2014. április 30., szerda

Kéktúra Várgesztestől Szárligetig

Ezt a kimaradt nyúlfarknyi szakaszt vasárnap délután tettem meg, csinos utódommal együtt. Igazából azt gondoltam, gyorsan végigszaladok a 13-14 km-es kis távon, de aztán másként történt.

Induláskor Várgesztesen a pecsételős kocsmában benyomtunk egy kávét, hogy pörögjön a láb, de a Zsigmond kőhöz fölfelé már nem volt elég a koffeinadag. Belassultam, bámultam a sziklamászófalat, aztán komótosan beértem egy kedves turistatársat, akivel a Mátyás kútig gyalogoltam együtt.

Gyönyörű idő volt, az erdő hozza magát, csupa zöld minden, éled a tavasz. Melegem volt, Csilla olyan tempót diktált, én csak szuszogtam. Valahogy folyton hegynek fölfelé mentünk.

Előző nap jó nagy eső lehetett, vízfolyások mindenütt, még egy kis sár is volt itt-ott. A terep ismerős, a Tatabánya túra nagy része itt halad, már sokszor bejártam, így otthonosan mozogtam az erdőben. De úgy látszik régen volt, mert a sok fölfelé menetre nem emlékeztem.

Két szarvas fejét is láttam az egyik dombtetőn, és egy gyík is rám ijesztett. Ez volt a mai állatállomány, és egy döglött béka.
A jelzés remek végig, frissen van festve, bár van egy szakasz, ahol favágás, irtás közepén járunk, ott figyelni kell. Sajnos némely kék jelzéses fa is áldozatul esett, de 99 százalékban rendben van a jelzés.

A Vitányvár nem kihagyható, kis mászós kitérővel közelítettük meg. A kilátás szép, igaz, csak erdőt látni. Hát, reményem sincs, hogy ezt a várat egyszer felújítják, megerősítik, vagy egyáltalán a romokat konzerválják. Nagyon omladozik szegény, kár érte. Mátyás király bizonyára remek napokat töltött itt.

A vár egy 417 m magas hegyen áll, belsőtornyos ötszög alapú kisebb vár gótikus abalkokkal. Nem is lehet látni a környező fáktól, ha nem ismerem a helyet, akkor simán elkerülöm. A romjelzés egy kicsit később található, onnan már visszafelé kell menni a várhoz, ha kitérőt akarunk tenni.

A vár a tatárjárás után épület, feltehetően a Csák nemzetség keze volt a dologban. A történetében szerepet kapott Luxemburgi Zsigmond, aztán még néhány tulajdonos, később pedig a törököké lett a főszerep.
Először 1529-ben ostromolták, majd 1543-ban el is foglalták. Aztán visszafoglaltuk, majd a törökök újra el, végül 1566-ban ismét a magyaroké, konkrétan Pálffy Miklós szabadította föl. De végül felrobbantották, hogy ne lehessen a töröké. Tudod, ha az enyém nem lehet, másé se legyen.  A XVIII. századtól az Esterházy család a tulajdonos,  de a vár végleg pusztulásra ítéltetett.

Kirándulóhelynek kiváló, bár padok, asztalok nincsenek a közelben. A várlátogatás után már a gerincen gyalogoltunk, kis aszfaltos szakasz után balra fordulva a Körtvélyesi erdei temetőhöz jutottunk. Mióta nem jártam itt bekerítették, de a sírok elhanyagolt állapotban vannak.

Innen kezdődik a Mária árok, ami nagyon vadregényes, sziklákkal bedőlt fákkal szegélyezve, romantikus látvány. A Mária árok vége a Csákányos-pusztai turistaháznál van, arra is ráférne a felújítás.

Mellette az erdei iskolánál valami íjászverseny volt, tele volt autókkal, emberekkel az út széle.

Itt magánút miatt a kéket kis balra kanyarral vitték el, a templomrom mellett, aztán így is a birkahodályhoz érkezünk. Kis puli szegődött mellénk, sajnos vissza kellett terelnünk.

Hamarosan aszfaltra váltott a köves út, és a Birka csárdához érkeztünk. Innen már csak pár km, és Szárliget vasútállomáson landoltunk, az állomás ablakában a pecsét rendben. A felüljáróra ugyancsak ráférne a festés. Szörnyen ronda az egész állomás környéke. Mintha nem is élne itt ember ezer éve.

Egy hideg kóla  a boltban, aztán érkezett a felmentő sereg, és hazafelé Csákváron a Csuta cukrászdában elnyaltuk a jól megérdemelt fagyinkat.

Táv: 13,4 km, szint: 396 m



2014. április 16., szerda

Kéktúra Gánt- Várgesztes

Április 13. vasárnap. Ismét egy napos, kellemes kirándulóidőt fogtam ki, s mivel a mai tervezett táv sem hosszú, nem kellett korán kelni. A kék túrának ezért élvezem a környékbeli szakaszait, mert nincs hajnali kelés, nincs késői érkezés. Szuper jó kis napnak néztem elébe.
A túrát Gánton Mary néni kocsmájában kezdtem, pecsét, kávé, aztán gyaloglás.
Mindjárt egy kis kápolnát fotóztam e a faluban, mielőtt elhagytam a házakat. Hosszú rét, vagyis inkább legelő mellett érkeztem az erdőbe, balra tarts ösztönnel meg is lett a jelzés.

Nagyon szép szakasz következett, sziklás völgy, gyönyörű bükkfákkal. Igaz, erre a mai napi egész szakaszra ugyanez mondható el. Szép erdők, szép fákkal, a tavaszi időnek köszönhetően zöldell minden, virágok nyílnak, a természet a legszebb pofáját mutatja.
Hullámzó terepen haladtam, néha föl néha le, a meleg miatt meg is izzadtam rendesen. A Mindszentpusztai turistaház kerítésén a pecsét rendben találtatott.
A kullancsok ellen vad fújásba kezdtem, sajnos már ébredeznek, így kötelező védekezni. Túrázóval szinte nem is találkoztam, kirándulókkal sem nagyon, egy futó, egy biciklis erdész, és egy szem talán kéktúrázó volt a mai termés.

Az Oroszlán várhoz kis kitérőt tettem, sok minden nem látszik belőle, csak némi kőfal maradvány a sziklás hegy tetején. De olyan jó volt fölmászni, kár, hogy a fotón nem sok minden látszik.
Megint egy remek erdő következett, természetben elhalt fákkal, mint egy őserdő. Kicsi aszfalt, aztán köves út, és nemsokára megérkeztem Kőhányáspusztára, ahol pecsét a kerítésen rendben, és végre padot is találtam, hogy a reggeli, vagyis inkább most már ebédemet elfogyaszthassam. Szokásos turista menü, sonka, paradicsom, retek, és kenyér. A melegben már nem jó választás a szendvics, bár én eddig is szalonnával túráztam.
Az aszfaltot keresztezve egy nagyon szép kék jelet találtam, ez a mai kedvenc kékem.
A kő formája emlékeztet kissé a nagy Magyarországra. :-)
Emelkedő, hullámos gyaloglás következett, és még némi bámészkodás a gyönyörű bükkös erdőkben, aztán hamarosan már Várgesztesen poroszkáltam. A vár sajnos zárva, bár már sokszor láttam, nekem ez nem veszteség. A vár melletti nagy réten kutyások találkoztak valami program kapcsán. Egy kolduló öregembernek adtam száz forintot, szomorú, hogy kiballag bottal a faluból kéregetni, mert nincs pénze. :-(
A faluba beérkezve megkerestem a pecsételős kocsmát, egy finom kávé és dobozos kóla elfogyasztása után elsétáltam a tóig, és a túrát mára befejeztem.
Táv: 17,1 km, szint kb. 400 m. (nem néztem meg pontosan)


2014. április 15., kedd

Kék túra Csókakő-Gánt

Április 12. szombat. Remek napos reggel, irány az erdő, folytatni a kék túrát. Csókakőn a kocsma zárva, de Gildo nyitva van a vár felé menet, és remek olasz kávét ad, remek olasz áron. Egyúttal a pecsételés is megtörténik.

Az indító dopping már megvan, ezúttal a várat kihagyom. Mivel sokszor láttam, nem mászok fel, és egyébként is díjat szednek már a parkolásért is, hiszen hétvége van.
Bevallom nekem amúgy sem tetszik a "felépítjük a várat" mozgalom, én jobb szeretem a romokat. A vár mögötti völgyben halad a kék jelzés, nagyon szép úton kissé emelkedve. A Csókahegyre felérve picit az aszfalton haladtam, elkerülve egy kiránduló gyerekcsoportot, akik közül jellemzően egyik sem tanult meg köszönni.
Mert hogy nekem nem, azt még értem, de hogy a velem tartó ifjú és csinos hölgynek sem.... Szóval megállapítottam, hogy kirándulók és nem túrázók voltak.
A jelzések remekül vezettek, a térképet nem is kellett elővennem, csak a biztonság kedvéért néztem rá.
Két őzikével is sikerült találkozni, de ők sem köszöntek, csak futottak gyorsan tova.
A tetőn szép erdőben folytatódott az út, bár kellemetlen hernyócskák lógtak a fákról, pókfonálon, igyekeztem kikerülni őket. Az idő kifejezetten kirándulásra alkalmas, mások is így gondolták, mert Kápolnapusztához közeledve két kéktúrázó fiúval találkoztunk. Őket meg bizonyára zavarba hozta az ifjú és csinos hölgy látványa, mert nagyon gyorsan továbbálltak.
Az valahogy látszik, ha kéktúrázik valaki, de a biztonság kedvéért meg is kérdeztem. Ők is kitérőt tettek, ahogy én, egy picit emlékezni Kápolnapuszta hősi halottaira.


Szomorú látvány a temetőben a fejfákon azonos dátum. Szép emléktáblák kerültek ide, mióta itt jártam, és ahogy olvastam az újságban, Gánt község meg is emlékezik minden évben a hősökről.
Visszatérve a jelzésre, egy darabig homokos úton gyalogoltam, aztán hamarosan már láttam is Gánt házait.
Nem volt nagy táv, 18,8 km, a szint is csak 400 körüli. Kellemes tempóban rövid idő alatt teljesíthető.

A falu közepén letértem a kékről, és Mary néni kocsmájában megkaptam a pecsétet is. Mivel sokat kellett várni a buszra, úgy döntöttem, egy ebédet megkockáztatok, jó ajánlatok voltak az étlapon. Nos, az egy személyes fatál garantáltan elég két személynek, az ára 2160 Ft, viszont a kóla jó drága.
A túra remek volt, a kéken megint haladtam egy kicsit. Jó élmények, szép tájak, pontos jelzések, ez a mai nap összefoglalója.





2014. április 10., csütörtök

PIPIBABA túra

Vasárnap egy első rendezésű túrán vettem részt a Budai hegységben. A Pipibaba elnevezésű túra "BABA" 22 km-es távját választottam, és örömömre szolgált, hogy mire a rajthelyre érkeztem elállt az eső.
A Pálvölgyi barlang bejárata szolgált rajthelyként, mindjárt csalódást okozva, mivel nem volt nyitva a toalett. Ez a tény rosszul érintett, s bizony szorítani kellett az erdőig.
A nevezés gyorsan ment, bár egy kicsit "viseltes" kinézetű cetli volt a nevezési lap, ez nem zavarta a túrát.
A nevezési díj kedvezménnyel 900 Ft volt, az ezért járó szolgáltatás kétszer nápolyi, egy helyen szőlőcukor, és a végén szendvics, valamint szörp és szóda. Nekem elegendő, még sok is volt, bár útközben jobban örültem volna az innivalónak, mint a végén. Főleg, hogy nemcsak a nevezési díj, a szint is 900 m volt.

Szóval elrajtoltam, és a kapott leírást követve kétszer jobbra fordulva máris a szép villákat nézegettem hegynek fölfele. Jó meredek kaptatóval indult, hamar beérkezve az erdőben, és szinte végig ott is maradva folytatódott a túra. Hirtelen minden annyira zöld lett, nagyon jó volt kint lenni a természetben.
Az útvonal jelzett úton haladt, bár néhol egy-két szalag is ki volt téve.

Hamarosan újabb kaptató következett, aztán máris az Árpád kilátónál nézelődhettem.
Nekem erről mindig a Hegedűs Robi túra, és az érte gyújtott mécsesek jutnak eszembe.
Nem sokat időztem, hiszen sok szint várt még rám, haladni kellett.
A Kecske hegy alján végighaladva elszúrtam a sárga jelzést, így plusz km-eket is mentem. Egy nyugdíjas csoport mellett kétszer is elbaktattam, de nagyon tetszett, ahogy kijöttek sétálni, és tornáztak.

Visszatalálván fölkapaszkodtam az Újlaki hegyre, erről meg a tavaly téli éjszakai Kitörés túra jutott eszembe. No hiszen, akkor azért keményebb volt.
A hegyre szuszogva jutottam föl, de a kilátás szép volt, már a pára is felszállt.
A siklóernyősök kifutópályájának saccoltam a képen látható építményt. Jó lehet itt szálldosni.
A kilátás után meredek köves lejtő, majd a Virágos nyeregig, erről meg szegény Stelcz Albert jutott eszembe, aki pár éve itt halt meg a kezeim között. Úgy látszik, ez már a derék túrázókra való emlékezés napja lesz, de nem bántam.
Az első ellenőrző ponthoz érve pecsét, nápolyi, és az ösvény folytatása következett lefelé. Mindenütt virágok, szép zöld fák, bokrok, szemet gyönyörködtető volt a túra.
A leírást követve kék zöld, sárga stb. jelzéseken haladva sikerült megtalálni a Milleniumi rétet, ahol picit túlmentem az ellenőrző ponton, de hamar rájöttem, hogy ott várnak rám.
Pecsételés után kis falatozás, aztán tovább, immár hegynek visszakapaszkodva.
Mivel mostanában csak a kéken túráztam, örömömre szolgált a sok-sok sárga jelzés, és az ösvény is romantikus, keskeny, sziklás volt.

Az ismét fölfele vezető úton visszaérkeztem az első ponthoz, de ez most már a harmadik volt, egy hurkot tettem közben. A visszafelé vezető út másfelé haladt, csak a legvége volt ugyanaz, így sokkal izgalmasabb volt. Időközben alkalmi ismerősökre is szert tettem, Gabriellával beszélgetve érkeztem a célba.
Remek, de fárasztó túra volt, ismerős utakon, kanyarogva föl-le, sziklás, erdős terepen, szerintem kiváló egy jó teljesítménytúrához. Az apró hibákon lehet javítani, de összességében tetszett.
Jövő héttől ismét kék túra, akinek kedve van velem jönni egy-egy szakaszra, írjon, örömmel veszem.




2014. április 8., kedd

Ceruzabab vokban

Egy gyors vokban készíthető vacsora receptjét adom közre, friss zöld, könnyű vacsora. Tinilányok, fogyózó anyukák szeretni fogják. És még az íze is jó.






Hozzávalók: zöld ceruzabab (ha lehet frissen, ne fagyasztva) eg köteg, 4 szem retek hasábra vágva, egy csésze basmati rizs, olíva, só, bors, indiai fűszer. (ha nincs, akkor használjunk körryt, gyömbért, csípőset helyette)

A rizst megpirítom egy evőkanál olíva olajon, fehéredésig. Kétszeres mennyiségű forró vízzel felöntöm, kis lángon fedő alatt párolom.
Ezalatt a vokba is forrósítok két evőkanál olívát, rádobom a ceruzababokat, és a retket, megfűszerezem, és folyamatosan keverve pirítom.
Nem kell plöttyed puhára, éppen roppanósra.
Közben megfő a rizs, hozzákeverjük.






Tálaljuk, esszük, megnyaljuk a szánk szélét. :-)

Elkészítési idő: 25 perc.

2014. április 4., péntek

OKT Kisgyóntól - Bodajkig

Újabb szakaszt jártam be a kéken, az óraállítás miatt korábban kellett ugyan kelni, viszont remek idő volt, és Bodajkon már nyitva volt a "Nemzeti dohánybolt" ahol finom kávét lehet kapni.
Megérdeklődtem, hogy nyitva lesz -e ma a Fenyő büfé, s az igen válasz megnyugtatott, lesz igazi kék bélyegzőm délután.
Kibuszoztam Kisgyónba, illetve az elágazóig, ahol megkezdtem a gyaloglást a gödrös bevezető úton. A nyalóka rendben, a kék jelet picit keresni kellett.
Az emelkedő és homokos földút nem sok örömet jelentett, Bakonykúti szép kis faluja annál inkább.
Csendes kis hely a hegyek rejtett ölében. Szépen felújított házaival, kis templomával nekem kedves hely.

A pecsét a falu közepén, a buszfordulónál rendben megvolt, kocsma nincs, bolt nincs, kávé nincs. Vannak viszont hamarosan birkák, a régi Keleti Bakony túráról ismerős környék. Meg tavaly nyáron is jártam itt egy kétnapos kéktúrán.
A tetőről szép a kilátás, de sietek, és ereszkedek le az erdőben. A jel megvan, a fák virágoznak, gyönyörű az idő.

Az erdő szélén az emberi nyomor jelei, lelketlen buta emberek ide hordják a szemetüket. Elszomorít.

Keresztezem az aszfaltot, aztán az ismerős úton hamar leérek a Fehérvárcsurgói tó partjára. Nagyon sima a víz, nagyon kék, és az égbolt is nagyon az. Csodás érzés bámulni a vizet.

A sziklás part alatt kerülve elballagok a Becsali csárdához, és a kitett pecséttel bélyegzek. Már nem számít a nyitva tartás, örömmel látom. Még elbeszélgetek a tulajjal kicsit, aztán fordulok is a tó part másik oldalára, a töltésen folytatom utam.

Horgászok a víz mellett mindenütt, mintha mindenki ma akarna halat fogni. Biztosan már a nagypéntekre készülnek. :-)


Hosszú a töltés, és a jelzések is haloványkák, ide ráférne a frissítés. Ismét aszfaltot keresztezek, aztán föl a dombra a nyaralók között.



Az út vége magánterületbe torkollik, nem is tudom hogy lehet majd kerülni, most véletlenül nyitva a kerítés, én átmegyek rajta. Jön az ismert fenyőerdő, szép kilátással a tóra. Fotó, aztán tovább már lefelé.

Megint az aszfalt, befordulok a Gaja völgybe.

A parkoló tele autókkal, turisták mindenütt, a tó melletti réten sütögetnek, főznek. Én  is leülök, elfogyasztom a reggelimet. Sonka, kenyér, paradicsom, egy kis kalács. Iszok, bepakolok a zsákba, és a kedvenc részemre koncentrálok.
Nagyon szép a Gaja völgy, ennek a kék túrás szakasznak a legszebb részén járok. Sokszor voltam már itt, ismerem kívülről minden méterét. Vannak kirándulók, de kevés, inkább csak kijönnek a zöldbe, de nem gyalogolnak.

A patak mellett megyek végig, aztán az elhagyott Varjúvárt megkerülve fölkapaszkodok a tetőre.

Erdei séta, aztán a sípálya, és már lenn is vagyok Bodajkon a faluban. A Fenyő büfé nyitva, pecsétet készséggel adja a kocsmáros. Jó kis nap volt, szép idővel, szép tájakkal.
Mai táv: 32,3 km, szint: 725 m. 





Séta a Haraszthegyi tanösvényen

A Haraszthegyi tanösvény Csákvár végén egy parkolóból indul, szép zöld tölgyfalevél a jelzése, 3,5 km hosszú, viszont jócskán van benne szint. Már tavaly télen bejártam, de akkora köd volt, nem láttam semmit. Most, hogy szép lett az idő, újra próbálkoztam, és megérte.
Az ösvény kellemesen kijárt, az elején még táblákat is találtam, a környezet növényeiről, de a harmadik után nem láttam többet, sajnos a vandálok mindenhova eljutnak.

Az ösvény bemutatja a Vértes legjellemzőbb növényeit, szép bokrok mellett és sziklák alatt haladunk el. Már látjuk, hogy magas hegy emelkedik mindkét oldalról, az ösvény egy katlanba szűkül. A cserjék közül jellemző az, ami ősszel gyönyörű piros-vörös színben pompázik, tehát akkor is vissza kell jönnöm. Lehet hogy egy négy évszakos kirándulást tervezek ide, hiszen szép, közel van, edzésnek is jó, és ahogy változnak az évszakok, úgy fog változni a táj is.

Szóval a katlanba érkezve magasodnak a Vértes fehér sziklái, jobbról egészen komoly magasságba.
Már szuszogva tudunk csak menni, érezni a meredek emelkedőt, a tüdő tágul, és a cél megközelítését földbe vájt lépcsők segítik.

Végre fenn vagyok a tetőn, már csak pár méter, és egy szép füves részen gyönyörködhetek a kilátásban.
Fantasztikus a panoráma, az erdők teteje hullámszerűen, az alattam elterülő sziklás vonulat teteje nagyon tetszik. És még csak nem is tériszonyos.

Tovább folytatva az utat, jól kijárt az ösvény, és nyilak is jelzik merre kell menni. Padot találunk, aztán egy párkányt ahol a másik irányba is kinézhetünk. Messze ellátni, nagyon szép. Fordul az ösvény egy körívet, visszatérek az erdőbe, lejtőnek indulok tovább.

Kanyargós az ösvény, ismét egy kilátási lehetőség, aztán visszafordul egy köves-kavicsos kanyarral, és meredeken csúszós úton ereszkedek lefelé.

Megint egy katlanba érkezek, kétoldalt sziklafalak magasodnak, vadregényessé válik az út. Az unalom ellen egy kb. 60 centis erdei sikló kerül utamba, szerintem megsüketült, annyira megijedtem, sikítottam.

El is menekült, én pedig megszaporáztam lefelé. Balra barlangnyílást látok a fejem fölött, nincs kedvem fölmászni, csúszik az út. Tovább lejjebb, ismét balra kitérővel még egy barlang, illetve inkább csak egy bebújási lehetőség a szikla alá. Télen itt Betlehem volt, még itt vannak a gyertyák maradványai.

Megint fordul egyet az ösvény, aztán már Csákvár utolsó utcájának házai fölött járunk. Még egy-két kanyar, és közeledek a parkolóhoz. Szép törpeliliomot fotózok, aztán beérek a célba, ez egy körtúra. Nagyon kellemes, pont jó egy szombat délutáni sétához.

A séta végén a Csutka cukrászdában kóstolom a fagyit, ez is hozzá tartozik a kellemes kiránduláshoz.