2015. november 26., csütörtök

Még két nap a Cserhátban

Messze van. Bonyolult a közlekedés, mégis rászántam magam egy újabb kétnapos kéktúrára, hogy fogyjanak a kilométerek. Korai kelés, átbumlizás Budapesten, és majdnem három órán keresztül buszozás Balassagyarmatra. Ott futás az átszálláshoz Becskére. Közben olyan falvakban járok, mint Mohora, és Csesztve. Ismerős nevek, Tolnai Klári, Madách jut eszembe róluk. El kell jönnöm még feltétlenül erre a környékre, és megnézni a múzeumokat, látnivalókat alaposan.
Szóval Becske. Érkezés, pecsét, kávézás, indulás. Az időjárás remek, és az erdőbe érve már minden más távoli, és semmi sem számít. Csak a csönd, a friss levegő, és pihen a lélek.

Mögöttem hagyom a napi robotot, nincs stressz, légüres tér van, zizegnek a levelek a talpam alatt. Csak megyek, hátamon most a zsák sem olyan nehéz, gondolataim megpihennek. Nem gondolni semmire, nem aggódni semmin, legjobb pihenés az erdő. Szanda vára felé közelítve no persze emelkedőn folyamatosan. A vár romjaihoz most nem megyünk fel, későn indultunk, hamar sötét van. Emi fotóz ezerrel. Fotózza a földet a fákat a tájat, minden hegynek dombnak örül, épp olyan felszabadult mint én. Tök jó túrázni. Ha már az erdőben vagyunk, minden rendben van.
Leereszkedünk a Mária forráshoz, térképet elő sem kell venni. A kék jelzés remekül festve, és látszik a fotón. A kék kék, a zöld zöld, és minden olyan egyszerű lesz itt.


A piros meg piros, mert az erdő ezer őszi színben játszik. Gyönyörű. Jó menni benne, akárhányszor is szuszogok fölfelé. A buszon volt idő reggelizni, így most csak menni kell.


Föl le és megint, s közben olyan szép színek vannak, tiszta gyönyörűség. Szanda várába nem kellett fölmenni, de én már jártam többször a romnál, ahol remek a panoráma. A várról többet itt:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szanda_v%C3%A1ra



Szandaváralján a falu közepén pecsételünk, aztán ismét fölfelé baktatunk. Pici falu, szegénység van, egy-két tisztességes porta, és sok elhagyott, rendetlen. Szomorú látvány. De a környék csodás. Visszanézünk a dombról, fotózunk, aztán újabb dombot mászunk meg.


Mintha a világ tetején lennénk, olyan sok hegyet látunk körbe.
Távolról látjuk Szanda várának romjait is.
Friss szabadság érzése lesz úrrá rajtam.


A nagy szabadságban és nagy szélben valahol elkóvályogtunk a kék jelzésről, de hamar visszataláltunk. Terényben már örültünk, hogy csak egy órányi út van hátra, így biztos, hogy még világosban elérkezünk a szálláshelyünkre. Beérkezvén Cserhátsurányba, ez a kis paci fogadott minket. A faluról itt olvashattok többet http://cserhatsurany.eu/turizmus/


Ez a kis falu a Cserhát dombjainak ölelésében csodás fekvésű. A Flamingó kocsma emeletén lévő vendégszobában foglaltunk szállást. http://www.flamingo.atw.hu/
A kocsmában pecsételtünk, és ittunk egy kávét. Kávét mindenütt kell inni, mert 120 forint. :-) Kérésünkre az önkormányzati konyháról vacsorát is hoztak nekünk, így teljes volt a kiszolgálás.
Ennyi kocsmában még sosem jártam, mint a kék túra során, ugyanis sok helyen a kocsmában van elhelyezve a pecsét. Az újak már nem, de így is sokszor kellett bemenni falusi kocsmákba. Megfigyelésem szerint ahogy belép egy-két idegen nő, mindig néma csönd lesz. Aztán ismét zsongás, és bámulás. Néznek bennünket, de nem szemtelenül, inkább kíváncsian. Aztán meg is kérdezik honnan és hova, bólogatnak jó utat kívánnak. Ma már nincs dohányfüst, és nem jövök zavarba. Kocsmák gyertek csak. -)

2015. november 20., péntek

Szarvasmáj gombás raguval

Szarvasmájat ritkán eszem, különleges csemege, amihez frissen hozzájutni és kreatívan elkészíteni jó program volt estére.
Hozzávalók: 40 dkg friss szarvasmáj, 2 fej vöröshagyma, 25 dkg gomba, só, bors, majoránna (nekem friss zöld van) fél cs. vaj, két evőkanál olívaolaj, két gerezd fokhagyma, 1 rozmaring ág, 5 dkg füstölt szalonna, balzsamecet, két pohár vörösbor. (egy meginni, egy a raguba)

A májat vékonyra felvágom, megtisztítom, borsozom, rávagdosom a zöld majoránnát, és  állni hagyom picit a fűszer alatt.

Ezalatt a gombát apróra kockázom, felvágom az egyik vöröshagymát szintén kis kockára, valamint a szalonnát. A másik fej hagymát szeletekre vágom, és félre teszem.

Egy serpenyőbe készítem az olívát, egy kanál vajjal, beleteszem a fokhagyma gerezdeket és rozmaring ágat, és felforrósítom.

Egy másik serpenyőben egy pici olajon párolom a hagymát, majd hozzáadom a gombát, sózom, borsozom.

Begyújtom a sütőt 180 fokra. Előmelegítem, a májhoz.

Közben elkezdem a májat sütni a forrósított olaj és vaj keverékében, a szalonnát is mellé teszem.
4 perc mindkét oldal kb.

A gombához ha elfőtte a levét,  vörösbort, és balzsamecetet adok, és jól összeforralom, hogy sűrű legyen. (Közben megisszuk a másik pohár vörösbort, hogy jobban menjen a főzés)

A májat sütöm, forgatom, ügyesen koncentrálok a két serpenyőre. Ha megsült, egy kis tálra szedem, és tálalásig előmelegített sütőbe teszem.
A sütőt most már ki is lehet kapcsolni.

A máj serpenyőjében  megpirítom a félretett szeletelt hagymát.

Ha elkészült a ragu, kenyérszeleteket pirítok, ráteszek egy májszeletet, rá a gombás ragut, majd a pirított hagymát.

Nagyon finom, jöhet a harmadik pohárnyi vörösbor hozzá.



2015. november 11., szerda

Egy csodás Somlói kaland

Szombaton a Bakonyi Kalandorok túráján, a "Várunk egy csodás Somlóira" nevű túrán vettem részt.
Remek társakkal indultunk el autóval, és a 8-as út melletti Flamingó étterem parkolójában gyülekeztünk.
(A Flamingóról annyit, hogy pocsék hely, WC nem működött, személyzet morcos és hozzá nem értő volt. )
Miután összejött egy nagyon szimpatikus társaság, áttettük indulási székhelyünket a pár száz méterrel arrébb lévő Jókocsmába, ahol remek kiszolgálást kaptunk, és a WC semmi kívánnivalót nem hagyott.

A túra vezető Somlói Juhfarkkal kínálta a túrázókat, nemes gesztus volt a részéről.

Elindultunk átvágva az úton, a csodás hegy irányába.
 
Kis forrás, kis emlékkő, aztán a Hegykapu és máris a szőlők között szuszogtunk fölfelé.
A levelek ezer színben játszottak, a napocska kisütött, a hátunk megizzadt, de mindannyiunknak jó kedve kerekedett.

Annyira szép a Somló, az ősz színeivel a bazaltorgonáival, a fehér kis kápolnákkal, takaros és elhagyott pincékkel, mindenképpen megér egy sétát.
 
A tervezett táv 15 km volt, egy kellemes kirándulásnyi hossz.

Elsőként a Szent  Ilona felújított épületét érintettük, és már itt remek panorámában gyönyörködtünk.

Tovább haladva ismét szőlők között vezetett az út, majd egy balkanyarral még meredekebben emelkedtünk, és a színes levelekkel borított ösvényen kapaszkodtunk fölfelé. Mintegy szerpentinen, körben a hegy oldalán.

Közben szuper szép sziklák, bazaltformák, fák és bokrok kívánkoztak lencsevégre, így sokat fotóztunk útközben.

A társaság picit szétszéledt, de Somló várában mindenki együtt volt megint.

A romantikus romok ingyen megtekinthetők, a kilátás úgyszintén. Nagyon szép a táj körben, az apró falvak a szőlők, és az erdővel borított tetőn a Szent István kilátó.


Itt a hegyen - pontosabban a hegy egyik lábán - kicsit jobban fújt a szél, de kiránduláshoz remek idő volt.

A társaság is barátkozott, meginterjúvoltam a többieket, no, felmérésem szerint Zalaegerszegről, Szekszárdról, Gyuláról, Győrből, Székesfehérvárról, Budapestről de még Bősárkányból is érkeztek túrázók.

Picit megpihentünk egy padon, amíg összevártuk a bámészkodó népet, falatoztunk, és közös fotó is készült.

Ezután fölmentünk a kilátóhoz, ami nyitva volt, a csoportos belépő 300 Ft, a kávé finom, a kiszolgálás kedves.

A kilátóban - mint egy légi felvételen - láttuk a várat, nagyon szép volt.

Innen egy meredek - de lépcsővel gazdagított úton ereszkedtünk lefelé, majd a kört folytatva a hegy másik oldalán gyalogoltunk végig.

Nemsokára a Szent Margit kápolnához érkeztünk, aztán saját ötletemre tettünk egy kis kitérőt a Kőkonyhához.
Íme a képek, remélem érdemes volt kitérni.
A Kőkonyháról egyszer már írtam bejegyzést, itt olvashatjátok: http://bakancsesfakanal.blogspot.hu/2013/10/kokonyha.html
Még pár száz méter ereszkedés a szőlők között, és a Somlói borok házában lehetett a hegy levét kóstolgatni. Én a birs szörpöt kóstoltam meg, nagyon finom volt.


Visszatértünk autóinkhoz, és nagyon kellemes emlékekkel tértünk haza.

A szervezők honlapját itt találjátok: http://bakonyikalandorok.info/


A szervezés lelkes, talán egy picit nekem gyors volt a hegymenet, és több a megállás, jobban kedvelem a kiegyensúlyozottabb menetelést.
De jólesett a Juhfark és a pogácsa, amit a szervező kínált.
A túra ingyenes volt, így nem volt külön információ a látványosságokról.

Akit érdekel, netán szeretne a Somlón túrázni, az alábbi túramozgalom leírásában mindent megtudhat:
http://termeszetjaro.hu/images/hkm_attachment/0/83/5_kapolna_a_somlo_hegyen.pdf?99432891311276152 

A túrán az alábbi két fotó lett a kedvencem:


Köszönöm a Bakonyi Kalandoroknak és a kedves túratársaknak a szép napot!

2015. november 2., hétfő

Cserhát 2. nap.

A reggel köddel fogadott, az óraállítás ellenére nem volt világos. Még pára és köd lepte be Alsópetényt, mikor egy kávéval a pocinkban elindultunk fölfelé a falu utcáin.

Csak föl, és még följebb, egészen a falut ölelő domb tetejére. Sajnos nem volt kilátás, csak köd, de az őszi erdő így is megmutatta csodás arcát. Színes levelek, sárgától narancson át pirosba hajló okkerig. A gombák ezrei nőttek az erdőben, kis barna, nagy csoport, fehérek, trombita alakúak, ennyi színes gombát még nem láttam. Sajnos mind mérges gomba volt, vagy legalábbis nem ehető.
A vargányák nem akartak velem találkozni.

Kicsit sejtelmes volt az erdő, vaddisznók túrásának nyomait láttuk, majd egy fenyvesbe ereszkedtünk lefelé. Mindig változott a táj, változtak a fák, láttunk cserest, bükköst, tölgyeket, igazán szép és színes volt a környezet.
Csak a fránya köd nem akart felszállni.

A fenyőerdős útszakasz mint egy hullámvasút, le-föl és megint le, kanyarogva, nagyon izgalmas volt. Az időjárás is változott, a völgyben sokkal hűvösebb volt, vissza kellett venni a dzsekit és kesztyűt.

Beértünk Romhányba, a faluban mindenki ránk köszönt pedig még kilenc óra sem volt. Megtaláltuk a kocsmát, Lilla presszó, megittuk a második kávénkat, pecsételtünk, és egy kóla mellett kiültünk reggelizni a kocsma előtti padokra. A pincér hölgy még párnát is kínált a fenekünk alá, így nagyon kellemes volt a pihenés.
Szokásos turista reggeli, szalonna, kolbász, sajt, hagyma, és erős paprika. Szerintem finom, lehet hidegben, melegben egyaránt cipelni, sok energiát ad, és szeretem. :-)
Egy csoki is lecsúszott, aztán indultunk tovább.

Romhányon is van több látványosság, nekem a régi gyárak is nagyon tetszettek, tisztára a tini koromra emlékezte, mikor még híres volt a Romhányi kerámiagyár.

Évek óta nem hallottam róla, csak most jutott eszembe a kék túrára készülve, hogy mennyi minden van itt, pl. a Romhányi csata emlékműve.
 http://www.romhany.hu/
Sajnos az előttünk álló táv miatt nem tehettünk nagyobb kitérőt, így ez a hely is visszavár.
A falut elhagyva kicsit aszfalton haladtunk Kétbodonyig, de szinte összeér a két falu.
Ez is tuti kis hely, egy helyes fogadóval (Bagolyvár fogadó - az út végén találkoztunk más túrázókkal, akik itt aludtak, és nagyon dicsérték. Remek szobák, finom reggeli. http://ketbodonyiapartmanhaz.hu/).
A falu elején  a Rákóczi emlékmű fogadott minket, és magas löszfalak az út túloldalán.

Ez itt Felsőbodony, aztán egy kis szünet, majd Alsóbodony következett, ahol egy emelkedőn történő felkaptatás után a kocsmában találtuk meg a pecsétet.
Itt is, ahogy Romhányban is, vasárnap lévén a helyi kisboltok nyitva voltak, erre nyugodtan lehet számítani.

A túra szép része számomra ezzel véget ért, mert Kétbodonyt elhagyva egy rendkívül sáros földúton kellett fölkapaszkodni, ami soha nem akart véget érni. 11,5 km-en keresztül  csak sáros út, körben akácerdő, ronda aljnövényzettel. Eddig Írott-kőtől idáig a kék túrának ez volt a legcsúnyább szakasza. Illetve nem legcsúnyább, mert mindegyik szép volt, ezt kivéve.
Nem is nagyon találkoztunk túrázókkal, és megszenvedtük ezt a szakaszt.
 Az egyetlen érdekesség a sok szép régi birtokkő volt, az egykori uradalmi határokat jelölve.
Már fájt a lábunk a cipő nyomta a sarkamat, a zsák a hátamat, igaz, már sokkal kevesebb volt benne a cucc, fogyott az étel és főleg a víz.

Megváltás volt mikor a sáros út mezőre ért, és amikor megláttuk Becskét, különösen nagyon örültünk. Fáradtak voltunk, elnyűttek, főleg a lányom, aki nem szokott ilyen sokat gyalogolni. Igaz, mostanában én sem voltam.
Beértünk végre Becskére, sokkal előbb, mint terveztük, talán hajtott minket az, hogy minél előbb érjünk végére ennek a szakasznak.
Beültünk a kávézóba, ahol ettünk egy mirelit pizzát, ettünk sütit, ittunk kávét, és beszélgettünk a helyes fiatal kék túrázó párral, akik szintén arra a buszra vártak, amire mi.
Volt egy bő óránk, így kipihentük magunkat, még plédet is kaptunk, hogy kényelmes legyen a várakozás.
https://www.facebook.com/maderfagyizobecske
Szállás is van, nyáron fagyi, finom tea, nem túl finom kávé, és kedvesség, figyelmesség.

A Becskei busszal csak egy falunyit mentünk, Galgagutáig, ahol az átszállás miatt tudtuk, hogy egy órát várakozni kell. Így inkább leszálltunk a falu elején, a sétával jobban telt az idő.

Aztán megjött a busz, s mi ketten utaztunk rajta a sofőrrel.
Bő kétórás utazás várt ránk Vácig, de végig élveztem.
Olyan falukon mentünk keresztül, ahol még sosem jártam, s szinte mindegyikben volt egy szép kastély.
A Cserhát dombjai végig kísértek, egészen remek volt a buszozás.
Még világosban beértünk Vácra, ahol a járgányunkat hagytuk, így este hétkor már a fincsi vacsorát ettünk otthon.
Jól megérdemelt pihenés várt ránk.
Mai táv: 20,6 km és 518 m szint.
A két nap Cserhát igen nagy élmény, most hogy a beszámolót írom, már leülepedett bennem, jó volt, nagyon szép környék, felfedezetlen, ismeretlen, izgalmas.
Kék túra információ: a jelzések tökéletesen fel vannak festve mindenütt! Pihenési lehetőség Romhány előtt kb. fél km-rel egy jó kis pihenőpark asztalokkal, padokkal. Másutt csak a kocsmák kerti asztalai maradnak lehetőségként. Pecsételés: Romhányban a Lilla presszóban, Kétbodonyban a Rákóczi u. 51. sz. ház előtt nincs semmi helyette a falu másik részén a Hangi kocsmában a teraszra kihelyezve találjuk. Becskén a kocsma előterében is és a Máder fagyizó kerítésén is van pecsét.