakői kezek megmentik az utókor és a turisták számára.

2011. november 9., szerda

Tanösvény a város peremén (Királyok városa IV.)

Vasárnap a napocska kicsalogatott megint a természetbe, nyeregbe pattantunk, és kikerekeztünk a város szélén lévő Sóstói tanösvényre.

A tanösvény földrajzilag három eltérő jellegű táj határán fekszik. Nyugatról a Sárrét mocsara, délről a mezőföldi homokos, löszös táj, északról pedig a város határolja.
Már 1473-ban említik, mint egyik legnagyobb mocsár  Székesfehérvár körül. A város kialakulásának védelmi szempontból fontos része volt, hogy mocsarak vették körül. Az 1700-as években lecsapolták, fásították, miközben vízvizsgálatok során kiderült, hogy alkálisót tartalmaz.
Ebből a Sóstóból alakult aztán ki egy kellemes sétálóhely, ill. mulatókert, majd az 1800-as évek végén strandfürdőként is használták.
A II. világháború után fokozatosan pusztult, majd az 1990 körüli években a volt homokbánya és lőtér területén természetvédelmi értékekben gazdag élőhelyek alakultak ki, ezért 2000-ben megindult a védelme.

A Természetvédelmi Terület ill. tanösvény kialakításában nagy szerepe volt a Gaja Környezetvédő Egyesületnek. Jelenleg a város védelme alatt áll.

A kb. 6600 m hosszú tanösvényt bringával nem is olyan egyszerű bejárni, a fenék folyamatos rázkódás alá kerül, és a kiálló gyökerekre is nagyon kell ügyelni. Gyalogosan viszont kiváló sétahely, akár többféle távot is megtehetünk, ugyanis több bejárata is van. A főbejárat a Sárkeresztúri útról nyílik, ahol fedett padok, asztalok, játszótér várja a látogatókat.

Elkezdhetjük sétánkat a Csíkvári úti bejárattól (a régi Merkúr mellett) vagy a Segesvári út végéről. Így különböző hosszúságú szakaszokat járhatunk be, akár kis gyerekekkel is. A tanösvény táblákkal ismerteti a védett élővilágot, maradarakat, virágokat, stb. Élőhelye ez a fecskéknek, az orchideáknak, kosboroknak, tavasszal különösen szép arcát mutatja a Sóstó.
Több helyen találkozunk padokkal, pihenőhelyekkel.

A mocsaras részeken ilyen sétálópallókon gyalogolhatunk, kifejezetten érdekes és élvezetes. Sajnos most nem volt alattunk mocsár és víz, az utóbbi csapadékmentes időszaknak köszönhetően. De tavasszal mikor ittjártam a Sárpentele túrán, (erről a http://www.bebielefantok.hu/ honlapon írtam beszámolót) víz volt alattunk.
A madarak madárvárta kilátótornyokból figyelhetők meg, ha szerencsénk van, látunk gémeket, gólyát, más, általam ismeretlen madarakat. Az ösvény végig kitaposott, karban tartott, a Gaja Egyesületnek ezúton is köszönöm, hogy élményt nyújt a város lakóinak, és az ide látogató turistáknak.

Bringázásunk során sok kisgyermekes családdal találkoztunk, mindenki élvezte a jóidőt, és szép természeti környezetet. A tanösvény hátsó részén, az egykori lőtér helyén ma a partfalban madarak fészkelnek, ez is érdekes látványosság.


Mindenkinek ajánlom ezt a város széli szép helyet kikapcsolódásra, felfedezésre. A tanösvény Maroshegy felőli részén erdei iskola működik, akár iskolai bejárás keretében is érdemes idelátogatni, megismerkedni az élővilággal.

Használjuk ki hogy közelünkben ilyen jó kis lehetőség van sétára, kirándulásra, biciklivel vagy gyalog. Sőt, futópályának is kiválóan alkalmas, mert a talaj kifejezetten finom, és különböző távokat tudunk futni, változatosan.