2013. március 26., kedd

Egy blogbejegyzés margójára

Talán többen olvastátok egyik bejegyzésemet melynek címe: Egy eltűnt falu nyomában. (2011.11.20.)
Az eltűnt falu Kápolnapuszta, egy Gánthoz közeli kis település volt, melyet egy kirándulás alkalmával kerestem fel. Nem a falut, csak nyomait, és megszépült temetőjét, melyben a falu lakói nyugszanak.
Most, örömmel konstatálom, hogy mások is felfedezték.
Nemrégiben levelet kaptam Farkas Istvántól az MTI Komárom-Esztergom megyei tudósítójától, abból idézek pár sort:

Kedves Jakab Erzsébet!

A blogján találtakat felhasználtam az alábbi írás készítésekor :)
Köszönettel:

Kultúra-történelem-erdészet
Kápolnapuszta áldozatainak állít emléktáblát a Vértesi Erdészet
            A Gánt közelében található Kápolnapusztán állít emléktáblát szombaton a Vértesi Erdő Zrt. arra emlékezve, hogy 1945. március 16-án a 2. ukrán front felderítő zászlóalja a település felnőtt férfi lakosságát kivégezte - tájékoztatta a társaság csákvári erdészetének igazgatója az MTI-t.
            Právetz Antal elmondta, hogy az emléktáblán egyrészt az édesapja, idősebb Právetz Antal egykori csákberényi erdész és több szemtanú visszaemlékezéséből összeállított történet olvasható, valamint látható rajta a falu korabeli képe, amelyre a házak mellé felírták az ott élők és az áldozatul esettek neveit.
            A 68 évvel ezelőtt történt tragédiára 1993-ig semmi nem emlékeztetett, akkor a temetőben keresztet állítottak. A Vértesi Erdő Zrt. a közeljövőben több információs táblát helyez el a területen.

A rossz időjárás miatt az emléktábla avatás április 6-án 10 órakor kerül megrendezésre, így még senki nem késte le, és egy kellemes kirándulással összekötve fedezheti fel Kápolnapusztát.

http://verteserdo.hu/hirek-aktualitasok/reszletek/emlekezes-a-kapolnapusztai-aldozatokra-idopont-valtozas/

A Vértesi Erdő Zrt. nemrégiben Marjai Tamás és hős huszártársai emlékére is kitett egy emléktáblát, melyet Vérteskozma mellett találhattok. Marjai Tamás emlékére szervezett túráról a blogban megtaláljátok a beszámolót idén februárban. 

A történelem pedig közöttünk jár, ideje felfedezni. 

2013. március 25., hétfő

Várnak a Várak mozgalom - Lovasberény várai

Két várat ill. két várnak a helyét kerestük föl Bettivel vasárnap, a Várnak a várak túramozgalom keretében. Az egyik a Lovasberényi Szűzvár, másik szintén Lovasberényben a Mihály-vár.
Bevallom, sosem hallottam róluk, így örömmel vettem Nyevrikel Zsolti tájékoztatását, történetükről.
Szűzvár
Lovasberénytől kb. 4 km-re található a Szűzvári hegy, melynek északi végében figyelhető meg egy természetes vízmosás, ami vélhetően a vár védelmét adta. A régészeti feltárások során bronzkori leletek kerültek elő, de mivel Szűzvár formája nem tartozik a bronzkori földvárformák közé, elképzelhető, hogy az őskori telepre építhették később az erődítést. Nyomai sajnos már nem látványosak, inkább csak presztízs kérdés nálam a földvárak helyeinek felkeresése.
Mihály-vár
Lovasberény faluból a sárga háromszög jelzésen indultunk el, kb. 2,5 km gyaloglás után megtaláltuk a szalagozással jelzett domb alját, és a dombtetőn az egykori Mihály-várat. A széles dombháton lévő földvár kétrészes, egyik része stílszerűen a kis-vár, másik a nagy-vár. A kettőt széles bemélyedés választja el, ez lehetett eredetileg a feljáró a vár területére. A többi földvárhoz hasonlóan a 19. század végén említik először, 1964-től, majd 1977-ben került sor feltárására. Előkerültek településmaradványok, házak, kemence, tűzhelyek, még bronzöntő műhely tárgyai is. A leletek az őskori Vatyai kultúrából származnak, ami nem igazán tudom micsoda.
Zsoltitól átvettük  a csoki és kitűző járandóságunkat, az oklevelet, leírást, elhoztuk Józsi bácsit útitársnak, és szépen visszaballagtunk a jelzésen.
Hideg volt, de egy kis kirándulásnak éppen megfelelt.
(Kilátás a Szűz hegyről)

Tavaszköszöntő és Nyuszi túra Sukorón

Szombat reggel élvezhettem hogy sokáig alhatok, és még így is tudok egy rövidet túrázni, hiszen Sukoróra kiugrani negyed óra. Így aztán 10 órakor rajtoltunk a 10-es távon, ami pontosan 11,6 km,  270 m szinttel a Velencei hegység legszebb részein.
A rajthely a Művelődési Ház volt Sukorón. A nevezés gyorsan zajlott, 800 Ft-ért kaptunk egy itinert, benne térképvázlat, információk, jelzéses leírás, szerintem minden benne volt, ami kellett. Hamarosan már az első ellenőrzőpont: a Gyapjas-zsák felé robogtunk. Az idő kegyes volt, majdnem kisütött a nap, de csak majdnem. Maradtak a felhők, kissé hűvös idő, de mozgáshoz megfelelő, eső pedig nem esett szerencsére. Az első pontnál csak kódszámot kellett felírnunk, és miután megcsodáltuk a kilátást, tovább a sárga plusz jelzésen haladtunk. Innen váltottunk a piros majd később a sárga sávra, de minden elágazónál kiírták, melyik táv merre, így el sem lehetett téveszteni.
Fotót sajnos nem tudtam készíteni, elfelejtettem feltölteni a masinámat. :-( (Az útvonal nagy része a tavalyi Geo túra útvonalán haladt, az ottani képek érvényesek.)
A második pont előtt utolértük Mariannékat, és az ellenőrző pontig, a Meleg hegy aljáig együtt haladtunk, aztán szétvált a két táv, mi a piros háromszög jelzésen ismét kódszámért gyalogoltunk a Likas kőhöz.
A háromszögön kicsit vissza, majd innen a piros sávon folytattuk túránkat az Angelika forrásig, ami meglepően bő vízzel csobogott lefele patakként. Innen tovább a patak mentén a Velencei hegység legszebb szurdokában vezetett a piros sáv jelzés, néha picit sárosabban, de szép sziklák között. Sajnálom hogy nem tudtam fotózni, ezt a részt igazán érdemes. Így aztán inkább kocogni kezdtünk, behozni az elbeszélgetett időt. A jelzés egészen a Barlangkútig folytatódott, ahol a következő ellenőrző pontunk volt, ahol egy Balaton szelettel leptek meg bennünket. Innen tovább élvezetes hegynek föl-völgynek le hullámvasutazás következett a piros háromszög jelzésen, ami futva kicsit fárasztó volt. Miután a futás arra is jó volt, hogy a túrázós hangosabb csapatokat elhagyjuk, két szarvas vágott át előttünk az ösvényen. :-)
A szinteket leküzdve Sukoróra a felső részen érkeztünk be, kis kanyargás még a zöld sávon, és egy kis körívben megkerülve a falut 12 után picivel a célba is érkeztünk. Megkaptuk az oklevelet, szép kitűzőt, én immár ezüstöt, mert másodszor teljesítettem a túrát. Kaptunk egy kis füzetecskét, amiben szép Székesfehérvár környéki túraleírások vannak, természetesen számomra már egyik sem újdonság, de nagyon jópofa ötletnek tartom népszerűsíteni a környezetünkben lévő kiránduló útvonalakat.
A papírozás után jött az élvezetes rész, mindenféle zsíros és házi lekváros kenyerek formájában. Fincsi házi készítésű erőspista, eper alma-és bodzalekvár kínálgatta magát, jóféle tea kíséretében.
Így volt teljes a délelőttünk, kellemes élményekkel tértünk haza.

2013. március 18., hétfő

Ha nincs túra, van főzés...

Ha nincs túra, van főzés. A hétvégi időjárási katasztrofa bezárt a lakásba, nem volt alkalmas az idő sem túrára, sem futásra, de kirándulásra egyáltalán.  Mit tehet az ember ilyenkor, azon kívül hogy hallgatja a híreket? Hát főzni lehet mindig, minden időben. Nálam mindig van miből, ha pár hétig nem jutnék le a boltba, akkor sem halnánk éhen. Mivel egész héten méregtelenítettem, nem akartam mindjárt pacallal kezdeni a hétvégét, ezért könnyed, Húsvétváró ételeket készítettem, melyhez útbaigazítást a Magyar Konyha újság adott.
Tojáskrém - szuperfincsi változatban
Hozzávalók: 4 tojás, só, bors, 1 krémsajt, 1 csokor snidling, 1 kk mustár.
A tojásokat megfőzzük sós vízben, (hogy lejöjjön a héja) lehűtjük majd lereszeljük. Adunk hozzá 1 krémsajtot (én natúr camping sajtot használtam) 1 kis csomag összevágott snidlinget, 1 kávéskanál mustárt, sót és borsot. Összekeverjük, és kenyérre, pirítósra kenve tálaljuk. Isteni, nekem ez a változat jött be legjobban.


A tojáskrém mellé készítettem reteksalátát, alap összetevőkből, gyorsan, kiváló kísérője lett a krémnek, de húsvéti reggelihez is tökéletesen illik.
Reteksaláta
Hozzávalók: 2 cs. piros retek, 1 db másfajta retek (lehet vajretek, jégcsapretek, én sörretket használtam, ami anyósom kertjében termett), csokor snidling, só, bors, olívaolaj.
A piros retket cikkekre vágtam, (negyedeltem) a sörretket apró kockákra vágtam (a nagy répaméretű sörretekből csak két szeletet vágtam le, az is elég volt). Hozzáaprítottam a snidlinget. A többi hozzávalót csak fogyasztás előtt kell rátenni, hogy ne engedjen levet. Fogyasztás előtt sózzuk, borsozzuk, és megöntözzük olívával. Könnyen elkészíthető, és finom.

2013. március 11., hétfő

Szaléziánum

Jóideje nézegetem a 8-as úton Székesfehérvárról Veszprém fele menet a barna turisztikai táblákon a Szaléziánum feliratot. Nem tudtam mi lehet, csak sejtéseim voltak, és a szép tavaszias hétvégén elhatároztam, hogy megnézem. Veszprém romantikus kis város, jó éttermekkel, sok látnivalóval, mindig új felfedeznivalót kínál. Utoljára dermesztő hidegben jártam itt, most jó volt élvezni a csepergős időben a tavaszi 15-16 fokos hőmérsékletet. Az Óváros tér parkolója ingyenes hétvégén, így ott hagytam az autót, és gyalog indultam a várba. Akárhányszor is megyek fel, mindig találok valami érdekességet, amit még nem láttam. A vár maga is megér egy blogbejegyzést, így legközelebb alaposan bejárom. Most a Szaléziánum volt a cél, mely Érsekségi Turisztikai Központ is egyben. Vonzó gyógyvizeink és fürdőink után alakul a vallási turizmus is Magyarországon. A Szaléziánum a Bíró-Giczey házban kapott helyet, a várban, (Vár u. 31.) a Szentháromság szobor melletti tér részeként. Nevét Szalézi Szent Ferencről kapta, ki az írók, újságírók, és manapság talán a blogírók védőszentje.
A Szaléziánum egész évben nyitva van, (10-től 17-ig) a belépőjegy 1200 Ft, melyhez képeslapot kapunk ajándékba. A belépő tartalmazza az audio guide árát is, a fotójegy külön 500 Ft. Az audio guide a megfelelő számokat nyomkodva tökéletesen idegenvezet az épületben. Hasznos, és lényeges információkat közvetít, kellemes zene kíséretében. Az épület a XVIII. században a híres Padányi Bíró Márton püspök lakásaként szolgált. (Róla már írtam a Sümegi bejegyésemben tavaly) A püspök kedvelte és támogatta a művészeteket, melyeket kulturális élmény formájában itt mi is megkapunk. Az első helyiség amit megnéztem, az egykori konyha. Alatta eredetiben látható az egykori borospince padozata, mivel talpunk alatt átlátszó üveg felület van. Alig merek rálépni, aztán már élvezem. Ma ez a helyiség a halimbai füvesszoba. A híres pap gyógynövényeit remek tárlat mutatja be, s eszembe ötlik, gyerekkoromban anyukám sokszor ivott teát, melynek zacskóján a halimbárium kifejezés állt. Most értettem meg, mit is takar ez a szó. Rendkívül sokféle gyógynövényből készültek a halimbai füves pap teái, különböző betegségekre, és általában az egészség megőrzésére. A vitrinek modernek, a teákat pedig a teázóban meg is kóstolhatjuk.
A gyógynövényeket eredetiben is megnézhetjük a gyügyfüves kertben, ahol betegségek szerint készültek az ágyások. Az épületben található teázó remek hely, feltétlenül próbáljuk ki a pannonhalmi bencések gyomorkeserűjét, és a halimbai immunerősítő teát is ajánlom. Amíg fogyasztjuk italunkat, szakszerű előadást hallhatunk a teákról, de akár még a szamovár használatáról is.
A pincében megismerkedhetünk a gyertyaöntés rejtelmeivel, a kertből pedig pazar kilátást élvezhetünk.

A ház nagyon sok érdekességet kínál, egyik kedvencem az udvarban kis épületben lévő hegedűkészítő műhely volt.  A mestert munka közben láthattam, kezében boszorkányos gyorsasággal forgatott egy apró reszelőt. Megtudtam tőle, hogy a hegedűk három féle fából készülnek, hogy nem minden hegedűkészítő tud hegedülni, és hogy ő maga, a nagyapja műhelyében szeretett bele a mesterségbe. Sümegi Elemér honlapját itt lehet megnézni: www.sumegiviolin.com
A csodás hangszerek után az emeleten Fekete Istvánról szóló időszaki kiállítást néztem meg, kinek rengeteg könyve közül főleg a Tüskevár a kedvencem. Legtalálóbb idézetét a falra is kitették:
"A berekben nincs protekció, és a tél nem ismer pótvizsgát. Itt állandóan tudni kell az egész anyagot, mindennap felelni, súgni nem lehet, és egyetlen rossz felelet az élet bukását jelenti."
Már nem először járok róla szóló kiállításon, de mindig van új információ, pl. hogy fél szemét kiverték, szétverték a veséjét az Ávo-sok. Élete is kész regény. Göllén született, az Óvári mezőgazdasági iskolába járt, Ajkán élt feleségével, két gyermeke közül Edit apáca lett, ma Bregenzben él. Híres barátai és vadásztársai voltak: Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond. 56-ban disszidált, és Amerikában még három diplomát szerzett. Szóval rendkívüli ember, a kiállítás pedig meg is mutatja ezt.
A Szaléziánum egészét nem lehet itt bemutatni, látni kell. A barokk hangulatot kiválóan megteremtik a kis puttók a falakon, a fülhallgatóval hallgatható egyházzenei művek Mozart-tól, és Padányi Bíró Márton tárgyai. Van látnivaló bőven, nagyon érdekes pl. a liturgikus időkerék, mely a katolikus egyház ünnepeit, időszakait ábrázolja nagyon modern és érthető formában. Belső körében pedig az egykori tűzvigyázók énekeit olvashatjuk az óra állása szerint.

A  XVIII. századi Veszprémben a városi tűzvigyázók őrizték az alvók nyugalmát, és az éjszakai lámpákat, s az utcákat járva óránként felhangzott énekük. Sajnos ez a szokás már vagy száz éve abbamaradt, pedig nagyon helyes kis énekek voltak. "Tizet ütött már az óra, elmégy te is nyugovóra" Természetesen ezeket is meghallgathatjuk az audio guide segítségével.
Még sok mindent írhatnék, de kéretik elmenni, élőben megnézni, a barokk falfestéseket, a püspök Mária Teréziától kapott tárgyait, stb. Most csak ízelítőt szerettem volna a sok látnivalóból, és kedvet csinálni a látogatáshoz.
A Szaléziánum előtti Szentháromság szobor is Padányi püspök megrendelésére készült. Az Érseki Turisztikai Központról elmondható, hogy kedves, és lelkes személyzete van, tiszta toalettjei, és gyermekek számára is érdekes interaktív játékai. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a kúltúrát, és művészetet. A vár még sok más látnivalót is kínál, szép szobrokat, a Püspöki Palotát, Gizella múzeumot, számtalan templomot, és a Tűztoronyba sem jutottam még el.

A vár végén található Szent István és Boldog Gizella szobra mellől pedig megunhatatlan, pazar kilátás tárul elénk.

A város turisztikai fejlődése megugrott, a vár alatti sétány mellett a Séd partján is parkosítottak, szebbnél szebb helyeket kereshetünk fel, legközelebb a Margit romokhoz látogatok.
A Szaléziánum honlapját itt lehet megnézni: http://szalezianum.hu/szalezianum

2013. március 5., kedd

Művészetek Völgye túra

A sok kihagyott hétvége után már nagyon vágytam egy kis tavaszi zendülésre, sárdagonyára, hóra és napra, de főként friss levegőre. Mindezt megkaptam a Művészetek Völgye túrán, melynek a 18 km-es távját választottam. A túra Pula autóbuszmegállóból indult, ahol a nevezési díj befizetése után rögtön egy almával indítottak a szervezők. Szép színes térképes itinert  és részletes leírást kaptunk, bár már a túra minden távján jártam, nem is nagyon kellett térkép. Ezen kívül kiválóan ki volt az útvonal szalagozva, így csak a jóidőt, a tájat, a Művészetek Völgyét kellett bámulni.
A faluból elindulva rögvest az erdőben találtuk magunkat, a patak partján haladva, majd dombnak föl havas úton.
Nemsokára egy szép mezőn átvágva érkeztünk meg az első ellenőrzőponthoz, a Kinizsi forráshoz.
Egy ellenőrző számot találtunk az egyik fán, itt pontőr nem volt. A környéken millió számra nyílnak a hóvirágok. A csodás látvány mellett szívet melengető érzés a tavasz közeledte. Az időjárás ennek megfelelően kissé szeles, hideg, de napos volt, kiváló egy kis gyalogláshoz.
A forrásból helyes kis patak folyt kifelé, mely a hó olvadásától még jobban megduzzadt. Szép kirándulóhely, a közelben a Tálodi kolostor romjainál padok, asztalok, érdemes kimozdulni ide.
A kolostort a Gyulaffy család alapította a XIII. század végén, a mellette található forrás bő vízhozamára támaszkodva. A XV. század végén pálos szerzetesei elhagyják és a nagyvázsonyi kolostorba költöznek. Ekkor települnek a helyükre a ferences szerzetesek. 1552-ben a törökökkel vívott harcok során elpusztul. A növényzet által benőtt, és elrejtett romokat Rómer Flóris találja meg a XIX. században.
A kis kitérő után a kék jelzésen kicsit vissza, majd hegynek fordultunk a nyiladékban, itt már erősen dagonyás viszonyok között.
Egy hosszabb sáros szakasz után végre egy kellemesebb erdei lejtőn folytattuk utunkat, mely hamarosan bevitt Vigántpetendre. A főutcán végighaladva megtaláltuk a második ellenőrző pontot a régi iskola épületében. A falu, jellemzően a környék összes falujához régi paraszti stílusú házakat, szép kőhidakat, patakokat őriz, kellemes kiránduló helyekkel. Öröm a szemnek a sok felújított, megmentett régi ház.
Az iskolában teát, zsíros kenyeret fogyasztottunk, majd továbbindultunk a templom felé. Felfelé haladva egyre szebb volt a kilátás, egy fotó erejéig meg is örökítettem.
Innen következett a túra legszebb része, mohos sziklák között, a magasban pedig bazaltoszlopokkal. Itt már a talaj is kellemes volt, nem volt sáros.
A Királykő felé meredek csúszós köves hegyoldalban kapaszkodtunk föl, nem volt kis feladat. Mindannyian bírkóztunk vele, végül sikeresen felérkeztünk a tetőre, ahol csodás kilátás és a pontőrök fogadtak bennünket. Csokit kaptunk a mászásért, majd elindultunk lefele. Patak mentén haladtunk, ugra-bugrálva a köveken, ez is nehéz terep volt, de persze nagyon vadregényes.

A lefele vezető út a sárga jelzés mentén haladt, nemsokára beérkeztünk a faluba, ezúttal Kapolcsra. Itt is a főutcán sétáltunk végig, itt is szép kőhidat láttunk, és a nyári nagy fesztiválhoz képest, csendes magányos falucskát. A falu végén fölfele egy birkalegelőn át baktatva jutottunk el az utolsó emelkedőhöz, majd innen már csak lefele kellett menni, szőlők között, szép kilátással. Így érkeztünk be a célba, Monostorapáti iskolájához. Emléklap, kitűző, és a túrának vége. Még váltottunk pár szót B. Feri feleségével, aztán hazaindultunk egy nagyon kellemes nap után.
A szervezés kiváló volt, talán egy kis leírást hiányolok a látnivalókról. Szerintem a túrázásnak a látnivalók megtekintése, megismerése is része kell, hogy legyen, így teljes a kép, így ismerhetjük meg apró részletenként hazánkat.