2012. december 31., hétfő

Két ország határán - Bad Radkersburg - a termálváros.

Egy kis év végi kiruccanás keretében két ország határán jártam, Szlovénia és Ausztria határán, egy bájos kis városkában, Bad Radkersburgban. A kis város nincs messze a határtól, akár Ausztria felől közelítjük, akár Szlovénia felől. Mindkét útvonal gyönyörű dombok, lankás tájak között vezet. Ausztria felé Rábafüzesnél átkelve közelítettük meg, hamar letérve a főútról. Az út, mondanom sem kell szuper jó minőségű, apró falvakon, szétszórt házacskák környezetében vezet, szurdokok, folyók mellett, mígnem a Mura parti városkába érünk. A várost már messziről uralja a hegy tetején álló kastély, melybe - bár magántulajdonban van - női fifikánknak, és barátnőm jó német nyelvtudásának köszönhetően sikerült bejutnunk.

A kedves úriemberek készséggel meséltek a szlovén milliomos üzletemberről, aki a tulajdonos, és éppen 20 éve vásárolta meg a kastélyt, és felújította. Nincs benne múzeum, csak lakrészek, és egy hatalmas pince, ahova beinvitáltak bennünket. A tulajdonos Svájcban él, s érzésünk szerint itt csak a pezsgő és borgyűjteményét tárolja. :-)

A pincében százával álltak a jobbnál jobb minőségű kiváló olasz és francia borok, valamint az egyedi kastélycímkével ellátott francia minőségű pezsgők. Ebből én is kóstolhattam, tényleg finom száraz, erős, ütős ital volt.

A kastély mellett fontos látnivaló a várost uraló várfalak maradványai, valamint a régi templomok, és a most karácsonyi fényekben pompázó régi városcentrum. A város érdekessége, hogy a Mura folyó szeli ketté, egyik oldal Szlovénia, a másik oldal pedig Ausztria. 2007-ig még  vámosok sétálgattak a hídon, most igazi a határtalanság érzése, szabadon közlekedhetünk egyik országból a másikba.
A két ország egy városon belül - azért érzékelhető, nemcsak a szlovén és német feliratok váltakozása miatt, hanem az emberek arca, élettempója is különböző. A szlovénokra a vidámság, csibészség a jellemző, a németekre a szabályosság, és precizitás.
A folyó egyik partja jelenleg Bad Radkersburg - Ausztria, másik fele pedig az ikerváros Gornja Radgona, Szlovénia. Az már csak a hab a tortán, hogy egykor magyar város volt, Regede néven.
A város eredete 1260-as évekre vezethető vissza, vásártartási jogot kapott, I. Albert német király alatt, a városkép precízen tervezett várost mutat. A 13. század végén Radkersburgot fallal vették körül, hogy a Magyarország ellen létrehozott erődrendszer része legyen. Később, mivel az osztrákok és a magyarok győzelmet arattak a Horvátországot megszálló törökökön és bosnyákokon, 1480-tól 10 éven át a Magyar Királysághoz tartozott. A török hódítás idején a vár fontos szerepet játszott a Mura völgyének védelmében, várát  modernizálták és megerősítették. 1880-tól kiéleződött a Radkersburgi német és szlovén nyelvű polgárok viszonya, majd az I.  világháború után felkelés tört ki, és a város megosztását a Saint-germaini békeszerződés szentesítette.Radkersburg déli városrésze Gornja Radgona néven az új délszláv állam része lett, a  régi Regede lakosságának 88, területének 50%-a pedig Ausztriához került. A II. világháború majdnem az egész várost elpusztította, alig négy épület maradt sértetlen. 1941-ben a Wehrmacht innen indulva támadta Jugoszláviát, majd 1945-ben a Vörös Hadsereg elfoglalta a város déli felét, a visszavonuló németek pedig felrobbantották a Mura hídjait. A háború után a jugoszláv oldalon élő német nyelvű lakosság Ausztriába menekült, a folyó két partján lévő államok között több, mint két évtizedig igen fagyos volt a viszony. A szlovén és az osztrák városrész közötti hidat csak 1969-ben nyitották meg újból. 1970 körül Radkersburgban termálvizet fedeztek fel, amelyre később komoly termálturizmus épült. A 2007-es schengeni egyezmény kiterjesztésével megszűnt a két városrész közötti határellenőrzés, azóta a szlovén és osztrák városrészt egyre szorosabb kötelék fűzi össze. És ez így helyes. :-)
A történeti kitekintőhöz még annyit, hogy a védelmi várfalak az egész városkát behálózzák, a termálfürdőt pedig mi is felfedeztük.

A belépő borsos ugyan (26 Eur/fő kompletten szaunával) de minden van, mi szem-szájnak ingere. A wc olyan tiszta, hogy enni lehetne a kőről, az egész fürdőépület nagyon modern, és nagyon higiénikus. Több termálvizes medence van, különböző hőfokokkal, és szaunakomplexum, az osztrák szokások szerint nudista módon. Aki nem idegenkedik ettől, nagyon fogja élvezni a különböző szaunákat, és magyar szóval sem fog találkozni. Van hagyományos finn szauna, melyben különböző felöntések vannak, (mi a rózsa olajos felöntést próbáltuk ki) aztán van panoráma szauna, melynek minden oldala üveg, és főleg sötétedés után szuper a kilátás a fürdő ápolt területére. Este lángok égnek és különböző fényforrások teszik hangulatossá a területet.
Van bioszauna, gyógynövényekkel, nyugtató fényjátékkal, vulkánszauna, szintén 55 fok körüli, halk zenével, többszemélyes infra szauna, gőzfürdő, és pinceszauna. Ebben boros felöntések vannak, sajnos nem sikerült bejutnunk, a meghirdetett idő előtt már fél órával tele volt. Ha valaki szeretne ilyet, érdemes időben beülni.
A felöntés alatt a szaunamester belocsolja illóolajos vízzel a kályhát, és a felszálló forró gőzt törülközővel a beülőkre legyezgeti. Ez többször ismétlődik, és a végén az ember bőre babafinommá változik. :-)
Hazautazáskor a Szlovénián át vezető utat választottuk, melynél hangulatosabb, változatosabb úton rég jártam. Dimbes-dombos táj, szőlőültetvényekkel, elszórtan házikókkal, a dombok tetején romantikus templomokkal, tiszta meseország. Érdemes ide külön időt szánni, hiszen látnivalókban és természeti szépségekben, valamint borban gazdag vidék. Én mindenképpen tervezem, hogy újra eljövök.



2012. december 19., szerda

Év végi fotós sikerek

Első fotós sikeremet értem el, ugyanis a Cartographia  fotópályázaton nagy meglepetésemre, és mégnagyobb örömömre, II. helyezést értem el.
Nem vagyok nagy fotós, a gépem sem valami extra, egy könnyű kis géppel járom az erdőt. Szeretek fotózni, megörökíteni a természet szépségeit, és képi emlékeket gyűjtök a túráimról, kirándulásaimról.
A fotóimat az esélytelenek nyugalmával küldtem be, és nagyon örülök, hogy másoknak is tetszett, és még külön ajándékkal is jutalmaztak.
Köszönöm a Cartographia zsürijének a bizalmat, Pintér Józsinak, hogy elhozta a különdíjat és a kupámat, és ha már így év vége felé járunk, minden kedves olvasómnak köszönöm, hogy rám szánta idejét, olvasta blogomat, és csak remélni merem, hogy kellemes élményekkel gazdagodott ezáltal.
Remélem, hogy sok jó ötletet adtam hova kiránduljunk, mit érdemes megnézni, és abban is nagyon bízom, hogy sok olvasónak csináltam kedvet a természetjáráshoz, kiránduláshoz.
Élményeket gyűjteni, az országot járni nagyon kellemes kikapcsolódás, a gyalogtúrák során felfedezhetjük a körülöttünk lévő apró csodákat, a természet megannyi különlegességét. Országunk nagyon szép, és biztos vagyok benne, hogy számtalan felfedezésre váró csücske van még, így 2013-ban is folytatom a túrázást, és sokat kirándulok Magyarországon.
Fotóimmal próbálom megörökíteni mindazt, ami a szem befogadása által a szívnek is gyönyört ad.
Próbáljátok ki, a természet, a túrázás, a városok, falvak meglátogatása nyugalmat ad, szeretetet ad, a felfedezés örömét, és mindazt a hétköznapi boldogságot, ami mellett a rohanásban elmegyünk.
Kellemes ünnepeket kívánok mindenkinek, remélem jövőre egy színesebb, megújultabb formában, honlapként olvashattok tovább.
A nyertes fotókat itt nézhetitek meg:
http://www.cartographia.hu/fotopalyazat/
A második kép - helyesbítek - a Régi templomok túrán készült, a Kopasz hegyről lefelé.
Az első kép a Tanúhegyek túrán, fölfelé a Badacsonyra.

Sziasztok. :-)

2012. december 18., kedd

Hosszú hétvége Tauplitzban

Az évvégi őrületet megelőzve sikerült egy remek hosszú hétvégét töltenem Tauplitzban, besíelő "táborban".
Szuper hóbiztos terepre indultunk, s Ausztria eme kis szeglete nincs is olyan messze, 510 km, az A1 autópályán megközelítve Linz, majd Lienzen felé, bő 5 óra alatt odaértünk. A falu mint egy kis gyöngyszem fogadott, óriás hósipkák a házak tetején, mindenütt karácsonyi fények, mint egy alvó mesefalu.
A szervezőktől iránymutatásként kapott fizetős hegyi út feljáratát rögvest megtaláltuk, s elindultunk a nagy kaland felé...
Még nem tudtuk milyen út is vár ránk, csak mentünk mindig fölfele, egyre sűrűsödtek a kanyarok, a fenyőkön egyre nagyobb hóbundák voltak, aztán már csak a fenyők tetejét láttuk, aztán már azt sem.
Időnként volt egy-egy számozott tábla a hajtűkanyaroknál, de nem sok támpontot adtak. Az út keskeny volt, meredek, kanyaros, és persze havas. És csak mentünk fölfelé, egyre magasabbra, no persze hólánc nélkül. Igaz, nem is éreztük szükségesnek, az út jól le volt takarítva.
Kis elbizonytalanodás után félreálltunk egy szélesebb helyen, és felhívtuk a kapott telefonszámot, hogy vajon jó helyen járunk -e és soká érünk -e még a célba.
Szerencsére minden rendben volt, és már csak 1 km-t kellett fölfele menni hogy értünk jöjjön a szán a nagy parkolóba.
Pályaszállásunk volt, mindig álmodoztam arról, hogy majd ilyen helyen is síelek, elzárva a világtól, a fehér csöndben, és nyugalomban.
No, elzárva sem voltuk, csöndről nyugalomról meg nem beszélhetünk....
9 km-es hegyi út után - ami ebben a csigatempóban végtelennek tűnt - megérkeztünk végre a nagy parkolóba, ahol a kocsinkat hagytuk.
Ide érkezett a szállodából a szános ember, fölpakolta csomagjainkat, és már nyergeltünk is a szánra, és süvített a szél a nyakunkba, és már fönn is voltunk a csúcson.
Nemsokára a meleg szállodában élvezhettük a várakozás örömét, míg társaink megérkeztek busszal.
(Noiszen, ha elképzelem, hogy buszban ülve kell a hajtűkanyarokat kibírnom a keskeny úton, még a gondolattól is megremeg a lábam.)

Elhelyezkedtünk, kipakoltunk, és vacsorához készülődve már a lépcsőházban hallottuk a gitárszót, meg is változott minden egyből. Kellemes barátságos hangulat uralkodott el a szállodán, vidám kacagás és nótaszó verte fel a havas csöndet. Megjöttek a magyarok besíelni a hegyet. :-)
A kaland másnap reggel folytatódott. Amíg a barátnőm a kezdő pályákat vette célba, hogy megtanuljon síelni, addig én a fiúkkal bejártam az összes pályát, leteszteltük melyik milyen széles, milyen hosszú, és milyen meredek. Megállapítottam, hogy bár már sok helyen jártam síelni Ausztriában, és másutt is nagyon jó pályák vannak, itt is nagy köröket lehet tenni átsíelve egyik pályarendszerről a másikra, kellemes fenyőkkel övezett átkötőkkel, szóval összességében remek síterep Tauplitz.

A napot jól kihasználtuk, az időjárás nagyon szuper volt, egész nap napsütésben élvezhettük a tájat, és az 1994 m-es csúcsról a páratlan panorámát.
Van abban valami földöntúli csoda, amikor alattunk hatalmas hegyek, hófödte csúcsok, és a lejtők között felhőben úszik a táj.
És persze a síelés a legjobb stresszoldó, semmi másra nem gondol az ember, csak élvezi a siklást.
9-től 4-ig tart a felvonók munkaideje, van több csákányos pálya, a tanulópályák tányérosak, de van hatüléses, négyüléses felvonó, és sílécet lecsatolós buborék is, ha a hosszú kört választja az ember.
Este szaunázás, vacsora, aztán indult a buli, több gitár is érkezett a buszon, így koncerthangulat alakult ki esténként a szállodában. Volt minden, Piramistól Tankcsapdáig, és persze a torkunkat is igyekeztünk karbantartani.
A három nap alatt sikerült bejárni az összes pályát, bár másnap a hatalmas hóesés miatt előbb kellett befejezni a szórakozást. Az időjárás tekintetében mindenben részünk volt, napsütés, hóesés, köd, csodás fények, minden volt. A pályák jól karbantartottak, és mivel nem síeltek sokan, ki lehetett élvezni a ratrakolt pályákat teljesen.
Többféle társasággal vettem be a hegyeket, így alkalmam volt több emberrel is tesztelni a sítudásomat, talán nem kellett szégyent vallanom, a kondim pedig kifejezetten jó volt, sem izomláz, sem fáradtság nem kísérte a síelést.
Tauplitz-ot bátran merem ajánlani mindenkinek, kezdőtől vagányig megtalálhatjuk a nekünk megfelelő pályákat. Jó széles hosszú piros pályák vannak, sok kellemes erdei pálya, igazán remek síterep, és nagyszerű hétvége volt.

2012. december 12., szerda

Vödörvölgyi Mikulás túra

Vasárnap a hűvös és szeles idő ellenére túrázni mentem Balatonalmádiba. Az Észak-Dunántúli kupasorozathoz szükséges volt, így a túra végén egy szép kupával térhettem haza, mivel teljesítettem a kiírást. Ráadásul 5. teljesítésem volta kupában, így még szebb és nagyobb kupát kaptam. Ez volt a 22. kupám. :-))
(köszönet érte Macinak, aki elindított ezen a pályán!)
A Pannónia Kulturális központból indult a túra, kissé nehézkesen, de azért 8.10 kor sikerült elrajtolnom. Egy régi ismerős,  Lőrincz Gabi személyében rendőri kísérettel túrázhattam. A táv 14,7 km-nyi, igazán kellemes, és szint sem sok van benne. Csak a szél volt nagyon jeges, így sapka, sál és kesztyű volt a kötelező felszerelés. Az épület mögötti parkot elhagyva még egy kicsit haladtunk a házak között, majd hamarosan erdőben folytattuk utunkat. Ezt hívják Remete-völgynek, ahol is régen sínek voltak, rajta vonat haladt, még Remete-völgyi vasúti megálló is volt. Ezen a töltésen van most a gyalogút, ill. egy részén a bicikliút. Még a régi hidat is lehet látni, köszönöm Gábornak az információt. A forrás elhagyása után jött a bicikliút aminek szélén a Mikulás várt minket szaloncukorral és almával.

Végig a zöld jelzésen gyalogoltunk, egészen a Szentkirályszabadjai iskoláig. - Szentkirályszabadja egykor az oroszok egyik kiemelkedő városa volt. A 60-as 70-es években idetelepültek, kialakították saját kis életüket, iskolával, óvodával, bolttal postával ahogy kell. Aztán amikor a rendszerváltáskor hazamentek, itthagyták maguk után az épületeket, amik persze lassacskán kifosztásra kerültek, és mostanra szellemvárossá vált. Még nem láttam közelről, de tervbe vettem. A szellemvárosokkal egyébként egész honlap foglalkozik, nagyon érdekes információkkal. www.szellemvarosok.hu )
A táj változó volt, kisütött a nap, szép völgyek, dombok, és pincék között haladt az utunk. Ez a Vödörvölgy széle volt, nagyon tetszett. Az iskolában forró citromos teával vártak minket, majd egy közös szakaszon visszaérkezve az erdőben folytattuk ismét a túrát.
Itt következett egy kellemes erdei ösvény, majd a legszebb rész, sziklák között ereszkedtünk le a völgybe. A fakivágások miatt átszalagozott útvonalon gyalogoltunk tovább, elhagytuk a Malomvölgyet, ami a Balatonalmádi lakosok kedvelt kirándulóhelye, és nemsokára be is érkeztünk a városkába. Mindkét templom mellett elhaladtunk, a célban pedig oklevelet, és kitűzőt kaptunk. 3 óra alatt teljesítettük a távot, magam is meglepődtem, hogy ilyen gyorsan. Lehet, hogy a nagy szél miatt önkéntelenül is siettem kicsit, és hát nem volt nagy emelkedő. Kis rövidke túra, szép tájjal, kellemes szervezéssel, bátran ajánlom mindenkinek, nem fog csalódni.

A túrán megint sok ismerőssel futottam össze, Győriekkel, Bakonybéli túrázóval, ebből is látszik, a túrázó társadalom nem ismer korlátokat, nem számít a szél, a hideg, ha menni kell, hát menni kell.
Na igen, ezt a kis részletet beírva a google-ba, csomó jó zene címe jött elő. Többek között a Depresszió, Hooligans, Kidron, stb. Javaslom hát, hogy túra után hallgassunk jó zenéket.

2012. december 6., csütörtök

Bakonyi Mikulás túra Cseszneken

Egész évben várom ezt a túrát, s mivel magam is Csesznekről származom, hazai pálya.
A családdal utaztam, kivételesen a férjemmel túráztam, s már előre vártam a túra végét, amikor is anyukám fánkjával tömhetem meg a hasamat. Ezidáig mindig voltak társaim, akikkel megoszthattam a túra élményét, és a fánkokat, de most úgy alakult, hogy senki nem jött velem.
(Előre szólok, a lehetőség, még jövőre is él, lehet jelentkezni túratársnak!)
Fél kilenckor elballagtunk a tett színhelyére, azaz a Várkert sörözőbe, ahol bő félórás sorban állás után elindultunk a 18 km-es távra. Efemmék nem voltak toppon a nevezést illetően, bár kétségtelen, hogy az itiner, térképpel, leírással, stb. szuper, az ellátás és rendezés kifogástalan, télapóstól, szervezésestől, és sok munka is van benne, de mindig számítani kell tömegre. Egyre inkább, mert a Bakonyi Mikulás túra jó túra, szép helyen megy, az ilyenkor rendezettek közül az egyik legszínvonalasabb.

Tehát elindultunk, mindjárt meredeken emelkedve, aztán a temető mellett balra el, és irány az erdőn át hullámvasutazva az Ördög-árokba.

Itt picit lassítani kellett, hiszen patakmeder volt - igaz víz nélkül - kövekkel, sziklás szurdoktelep, ahol mászni is kell. Nagyon szép hely, télen nyáron más arcát mutatja. A hatalmas sziklafalak között az ember törpének érzi magát, és érzi a természet hatalmát.
Az Ördög-gátnál nem volt meg a létra, viszont újonnan készült lépcsőkön lehetett felmenni a hegyoldalba, hogy megkerüljük. Így Droidék pecsételőhelyéhez hátulról érkeztünk.
Kis örömködés, aztán nosza tovább, mert besűrűsödtek a túrázók.
Még egy kicsit folytattuk az Ördög-árki utat, még egy kicsit gyönyörködtünk, aztán máris a végére érkeztünk, és balra váltottunk a zöld jelzésre, ahonnan pár km után erdőben érkeztünk Gézaháza tövébe.
Itt várt minket a Mikulás, és asszisztense, A pecsét mellé kis télapókat meg szaloncukrokat osztogattak a zsákból, jóleső és vidám érzés, kicsit megint gyerek az ember. Főleg ha a télapó ennyire örül neki.
Mondjuk nem jól álcázta magát, mert felismertem.... Pintér Józsi volt. :-)) haha
Aztán megkerültük a Gézaházai magánterületet, és felértünk a tetőre, ahol mindig szél fúj, és hideg van.
Itt kell megemlítenem, hogy egykor Gézaházára bárki bemehetett. Van egy szuper fából készült Eszterházy kastély, az valamikor étteremként, illetve előzőleg turistaszállóként működött. Sokszor jártam ott, jó kis pincepörköltet lehetett kajálni. És a fa vadászkastélynak megvolt a sajátos hangulata is. A bejáratot szép szelíd gesztenyefák között lehetett megközelíteni, és volt játszótér, szép tuják, rózsabokrok, stb.
Még előtte, kisdiák koromban, rendszeresen az volt az éves iskolai gyalogkirándulás, hogy felgyalogoltunk Gézaházára, ott főztek nekünk kondérban gulyást, és volt kisdobos-meg úttörőprogram. Ennek nagy slágere volt itt, mert Gézaházán rendezték rendszeresen az ifjúsági találkozókat, tábortűzzel, stb. Még osztálytársaim is laktak Gézaházán, volt pár ház, egy darabig még iskola is, később kerültek Csesznekre hozzánk.
De ez már történelem.
Most valami dúsgazdag német házaspár élvezi a gyönyörű területet, és kastélyt.
A 82-es utat átszelve a gesztenyés pontig hatalmas sárban kellett gyalogolni, ez egy szántóföld, mindig sáros, és mindig utálom. Még jó, hogy Pinkert Laci pontját lehet így megközelíteni, így talán megéri. :-)
Itt kicsit megálltunk beszélgetni, kajálni, itt elvált a hosszabb és rövidebb táv, ami egy darabig együtt jött.
Nemsokára lejtőnek erdőben közelítettük meg a szépen felújított Károlyházát, ami azt hiszem most turistaszállásként üzemel.
Aztán elértük az erdészházat, és megint emelkedni kezdtünk a Zörög tető felé. Egy utolsó erőpróba, itt már felvettem a sapkát, hűvösödött. De nagyjából egész nap túraidő volt, némi hódarával tarkítva.
Két éve mínusz 14 fok, hófehér nagy bunda, és szikrázó napsütés volt a túrán.
A Zörög felé baktatva sajnos nem volt szép kilátás a Cseszneki várra, ködös volt az idő.
Felérvén megsajnáltuk a pontőröket, azért cudar dolog ilyen időben egész nap kint állni, és várni a túrázókat. Le a kalappal előttük!
Katáék pecsétje után már a tetőn éreztük magunkat, innen már csak lefele kellett ereszkedni a sziklás erdei ösvényen, és beértünk nemsokára a faluba.
Egy kicsit a Vasút utca házai között gyönyörködtünk a várra néző panorámában, aztán a Kőmosó felé vettük az irányt, a lyukasztónál mint ellenőrzőpont megállva. Zsidó temető, ismét emelkedőnek, majd hamarosan már a faluba értünk, át a templomkerten, le a kisközön, és máris a célban vehettük át az oklevelet, kitűzőt, és a hatalmas szendvicseket.
Jó kis túra volt, és a 18 km-es kör elég fárasztó, bár 4,5 óra alatt megjártuk.
A Bakony egyik legszebb helyén halad, és a táj, az erdő, kárpótol mindenféle hódarás kellemetlenségért. Élmény volt az egész kirándulás.
A fánkról  nem is beszélve.

2012. december 1., szombat

Látogatás a Paksi Atomerőműben

A Paksi Atomerőműbe tulajdonképpen bárki bemehet, van egy szuper Látogatóközpont, ahol fogadják a vendégeket. Csoportoknak előre érdemes bejelentkezni, és aki elmúlt 16 éves, akár üzemlátogatásra is mehet, és nagyon izgalmas, érdekes élményekkel gazdagodhat.
A nyitva tartás munkanapokon 8-tól 15-ig, szombaton 9-től 13-ig tart.  A látogatás ingyenes!
Egyetlen feltétel, hogy aki üzemlátogatásra is szeretne menni, annak személyigazolványt szükséges magával vinnie.

Érkezésünkkor már várt minket a kísérő szakember, és hamarosan meg is kezdődött az erőmű bemutatása.
A Látogatóközpont színes makettekkel, információs táblákkal van tele, a bemutatás a Duna élővilágának megismertetésével kezdődik. Egy akváriumban modellezik a történéseket, az erőmű és a Duna vizének szerepét, aztán láthatunk helytörténeti kiállítást, majd mindent megtudhatunk a világ energiahelyzetéről, nukleáris beruházásokról, de egy kerékpáron tekerve mi magunk is fejleszthetünk áramot.
Nagyon érdekes modellezésekkel mutatják be az energiatermelés folyamatát, az energiaforrásokat, ismertetik a blokkok működését, melyet animációs modelleken mutatnak be.
Megtudhatjuk mi lesz a radioaktív hulladék sorsa, és azt is, hogy mennyiért termeli az áramot az erőmű.
Hatalmas profitot termel az országnak, és további reaktorok beüzemelését tervezik.

A bemutatás komplett volt, alig vártam az üzemlátogatást.
Mielőtt azonban az üzemi területre lépünk, szigorú biztonsági ellenőrzéseknek vetnek alá minket. Személyi igazolvány ellenőrzés, és egyeztetés után látogató kártyát kapunk, majd mint a reptereken, átvizsgálnak minket. Semmit nem lehet magunkkal vinni, sem telefont, sem fényképezőgépet, sem táskát, stb.
De nem is fontos, az élmény a szemünkön át jut az agyunkba, és a látottakat nem fogjuk elfelejteni.
A hatalmas reaktorok, a vezérlőterem, a turbinacsarnok mind mind fantasztikus élmény, igaz 10 emelet magasságba kell fellépcsőzni, és még a gatyánkon is folyik a víz, olyan meleg van. De megérte, különleges látvány. Természetesen védősisakkal, füldugóval felszerelve sétáltunk sok emelet magasságban, a biztonság nagyon fontos az erőműben. Ezt is megtudhatja, aki kíváncsi, és idelátogat.
A látogatás után akár ebédelhetünk is az üzemi étkezdében, finom menüt adnak.
A Látogatóközpontban többféle prospektust, ismertető anyagot találunk, magunkkal vihetjük, de akár képeslapot is adhatunk föl.

Ami még nagyon tetszett, az az erőmű bejárata előtti szoborpark, ahol néhány híresség szobra látható, többek között azoké a magyar fizikusoké, matematikusoké, kémikusoké, akik részt vettek az atomkutatásokban, és a magfizika gyakorlati alkalmazásában.
Röviden bemutatom őket, az életük is nagyon különleges.
Hevesy György kémikus, a Turai kastélybeszámolómban említettem, most örömmel nyugtáztam, ki is ő valójában. A Zürichi egyetemen tanult, izotópkutatásokkal, biokémiával foglalkozott. 1943-ban kapta meg a kémiai Nobel díjat.
Teller Ede Németországban járt egyetemre, a kvantumtechnikával foglalkozott. Egy balesetben a villamos levágta a lábfejét. Később Angliában, majd Amerikában élt, részt vett az atombomba kutatásokban.
Wigner Jenő a Fasori Gimnázium tanulója a berlini egyetemre járt, kvantumkémiával foglalkozott, ő is részt vett Amerikában az atomkutatásokban, 1963-ban fizikai Nobel díjat kapott.
Szilárd Leó Szintén a berlini egyetemen tanult, Einstein-t is barátai közé sorolhatta, Anglia, majd Amerika lett az otthona, ő is részt vett az amerikai atombomba kutatás Manhattan-programjában.
Neumann János Ő is a berlini egyetemen tanult. (Valami lehetett ott a levegőben!) Amerikába került, a kvantumtechnika matematikai problémáival foglalkozott.

Röviden ennyit híres tudósainkról, akik bár mindannyian magyarok, remek eszű, rendkívül okos emberek, sajnos mégis külföldön boldogultak.
Azért legyünk büszkék rájuk, és fogadjuk meg Szilárd Leó mondatait:

Légy másmilyen, mint a többi!
Gondolkozz! A többit másra hagyhatod.
Légy tisztességes!
Ne a múlttal törődj, összpontosíts a jövőre!

Sajnos a fotókat egyenlőre tárolom, bár az üzemi részen természetesen tilos a fotózás.


2012. november 29., csütörtök

Régi templomok nyomában

Ez a teljesítménytúra a Tanúhegyek másnapján, vasárnap került megrendezésre. Idén egyik legszebb túrám volt, véges-végig látnivalókkal, régi templomok romjaival. A Balaton-felvidék amúgy is nagyon szép, itt a rendezők nagyon látványos útvonalvezetést találtak ki, dicséret érte. Külön tetszett, hogy a templomromok voltak rajta a pecséteken, így a teljesítés igazoló füzete is szép lett a végén.
A túra rövidebb távját a 25 km-t választottam, az előző napi után pont elég volt. Így is problémát okozott a levegővétel hegynek felfele.
A rajt simán ment, épphogy odaértünk indulásra, és Repkényéknek megint örülhettünk. A nem teljesítménytúrázó olvasók kedvéért leírom, hogy Boglárka alias Repkény. S a lényeg, hogy a túrázók, mivel használnak topikot beszélgetésre, általában topiknéven ismertek. Így elég sok furcsa név van, sokszor magam sem tudom melyik név kit takar, bár általában ismerem a túrázók zömét, legalábbis látásból.
Szóval a rajt simán ment, aki előző nap túrázott, némi anyagi kedvezményben is részesült. Megkaptuk az itinert,  és máris a Badacsonytomaji állomás felé vágtattunk. Az idő ismét kellemes volt, bár borult volt picit az ég, nem volt hideg, és nem esett eső.
Első látványosság a Szent Antal kápolna volt, ahova aszfaltos bicikliúton jutottunk el, majd innen kezdett emelkedni szépen aztán durvábban az útvonal. A jelzések mellett ismét szalagozás segített a tájékozódásban.
Az örsi hegy tetejére érve alig kaptam már levegőt, de tudtam, hogy nemsokára ismét nagyon szép régi rom következik, a Salföldi kolostorrom.

A Pálos rend templomának maradványai nagyon látványosak, az erdő közepén, nem messze (kb. 3 km) Salföld falutól, egy szép tisztás mellett. Ide kirándulni is lehet jönni, vannak padok, asztalok, tűzrakóhely.
Innen tovább a falut elkerülve, megint emelkedve, majd szőlők között és cserjék övezte földúton jutottunk el a Sabar-hegyi templomromhoz, ahol ismerős pontőr osztogatta a pecsétet, és Cerbona szeletet.
Nem messze van a Káptalantóti piac, oda lehetett látni, vágytam is volna egy kávéra, meg egy kis vásárlásra, de sajnos nem volt idő a kitérőre.
Továbbindulva megint emelkedő következett, ezúttal hosszabb, és húzósabb, viszont a Bács hegy oldalában olyan szép és érintetlen tájon jártunk, ahol eddig még sosem voltam. Nagyon tetszett. Méla völgyek, kopasz fákkal tarkított hegyoldal, kicsi pincék, igazán megkapó volt a táj. Már sejtettem, hogy az egyik kedvenc hegyem lesz a következő állomás, de most hátulról közelítettük meg a Kopasz hegyet.

Szép a kilátás nagyon, bár ahányszor itt jártam, mindig fújt a szél. Most is, úgyhogy hamar továbbindultunk, és nagyon meredek lépcsősoron ereszkedtünk lefele.
A Kisfaludi templomrom következett, ez nem annyira látványos, viszont a környezete a hegyoldal, alatta Mindszentkállával gyönyörű. A faluban végre találtunk egy kocsmát, ahol egy jó kávéval felébresztettem magam a további útra. Lassan utolértünk néhány túrázót, innen hamarosan kétfelé vált az út, a hosszabb távot választók számára, illetve nekünk.
A Kerekikáli templomrom következett, igazából mindegyiket láttam már, mivel a román kori templomokat külön mozgalomban csináltam már régebben. Érdemes bejárni felkeresni őket, egy darab történelem mindegyik. A környezetük, a Balaton-felvidéki táj, az itt élő emberek, nagyon tetszenek, szeretem ezt a vidéket.
A rom után levágtuk a hosszabb távot, ezért nekünk két templomrom kimaradt, (Töttöskáli és Sóstókáli) de ennyi gyaloglás is elég volt, mivel későn indultunk, lehet hogy sötétedés előtt be sem értünk volna.
A következő romig egy nagyszerű tanösvényen keresztül jutottunk el, az Idő ösvényén. Táblákkal jelzett útvonal, nagyon érdekes fejtegetésekkel, az idő és a táj kialakulásának nyomában.
Ezek a tanösvények magukban is bejárhatóak, néhány kilométeresek, érdemes erre kirándulni.
Füves pusztán, patakon keresztül vezetett az út, picit a szél is megerősödött. Elhaladtunk a Mosóháznál, ami szintén érdekes, és látványos. Valaha itt mostak az asszonyok, áztattak, és beszélgettek, később vágóhíd is volt itt. Beérve a faluba, Kővágóörsre, nagyon szép felújított régi házakat láttunk, öröm volt nézni őket.
A Kisörsi romnál Gethe Laci személyében ismerős pontőr tevékenykedett, és osztogatta az élelmet, virslis rolót, pizzás kiflit, és még nem tudom mi volt a választék. Már bőven ebédidő volt, jólesett egy kis elemózsia.

Itt találkoztam Ridivel és társaival, akit már évek óta nem láttam, és nagyon megörültem neki.
Most már csak 5 km-re volt a cél, egy kiserdő, majd az Ecséri templomrom következett.
Ez is nagyon szép, nagy és látványos rom, mögötte a Fülöp-heggyel.
Beértünk Révfülöpre, ahol az utolsó rom a falu közepén, a vasút mellett, közel a Balatonhoz található, a Fülöpi templomrom.

A házak között nem is sejti az ember, hogy ilyen kincs rejtőzik.
A túra vége az állomáson volt, ahova csak át kellett ballagni a felüljárón.
Igaz, én a síneken való átkelést választottam, ez nem volt igazán szép tőlem, de fájt a térdem egy kicsit, nem volt kedvem lépcsőzni.
A célban Bubu osztogatta az oklevelet és kitűzőt.
Nagyon szép túra volt, kiváló rendezés, a pecsétekért külön dicséret.
Képeket sajnos még mindig nem tudok feltenni, de pótolni fogom.
Legszebb kép a Kopasz-hegyről lefele készült, a sok-sok mohás lépcsőről.
Egy megjegyzés: a túra füzetébe érdemes lett volna egy kis leírást készíteni a templomromokról, bár mindegyiknél el lehetett olvasni kis táblán a történetét. De azért úgy jobban megmaradna.

2012. november 27., kedd

Tanúhegyek nyomában 20A teljesítménytúra

Országunk egyik legszebb tájegysége a Balaton-felvidék szerintem, így ha tehetem minden évben eljövök ide túrázni. A Tanúhegyek túra sokféle variációja közül idén a 20 km-es távot választottam, mely 3 tanúhegyet ölel fel. A túra szokás szerint a Badacsonytomaji iskolából indult, ahol nagyon kedves túratársak mosolyával indulhattunk útra a nevezés után.

Az indítás után nem sokkal már kaptató következett, a Badacsony hátsó lábának megmászásával. Párás-ködös idő volt, az erdő mint a manók erdeje, nagyon izgalmas fotókat készítettem. (Igaz, jelenleg nem tudom felölteni őket, de majd a tárhely bővítés után láthatjátok.) A Klastrom kúthoz érkeztem, majd hamarosan a kék jelzésről letérve a Kisfaludy-kilátó 438 m magas építménye következett. Itt volt az első pont is, ismerős pontőrökkel, de a kilátóba nem mentem fel, nem volt érdemes.

Ezután ismét erdei séta, immár a tetőn, kissé lejtve-emelkedve a Hertelendy emlék, majd nemsokára az Egry József kilátó volt az útvonalam. Nem először jártam a Badacsony tetején, szuper kirándulóhely, még így is szép, hogy nem lehetett látni a Balatont. A kövek kissé csúsztak, ezért a Ranolder kereszt után következő Bujdosók lépcsőjénél óvatosra váltottam a tempót.
Sajnos hátam mögött - a figyelmeztetés ellenére - lezúgtak a túrázók kétszer is, kéretik nagyon vigyázni! Azért a lépcső lefelé, bár csúszik, mégis kényelmesebb járást ad, mint fölfele megmászni, ahogy  a tavaszi Tanúhegyek túrán szoktam.

Innen már teljesen lefele vitt az út, a kék mellett néhol - szükség szerint - szalagozást követtem. Az útvonal teljesen jól jelzett, a szervezők kiválóan szalagoztak, és egyébként is az egész szervezés szuper volt.
Leérve a hegyről kissé unalmas aszfaltos szakasz következett, egészen Szigligetig. A párás szürkés időjárás továbbra sem változott, de ez túrázáshoz teljesen jó idő volt, csak annyiban rontott egy picit a túra szépségén, hogy nem volt szép kilátás a hegyekről.
Szigligeten az Avasi templomromhoz vitt utam, szép román kori templomrom, körülötte sírokkal, benn nagyon szép Szűz Mária szoborral.
Innen a vár felé vettem az irányt, de még kellett tennem egy kis kitérőt, ugyanis Nyevrikel Zsoltiék most rendezték a "Vár az Óvár" túrát, s mivel a vártúra sorozatot csináltam az idén, a plusz 3 km igazán megérte. Egyrészt mert szép a Királyné szoknyája nevű hegytető és a régi vármaradvány, másrészt mert a vártúra sorozat befejezéseként kaptam egy szép kupát is.
Ezt betuszkoltam túratársam zsákjába, köszönöm hogy cipelte helyettem. :-)
Szedni kellett a lábacskáimat, hogy még időben felérjünk a várba, hiszen elég későn sikerült indulni, és az ellenőrzőpontok zárásához közelítettem.

A várban ismét ismerős pontőr Gethe Laci személyében, friss ropogós nápolyi, köszönjük.
Kilátás itt is homályos, de nem bántam. A friss levegő, szép tájak, kedves túratársak, maradandó élményt nyújtanak, és a hajtós stresszes hétköznapok után felüdülés egy ilyen túra.

Nemsokára már lefele haladtunk, nyugtáztam, hogy elég sok fejlesztés volt a várban, gyerekjátékok, támfalak, palánkok, új pénztárépület, stb.
Megint aszfalt következett, ezúttal a kerékpárúton gyalogoltunk tovább, a távolban már látszottak a szőlők, és a következő megmászandó Tanúhegy, a Szent-György hegy.
Előtte még a Horváth pincénél ragasztottunk egy ellenőrző matricát, aztán máris a Lengyel kápolna szép épületéhez érkeztünk. Sajnos ezt sem láttam még nyitva.
Jó lenne, ha egyszer egy túrán minden ilyen látnivalót ki tudnának nyittatni az ügyes szervezők. :-)

Következett az Oroszlánfejes kút, bő vízéből lehet inni, aztán a hegy oldala szuszogva, kissé már fáradva.
A tetőn Csanya várta a túrázókat, sátrából csak a pecsétes papírt nyújtotta ki, és persze néhány kedves szava mindenkihez volt.
A Szent-György hegy 415 m-es magasságából már csak a végső leereszkedés volt hátra, ami már csak bő 1 km volt. A szépséges bazaltorgonáknál utolértem Balázst is, majd a lépcsőn levágtázva aranyos pontőr fogadott, ez már a végállomás Kulcsosház volt.

Pár méterrel lejjebb várta  a célba érkezőket a finom citromos tea, és zsíros, lekváros, vajas kenyér.
Jólesett minden, köszönjük, az oklevél és kitűző is tetszetős.
A Kisapáti parkolóig még egy kis pluszt rádobtam, de szőlőhegyek, kápolnák mellett minden séta kellemes.
Szép túra, jó szervezés, kiváló társaság, nagyon tetszett.
Fotók a hamarosan elkészülő web-lapomon biztosan fent lesznek.
Táv: 19,6+5, szint: 853 m.
A túra bővelkedik látnivalókban, egyrészt ugye a Tanúhegyek (Badacsony, Szigliget, Szent-György hegy) másrészt a Badacsony tetején lévő kilátók és emlékhelyek, aztán a Szigligeti templomrom, az Óvár, a vár, a kápolnák, nem beszélve a bazaltorgonákról.
Többet a régebbi beszámolóimban olvashattok.

2012. november 19., hétfő

Deák kúria Kehida

Deák Ferenc 1803. október 17-én Söjtörön született, de élete nagy részét a Kehidai kúriájában töltötte, mely ma múzeumként működik. Söjtörön a szülőházban is van múzeuma, sajnos még benne van a megnézendőim listájában.

A Kehidai kúria a falu szélén, kis dombon áll, nagy fák övezte úton jutunk fel. A belépő nem drága, látogatottság éppen nulla, bár érdeklődésemre azt mondják, sokan kirándulnak, látogatnak ide.

Az épület nagyon kellemes, még így, múzeumként is lakályos, különösen a télikert része. Nem túl nagy, de azért bőségese volt szoba akár vendégek elhelyezésére is. Ahogy végig sétáltam a termeken, megismertem Deák Ferenc életét, munkásságát, és kialakult bennem egy nagyfokú szimpátia, a magánember életétre vonatkozóan. Kedélyes beszélgetések, pipázgatás, anekdotázás színhelye volt Kehida, híres barátai (Vörösmarty, Kölcsey) szeretettel látogatták. Nem véletlen, hogy Vörösmarty őt kérte fel gyermekei gyámjának. Vörösmarty halálakor gyűjtést szervezett az árváknak, s mivel nem engedélyezték a nyilvános hirdetést, 800 magánlevelet írt. Elképesztő szám, elképesztő ember.


Nagyon szimpatikussá tette nekem az is, hogy folyton fúrt, faragott, szerette a kétkezi kézműves munkát. Ügyes kézzel örömmel dolgozgatott otthonában.


Sivár gyermekkora ellenére naggyá tette őt esze, világlátása, politikai hozzzáállása, és mély igazságérzete.
Mivel édesanyja, Sibrik Erzsébet belehalt a szülésbe, apja a nagybátyjához adta nevelésbe Zalatárnokba. (No, itt a személyes kötődés, az én apám ott született.) Tanult Keszthelyen, Pápán, majd jogot végzett, latinul, németül nagyon jól beszélt, és a jogi tudományok nagyon magas színvonalára tett szert.


Világlátása, és családi helyzete jó háttér volt a politikai életben, mindenütt eszéért, igazságos hazaszerető hozzáállásáért szerették.
Régi nemesi családba született, így birtokai révén kényelmes - sőt lusta - életet engedhetett meg magának. Nagy testi erejű, nagydarab mackós férfi volt, nyugodt, megfontolt, nem véletlenül lett a haza bölcse.
Életéről érdemes elolvasni a részletes információkat, nagyon érdekes ember, kiváló személyiség.
http://hu.wikipedia.org/wiki/De%C3%A1k_Ferenc
Aki erre jár, feltétlenül keresse fel a múzeumot, szépen rendezett összeállítást láthat Deák Ferenc életéről. Betekintést a mindennapjaiba, a hétköznapi ember életébe, és a haza, a nemzet egyik legokosabb képviselőjének megvizsgálása adhat egy tartást, egy példát még nekünk, hétköznapi embereknek is. A múzeum után felkerestük a falun kívül eső temetőt, ahol a Deák családnak külön kis kápolnája van, amit temetkezésre használtak.
A temetőkápolna XIII. századi, románkori kápolna, a temető maga szép domboldalban van, remek kilátással a zalai dombokra. Így az itt nyugvók szép környezetben helyeztettek örök nyugalomra.

2012. november 17., szombat

Batthyányi kastély Zalacsány

Pár napot Zalacsányban töltöttem pihenésképpen, feltöltődni az év végére, az utolsó hónapok zord időjárására, egy kis kellemet, élményt, színt vinni a szürke hétköznapokba. A Zalacsányban lévő kastélyhotel egy a sok közül az országban, egyszerű, háromcsillagos, remek személyzettel és kiszolgálással, kellemes főúri hangulatú szobákkal, közepes étteremmel. Az ágy szuper kényelmes, az ágynemű pihe-puha, a wc papír rendben van, a fürdőszobában imádtam a padlófűtést. Hatalmas terasz tartozott a szobához, jobb időben biztosan élveztem volna, most egy kis esti csillagnézésen kívül nem tudtam kihasználni. A szállodához kellemes wellness rész tartozik, termálmedence, szauna, és jakuzzi. A játéktermet nem használtuk ki, viszont a hatalmas fotelekben kényelmesen esett az olvasás.


A kastély története a18. századra nyúlik vissza, mikor is a Csány család kúriája volt. Itt született Csány László1790-ben, ezt a  kastély bejáratánál látható tábla is megörökíti. Csány László a második független magyar kormány (Szemere) közlekedési és postaügyi minisztere, később Kossuth Lajos teljhatalmú erdélyi kormánybiztosa. Jó barátja volt Deák Ferencnek, kinek a szomszéd faluban, Kehidán volt kúriája. Együtt politizáltak, együtt töltötték el szabadidejüket. Erről majd később, hiszen a Deák kúria sem maradhatott ki a kirándulás célpontjai közül.
A kastély 1490 körül épült, gótikus stílusban. Az épület az 1800-as évek közepén került a Batthyány család tulajdonába. Az épületeket a család kibővítette, és barokk stílusban felújította. A kastély 1913 óta őrzi mai formáját, úgy, ahogy egykor Batthyány Pál, Zala megye főispánja és felesége Inkei Karolina grófnő újjáépíttette  A háború után jó ideig gyermekotthonként üzemelt, sok más kastélyhoz hasonlóan. Természetesen borzasztóan leromlott az állapota, ezért öröm, hogy a jelenlegi tulajdonos szépen felújította, és  kastélyszállót alakított ki benne.

A bejárat nagyon impozáns, az előtér hatalmas csillárjaival, színes üvegablakaival és öblös foteljeivel igazi kastélyhangulatot árasztanak. A földszinten játékterem, elegáns étterem, és szobák vannak, illetve a wellness rész. Az emeleten is szobák, a folyosókon hatalmas ablakok, ahonnan szép kilátás nyílik az ősfás parkra.

A hatalmas ablakok szép drapériákkal vannak díszítve, sok élő növénnyel, szőnyegekkel, kellemes olvasósarkokkal.

Egy kis úrilánynak képzeli magát az ember, ahogy az elegáns miliő körbeveszi, a kényelem körbefonja a napokat, az idő nem számít, lelassul, és az édes semmittevés boldog óráit lehet kiélvezni.


A parkot egy villapark veszi körül apartmanházakkal, igazán élhető kellemes környezet. A Zalai dombok ölelése, a sok fa, a friss levegő, a barátságos emberek otthonossá teszik a szállodát, és magát a kis falut is. A parkban szép növények, játszótér, sétautak, és óriási fák találhatóak, most az ősz teljes színpompáját láthattuk.
A faluban található egy átlagosan 4 m mély víztározó, mely a Kettős-patak felduzzasztásával jött létre, ma horgásztóként is működik. Sajnos az esős idő sétára nem igazán volt alkalmas, így a nemrégiben átadott tanösvényt, mely az Árpád-kori földvárhoz is elvezet (Zsidóvár) sajnos nem tudtuk bejárni.





2012. november 16., péntek

Látogatás egy zalai húsüzemben

Az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt fektetek a sport mellett az egészséges étkezésre. Nem mindegy, hogy mi kerül az asztalra. Ennek megfelelően kerülöm az E betűs adalékos ételeket, így a szalámikat, felvágottakat, virsliket. Teljesen nem tudom még kiiktatni, de azon vagyok, hogy minél kevesebb fogyjon ezekből, és minél több az igazi házi húsokból, és abból készült ételekből. Ma már odáig jutottam, hogy nem mindig merek húst venni az áruházakban. Megjártam már többször a Spárral, a coop-pal, és a tesco áruházban is vásároltam büdös, romlott húst. Sajnos rámutatok az elméletileg jó kinézetű húsdarabra, megmérik, zacskóba teszik, összekötik. A szag csak otthon áramlik ki belőle... Még jó, hogy bármikor visszavittem, készségesen visszaadták az árát. No de a bosszúság és a csalódottság...
Szóval igazi hús, jó kis falusi eredeti hús, szalonna, kolbász, ennek eredtem nyomába zalai kirándulásomon.

Bálizs Tamás házi készítésű kenőmájasai, kolbászai, tepertői, és egyéb füstölt termékei kifogástalan minőségűek, igazi frissen vágott cocából készültek. Készül itt még szalonna, sonka, disznósajt, hurka, minden, ami szem-szájnak ingere. És persze friss húst is vásárolhatunk, éppen olyat, hogy a sertés bőrén még érződik a pörzsölés. Sose vegyünk forrázott disznóból, csak pörzsöltet.

A kis üzem és bolt Nemesszentandráson található, de szállít az országba sok helyre, éttermekbe, menő Hévízi szállodákba is. A lényeg az igazi falusi meleg szív, a hozzáértés, és a munka szeretete. Így lehet jó minőségű friss husikat forgalmazni.

Az itt vásárolt húsból nagyon finom pecsényét készítettem otthon, teljesen más a friss hús íze, mint a napokig a boltban állóé, kár, hogy ilyen messze nem tudok mindennap elmenni vásárolni. Jóféle házipecsenyét készítettem oldalasból, és dagadóból, kockákra vágva, besózva, egy kanál zsír és egy-két kanál víz aláhelyezésével, fóliával lefedve sütőben sütjük 150 fokon egy órát, majd egy egész fej fokhagymát rádobálva gerezdekben fóliát levéve még fél órát pirítottam. Isteni pecsenye lett, ami napokig eláll hidegen is.

2012. november 10., szombat

Töltsd meg a pulykát

Egy fincsi kis őszi töltött pulyka mindig nagyszerű élmény. No nem egy egész, csak pár kis szelet, ami épp egy különleges vacsorához kell.
Hozzávalók: (3 személyre) 55 dkg pulykamell - melyet lehetőség szerint nagyobb szeletekre vágok, és kilopfolok - pici só, néhány szem aszalt szilva, pár szem gesztenye, kicsi camamber sajt, és a panírozáshoz szükséges kellékek - liszt, tojás, és zsemlemorzsa, meg a kisütéshez olaj.
A kivert husiszeletekbe beletfektetem a sajtot, a gesztenyéket (1-2 szemet) és a szilvát (1-2 szem). Összefordítom a hússzeletet, hogy ne lógjon kis sarka sehol, majd - mivel nem vagyok ebben túl ügyes - fogpiszkálóval több helyen is megtűzöm, úgy biztosan nem csúszik ki a töltelék. Ezután panírozom, és forró olajban kisütöm. Nem a legkalóriamentesebb étel, viszont nagyon finom.
A kis tekercseket ferdén felszeletelem, akkor lesz ilyen mutatós. Illik hozzá a ribizli vagy áfonyalekvár.
Köretnek egyszerű petrezselymes rizst készítettem hozzá.

Jó étvágyat kívánok.

2012. november 9., péntek

Kastélybirtok tanösvény - 5 km -

A Fehér-Vár-Palota túra keretében lehetett csinálni egy kis 5 km-es túrát is, ez az Iszkaszentgyörgyi kastély körüli tanösvényen volt. Mi is megtettük, szép maga a tanösvény is, felfűzi a látnivalókat, és nagyon klassz a kitűző ami érte jár, a Pappenheim kastélyt ábrázolja.
A tanösvényen ezúttal a kastélytól indultunk, így mindjárt a 4. táblánál kezdtük a bejárást, illetve befutást. A táblán a kastélyban hajdan folyt életről tudunk meg információkat, a végigjárás bizonyítékaként kérdéseket kaptunk, amit a táblák elolvasásával lehetett megoldani.
A következő az 5. tábla volt, ami még mindig a kastély mellett, illetve már a park felé található, itt is a kastély életével kapcsolatos információkat olvashatunk.
A 6. tábla már az angolpark mélyén helyezkedik el, gyönyörű régi kőhidak vannak itt, sok helyütt borostyánnal befutva. Mohás, színes avaros erdőrész ez, ahol a kérdés már a park állatkáiról szól.
A 7. táblához fel kell gyalogolnunk a dombra, sajnos elég meredek kaptató, nekem futva nem is ment.
Itt növényekről szóló kérdést kaptunk, hiszen a park védett növényeiről szól a tábla.
Közben elhaladtunk a Kőasztal mellett, erről is van egy tábla, és ismertetés, de ez nem tartozik konkrétan a tanösvény tábláihoz.



A 8. tábla a legérdekesebb, a piramidák. Megtudhatjuk hogy a gróf úr önkezével vetett véget életének, hiszen olyan szerelmi kapcsolatba bonyolódott, ami a becsület szerint nem volt illő és lehetséges. (Szerintem férjes asszonyt szeretett, amiért manapság bizony nem lesznek az urak öngyilkosok, sőt, inkább trófeaként könyvelik el.) Ezen a helyen kőpiramis állt, amit a gróf emlékére állítottak.
A 9. táblához vissza kellett menni a faluba, egészen a kastély alsó bejáratáig, ahol a franciakert információit olvashatjuk el. Gyönyörűek a kapudíszek, kár, hogy a kert kissé elhanyagolt.
A 10. tábla másik oldalról közelíti a kastélybejáratot, attól nem messze található. Itt olvashatunk érdekes dolgokat a kastélyhoz tartozó tanyákról, és gazdálkodásról.
Innen a következő feladat a Szabadság kútnál - természetesen a Szabadság úton található.
Szép kis emlékkút, kár hogy vizet nem láttam benne.
Most következett a 2. tábla, ez már a katolikus templom melletti sírkápolnánál található, erre vonatkozik a feladat is. Itt felsorolják ki mindenki nyugszik itt a grófi család leszármazottaiból.
Erről épp nemrég írtam Iszkaszentgyörgyi kirándulásom kapcsán.
Az utolsó feladat a 3. tábla, mely a kastély bejárata után található, és a tulajdonosokról esik szó benne.
(A képen a kastély falán látható emléktábla - melyet a finn külügyminisztériumnak köszönhetünk -hiszen itt kapott menedéket a finn követség a háború alatt).

Nagyon érdekes körbejárni a tanösvényt, szépek a táblák, kellemes az útvonal. Az információs táblákon kívül kis jelzőtáblák is követik az útvonalat, ezek is nagyon helyesek, és szerencsére mind meg is van.
Ha itt laknék, biztosan ez lenne a futóterepem, szép táj, kellemes a talaj, van benne emelkedő, minden adott egy jó kis futáshoz.

2012. november 8., csütörtök

Kiegészítés a Fehér-Vár-Palota túrához (Inota)

A hosszú túra alatt volt még némi látványosság, amiről pár szót ejtenék.
Ilyen pl. a Baglyas hegy, ami 363 m magas, fehérlő dolomit tömbökből áll, rétegelt falak jellemzik, melyek horhosak. Tetejéről körpanoráma tárul elénk. Jó időben látnia  Csóka-hegyet, a Burok völgy nyílását, a Tési fennsíkot, Inota  három kohóját, a Várpalotai halastavakat. Tetején antenna és kopjafa van, melyet 1991-ben állítottak.


Inota a három böhöm alumíniumkohójáról ismert, de vannak más látnivalói is. Most, hogy a túrát bevitték a faluba, elhaladtunk egy régi malom előtt a kocsmánál, egy szép  kis vízesés mellett, amit le is fotóztam.
Az Árpád kori templom előtt is elsétáltunk, Szent Márton nevében szentelték fel, épp most aktuális a Márton nap, és a vele járó libatorok, meg újbor kóstolások ideje.

A falu végén található a víztározó, oda is érdemes külön is egy sétát tenni. A fotó kicsit árnyékosra sikerült.

A falu a 8-as útról nem mutat semmit, de ha vesszük a fáradtságot, és bemegyünk, mint ahogy a túrán is, látjuk, hogy szép fekvésű, dimbes-dombos. A dombokról szép a kilátás, így visszanéve láttuk a templomot és a kápolnát is a temető mellett.
Inotán állítottak fel Magyarországon elsőként szélerőművet 2000-ben. Látnivalói még a római kori halomsírok, a 8-as út mellett, valamint a szocialista Retro Művelődési Ház, ahol manapság a Veszprémi Színitársulatok tartanak előadásokat.
Várpalota, mint a túra célja egy külön fejezet lesz nálam valamikor, majd ha megnéztem a legfontosabb látnivalóját, a Thury várat. A Zichy kastélyról már írtam a Trianoni túra kapcsán, hiszen ott kapott helyet a Trianon múzeum. Vannak még templomai, tájháza, horgásztavai, erről majd külön.

2012. november 6., kedd

Fehér-Vár-Palota 42 km

A Fehér-Vár-Palota túrára kötelező elmenni, hiszen innen indul városomból, Székesfehérvárról. Igaz, nem muszáj a hosszú távot csinálni, hiszen annyi más lehetőség is van, amivel én éltem is jó párszor. Lehet menni 10 km-t Moháig, vagy 25 km-t Csórig, vagy akár Iszkaszentgyörgyről - Csórra, vagy akár visszafelé Várpalotáról Csórra, a lehetőségek tárháza végtelen.
Én idén újra a hosszú távot választottam edzés céljából. Egyszer már végigjártam, akkor jégesőben és erős szélben, a kesztyű ráfagyott a kezemre, cudar idő volt. Ehhez képes most napos reggelre ébredtem.....
Egy jó kávé csodát tesz hajnali ötkor az emberrel, aki összecihelődik, fog egy kistáskát, aztán már viszi is a járművet a célba, hogy kényelmesen haza tudjon jönni, ha befejezi a túrát. No persze ehhez társak is kellenek, akik visszafuvaroznak, és a végén majd én őket.
A kistáska elég a túrához, hiszen majd minden ponton ellátmányt kap az ember, teát, csokit, kekszet, jóféle zsíros és lekváros kenyereket, banánt, szóval igazából akár semmit sem kell vinni.
Pulcsi sem kell sok, mert ha megyünk, nem fázunk, megállni meg nem érdemes, mert akkor nehéz újra indulni. Szóval így, és akkor a rajtról:
A Polgármesteri Hivatalból indul a túra, a Városház térről, stílszerű a hely, köszönjük a főszervezőnek, Pintér Józsinak, aki most is mindenütt ott volt. Pár perc alatt megtörtént a nevezés, az 1000 Ft-os nevezési díjból még kedvezményt is kaptam, mert ugyebár MTSZ tag vagyok, meg Pucúttnyúl Sportegyesületi tag is.
7 órakor sikerült rajtolni, végig a borzalmasan feltúrt főutcán, a reggeli napfényben fürdő Nepomuki Szent János (ciszterci) plébániatemplom előtt gyalogolva.

Ide bele is fűzök róla egy kis történeti leírást, mert a látnivalókat hiányoltam a túra itinerjéből.
-Miután a törökök elhagyták a várost, a jezsuiták érkeztek ide, majd fél évszázad múlva kezdtek építkezni, 1742 körül, így készült az impozáns, gazdag berendezésű barokk templom és kolostor. A felszentelés 1756-ban történt, majd a jezsuita rend nemsokára feloszlott, pálosok költöztek ide. Ezután rövid ideig üresen állt, majd a belvárosi német polgárok temploma lett. A ciszterci rend 1813-ban kapta meg, és az 1950-es évekig, feloszlatásukig ők miséztek a falai között.
A rendszerváltást követően ismét az övék lett a templom és a rendház és ők működtetik az 1994-ben visszakapott Ciszterci Szent István Gimnáziumot is. 1948 óta plébániatemplom. Érdemes benézni.
A fő utca után a Rózsaliget felé vettük az irányt, ahol jelenleg nem működik a savanyúvíz ivókútja, viszont működött az első ellenőrző állomás.  A rózsák még mindig pompás virágokat hoznak a késő őszben.

A Tóparti Gimnázium mögött haladva a Bregyó közi spottelep mögött kiérkeztünk a Palotai út végére, a Gaja partra. Átkeltünk a hídon, aztán a patak mentén kissé sáros, nádasok közötti nem túl romantikus úton tettük meg Moháig a kb. 10 km-nyi utat. A várost elhagyva ködössé vált az idő, és a köd a Baglyasig kísért el minket.
Mohán a falu főutcáján ballagva a közösségi házban volt a második ellenőrző pont, ahol győriédessel és finom teával vártak minket. A túrán jó sok ismerőssel találkoztam, Macival, Lencsés Zsuzsáékkal, Nyevrikel Zsoltival az iszkai ep-n, Garbai Gabival a Baglyas előtti ponton, efemékkel Csóri ellenőrzésnél, ismerős futókkal és több túratárssal, akikkel összemosolygunk, bár még egymás nevét sem tudjuk. No de térjünk vissza a túrára: Moha után nem sokkal elértük a Duzzogó fürdőt, amiről éppen a pár nappal ezelőtti Iszkaszentgyörgyi kirándulásom kapcsán írtam. Most sikerült képet is készítenem róla.

A Duzzogó előtt volt az ellenőrző pont, ahonnan csodás erdei úton ballagtunk tovább Iszkaszentgyörgy felé.

A falut megkerülve jutottunk a kastélyhoz, ahol ismét ellenőrzőpont működött, és csokit is kaptunk. A kastélyról már írtam pár napja, és a Kastélybirtok tanösvényről is, ahol egy 5 km-es túrát lehetett tenni.
A birtokon átvágva az angolpark régi kőhídjainál folytattuk utunkat túratársaimmal, akik közt volt, aki most gyalogolt először 42 km-t, és mondhatom becsülettel végigjárta.
Az angolpark után a Kőasztalhoz érkeztünk erős kaptató után, majd a kilátóhoz, amire most nem másztunk fel a köd miatt.
Csór felé haladva változatosabb lett az útvonal, meredek völgyek, szurdokok következtek, még az egykori hadiút szélén jártunk. A köd sűrűvé vált, alig láttuk a piros jelzést. A jelzések egyébként mindenütt remekül fel vannak festve, ahol kellett szalagozás segítette a helyes irány megtalálását. Így értünk be Csórra, ahol az ellenőrző ponton meghihentünk zsíros kenyeret enni, meg szilvalekvárosat, és itt is kaptunk teát. Nagyon jól jött így délidőben egy kis energia feltankolás. Kedves ismerősök itt is voltak, őket is megörökítettem.

Az etetőpontot elhagyva erős emelkedő következett a zöld jelzésen, aztán szép kilátás Csórra, és hamarosan ismét egy E.p. Nedvesi Vilmáékkal.

Ezután keresztezve a Csórra beérkezők útját immár a Baglyas felé vettük az irányt, siófoki ismerős túratársakkal kisérve. Kellemes erdei út következett, majd a kedvenc szurdokom, ahol egy kis sziklamászás is következett. Itt nagyon szép a kilátás, picit elidőztünk. Az őszi erdő színei csodásak, pirosak sárgák, barnák a levelek, ilyenkor nagyon jó kirándulni. Sosem gondoltam volna, ha nem jövök el erre a túrára, hogy Csór mögött 1-2 km-rel milyen szép szurdok található.



A tetőről megcsodáltuk a kilátást, fotóztam párat, kicsit kezdett felszállni a köd is. A talaj végig remek volt, jó volt gyalogolni, az időjárás is kedvezett, nem volt hideg, sem szél.


Hamarosan azonban felértünk a fennsíkra, elhagytuk az ellenőrzőpontot Gabinál, és a Baglyas felé tartva csak a nagy ködös mezőt láttuk. Érdekes kilátás volt.

A hegyre érve viszont változott a helyzet, a másik, Palotai oldalon gyönyörű kék volt az ég, nyoma sem volt semmiféle ködnek. Visszanézve csináltam fotókat a csúcson lévő magaslatokról. Innen nehezebben volt járható az út, a sok kő miatt figyelni kellett, a lejtők is meredekek voltak, szinte hullámvasutaztunk Palotáig. Vigyázni kellett a bokára, de ettől eltekintve szép kilátással gyalogoltunk tovább.


Még némi szurdokos rész, aztán már a bánya felé közeledtünk, ahol a szalagok helyén voltak, hamar Inotára érkeztünk.


Inotán a kocsmában volt az E.p., megint kaptunk teát, végigmentünk a falun le és föl, majd a víztározónál következett a Banánpont. Friss finom jó kemény banánt kaptunk, pont amilyet szeretek. Kellett az energia, fel kellett kapaszkodni a kápolnához, ahonnan aztán megint remek kilátás nyílt mindenfelé. Egy darabig a tetőn haladtunk, aztán kis hullámvasutazás megint, de már nagyon közel voltak Várpalota házai.


Nemsokára beérkeztünk a célba, megkaptuk az oklevelet, kitűzőt, és boldog örömmel nyugtáztuk, megvan a maratoni táv. :-)
Jó túra volt, remek szervezés, sok kedves ismerős, szép tájak, jó idő, minden ami a jó túrához kell. Köszönöm a régi és új túratársaimnak a jó társaságot, és a vidám perceket, így sokkal egyszerűbb volt a túra.